Alamuttól a tengerig


Alamut után senki sem ismeri az utat. Az útikönyvek csak idáig jönnek el. Ami ezen túl van, arról csupán szóbeszédből tudósítanak. Még azt sem tudják megmondani, van-e út, és ha igen, milyen minőségű. A térkép ugyan jelez egy ijesztő szerpentin-sorozatot Garmarudtól felfelé, de nem tudni, hogy, mint oly gyakran kiderül, esetleg csak terepjáróval járható, vagy még azzal sem. A 2012-es Lonely Planet egyenesen azt javasolja, fogadjunk öszvérhajcsárt Garmarudban, ha „egyike akarunk lenni ama maroknyi európainak, akik Freya Stark óta megtették ezt az utat”.


Az alamuti elágazás után vízmosáson kelünk át. Az Alamut folyó egyre keskenyebb szalagja itt tágas völgyet könyökölt ki magának, mutatva, milyen szélesre duzzad késő tavasszal, amikor odafönt a Salambar-hágón megindul az olvadás. A völgyet most rizsföldek pókhálója fedi, és mint a kabócák ciripelése, végig betölti a cséplőgépek brummogása. Aztán az út egyre meredekebbé válik, a hegyek egyre magasabbakká, a völgy összeszűkül, a rizsföldek eltűnnek. Megérkezünk a völgy fejébe, az utolsó településre, Garmarudba.


garmarud1 garmarud1 garmarud1 garmarud1 garmarud1 garmarud1 garmarud1 garmarud1 garmarud1

A falu végén a folyóágyból jelentőségteljesen felmagasodó szikla zárja le az utat, mintegy a lakott világ végét jelezve. Innen azelőtt csak a folyó medrében lehetett tovább haladni, már akinek volt miért. A pásztoroknak meg kellett várniuk a tavaszi áradás végét, hogy nyájaikat felhajtsák a Piche Bon nyári legelőire. Csak néhány éve vájtak vékony utat a folyó fölötti sziklafalba, töltésének csupasz oldalán még nem telepedett meg a növényzet.


garmarud2 garmarud2 garmarud2 garmarud2

Az út meredek hajtűkanyarokkal emelkedik egyre följebb, egyre magasabbról látunk le a kanyonba. A csupasz sziklán törpefenyők, bogáncs, néhány gyors tenyészidejű virág terem. Fölöttünk fakó keselyű köröz.


garmarud3 garmarud3 garmarud3 garmarud3 garmarud3 garmarud3 garmarud3 garmarud3 garmarud3 garmarud3 garmarud3 garmarud3 garmarud3 garmarud3 garmarud3 garmarud3 garmarud3

Ahogy a szerpentin felér a gerincre, hirtelen megszűnik az aszfalt. Csak földút visz tovább, ki tudja, meddig. Innen negyven kilométer az Alborz nagy vízválasztója. Ha odáig sikerül eljutnunk, onnan már lefelé haladva elérjük a tengert. Ha alkonyat előtt nem sikerül, még mindig visszafordulhatunk Garmarudba, a Navizar vendégházba. Szemből terepjáró jön. „Milyen az út?” „Hát ilyen, járható, na. Estére Piche Bonba érnek”, mutat az apró falucskára a hatalmas völgy túloldalán, „onnan holnap átjutnak Maranba”. Nem túl biztató, ennek vagy háromszorosát kellene még ma délután megtennünk, hogy elérjünk a tengerig.

Az arany óra a Piche Bon platójára feljutva ér minket. A platón nyáj legel, a fény arany kontúrral rajzolja ki az állatok és a dombok gerincét. Ugyanezen a platón, ugyanebben az órában írta nyolcvan évvel ezelőtt Freya Stark:

„A lenyugvó nap fényében hazafelé igyekvő nyájak mézként ömlöttek le a hegyoldalon, mögöttük a pásztorokkal. A bégetés és a kiáltások, az ugatás és a zsivaj mögött ott tornyosult a lakatlan hegyek csöndje, magas és magányos békessége.”


garmarud4 garmarud4 garmarud4 garmarud4 garmarud4 garmarud4 garmarud4 garmarud4 garmarud4 garmarud4 garmarud4

A nap utolsó fényénél érjük el a Salambar-hágót. A hágón épült kis Szafavid-kori karavánszeráj jelzi, hogy az Alamuttól a tengerig vezető utat már akkor is rendszeresen használták, amikor még valóban csak öszvérháton volt járható. Körben kitárul a hegyvidék, a tájat uraló Alam-Kuh sziklái között még ott fehérlik a tavalyi hó. Itt jegyezte fel Freya Stark:

„Utoljára még egyszer végigtekintettem a tájon: nyugatra, a köd mögött az asszaszinok völgye, peremén a Balarud, mint egy távoli játékszer, a mögötte rejtőző alamuti sziklával, s a Haudegan élesen kirajzolódó kontúrjával. Még három órányi út áll előttünk Maranig, lefelé a szűk völgyben a Salambartól délre, amelynek északi oldalát már zöld növényzet borítja. A mély völgyekben az örökös ködtől megfeketült szénaboglyák. A folyó ott rohant előttünk évezredek alatt kivájt medrében, a maga ásta kanyonban, amelyben úgy tekergett, mint a féreg saját járatában.”


Lefelé indulunk mi is a keskeny földúton Maran felé, meredek szerpentinúton, jobb kéz felé mély szakadékkal. Óvatosan vezetek, de szeretnék még sötétedés előtt leérni. Innen már nincs visszaút Garmarudba. Ha Maran előtt ér a szürkület, ott kell szállást kérnünk a százötven lakosú faluban. Nincs már időnk letérni a közeli Sahrestanba sem, ahol szerettem volna megkérdezni, emlékszik-e még valaki a Freya Stark által említett magyar mérnökre. A mérnök Teheránban próbálkozott gramofonárusítással, de belebukott, s ezután költözött ide görög feleségével, hogy Reza Pahlavi sah megbízásából felmérje a Qajar-arisztokratáktól elkobzott birtokokat.


garmarud5 garmarud5 garmarud5 garmarud5 garmarud5

A földút jó, még szürkület előtt sikerül túljutnunk Maranon. A szerpentin tovább ereszkedik, s a hatvan lakosú Yuj falunál újabb folyóhoz jutunk le, a Seh Hizar völgyébe. Ez már északnak folyik, a Kaspi-tengerbe. A táj hirtelen megváltozik, mintha másik országban járnánk. A sziklákat sűrű zöld növényzet lepi el, hatalmas zöld erdőkön keresztül haladunk egyre lejjebb. Az utolsó erdőből kiérve a földút ismét aszfaltra vált. Magas platóra jutunk, alattunk szélesen elterülő város fényei, s túl rajtuk, a horizonton, párás szürke csík. Θάλαττα! θάλαττα! Sikerült.


7 megjegyzés:

Gabor írta...

most nagyon irigyellek benneteket

Tamas DEAK írta...

Mi a neve ennek a mérnöknek?

Bébé írta...

gyönyörú, lélegetelállító helyek, a képek nem különben! a fotóstúra fotóit kéretik közkincsé tenni!

Bébé írta...

Gébor, hát te nem vagy ott??? pedig reménykedtem! :-)

Kati Dd írta...

Most már én is, Gábor!
Üdvözöllek, Katit is!
D.Kati

Gabor írta...

Nem volt alkalmas se ennek, se a sivatagosnak az időpontja :( Eddig csak az utóbbit sajnáltam igazán, de a képek láttán már nem is tudom. Talán jövőre...

Studiolum írta...

A mérnök nevét sajnos nem tudom, Freya Stark nem adta meg. A fotótúra képeit folyamatosan teszem közzé részben az Iráni ősz percről percrén, részben meg így külön posztokban. A háromhetes Irán után lesz majd közös poszt is, remélem, a többiek is beleadják az anyagukat.