A vidám idős hölgy kezében a flintával nem puszta gegnek van erkélyestül a ház falára festve. Nem is vadnyugati típusú matróna, aki egyetlen winchesterrel szembeszáll a farmra támadó banditákkal, noha Szardínián, ahol egészen a közelmúltig eleven volt a banditizmus valósága és romantikája, erre nyilván számos példa volt. Ő, mint a képaláírás mondja, az 1921-ben született tzia Maria Palimodde, aki „úgy ünnepelte meg a s’incontru rítusát, ahogy azt a hagyomány megköveteli”.
A s’incontru, „a találkozás” rítusa a középkorra visszanyúló hagyomány egész Szardíniában, de kiváltképp a hegyvidéki Barbagiában, s azon belül is a leginkább Olienában, ahol tzia Maria is áll háza erkélyén. Krisztus és Szűz Mária találkozásáról van szó. Húsvét vasárnap reggelén a feltámadt Krisztus szobra a szárd viseletbe öltözött férfiak körmenetével megindul a Szent Kereszt-templomból a főtér felé, s ugyanekkor Szűz Mária éjjel gyászfeketéből kékbe átöltöztetett szobra is megindul a nők körmenetével a Szent Ferenc-templomból. A két menet a főtéren találkozik, s itt Krisztus háromszor meghajol anyja előtt. A tömeg hatalmas ujjongásban tör ki, vivu est Deus, „újra él az Isten!”, s a háztetőkről, erkélyekről és ablakokból megindul a puskaropogás, egyfelől az öröm kifejezésére, másfelől a gonosz távoltartására.
Tzia Maria a spanyol uralom idején, 1588-ban épült Santa Croce-templom mellett lakott, amely a feltámadt Krisztus menetének kiindulópontja. Apjának fontos és méltóságteljes privilégiuma volt, hogy a templomhoz legközelebb eső, s egyszersmind a főtérről is jól látható erkélyről süsse el a puskát s’incontru alatt. Amikor meghalt, az árván maradt Maria örökölte apja puskáját és feladatát. Alakja az erkélyen a puskával hosszú éveken át az ünnepség állandó figurája volt, s holta után is az maradt, mert a város nem tudta nélkülözni őt, s megbízást adott Luigi Columbu falképfestőnek, hogy örökítse meg őt a megszokott helyen, háza falán.
A népszerűségnek átka is van. „Nagyon megtisztelő, hogy nagyanyánkat megfestették, és mindenki láthatja, lefényképezheti és a képe megjelenik az újságokban is”, mondja unokája, akivel a Santa Croce templom előtt beszélgetünk. „De vannak olyan képek is, amelyeket nem tartunk elég tisztelettelinek. Például hogy a vásárban felállítják ennek a képnek egy olyan másolatát, ahol az arc helye ki van vágva, mindenki bedughatja a fejét, és lefényképeztetheti magát az ő ruhájában.”
Pedig a tzia Mariával és a még ma is erősen patriarchális szárd társadalomban játszott kivételes szerepével való azonosulás nagyon vonzó lehet sokak számára. Ezt mutatja, hogy idén húsvétkor a s’incontrun, ahol maga Krisztus is meghajol anyja és az őt hordozó szárd nők előtt, első ízben alkották nők az őket a főtéren üdvözlő lövészek első sorát, tzia Maria emlékére. Ahogy, reméljük, mi is látni fogjuk jövő húsvétvasárnap.
A Santa Croce-templom, ahogy tzia Maria gyermekkorában láthatta az erkélyről. Piero Pirari felvétele, Sardegna Digital Library
2 megjegyzés:
Hú, a korzikai banditizmus se kutya, de annak RőzseSöndörös jellege volt. Itt is?
köszi szépen, nagyon jó, hogy megint találtam egy tuti blogot, a nekem annyira kedves tájról! öööö HAJRÁ! :D
Megjegyzés küldése