Quod erat demonstrandum

Bernardino Genga - Charles Errand, Anatomia, Róma 1691, belső címlap előtti metszet

Az anatómia a 16. századtól kezdve egyike volt azoknak az eszközöknek – a fokhálózatos világtérkép, a középpontos perspektíva vagy a római jog mellett –, amelyek elősegítették a világ egyöntetűvé válását.

Az emberi test csontváza, a madárcsontvázzal való összehasonlítás céljára. Pierre Belon, Nature des oyseaux (A madarak természete), Párizs 1555

Az anatómiai kutatásnak fontos mozgatórugója volt az a reneszánsz meggyőződés, hogy a dolgokat akkor magyarázzuk meg, ha visszavezetjük őket alapelveikre – az anatómia esetében a tartóvázra és a működtető szerkezetre. Ha két dolog alapelvei azonosak, a két dolog összevethetővé válik egymással. Enélkül a meggyőződés nélkül nem jöhetett volna létre kétszáz év múlva a rendszertan és háromszáz év múlva a fejlődéselmélet, ahogy nem is jött létre például Kínában vagy a középkori Európában, ahol a fajok között nem tételeztek fel ilyenfajta összefüggést.

Az előző kép párdarabja: Összevetés céljára az emberi formához igazított madárcsontváz elemei. Pierre Belon, Nature des oyseaux (A madarak természete), Párizs 1555

A 16. és 17. század természetrajzi könyveiben nagy lendülettel folyt a régi és az új élővilág anatómiai magyarázata és közös nevezőre hozása. Minden újonnan felfedezett állat vagy csodás lény egy csapásra megérthetővé és a közös rendszerbe beilleszthetővé vált azáltal, hogy leírták és főként lerajzolták anatómiáját.

Egzotikus szarvtípusok összevetése, illetve a „szarvas nyúl” néven ismert legendás állat anatómiai magyarázó ábrája Conrad Gesner Tierbuchjában, Frankfurt 1563

Sziámi ikerpár anatómiai rajza. Fortunio Liceti, De monstris, Amsterdam 1665

A rendszertan hőskora rég lezárult, de az anatómia mint magyarázó elv máig nagy meggyőző erővel képes átemelni bármilyen különleges lényt a legendák világából a miénkbe.

Sellő csontváza és izomzata. A kép aláírása szerint „a héber felirat arra utal, hogy a rajz vagy a latin és arab anatómiai munkáknál jóval korábbi forráson alapul, vagy a régiség vagy homályosság látszatát kelteni akaró modern fantáziaszüleménnyel van dolgunk.”

Valentin Gubarev (sz. 1948): Közönséges frissvízi sellő

Edvard Eriksen (1876-1959): Kis hableány (1909-13), Koppenhága, illetve a sanghaji világkiállítás idején távollétére a helyére ültetett „kihalt sellő csontváza”

Kentaur anatómiája. A dupla tüdő és feltételezhetően ugyancsak dupla gyomor magyarázatot
ad az egykori kentaurok erejére és kitartására. Álvaro Cunqueiro meg is
kérdezi: vajon hol volt a köldökük?

Stanisław Lem rajza: „Nyolcágú”. A lengyel „ósmak” szó a nyolcágú szarvasagancs-trófeára
használt szakkifejezés. A nagy scifi-író a test teteje helyett az alját tekinti a „villa”
kiindulási pontjának, s innen rajzolja meg anatómiailag hitelesen a nyolc ágat.

Sárkányból, mint tudjuk, kétféle van. Ez itt az Európában és a Közel-Keleten elterjedt nyugati sárkány csontváza és izomzati rajza (Eugene Arenhaus és Jennifer Walker).

Ez pedig a Kínában honos hosszú, kígyószerű keleti sárkány csontváza (Jennifer Walker).

Griffmadár anatómiai ábrái (1, 2, 3)

Japánba az anatómiai rajzok divatja csak a 19. század elején jutott el – erről hamarosan fogunk még írni –, ennek ellenére előbb alkalmazták őket legendás lények felépítésének és működésének szemléltetésére, mint akár Európában, akár Amerikában. Az 1960-as években már számos anatómiai kiadvány tette hitelessé a szörnyeket szerepeltető kaiju-képregények figuráit.

A Godzilla anatómiai ábráján viszonylag kis agyat, a víz alatti lélegzést lehetővé tevő óriás tüdőt, húszezer tonnás súlyát hordozni képes lábizmokat, valamint egy uránium- és egy magfúziós bendőt látunk, amelyek a radioaktív tűzokádásra és a test energiaellátására szolgálnak.

A Gamera anatómiai rajza szintén számos bendőt mutat a láva, olaj, szén és urán tárolására,
valamint a lábizomzat által körülvett léghólyag-szerű szerveket, amelyekből
talpán keresztül sűrített levegőt tud kilőni.

Az Anguirus szeme az infravörös fényt is érzékeli. Másod-agya irányítja az első és hátsó láb
mozgását. Utóbbinak izomzata rendkívül fejlett.

Újabban Shigeru Mizuki manga-művész adott ki útmutatót Yokai Daizukai címmel a hagyományos japán folklór yokai- azaz démonfiguráinak rajzolásához, amelyben a nyugati művész-anatómiákhoz hasonlóan nyolcvanöt démon anatómiáját is feltárja, így alapozva meg a nekik tulajdonított speciális képességeket. A Pink Tentacle közülük tíznek angol nyelvű leírását is közli.

A Makura-gaeshi („párnaforgató”) lélekrabló és csínytevő szörnyeteg, amely az alvó emberek
feje alatt forgatja a párnát. A szörnyet csak gyermekek látják, felnőttek számára láthatatlan.
Anatómiai jellegzetessége a gyermekek ellopott lelkét tároló, illetve ezt energiává alakító
szerv-együttes, valamint a varázshomokot termelő hólyag, amely emberi szembe
kerülve azonnal álmot okoz. A szörnynek két agya van, az egyikkel újabb
csínytevéseket eszel ki, a másikkal szivárványszínű
fényt bocsát ki szemén keresztül.

A Bisha-ga-tsuku az a lélekrabló szörnyeteg, amellyel Észak-Japán sötét, havas éjszakáin
találkozhatunk. A -150 ºC testhőmérsékletű szörny folyamatosan sűrű köd mögé
rejtőzik, de jelenléte felismerhető jellegzetes, nedves, cuppogó „bisha-bisha”
hangjáról. Anatómiai jellemzői közé tartoznak az emberi lélek
beszippantására szolgáló csápjai, ezeket tároló bendője,
és félelmet sugárzó agya. A Bisha-ga-tsuku
az elrabolt emberi lelkek és a belélegzett
hideg levegő egyesülése
révén szaporodik.

A Kuro-kamikiri („fekete hajnyíró”) hatalmas, szőrös teremtmény, amely éjjel az utcán a nők
után lopakodva titokban lenyírja hajukat. Jellemzője a csalásra specializálódott agy, az
ollószerű karmok, a hosszan kiölthető nyelv, alsó részén hajgereblyéző tüskékkel,
és az álompor-termelő mirigyek az áldozat elkábítására. Emésztőrendszerének
egy szerve a hajat feloldó enzim termelésére szolgál, míg egy másik
szerv ujjszerű kitüremkedésekkel gyömöszöli beleit
az emésztés elősegítésére.

A Mannen-dake („tízezer éves bambusz”) a bambuszerdőben éjszakázó vándorok lelkét fogyasztó
bambuszszerű szörnyeteg. Csőhálózata révén olyan fluidumot bocsát a levegőbe, amitől
a vándorok eltévednek, majd friss hajtásoknak látszó ujjaival kikotorja
belőlük lelküket, amelyet erre szolgáló bendőjében tárol.

A Kijimunaa az okinawai banyan-fák tetején élő játékos erdei szellem. Anatómiai jellemzője a
golyóscsapágy-szerű szemüreg, amelyben szabadon forgathatja szemgolyóját, erős fogazat
a rákpáncél és a halkoponya szétroppantására, a feldolgozott farostokból álló kültakaró,
valamint a csínytevésekre specializálódott idegrendszer. Agyát teljesen kitölti az az
egyetlen fantáziakép, hogy egy polip megragadja őt: ez ugyanis
az egyedüli lény, amelytől retteg.

A Fukuro-sage, a Nagano és Shikoku vidékén élő mosómedveszerű lény alakváltoztatás révén
belefér egy szakésüvegben, amelyet rendszerint a lejtős utcákon látunk lefelé gurulni. Az
üveg veszélyt jelent azokra, akik megpróbálják utolérni, mert rendszerint szakadék
vagy árok felé vezeti őket. Anatómiai jellegzetessége az ételt szakévá alakító
gyomor, valamint az ezzel összeköttetésben álló méregtermelő zacskó.
Vizeletének rendkívül erős szaga van, amely megzavarja az
embert, és elkábítja a rovarokat és kisebb állatokat.

A Hyōsube Kyushu tartomány víz alatti üregeiben élő, gyermek méretű folyószörnyeteg, amely
éjszaka mászik ki táplálkozni a rizsföldekre. Viszonylag fejletlen agya van, az ember
jelenlétének érzékelésére specializálódott idegrendszere, vastag gumiszerű bőre,
éles karmai, két kisebb bendője a rizsszemek és a halak emésztésére, illetve
egy nagyobb tárológyomra, valamint két széles oxigénzacskója
szükséghelyzetekre. Forgó csontpárja betegségkeltő
baktériumokat termel, amelyeket a szörny
a gyanútlan emberekre fecskendez.

A Yanagi-baba („fűzfaboszorkány”) az ezeréves fűzfákban élő szellem. Anatómiai sajátossága
a fűzfa lecsüngő ágaihoz hasonló zöldes haj, a kéregszerűen ráncos bőr, a táplálékot
közvetlenül  a fűzfa gyökeréhez továbbító gyomor,  és a fanedveket tároló
mirigyzacskó. Noha a Yanagi-baba viszonylag ártalmatlan, az arra járók
esernyőjét hajával elragadja, orrából ködöt fúj, és fanedvet köp.

A Doro-ta-bō („sáros rizsföld-szellem”) sáros rizsföldeken élő szörny, állítólag egy szorgalmas
földműves szelleme, akinek rizsföldjét halála után lusta fia eladta. Rendszerint azt üvölti:
„Add vissza a rizsföldemet!” Anatómiai jellemzői a földdel egybeolvadó zselés alsótest,
a talajból táplálékot kinyerő „sárbendő”, a speciális tüdő, amely eltemetett
állapotban is lehetővé teszi a lélegzést, továbbá a haragját hőenergiává
alakító szerv, amely sáros köpetét hevíti fel. Egyik szemgolyója
mindaddig a bőr alatt rejtőzik, amíg nem találkozik a
rizsföld tulajdonosával: ekkor kimeredve
különös, rémítő fényt bocsát ki.

Kasha a pokol küldötte, a temetések idején tájfunt keltő dühöngő szörnyeteg. Anatómiai
sajátossága a hatalmas tüdő a tájfunszél termelésére, amely felemeli a koporsót és
messze viszi az elhunytat, valamint a gyászolók széttüsszentésére alkalmas orr.
Nyelve a szélirány érzékelésére szolgál, váladékzacskójában pokolbeli jeget
tárol, amelyet az őt körülvevő tűzfüggönyön át kiköpve esőt támaszt.

Végül a módszer ezidáig legújabb fejleménye az az eljárás, amellyel Jason Freeny már nem is a tőlünk külsőleg különböző élőlények, hanem élettelen tárgyak velünk való lényegi rokonságát tárja fel.