A költészet napjára

Grazie a Francesca per l’ispirazione

言 yān, „Szó”. Yan Gongda kalligráfiája

Kínaiul a költészetet és a verset ugyanazzal az írásjeggyel jelölik: 詩 shī. Ez a legelső kínai verseskötet, a 詩經 Shī Jīng, a Dalok Könyve címe. Az írásjegy két részből áll, a „szó” 言 yán és a „templom” 寺 sì jeléből. A kínai írásjegyek első etimológiai szótára, az 1. századi Shuowen Jiezi így magyarázza az összetételt: 志也從言寺聲, a templomban felhangzó – vagy a templomból kihallatszó – szó vagy ének.

A „szó” 言 yán piktogramja egy nyitott száj 口 a felfelé kinyúló nyelvvel, s a nyelv tetején egyetlen felfelé szálló vonás: a tulajdonképpeni szó. Így mondja a Shuowen is: 日語從口, világos beszéd a szájból.

A „templom” 寺 sì írásjegye maga is összetett. Ha a mai írásjegyekből akarnánk értelmezni, akkor alsó része 寸 cùn a „hüvelyk” mint mértékegység piktogramja: a kiterjesztett hüvelyk- és középső ujj, s közte vonalkával jelölve a mért távolság; általánosabb értelemben mérték, kánon, törvény. Felső része pedig a 土 dù „föld” írásjegyére hasonlít, amely a fazekaskorong piktogramja.

月是故鄉明 Yuè shì gùxiāng míng, „A szülőföldön a hold is fényesebb”. Du Fu (712-770) versének
kalligráfiája. A sort kezdő és végző írásjegyben egyaránt a hold van benne, modern
írásjegy és ősi piktogram formájában: lásd ennek a posztnak a nyitóképét.

A jezsuita Wieger 1915-ben publikált, nagy hatású Chinese Characters etimológiai szótára szerint, amely kétezer év kínai etimológiai hagyományát foglalta össze, a 寺 „templom” tehát „az a hely, ahol a 寸 törvényt 之 folytonosan alkalmazzák”.

Azonban a „templom” 寺 legkorábbi formáin nem a föld írásjegyét látjuk, hanem egy háromlevelű növénykét, amely épp most bújt ki a földből. Ez a 之 zhī, „csíra”, átvitt értelemben „fejlődés, haladás, folytonosság”, amelyet a mai kínaiban már csak kötőszóként használnak. Karlgren 1923-as Analytic Dictionary of Chinese-ja, amely figyelembe vette már a századfordulótól kezdve ezerszámra feltárt jóscsontokat, a legkorábbi írásos emlékeket is, azt írja, hogy az írásjegy egy zsenge növényt felajánló kezet ábrázol, s a templomban az új termésből bemutatott áldozatot jelképezi.

A kínai etimológiai hagyományban – ahogy a Sevillai Szent Izidor-féle latin etimológiai hagyományban is – az a szép, hogy a különféle értelmezések nem zárják ki egymást, hanem együtt gazdagítják az írásjegy által sugallt jelentéseket az olvasó számára.

A transzcendencia és a mérték helye; kicsírázás és beteljesedés; szájjal és kézzel nyújtott felajánlás; szó és dal; hang, amelyet éneklünk, és hang, amelyet énekelni hallunk:

詩