Barlang a Tiscali-hegyen


„Időszámításunk előtt járunk. A rómaiak megszállták az egész provinciát. Illetve… nem az egészet. Egy megtörhetetlen kis falu még mindig ellenáll a hódítóknak. És esze ágában sincs megkönnyíteni a környező helyőrségekben állomásozó legionáriusok életét.”

Ugye tudják, melyik faluról van szó? Nem, nem. Ne kapkodják el a választ. Ez nem Asterix faluja Bretagne-ban. Hanem ahol az igazi Asterixek éltek: Tiscali Szardíniában.

Attól fogva, hogy a római légiók Kr.e. 238-ban, a pun háborúk során meghódították Szardíniát, a sziget lakói a gyűlöletes megszállót látták bennük, s ez lényegében mindmáig nem változott, ahogy a rómaiak is a barbárt látják a szárdban Catótól napjainkig.

Coro Bitti:
Cantu a tenore
A szárd falvak lakói elkeseredetten védekeztek a behatolók ellen, s száz éven át felkelések hosszú sorát lobbantották lángra újra meg újra, amelyeket a rómaiak újra meg újra eltapostak, egyre mélyebbre hatolva a sziget belsejébe. De Szardínia szíve, a belső hegyvidék úttalan völgyei és sziklák között rejtőző falvai elérhetetlenek maradtak számukra. A hódítóknak ellenálló szárdok innen ütöttek rajta rendszeresen a völgyek bejáratánál emelt helyőrségeken, amelyek katonái tehetetlen dühükben Barbariának, a barbárok földjének nevezték az ellenőrzésükön kívül eső vidéket. Ez a név maradt rajta mindmáig.

A Supramonte meredek, kopár hegyvonulata áthatolhatatlan falként magasodik a Barbagia völgyei fölött. Belsejében, mintha csak egy Jókai-regényben olvasnánk, a külvilágtól elzárt, termékeny, tágas völgy tárul fel, a Lanaittu völgye. A völgyön az ezerötszáz méter magas Pruna-csúcs oldalában fakadó Sa Oche patak fut végig olajfaültetvények és juhnyájak között. A völgy egyetlen bejárata ott nyílik, ahol a Sa Oche beletorkollik a Cedrino folyóba, s a folyó egyszersmind meg is nehezíti a behatolást a völgybe. Ideális terep a védekezésre. A völgyben közel harminc ókori szárd falu maradványait tárták fel, amelyek a római hódítás után még legalább száz éven át ellenálltak a légióknak. Amikor pedig a völgy alsó része már nem nyújtott elég biztonságot a behatolókkal szemben, felhúzódtak a völgy fejébe, a Tiscali-hegyre, ahol, úgy tűnik, háborítatlanul túlélték Róma bukását.


A Cedrino-folyón ma már híd vezet át, háborítatlanul kelek át rajta. Virrad. A Supramonte szikláit még felhők borítják, de alatta már kivehetőek a szőlőskertek, amelyek első tőkéit még a jezsuiták nemesítették a szomszédos Olienában a sziget sok ezer éves ősi szőlőfajtájából. Az út lassan emelkedik felfelé, már felülről látni a Cedrino mély kanyonjának sziklafalát, s visszatekintve az olienai völgyet. Aztán élesen felkanyarodik a Sa Oche patak völgyébe. Olajfaültetvények között haladok tovább. A mészkősziklákban itt is, ott is barlangok nyílnak: a Grotta Rifugio, a Bonu Ighinu nép hétezer évvel ezelőtti temetkezőhelye, a Grotta del Guano, ahol a hatezer évvel ezelőtt élt Ozieri nép istennőszobrocskáit találták, a Sa Oche e Su Ventu kettős barlang a húszezer évvel ezelőtti emberi település nyomaival, a Grotta Corbeddu, ahol a híres banditavezér, Giovanni Corbeddu Salis rejtőzködött a 19. század végén. És egy idő után az olajfák koronái fölött feltűnik a Tiscali-hegy csipkézett csúcsa.


tiscali1 tiscali1 tiscali1 tiscali1 tiscali1 tiscali1 tiscali1 tiscali1 tiscali1 tiscali1 tiscali1 tiscali1 tiscali1 tiscali1


Az út a patakot keresztezve meredeken emelkedni kezd. A nap is süt már, a borókafenyők átható illata tölti be a levegőt. Vissza-visszanézek, figyelem, hogyan emelkedik ki egyre jobban a fák mögül a völgy, amelyen keresztüljöttem. Széles mészkőplatóra érek, ahonnét ellátni a völgy kapujáig, a Cedrino folyóig. Valahonnan mélyen lentről bégetés hallatszik, kutyaugatás. Itt kell legyen a pásztor kunyhója, akivel nemsokára találkozni fogok. A térképre nézek. Ötszáz méter van még hátra, de egy órának jelöli a hátralévő időt. Továbbhaladva egyre inkább megértem, miért.

A platóról meredek ösvény kanyarodik fel a fölöttem magasodó sziklához. Peremén a kínai tusrajzok szélcsavarta, kérgüktől megfosztott fenyői kapaszkodnak a hegy repedéseibe. Át kell kelnem a szikla negyven méter magas, két méter széles hasadékán, kidőlt fák csavarodott törzsei a lépcsőfokok. A sziklafalon hosszú vízszintes bemélyedés, alig néhány millió éve még a tenger vájta itt a parti sziklát. Aztán jött a jég, amely visszavonulása során holdbéli formákat gyalult a mészkő felületébe.


tiscali2 tiscali2 tiscali2 tiscali2 tiscali2 tiscali2 tiscali2 tiscali2 tiscali2 tiscali2 tiscali2 tiscali2 tiscali2 tiscali2 tiscali2 tiscali2 tiscali2 tiscali2 tiscali2 tiscali2 tiscali2 tiscali2 tiscali2 tiscali2 tiscali2 tiscali2 tiscali2 tiscali2 tiscali2 tiscali2 tiscali2


A széljárta platón a jég vájta lyukak ideális védelmet nyújtanak a növényzetnek. Minden egyes lyuk és horpadás egy-egy kis kert, amely hatalmas életerővel tart ki a terméketlen szikla szorításában, mint a szárdok. A lyukak alján lassan gyűlő földön magok sokasága vár türelemmel a sorára.


Bach: 5. c-moll csellószvit, BWV 1011, courante. Isang Enders, 2014

tiscali3 tiscali3 tiscali3 tiscali3 tiscali3 tiscali3 tiscali3 tiscali3 tiscali3 tiscali3 tiscali3 tiscali3 tiscali3 tiscali3 tiscali3 tiscali3 tiscali3 tiscali3 tiscali3 tiscali3 tiscali3 tiscali3 tiscali3 tiscali3 tiscali3 tiscali3 tiscali3

A platóra felérve száz méter széles kráter tárul fel előttem. Egy óriási barlang teteje szakadt be évmilliókkal ezelőtt, s a barlang elrejtett völggyé vált. Itt építették fel a völgyből felhúzódó szárdok az új falut, amelyre a rómaiak sosem találtak rá. A kráter közepén a beszakadt tető egy darabja áll függőlegesen, mint egy hatalmas megalit, s a barlang oldalán, épp a megfelelő helyen nagy természetes ablak nyílik, ahonnét állandóan szemmel tarthatták a völgyet. A kráter alján ötven ház maradványait tárták fel. Néhány száz ember lakhatott itt, pásztorkodásból és fosztogatásból élve, ahogy a Barbagia egész népe az ezt követő két évezreden át.


Nem tudni, hogyan szűnt meg itt az élet. Úgy tűnik, nem valami kataklizma következtében, hanem inkább fokozatosan költöztek le a lakók a völgybe a római uralom megszűnése után. A faluról aztán két évezreden át el is feledkeztek. 1863-ban azonban a piemonti kormány rendelete szabad utat engedett a szárd erdők kiirtásának, amelyet torinói vállalkozók majdnem száz éven át űztek. Egész hegyoldalakat taroltak le, hogy épületfával lássák el a fejlődő olasz ipart. A favágók találtak rá a beomlott barlangra Tiscali falu maradványaival, s megindult a régészek és a kincskeresők versenyfutása. Az első kutatók még viszonylag épnek látták és írták le a házak kőfalait, amelyeket azonban száz év kincskeresése már alaposan lepusztított.


tiscali4 tiscali4 tiscali4 tiscali4 tiscali4 tiscali4 tiscali4 tiscali4 tiscali4 tiscali4 tiscali4 tiscali4 tiscali4 tiscali4


Ahogy Petrarca a Mons Ventosusra felérve, én is könyvet veszek elő a szeles hegy csúcsán, Elio Aste Tiscali című monográfiáját. A tudós összefoglaló higgadtan, aprólékosan, széles áttekintéssel és veretes olasz retorikával kalauzol végig a vidék geológiai szerkezetén, földtörténeti fejlődésén, ismerteti a történeti forrásokat, szembeállítja a régészeti hipotéziseket, rekonstruálja a fennmaradt falmaradványokat. Csupán a könyv záró mondata hangzik szokatlanul egy tudományos műben:

„Rendkívüli utunk során egyedülálló tapasztalattal gazdagodtunk, amely reflexióra késztet, ama távoli üzenet befogadására és megértésére, amelyet ősatyáink hagytak ránk a Tiscali dolinájában: hogy az emberi szabadság és méltóság megfizethetetlen, még ha nehéz, szűkölködéssel és veszélyekkel teli élet árán kell is megőriznünk azt.”

És a történelmi fejtegetésekhez három oldalas appendix járul, egy szárd tájszavakkal megtűzdelt, sűrűn lábjegyzetelt óda, fennkölt poéma, nem mástól, mint magától a tudós szerzőtől: Óda Lanaittu hőseihez.

„…Ezer és ezer éve már, hogy a szikla
méhének mélyén fészek lapul,
fegyveres férfiak fészke, akik mint a merész
sasok, mindig készek harcra, fosztogatásra.
A szikla titkos menedékén várták
a nőstényfarkast, a vérengző bestiát,
dicsőségre, hódításra kiéhezettet, akit
a századok hoztak el a völgy bejáratához
nyájakat rabolni, tűzhelyeket feldúlni,
mígnem jóllakván ott verte fel tanyáját.
S egy holdfény nélküli éjszakán
felrivallt a kürt, a völgy beleremegett!
Lecsaptak a farkasra, a nagy bestiára,
dicsőségre, hódításra kiéhezettre, s vele
együtt pusztító, megszálló seregére, akik
nem ismerték még a szárdok erejét.
Így álltak bosszút a feldúlt tűzhelyekért,
a legyilkolt apákért, meggyalázott nőkért.
Azon az éjszakán vérrel folyt a folyó,
idegen vér hintette bőven Lanaittu földjét!”

A tudós szerzőből előbújt a szárd, aki kétezer év múltán sem felejt. Tiscali népének krónikája még nem ért véget.


1 megjegyzés:

Gabor írta...

Tamás, ez egy pompás névnapi ajándék lesz :)
A pásztorról egy másik cikk készül?