Hétfő, sose jöjj


„Először az öreg Capper Wambley vette észre. Márpedig Capper nagyon fontos ember. Ő a kopogtató Polkinghtorphe Brigben, vagyis az ő dolga az, hogy korán reggel felkeljen, körüljárjon a faluban egy rúddal, és azzal bekopogtasson minden hálószoba ablakán, és felkeltse az embereket, hogy idejében elindulhassanak munkájukra. És ezen a bizonyos reggelen az öreg Capper tudta, hogy valami baj van.

Akkor érezte meg, amikor kilépett kis házából, és kiköhögött a sötétségbe, hogy kitisztítsa tüdejét, és felnézett az égre, hogy megnézze, milyen az idő.

Érezte, hogy valami baj van az aznap körül, és azután rá is jött, hogy mi. Még mindig vasárnap volt.


Egy-két pillanatig a füle is elállt a csodálkozástól, mert hiszen jól emlékezett rá, hogy előtte való nap is vasárnap volt.

– Szent ég! – mondta magában. – Ilyet még nem ettem! Igazán kellene valamit csinálni.

Csakhogy az öreg Capper Wambley nagyon öreg volt, így hát csak leült a járda szélére, és egy idő múlva arra az eredményre jutott: azt kellene csinálni, hogy gondolkozni kellene a dolgon. El is kezdett gondolkozni a rendkívül furcsa eseten.

„Na már most – mondta magában –, az nem ésszerű és rendes dolog, hogy két vasárnapunk legyen egymás hegyén-hátán. Valahogy szét kellene válogatni. Mindenekelőtt meg kellene állapítani, mi a különbség a vasárnap reggel közt és a hétköznap reggel közt.”

Az öreg Capper gondolkozott, gondolkozott, és úgy találta, hogy az egyetlen különbség a kettő közt csak az, hogy hétköznap fel szokta ébreszteni az embereket, vasárnap pedig nem.

– Szóval ha ma nem ébresztem fel az embereket, akkor vasárnap reggel van – mondta.


Nemsokára kinyílt az ablak, és kibukkant rajta John Willie Braithwaite feje.

– Felébredtem – mondta. – Mennyi az idő?

De az öreg Capper látta, hogy John Willie nem ébredt fel, csak álmában jár-kel, mint azok az emberek, akik holtfáradtak, mert mindig hajnalban kell kelniük. De tudta, hogy ma ez nem baj.

– Csak azért keltettelek fel, hogy szépen megmondjam, ma megint vasárnap van. Menj szépen vissza az ágyadba, és aludj jól.


Némelyek hajlandóak voltak elhinni, mások meg nem.

– Na, ide hallgass, Capper – mondta Gollicker –, én belátom, hogy csakugyan olyan vasárnapos az egész, de hogyan bizonyosodjunk meg róla?

Az öreg sokáig gondolkozott.

– Megvan – mondta végül is. – Ha ma hétköznap van, akkor egy negyedóra múlva megszólal a gyár szirénája, nem igaz? Erről majd megtudjuk.

Ebben mindnyájan egyetértettek. Mind az öreg Capper köré csoportosultak, mert ő azok közé a kevesek közé tartozott, akik óratulajdonosok a faluban, és vártak. Mind az órára meredtek, amelyet Capper a kezében tartott. Húsz perccel hat óra előtt voltak, majd tizenkilenc perccel, tizennyolccal, tizenhéttel, tizenhattal. A nagymutató serényen haladt, és végre azt hirdette: tizenöt perc múlva hat.

De a gyársziréna hallgatott. Főképp azért, mert John Willie Braitwaite, akinek fél hatkor a gyárban kellett volna lennie, hogy gőzt adjon, és meghúzza a síp zsinórját, még odahaza feküdt a meleg ágyban felesége mellett.

– Na látjátok. Íme a bizonyság, hogy ma vasárnap van – állapította meg Capper Wambley. – Most nyugodtan hazamehetünk, és még egy órát alhatunk.


Az öreg is hazacsoszogott, és éppen reggelijét melegítette fel, amikor belépett Rowlie Helliker.

– Capper – mondta –, éppen most hallom, ma nincs hétfő, hanem még mindig vasárnap van. Hogy jöttél erre rá?

– Hát ez már így van – felelte Capper.

– Igen, igen, de hát nem túlságosan sok az, két vasárnap egymás után? Már úgy értem, nincs ebben valami rendkívüli?

– De igen, csakhogy ez már így van. Olyan nyugtalan időket élünk, minden kijön a rendes kerékvágásból.


– Marhaság! – kiáltotta Mr. Bloggs.

– Hogy, kérem? – kérdezte Sam Small, akinek fejébe szökött a vér. – Meg tudná talán mondani nekem, milyen nap van ma Japánban?

– Hétfő, ti tökfejek – felelte Mr. Bloggs.

– Ó, bocsánat – avatkozott bele a tanító. – Ne vegye rossz néven, Mr. Bloggs, de itt tudományos kérdésről van szó – elővette az óráját, és hosszan tanulmányozta, majd így szólt: – Japánban pillanatnyilag kedd van.

– Kedd?! – üvöltötte Mr. Bloggs.

– Na látod – mondta Sam Small csaknem részvétteljesen. – Te azt mondod, Greenwichben hétfő van; a tanító meg azt mondja, Japánban kedd van. Hát akkor hogy a csudába ne lehetne nálunk vasárnap?

Mr. Bloggs majd az eszét vesztette dühében.

– Hülyeség! – ordította. – Tudom már, hogy áll a dolog: mind lusták és makacsak vagytok, és egyszerűen még egy pihenőnapot akartok. És ezt hívjátok vasárnapnak.

– Dehogyis, öregem – mondta Sam Small. – Hat hétköznap van és csak egy vasárnap, tehát neked hatszor annyi esélyed van, hogy egyszer két hétköznap jön egymás után, nem pedig két vasárnap, mint most. Azért, mert most az egyszer te veszítesz, nem szabad sportszerűtlenül viselkedned, barátom.


– Ez mind üres duma! – kiáltotta Mr. Bloggs elkeseredve. – Szamárság az egész! Ha ma vasárnap van, akkor mi lesz holnap? Hétfő vagy kedd? Vagy egy napot egyszerűen elveszítünk?

– Ezt talán mégis nekem kellene eldöntenem – szólalt meg Capper Wambley, és nehézkesen felemelkedett. – Nem veszítünk el egy napot sem, erről szó sem lehet. A dolog így áll: a hétköznapok már nagyon elkoptak, fáradtak, alig tudnak továbbmenni. Egyszerűen megálltak. Nem mennek tovább, mint egy elhasznált óra, nem mennek és nem mennek, ez a helyzet.

– Ez tiszta őrület, ez nevetséges! – dörmögött Mr. Bloggs. – Ha így van, akkor megrekedünk a vasárnapnál, és holnap megint vasárnap van, és holnapután megint, mi?

Capper megvakarta a fejét, és egy pillanatig elgondolkozott. Majd felnézett.

– Tudja Isten, fiam – mondta –, te a fején találtad a szöget. Holnap megint vasárnap lesz.


Csak egy nehézsége volt a dolognak. A kocsmákat zárva kellett tartani, vagyis csak olyan embereknek adhattak valamit, akik igazán úton voltak. Egy közönséges sétáló Angliában nem kaphat vasárnap egy pohár sört. De ennek is megvolt a jó oldala: sokan rászánták magukat, és megtették az előírásos mérföldeket, hogy egy korsó sörhöz juthassanak, és ily módon megismerkedtek hazájuknak olyan vidékeivel, amelyeket különben sosem láttak volna. Így tudták meg az emberek, hogy laknak emberek a hegyeken túl is.”


Térszivárgás 7 km hosszan a 7-es főúton: Siófok, Tanácsház utca (112 km) – Zamárdi, Kocsi csárda (112+7 km). A kilométerszámozást az egér mutatja. Aki tudja miért, mondja. Nagyítás

15 megjegyzés:

Studiolum írta...

egy levélben kapott kérdésre: igen, igen, a 112. km előtt a 111. található, a 112+7. után pedig a 113., és utána töretlenül folyik tovább a számozás.

. írta...

Térszivárgás - ez remek szó.
A 112+1 és a 112+2 (és a többi szakaszok) között mennyi a távolság? Csak nem 1 km?!

Studiolum írta...

De bizony annyi, pontosan, kilométerszámlálóval is lemérve. Hét km távolságon kezdőponttól végpontig nyolc tábla az bizony kilométerenként egy tábla. Hogy ez mi akar lenni, hogy valami tektonikus mozgás folytán itt megnyúlt-e nyolc kilométerrel az út, és még nem volt idő átszámozni az egészet, illetve hogy akkor a 113. skk. kilométerek honnét számítva annyiak, azt nem tudom.

vidak írta...

az nem lehet, hogy valamikor áttették a régi, nyolc km-rel rövidebb út nyomvonalát?

Studiolum írta...

De, először én is erre gondoltam. (Bocsánat, nem nyolc kilométer egyébként, csak hét, az iménti kommentben véletlenül elírtam a számot.) De elég egy pillantás a térképre, és az ember látja, hogy ennél rövidebb út – két pont között az egyenes – nemigen vezethetett itt soha. Meg ilyen esetben – a régi veszprémi út átépítésénél emlékszem rá – a kilométereket végig átszámoznák, hiszen ezeknek a definíciója éppen az, hogy a 0. kilométerkőtől számított mekkora távolságra vannak. Egy 113. kilométertábla, amely 120 kilométerre van a 0. kilométerkőtől, a törvény szerint is nonszensz. Térszivárgás lesz az, mondom. Ezt bizonyítja a felnagyított Google-térképen a Balaton színe is, amely épp ettől a ponttól kezdve vált mélyebb kékre :)

G.d.Magister írta...

Ez tisztára olyan, amikor az ember be akar szúrni jegyzeteket két már meglévő számozott jegyzet közé. Abból lesznek a csillagocskák (*, **, *** stb.) Vagy amikor egy mű sztemmájának felállítása után az ember újabb kéziratokat talál, ezért lesz A és B között, aa, aaa.

Szerintem a dolog is valahogy ekképpen állhat. A mondott útszakasz véletlenül nem lett beszámozva, részeg volt a táblalerakó, elromlott a gép, nem tudom. Aztán észrevették, hogy nem lett leszámozva (bár a táblák helyét, legalábbis a távolságot pontosan lemérték, hiszen 112 és 120 között pont 7 km a táv), de utólag már nem akarták kicserélni az összes táblát, így született ez a megoldás.

Studiolum írta...

No igen, jó éca juthat a kommentátor eszébe két már meglévő jegyzet között. De két meglévő kilométertábla között hét további elfekvő kilométerre bukkanni? Az ilyen embert kellene pénzügyminiszternek megtenni válság idején.

A „véletlenül nem lett beszámozva” hipotézis gyengéje az, hogy ez az út a Balatonra vezető 7-es főút, a magyar népautózás kezdetei óta a legsűrűbben járt út. Azóta nem tudom, hányszor lecserélték már a táblákat. Hogyhogy nem számozták át közben ezt a szakaszt, hanem szemmel láthatólag gyárilag készítettek a szabályostól eltérő táblákat az anomáliára?

G.d.Magister írta...

"Hogyhogy nem számozták át közben ezt a szakaszt, hanem szemmel láthatólag gyárilag készítettek a szabályostól eltérő táblákat az anomáliára?"

Hát azért, mert akkor át kellett volna számozni az összeset, egészen Letenyéig. De valóban támadható a hipotézisem. A térszivárgásnál azért valamivel stabilabb lábakon áll. :)) Egyébként gyönyörű találat, csak ámulok, gratula hozzá. Remegve várom a rejtély megoldását!

Studiolum írta...

Hisz épp ez az, hogy annyi évtized alatt nem tudom hányszor átszámozták már az utat, legalábbis új meg új kilométertábla-sorozatokat készítettek és helyeztek ki, a régieket bevonva. De ez a kövület csak itt maradt, mintha valami földi mértékegységgel nem mérhető útszakasz – féregjárat? – lenne, mintha átmeneti állapota miatt nem lehetne rá valós kilométereket kitűzni, ahogy a nyáron ingoványossá váló szibériai földre sem lehet utat építeni.

G.d.Magister írta...

Hát igen, ha a táblákat sokszor lecserélték... de én arra gyanakszom, ez olyan Pató Pál uras történet. Nyilván nemcsak a táblákat érintette a malőr, hanem ezer más dolgot (térképek, kimutatások stb.), s ezt nem volt kedve javítani egy hivatalnoknak sem, mert túl nagy macera lett volna.

Vicces megoldás: emlékeztet még a Gergely-féle naptárreformra a dolog. Lehet, hogy itt is az történt, hogy a 112-ig valami hiba folytán kicsit hosszabbak lettek a 1 km-nél a szakaszok, így korrigálni kellett, azaz beszúrni hét számozatlan kilométert. :)))

Egészen a poszt végéig azt hittem, hogy a választással lesz kapcsolatban a téma... hiába átpolitizált időket élünk, hajaj :)

Studiolum írta...

Ujuj, akkor most a cím alapján felkerültem a Kubatov-listára… Pedig ahogy az első forduló napján szántszándékkal írtam a prioritások jelzésére költészetnapi megemlékezést, úgy most eszembe se jutott semmiféle politikai vonatkozás (igaz, nálunk az első fordulóval már lezárult a választás). Bár ha nagyon akarnánk, az örökké tartó vasárnapba és az egy kilométerbe belepréselt hét kilométerbe még beleláthatnánk választási és belpolitikai metaforákat… de én aszondom, inkább ne, amíg nem muszáj…

. írta...

Két hozzáértő ismerőst is megkérdeztem erről a dologról, (mert annyira nem hagyott nyugodni a hihetetlensége) egyiküktől már meg is érkezett a válasz:

"Az út kilométer szelvényezésével kapcsolatban voltak bizonyos sejtéseim, de azért utána kellett néznem. Szóval szerintem arról van szó, hogy az M7-es és a 7-es út között Siófokig körülbelül 7.5 kilométer különbség jön össze, mivel az autópálya vonalvezetése sokkal kiegyenlítettebb, vagyis a 7-es út ennyivel hosszabb a több kanyar és egyéb kevergések miatt. Ha emlékszel, amíg az autópálya még nem tartott folyamatosan a határig, hanem nem sokkal Siófok után belecsatlakozott a 7-es útba, a szelvényezés (kilométer számozás) folyamatosan ment tovább az autópályán megtett kilométerek szerint. Valahol tehát el kellett tüntetniük azt a bizonyos 7.5 kilométert, mert az szerintük furán nézett volna ki, ha valaki a 7-es úton jővén eléri mondjuk a 119-es kilométer táblát, és pár száz méter megtétele után azt látja, hogy mivel az út szelvényezése az M7-es akkori végcsomópontját követően az autópálya szelvényezése szerint folytatódott még mindig csak 113 kilométerre van Budapesttől. Nem mondom sajátos megoldást választottak, de hát van néhány érdekesség mifelénk. Nem tudom, hogy amióta az autópálya elérte a határt kicserélték-e a kilométer táblákat a 7-es útnak megfelelően, de nem lepődnék meg ha még mindig így lennének."

Studiolum írta...

Igen, ez egy valószínű magyarázat, bár nem sokkal kevésbé kalandos, mint a térszivárgás. Nekem is feltűnt a térképet nézve, hogy az autópálya 112. kilométere pont a 7-es út 112+7. kilométerével egy magasságban van, a fenti kis térképrészleten a balszélen, ott, ahol az autópályáról bekötőút indul a 7-es útra (és ahol ezek szerint valamikor a pálya véget érvén rácsatlakozott a 7-esre). Gondolkodtam is rajta, hogy talán e két, egymáshoz közel eső pont számozását akarhatták harmonizálni, de nem jutott eszembe, miért.

Az M7-esnek a 112. kilométertől továbbvezető szakaszát 2008. augusztus 8-án adták át, az országhatárig vezető utolsó szakaszt pedig 2008. október 22-én. Ezek szerint azóta is fölöslegesen maradt úgy a 7-es út ideiglenes számozása. A fotókat öt napja készítettem.

. írta...

5 napja?
Akkor szombaton. Így már érthető. :)

A megoldás itt van Weöres Sándor versében:

csak egy a baj : hét végén, szombaton
az egész mindenség a semmibe
ugrik fejest, vasárnap ott időzik,
hétfőn fárasztó újra helyre-rakni.


BUDA, FERENCHEGY c. III. versében, (utolsó vsz.)

Studiolum írta...

:-))))))