Catuli ursae, avagy a Két Medvéhez

Balkan Bear
Amikor 2004 január 1-én csatlakoztunk az Európai Unióhoz, biztos voltam benne, hogy most, a vámhatárok és behozatali korlátozások megszűntével néhány hónapon belül nálunk is nagy választékban kaphatóak lesznek a fönséges olasz és spanyol borok. Nemcsak azért, mert ezek a testes és mégis nagyon bonyolult ízű borok a világ legjobb borai közé tartoznak. Hanem azért is, mert egyszersmind a legolcsóbbak közé. A barcelonai vagy firenzei áruházakban már néhány euróért olyan kifinomult borokat kapni, amelyek jó néhány sokezer forintos hazai bort kenterbe vernek. S akkor még nem is szóltunk az egy-két eurós őstermelői árakról, amelyekért a toszkán gazdaságokban mérik a tízliteres damigianákba a testes, erős, gazdag gyümölcsös ízű vino sfusót, amikor év vége felé, szőlő- és olajszüret után megérkezünk az egész évi készlet beszerzésére. Ilyen borokat ilyen áron behozni, gondoltam, a bolondnak is megéri. És vártam a toszkán, a trentinói, a szicíliai, a navarrai, a riojai, a katalán, a ribera del duerói borok mihamarabbi megjelenését a magyar áruházak polcain.

De csak nem jöttek.

Jött viszont az a kategória, amelyet a mediterrán őstermelő még ingyen is szégyellne adni. Pugliai és calabriai, andalúz és la manchai tömegborok, a lehető legolcsóbb minőség, amelyiken a legnagyobb hasznot lehet realizálni. Ötliteres üvegben kétezer forintért, hétdecisben négyszázért. Mert az exportőr már a tizedéért megkapta odakint. Egy darabig megtöltötték a polcokat, akcióban kínálgatták őket. Aztán ahogy jöttek, úgy eltűntek. Meg is értem miért. Akinek az ár volt a fontos, az ennél olcsóbban megvette a megszokott pillepalackosat. Akinek pedig az íz, az jól érezte, milyen hitványak, savanyúak, üresek. Le is járatták alaposan a mediterrán borokat. Amikor borbarát bátyáim-sógoraim előtt az olasz vagy spanyol bort dicsérem, látom arcukon, hogy felködlik előttük az ósön és a tecsó alsó polca, s érzem, hogy minden szó hiába.

És arra gondolok, talán ez volt a cél.

Magyarország a legészakibb vidék, ahol még megterem a szőlő. Nagy gonddal, sok ráfordítással, viszonylag drágán még jó borokat is készítenek. De hát csak nem annyi a napfény, mint odalent. A szőlő mediterrán gyümölcs, jól látni ezt ősszel a Bosnyákon, ahol egymás mellett árulják a nagyszemű, édes, kívánatos és olcsó olasz importot (most nem a vízízűről beszélek, mert olyan is van) és a töppedt szemű, kemény héjú, kicsit fanyar, viszont drága hazait. Hiszen ismerjük a magyar narancsot. Ugyanakkor van egy bortermelő és borforgalmazó struktúránk, amely a 90-es évek legeleje óta nagyon szilárdan kiépült, s mi több: nagyon erősen összefonódott a politikai elittel. Politikusoknak szőlőik, borászataik, vagy legalábbis kedvenc és támogatott borászaik vannak. A bor presztízskérdés lett, s az lett a magyar bor hegemóniája is a magyar piacon (ha már máshová nem tudjuk eladni). Ma Magyarországon az áruházakban, a borszaküzletekben, a boltokban gyakorlatilag csak magyar bort lehet kapni. Ha ide csak úgy szabadon bejöhetne a spanyol bor, az a maga ár-érték-arányával egy pillanat alatt megtörné ezt a hegemóniát.

Hát ne jöjjön.

A dedukcióban idáig jutva úgy gondoltam, ellenpróbát teszek. Ha tényleg a bortermelők és politikusok érdekösszefonódása akadályozza meg a jó és olcsó mediterrán borok elterjedését a magyar piacon, akkor olyan környező országokban, ahol már nincs jelentős bortermelés és ennek megfelelő politikai érdek, nagy választékban kell kínálják őket.

És betértem a selmecbányai Billába.

Megdöbbentő látvány fogadott. 2004 végén, alig egy évvel a csatlakozás után ebben a szlovákiai kisvárosban az áruház boros pultjainak nagy részét jó minőségű mediterrán borok töltötték fel: Olaszországból, Spanyolországból, de még Horvátországból és Bulgáriából is. És mindez jóval kifizethetőbb áron, mint a hasonló minőségű magyar választék. Volt persze egy olcsó alsó-középkategória is, de még az sem az a lőre, amellyel a magyar vevővel gondosan és idejekorán megutáltatták a déli borokat.

Azóta északon járva mindenütt megnézem az – egyre javuló – áruházi kínálatot. Legutóbb például a brünni Tescóban: nyolc nagy borospult volt tele a legválogatottabb minőséggel, a Mediterráneum megbízható borai mellett az ismert dél-afrikai és ausztrál fajtákkal is, s mindez nagyon jó áron – csakúgy, mint a szülőföldjükön. Lenyűgöző volt. Minden politikai szólamnál kézzel foghatóbban mutatta, mit jelent a szabadság, a határok nyitottsága, Európa. Természetesen a morva borok is kaptak érdemeik elismerése mellett egy fél pultnyi helyet, amennyit megérdemeltek. Talán még egy magyart is láttam.

A bolgár bort a két balkáni medvével még az első selmecbányai felfedezőútról hoztam magammal. Tíz különféle bort vettünk tesztelni, ismerőst és ismeretlent, különféle országokból, más-más kategóriában. Szinte mind bevált, az volt, aminek lennie kellett. Ez volt az egyetlen ráadás, amelyet csupán a címke miatt vettem meg. Nem is reméltem tőle sokat, inkább valami olyan alkalomra tartogattam, ahol a poén megbocsáthatóvá teszi az esetleg gyenge minőséget.

És az alkalom eljött. A két medvét néhány hónapja vittem el lakásavatóra. S ahogy megálltam a régi sztálinbarokk sorház előtt, és a házszámot keresve felpillantottam, azonnal láttam, hogy jó helyre hoztam őket.

Két Medve
És ráadásul még a bor is jó volt.

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ó, igen! Nagyon jó volt! És jó volt az Est! Est!! Est!!! is, meg a Vinum liturgicum is! Gratias tibi ago mi amice!

A magyar áruházi borkínálat viszont tényleg siralmas. Az import is, meg a hazai is üü tisztelet a kivételnek. Egy éve volt "szerencsém" rossz villányit (!!!) inni, tescósat, miközben a kiváló termelői bor alig kétszer száz kilométernyire innen elérhető üü olcsón. Egy kicsit messzebb meg ott van a néhány száz forintos Vranac, annak is különösen a "Pro corde" változata.

Magyar borkereskedők! Vásároljatok Szerbiában vagy Montenegróban! Megéri ...

És akkor a fantasztikus balkáni pálinkákról nem is beszéltünk ... bocs! ;-)

Gábor

Névtelen írta...

üü = gondolatjel (angol billentyű, hehe)

Studiolum írta...

Igen, a szerbiai/montenegrói/albán bort el is felejtettem megemlíteni itt a mediterránok között, pedig az ottani jó vörösek is kapnak napot eleget.

Meg a románokat – a regátiakat – is, ahol ugyan rengeteg a pancsolt bor, de van néhány tisztességes is, és azok helyből nagyon jók.

Szóval minden ok megvan a protekcionizmusra e lángoktól ölelt kis hazában.

Névtelen írta...

a damigiana az a demizson???

Studiolum írta...

Bizony. És micsoda jó kérdés. Ötletet adtál vele a következő bejegyzéshez.

Studiolum írta...

A román Totul despre băuturi (Minden az italokról) blog nemrégen tett közzé egy rövid bejegyzést a bulgár borászatról, amelyet a mi borhordozó medvéinkkel illusztrált, erre a posztunkra hivatkozva. Nagyon köszönjük.

Tamas DEAK írta...

In Rome Viktor Kowalski spent a much less relaxed weekend. He turned up regularly on time for his periods of guard duty, either as the desk man on the landing on the eighth floor, or on the roof by night. He slept little in his periods off duty, mostly lying on his bed off the main passage of the eighth floor, smoking and drinking the rough red wine that was imported by the gallon
flagon for the eight ex-legionnaires who made up the guard. The crude Italian rosso could not compare for bite with the Algerian pinard that sloshes inside every legionnaire’s pannikin, he thought, but it was better than nothing.


Frederick Forsyth: The Day Of The Jackal