Temető Bukovinában


Ha az ember a bukovinai reneszánsz kolostorokat sorra látogatva Rádócról felfelé tart Szeretre, s az aszfaltutat Dorneștin át – eltűnt magyar és német lakói nyelvén Hadikfalva vagy Kriegsdorf – éppen átépítik, kénytelen észak felé kanyarodni, Măneuți felé, hogy elérje az ukrán határt.

A dűlőút tágas szántóföldeken át vezet, a Suceava folyó termékeny síkságán keresztül. A távolban, nem is olyan messze, látni a tányér peremét, ahonnan jöttünk, a Kárpátok vonulatát. Jobbra a Suceava kanyargó vonalát füzesek kísérik, az ártéren birkanyájak legelnek. A falu határában, jóval azelőtt, hogy az első házakat elérnénk, jobbkéz felé kis temető. Megállunk.

A sírok különös módon csoportosulnak ebben a temetőben. A túlsó végén, a falu felőli oldalon, ahol külön kapu is van, néhány sor román feliratú sírkő. Az országúttal párhuzamosan két-három sor további, egészen friss román sírkő. A temető legnagyobb, középső részét magas fű borítja, s a fű közül itt-ott betonkeresztek magasodnak. Rajtuk magyar feliratok.



A keresztek mind az út felé tekintenek, hátukat fordítják a falunak. A túloldali román sírok a falu felé néznek. Úgy tűnik, a háború után betelepített románok épp az ellenkező oldalról kezdték használni a temetőt, mint a háború előtti lakók. A kereszteket ez mentette meg a pusztulástól. Benőtte őket a fű és a bozót, a fából készültek elkorhadtak, de a falu nagy találmánya, az 1920-as és 30-as években öntött vasbeton keresztek megmaradtak. Mire az 1990-es években a temető út menti oldalát is használatba vették, s az egészet kitisztították, már elmúltak azok az idők, amikor a korábbi magyar, német, lengyel sírokat szokás volt nyom nélkül elpusztítani, mint a másik négy bukovinai székely falu, Józseffalva, Hadikfalva, Istensegíts és Fogadjisten temetőjét. Măneuți, Andrásfalva magyar temetője megmaradt, az egykori bukovinai székely települések egyetlen emlékeként.


Ma van kétszázötvenkét éve, hogy 1764. január 7-én hajnalban a császári katonaság ágyúkkal kezdett lőni a csíki Madéfalván tanácskozásra összegyűlt székelyekre, amiért nem voltak hajlandóak beállni az újonnan szervezett székely határezredekbe. Kétszázan meghaltak, sok ezren menekültek a hegyeken túlra, Moldvába, ahol vagy az ottani – gyimesi, moldvai csángó – magyar falvakat gyarapították, vagy szétszóródtak a román falvak között. Amikor tíz év múlva, 1774-ben Ausztria az orosz-török háborúban tanúsított semlegességéért megkapta a török hűbéres Moldva legészakibb vidékét, amelyből létrehozta Bukovina tartományt, a kormányzó, Hadik András tábornok felfigyelt a vidéken élő nagy számú magyarságra, s öt számukra alapított faluban gyűjtötte össze őket.

A termékeny vidéken a falvak lakossága gyorsan nőtt, s az 1880-as évektől kezdve az innen kirajzó körülbelül tízezer fiatal számos új települést alapított nemcsak Erdély-szerte, de Kanadában és Brazíliában is. A legnagyobb útra azonban 1941-ben indultak el, amikor a magyar kormány az ekkor visszakapott Bácskába telepítette az öt falu szinte teljes lakosságát. Innen 1944-ben kellett menekülniük a szerb partizánok elől, fel a Dunántúlra. Végül 1945-ben telepítették le őket Tolna és Baranya megyékben, a sors iróniájaként az onnan kitelepített svábok házaiba. Hosszú vándorútjukat Sára Sándor mutatja be 1987-es Sír az út előttem c. kétrészes filmjében.

Egykori bukovinai házaikba pedig román menekültek költöztek Besszarábiából, amelyet a Szovjetunió 1940-ben csatolt el Romániától. Katolikus templomaikat orthodoxszá alakították. Az öt faluban csak néhány magyar maradt. Az andrásfalvi székelyek Tolnában élő leszármazottai, akik időnként még eljönnek ide rendbe tenni a magyar sírokat, a 90-es években találkoztak velük utoljára.



Két gyimesi keserves (Hámori Péter, Lázár Zsófia, 2006)

andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1 andrasfalva1



7 megjegyzés:

Főkukac írta...

Hogy miket meg nem találsz :)
Néhány javítás/kiegészítés a történethez:
1. Ami a Madéfalvi Veszedelmet illeti, a székelyeknek akkorra már rég nem voltak meg a kiváltságaik, éppen arról volt szó hogy ezeket szerették volna visszakapni a határőrvidékbe való betagozódásért cserébe.
2. Déva Dél-Erdélyben van, 1940-ben nem került vissza. Amivel összetéveszted az a magyar kormány Monarchia-korabeli telepítései amikor erdélyi szórványmagyar településekre (Köztük Dévára és a szomszédos Vajdahunyadra) hoztak bukovinai székelyeket.
3. A bukovinai székelyek teljes hazahozatalához 1941-ben a román kormány csak úgy járult hozzá, ha letelepítésük nem Észak-Erdélyben történik, így kerültek Bácskába.

Studiolum írta...

Igazad van, javítom ezeket.

pera írta...

Érdekes a Kriegsdorf, ez a Hadikfalva tükörfordítása akar lenni? Elfelejtették volna, hogy a Berlint sarcoló generálisról nevezték el? Legyen Hadiksdorf!

Studiolum írta...

Érdekes kérdés. Az amerikai bukovinai németek lapján azt írják, főként szepességi (és kis részben sváb) németek érkeztek az 1780-as években a már magyarok által lakott falvakba, úgyhogy Berlinhez nekik vajmi kevés közük volt. Érdekes, hogy Istensegíts nevét Helfgottra németesítették, míg Hadikfalváét Kriegsdorfra. Lehet, egyszerűen Hadik neve nem mondott nekik semmit. Németek, mint az egy-két fennmaradt kereszten látszik, még a második világháború előtt is éltek, pontosabban haltak Andrásfalván.

Tamas DEAK írta...

http://foter.ro/cikk/20160224_roman_katonak_koszoruztak_meg_a_madefalvi_emlekmuvet

Csakbetksszmk írta...

Hadikfalván vasutasok vagy ismerőseik mutattak két-három székely sírt az orgonásban, kőből, de alig voltak felismerhetőek emlékeim szerint, gyerekkori hallomásaikból tudták, s annak is tíz éve.

Kósa Márta írta...

Az öt bukovinai faluból négyben jártunk tavaly kolozsvári barátaimmal. Szívszorító emlék. A blogomon - Partfal - több fotó is látható.