Hétfő, sose jöjj

„Először az öreg Capper Wambley vette észre. Márpedig Capper nagyon fontos ember. Ő a kopogtató Polkinghtorphe Brigben, vagyis az ő dolga az, hogy korán reggel felkeljen, körüljárjon a faluban egy rúddal, és azzal bekopogtasson minden hálószoba ablakán, és felkeltse az embereket, hogy idejében elindulhassanak munkájukra. És ezen a bizonyos reggelen az öreg Capper tudta, hogy valami baj van.

Akkor érezte meg, amikor kilépett kis házából, és kiköhögött a sötétségbe, hogy kitisztítsa tüdejét, és felnézett az égre, hogy megnézze, milyen az idő.

Érezte, hogy valami baj van az aznap körül, és azután rá is jött, hogy mi. Még mindig vasárnap volt.


Egy-két pillanatig a füle is elállt a csodálkozástól, mert hiszen jól emlékezett rá, hogy előtte való nap is vasárnap volt.

– Szent ég! – mondta magában. – Ilyet még nem ettem! Igazán kellene valamit csinálni.

Csakhogy az öreg Capper Wambley nagyon öreg volt, így hát csak leült a járda szélére, és egy idő múlva arra az eredményre jutott: azt kellene csinálni, hogy gondolkozni kellene a dolgon. El is kezdett gondolkozni a rendkívül furcsa eseten.

„Na már most – mondta magában –, az nem ésszerű és rendes dolog, hogy két vasárnapunk legyen egymás hegyén-hátán. Valahogy szét kellene válogatni. Mindenekelőtt meg kellene állapítani, mi a különbség a vasárnap reggel közt és a hétköznap reggel közt.”

Az öreg Capper gondolkozott, gondolkozott, és úgy találta, hogy az egyetlen különbség a kettő közt csak az, hogy hétköznap fel szokta ébreszteni az embereket, vasárnap pedig nem.

– Szóval ha ma nem ébresztem fel az embereket, akkor vasárnap reggel van – mondta.


Nemsokára kinyílt az ablak, és kibukkant rajta John Willie Braithwaite feje.

– Felébredtem – mondta. – Mennyi az idő?

De az öreg Capper látta, hogy John Willie nem ébredt fel, csak álmában jár-kel, mint azok az emberek, akik holtfáradtak, mert mindig hajnalban kell kelniük. De tudta, hogy ma ez nem baj.

– Csak azért keltettelek fel, hogy szépen megmondjam, ma megint vasárnap van. Menj szépen vissza az ágyadba, és aludj jól.


Némelyek hajlandóak voltak elhinni, mások meg nem.

– Na, ide hallgass, Capper – mondta Gollicker –, én belátom, hogy csakugyan olyan vasárnapos az egész, de hogyan bizonyosodjunk meg róla?

Az öreg sokáig gondolkozott.

– Megvan – mondta végül is. – Ha ma hétköznap van, akkor egy negyedóra múlva megszólal a gyár szirénája, nem igaz? Erről majd megtudjuk.

Ebben mindnyájan egyetértettek. Mind az öreg Capper köré csoportosultak, mert ő azok közé a kevesek közé tartozott, akik óratulajdonosok a faluban, és vártak. Mind az órára meredtek, amelyet Capper a kezében tartott. Húsz perccel hat óra előtt voltak, majd tizenkilenc perccel, tizennyolccal, tizenhéttel, tizenhattal. A nagymutató serényen haladt, és végre azt hirdette: tizenöt perc múlva hat.

De a gyársziréna hallgatott. Főképp azért, mert John Willie Braitwaite, akinek fél hatkor a gyárban kellett volna lennie, hogy gőzt adjon, és meghúzza a síp zsinórját, még odahaza feküdt a meleg ágyban felesége mellett.

– Na látjátok. Íme a bizonyság, hogy ma vasárnap van – állapította meg Capper Wambley. – Most nyugodtan hazamehetünk, és még egy órát alhatunk.


Az öreg is hazacsoszogott, és éppen reggelijét melegítette fel, amikor belépett Rowlie Helliker.

– Capper – mondta –, éppen most hallom, ma nincs hétfő, hanem még mindig vasárnap van. Hogy jöttél erre rá?

– Hát ez már így van – felelte Capper.

– Igen, igen, de hát nem túlságosan sok az, két vasárnap egymás után? Már úgy értem, nincs ebben valami rendkívüli?

– De igen, csakhogy ez már így van. Olyan nyugtalan időket élünk, minden kijön a rendes kerékvágásból.


– Marhaság! – kiáltotta Mr. Bloggs.

– Hogy, kérem? – kérdezte Sam Small, akinek fejébe szökött a vér. – Meg tudná talán mondani nekem, milyen nap van ma Japánban?

– Hétfő, ti tökfejek – felelte Mr. Bloggs.

– Ó, bocsánat – avatkozott bele a tanító. – Ne vegye rossz néven, Mr. Bloggs, de itt tudományos kérdésről van szó – elővette az óráját, és hosszan tanulmányozta, majd így szólt: – Japánban pillanatnyilag kedd van.

– Kedd?! – üvöltötte Mr. Bloggs.

– Na látod – mondta Sam Small csaknem részvétteljesen. – Te azt mondod, Greenwichben hétfő van; a tanító meg azt mondja, Japánban kedd van. Hát akkor hogy a csudába ne lehetne nálunk vasárnap?

Mr. Bloggs majd az eszét vesztette dühében.

– Hülyeség! – ordította. – Tudom már, hogy áll a dolog: mind lusták és makacsak vagytok, és egyszerűen még egy pihenőnapot akartok. És ezt hívjátok vasárnapnak.

– Dehogyis, öregem – mondta Sam Small. – Hat hétköznap van és csak egy vasárnap, tehát neked hatszor annyi esélyed van, hogy egyszer két hétköznap jön egymás után, nem pedig két vasárnap, mint most. Azért, mert most az egyszer te veszítesz, nem szabad sportszerűtlenül viselkedned, barátom.


– Ez mind üres duma! – kiáltotta Mr. Bloggs elkeseredve. – Szamárság az egész! Ha ma vasárnap van, akkor mi lesz holnap? Hétfő vagy kedd? Vagy egy napot egyszerűen elveszítünk?

– Ezt talán mégis nekem kellene eldöntenem – szólalt meg Capper Wambley, és nehézkesen felemelkedett. – Nem veszítünk el egy napot sem, erről szó sem lehet. A dolog így áll: a hétköznapok már nagyon elkoptak, fáradtak, alig tudnak továbbmenni. Egyszerűen megálltak. Nem mennek tovább, mint egy elhasznált óra, nem mennek és nem mennek, ez a helyzet.

– Ez tiszta őrület, ez nevetséges! – dörmögött Mr. Bloggs. – Ha így van, akkor megrekedünk a vasárnapnál, és holnap megint vasárnap van, és holnapután megint, mi?

Capper megvakarta a fejét, és egy pillanatig elgondolkozott. Majd felnézett.

– Tudja Isten, fiam – mondta –, te a fején találtad a szöget. Holnap megint vasárnap lesz.


Csak egy nehézsége volt a dolognak. A kocsmákat zárva kellett tartani, vagyis csak olyan embereknek adhattak valamit, akik igazán úton voltak. Egy közönséges sétáló Angliában nem kaphat vasárnap egy pohár sört. De ennek is megvolt a jó oldala: sokan rászánták magukat, és megtették az előírásos mérföldeket, hogy egy korsó sörhöz juthassanak, és ily módon megismerkedtek hazájuknak olyan vidékeivel, amelyeket különben sosem láttak volna. Így tudták meg az emberek, hogy laknak emberek a hegyeken túl is.”

Eric Knight: Sam Small csodálatos élete, ford. Szerb Antal (itt a teljes fejezet magyarul)

Térszivárgás 7 km hosszan a 7-es főúton: Siófok, Tanácsház utca (112 km) – Zamárdi, Kocsi csárda (112+7 km). A kilométerszámozást az egér mutatja. Aki tudja miért, mondja. Nagyítás