Tantur

Városi nő, drúz nő és parasztasszony Damaszkuszból. Sebah fotója, 1873

A. J. P. Megkoronáz az iménti poszt kommentárjában rácsodálkozott a drúz nő fejfedőjére. Pedig én azt hittem, brit létére gyerekkorától ismeri, hiszen a Children’s Magazine már 1834-ben közzétette képét és leírását kis olvasói számára:

„»Miféle különös dolog van ennek a nőnek a fején, s vajon miért viseli azt?« Azért, kis olvasóm, mert országában az a nők szokása, hogy ilyen fejdíszt viselnek, s bizonyára éppoly csinosnak tartják, mint mi a díszfésűt vagy a csipkés fejkötőt. A tantur, ahogy ők nevezik, ezüstből készül, s alul tenyérnyi széles, majd felfelé fokozatosan szűkülve csúcsban végződik. Erre terítik muszlin fátylukat, amelyet teljesen arcuk elé húznak, ha kimennek a házból, s az utazók szerint ezek a különös fejdíszek nagyon csinos és bájos megjelenést kölcsönöznek nekik.”

Drúz nő a Shouf-hegységből, fején tanturral. Félix Bonfils fotója, 1870 k.

Az Al Mashriq levantei szájtnak a levantei népviseleteket leíró oldala szerint a fejdíszt a Libanon hegység, elsősorban a Deir el Qamar környéki drúz falvak házas asszonyai viselték, akik rendszerint férjüktől kapták nászajándékba esküvőjük napján. Magassága, amely a család rangjához igazodott, akár egy méter is lehetett. A viselet eredete bizonytalan: egyesek a magas perzsa vagy belső-ázsiai süvegek leszármazottjának tekintik, mások szerint a francia keresztesek terjesztették el Libanonban. Ennek azonban ellene mond, hogy a libanoni Kartaba görög-római domborművei már hasonló női fejfedőt ábrázolnak. A kuwaiti Tareq Rajab múzeum leírása szerint éppen hogy innen vitték magukkal a keresztesek Franciaországba, ahol hennin néven az 1300-as évek végétől fordul elő gyakran leírásokban, majd az 1420-as évektől festményeken is.

Id. Hans Holbein: Jézus bemutatása a Templomban, 1500-1501, és Hugo van der Goes: Portinari-oltár, 1476-78, részletek

A jellegzetes viseletet a 19. század első felében a szentföldi utazók is rendszeresen megemlítették útleírásaikban.

„A Zahléba vezető úton semmi említésre méltó sem történt, kivéve, hogy elhaladt mellettünk lóháton néhány asszony, fejükön tanturral, azzal a rendkívüli fejdísszel, amelyet a drúz nők viselnek. Ez a tulajdonosának vagyoni állapota szerint ezüstből vagy ezüstözött rézből készült, másfél-két láb magas szarv viselőjének homlokából ered, mint az egyszarvú szarva, és csillagok, állatok és különféle minták domborított rajza díszíti. Ezen fehér muszlin kendő függ, amelynek segítségével viselője tetszése szerint elleplezheti vonásait. A szarvat egy párnára erősítik, ezt pedig a fejre, oly bonyolult rendszer segítségével, hogy olykor egy hónapig sem veszik le utána. Ugyancsak kényelmetlen hálósipka bármely hölgy számára!” James W. Parker: Three weeks in Palestine and Lebanon, 1836

Úgy tűnik, Parker könyvének illusztrációja volt a tantur egyetlen korabeli európai ábrázolása,
amelyet egészében vagy megfelezve sok más forrás is felhasznált.
Sőt valószínűleg már Parker is átvette valahonnan.

„Amíg az emírre vártunk, felmentem Babdall faluhoz, s egy sarkon befordulva fél tucat lányt és asszonyt pillantottam meg, akik kecsesen szökelltek lefelé a sziklákon, fejükön tanturral, amelynek magassága magasabb kasztból valóknak tüntette fel őket. Súlyos és csilingelő díszeik a földet söpörték, fehér fátylaik zászlókként lobogtak, s látni engedték sugárzó és nevető arcukat és bőségszarukként gyöngyökkel és virágokkal koronázott fejüket. Nyakuk, akár az indiai templomok bálványaié, aranytól sárgállott, s barnás-vörös viseletük szikrázott az arany csillagoktól és ugyanebből készült zsinóroktól. …  Milyen csodálatos szokás ez a dísz, amelyet esküvőjük napján erősítenek fejükre, s ott is marad halálukig, ébren és álmukban, otthon vagy a földeken dolgozva, jól odaerősítve és csomózva, mint az orrárboc a hajó orrába. Nem kapcsolódik hozzá semmilyen babona, semmilyen hagyomány sem igyekszik megmagyarázni, semmilyen vallás nem szentesíti. Túlélt minden hitet és azok változásait, túl a történelem minden fordulatát, s még mindig ott trónol a matrónák homlokán, minden papi anatéma és a divat minden hízelgése ellenére. … Nem volt könnyű elképzelni, vajon milyen okból neheztel rá a papság, míg végül a bejrúti püspök megvilágította számomra, teljes komolysággal kifejtve, hogy a tantur az a bálvány, amelyet a drúzok imádnak! A keresztények, mondta, csak nemrég estek ebbe a keresztényellenes praktikába. … Egy kicsi, és rendkívül archaikus bronzfigura, amelyet Szaida környékén találtam, s most az én birtokomban van, egy nőt ábrázol, aki teljesen meztelen, eltekintve középtájt egy könnyű lepeltől, s a fején viselt tanturtól. Ama sziklából kivájt ősi szarkofágok egyikében találtam, amelyek oly gyakran töltöttek el bámulattal, amikor váratlanul rájuk bukkantam.” David Urquhart: The Lebanon (Mount Souria), 1860

„19. századi libanoni hercegnő”. Rekonstruált öltözék, innen

A tantur-viselés újabb keletű keresztény tilalmáról a London Review 1861-es száma is beszámol, azzal indokolva ezt, hogy „amikor a püspök éppen kiszolgáltatta a szentséget egy maronita keresztény hölgynek, az véletlenül úgy biccentett fejével, hogy a tantur érintkezésbe került a szent kehellyel, s annak tartalma kiömlött: a papság ettől fogva tiltja használatát.” Ez persze minden bizonnyal jámbor anekdota csupán, s a valódi ok a muzulmán drúz szektától való elhatárolódás lehetett. Más utazók viszont éppen hogy a maronita keresztények közötti elterjedtségét említik, vagy az ószövetségi viselet továbbélését igyekeztek felfedezni benne:

„Egy rendkívüli felvonulást is láttam, amelyet drúz esküvőnek mondottak. Számos nő is részt vett benne teveháton, egy pedig lóháton, akiről Abdallah azt mondta, hogy ő a menyasszony. Fején a tanturnak nevezett díszt viselte, amely jelentékeny hosszúságú ón cső, körülbelül 15 hüvelyk hosszúságban félig vízszintesen előremeredve, „akár az egyszarvú szarva”, s amelyet könnyű fátyol takar. A menetben számos más nő is tanturt viselt. … E csövek némelyike ezüstből készült, és ékkövekkel van kirakva; az általam látottak némelyike talán 20 hüvelyk hosszú is lehetett. Hogy milyen szeszélyből fakad viselésük szokása, azt nem tudom, de az kétségtelen, hogy az itteni nép időtlen idők óta viseli, s hogy a csövek vagy szarvak értéke viselője gazdagságának mutatója, ahogyan az arany láncok és gyűrűk a tiszteletreméltóság fokmérői Angliában. A háromezer évvel ezelőtti öltözék minden egyes darabja és színárnyalata, a bőrszandáltól (Ez 16,10) a diadémig vagy turbánig még mindig használatban van. Az asszonyok, úgy hiszem, ritkán veszik le a tanturt, legalábbis azt mondták nekem, hogy még éjjel is viselik. Egy dolog különösen fontos a tanturral kapcsolatban: hogy míg némelyek a homlokuk közepéről ferdén előremeredve viselik, az általam leírt módon, mások fejük tetején, vagy pedig teljesen függőlegesen viselik. Az előbbi házas asszonyt jelent, a második hajadon vagy ifjú lányt, míg az utóbbi olyan házas asszonyt, akinek gyermeke van. Így olvassuk Hannáról is, ahogy 1Sam 2,1-10 feljegyzi: „Szívem örvend az Úrban, felemelte szarvamat – nem pusztán fejemen, noha ez a dicsőség jele az asszonyoknál, hiszen azt mutatja, hogy az Úr gyermekkel áldott meg engem, hanem – az Úrban, ami sokkal fenségesebb dolog.” Ugyanezt a szóképet találjuk a Zsolt 92,10 és 112,9 és más helyeken is. Az alábbi metszet, noha nem pontosan olyan, mint az általam látott menet, hozzávetőleges képet nyújthat róla és a tanturról.” John Gadsby: My wanderings: being travels in the East in 1846-47, 1850-51, 1852-53, 1855

Az a gondolat, hogy a drúz fejdíszben a Szentföldön a bibliai idők óta fennmaradt hagyományt láthatnak, teljesen lenyűgözte a 19. századi orientalistákat. A tantur-leírásokban egyre szaporodtak a szarvval kapcsolatos bibliai idézetek, s a hivatkozás bekerült az exegézisekbe, bibliai lexikonokba, sőt a Szentírás-kommentárokba is.

A tantur bibliai magyarázata és már ismert illusztrációja a People’s Dictionary of the Bible, 1850 „PLAITING of the hair” címszavában

A 92. zsoltár 10. verséhez – „Ám Te felemeled szarvamat, miképp az egyszarvú szarvát” – a The comprehensive commentary on the Holy Bible, Brattleboro 1837 ezt a magyarázatot fűzi, a már ismert rajzzal illusztrálva: „Street. A metszet, amely igen régi szokásról ad hírt, a libanoni drúz nők által viselt tanturt vagy tanturát ábrázolja. Leírása szerint az egyszarvú szarvára hasonlít, lásd Num. 23.22. Munro szerint „ezek a tanturák vagy szarvak aranyból, ezüstből vagy fából készülnek. Általában a fiatalabb, gazdagabb vagy hiúbb hölgyek hosszabbat viselnek a fejük tetején, míg az alacsonyabb sorúak, szegények vagy öregek sokkal rövidebbet fejük oldalán, amelynek vége trombita módjára kiszélesedik (Jób 16,15): a »felemelt szarv« ilyenformán az erő és a magabiztosság jele”, Ramble in Syria, 1833.”

A magyarázat azonban, bármilyen szellemes és vonzó, alaptalan. A szarv felemelését emlegető bibliai versek a héberben, mint Két Sheng végignézte, valamennyien kifejezetten a bika szarvára vonatkoznak, és korabeli szólást láthatunk bennük, amelyet a Korán és az iszlám hagyomány nem vett át. Azonkívül nem is volna sok teteje egy 11. századi, etnikailag arab, vallásilag iszlám, felekezetileg perzsa eredetű közösségben az ószövetségi zsidó hagyományok továbbélését keresni. Így aztán a bibliai archeológia fejlődésével, ahogy a Szentföldre érkező kutatók már nem mindent közvetlenül a bibliai hagyományra akartak visszavezetni, lassan a tantur is kikopott az exegézisből.

Valószínűleg a bejegyzés kezdő képe is arról tanúskodik, hogy mennyire ragaszkodtak az orientalisták a saját hagyományaikhoz. Az életben ugyanis elképzelhetetlen lett volna ez a látvány: tantur fátyol nélkül?! Ez a kép azonban az 1873-as bécsi világkiállításon készült, ahol az etnológiai valóságnál sokkal fontosabb volt, hogy a közönség végre azt a fejfedőt láthassa, fátyol által nem takarva, amelyről már egy évszázada olvas a keleti útleírásokban. Ezt a sosem volt látványt kanonizálta aztán Braun és Schneider Geschichte der Kostüme (1861-1880 k.) c. sokkötetes albumának szír viseleteket bemutató lapja is, nyilvánvalóan a bécsi fényképről másolva.


A fejfedő eredetéhez hasonlóan homályos nevének eredete is – a kettő persze valószínűleg összefügg egymással. Az irodalmi arabban ugyanis ilyen szó nem létezik. Két Sheng csupán a levantei arab szótárban talált rá (J. Elihay: The Olive Tree Dictionary. A Transliterated Dictionary of Conversational Eastern Arabic (Palestinian), é.n.):

ṭanṭūr(a) = 1) tall hat 2) hood (of a jacket etc.).

Ez a szó – arab átírásban طنطورۃ – azért gyanús, mert az arabban kötelező három gyökhangzó helyett négyet tartalmaz: ṭnṭr, ami vagy összetett, vagy idegen eredetű szavaknál fordul elő. Ebben az esetben talán inkább az utóbbiról van szó.

Drúz nő, 1870-es évek: talán Félix Bonfils fotója, innen

A szónak három további előfordulását ismerjük. Az egyik a Jeruzsálem és Betlehem között álló ökumenikus keresztény – ortodox, anglikán, protestáns, katolikus – Tantur Institute, amelynek szájtja szerint a név arabul „dombtetőt” jelent, mint ahogy az intézet valóban egy gyönyörű domb tetején áll, jó rálátással az ugyancsak Tantur Checkpointnak nevezett 300-as számú izraeli-palesztin határátkelőre.

Kilátás Betlehemre a Tantur Intézetből, és a nagyvilágra a Tantur Checkpoint palesztin oldaláról.

A másik az egykori Tantura – الطنطورة‎ – tengerparti arab falu neve, amelyet háromszáz más palesztinai faluval együtt 1948-ban pusztított el az izraeli hadsereg. Romjai mellett ma Dor és Nahsholim kibbucok állnak; a hely egykori és mai állapotáról itt, itt és itt láthatók fotók. Az angol Wikipedia szerint a hely neve „hegycsúcsot” jelentett helyi arab nyelven, s a héber Wikipedia azt is megmondja, hogy ez a hegy az itteni Tel Dor volt.


A név harmadik előfordulását Jeruzsálemben, a Kedron-patak völgyében találjuk. Itt áll az a monolit síremlék, amelyet a hagyomány „Absalom sírjának” nevez, s amelynek rituális megkövezése nemcsak a zsidóknak, de a középkori keresztény zarándokoknak is szertartásos programja volt. Az emlék valójában csak a Kr. u. 1. században keletkezett, s a Joe Zias által megfejtett és a Haaretzben nemrégen közzétett görög felirata szerint az első keresztények Zakariásnak, Keresztelő Szent János apjának sírját tisztelték benne. Ezt nevezik arabul – nyilván formája miatt – „Tantour Pharoun”-nak, azaz „a fáraó/király süvegének”. Vagy, hogy pontosabbak legyünk, tanturjának.