Bocs

Conrad Gesner: Historia animalium. Medve
Erasmustól az egyik legkedvesebb olvasmányom a De recta Latini Graecique sermonis pronuntiatione dialogus („Dialógus a helyes latin és görög kiejtésről”, magyarra azt hiszem nincs lefordítva). A dialógust egy oroszlán és egy medve folytatja egymással, ők teszik mérlegre egyfelől a tudós körökben máig használatos „erazmiánus” ógörög kiejtést, másfelől pedig az újgörög kiejtést, amelyet Erasmus a dialógus szerint maga rekonstruált, ám Vossius szerint valójában bizonyos Párizsban járt „csodálatos műveltségű” görögökről szóló híradásból ismert. Teszik pedig mindezt a legkifinomultabb humanista latinsággal és a legtudósabb humanista pedantériával. A párbeszéd így kezdődik.

Caria-mylasai obulus oroszlánfejjel, Kr.e. 450-400 k.URSUS: Sit felix occursus, optime Leo, nam totos sex menses te non vidi. LEO: Istuc non temere precaris, Urse, neque enim quibuslibet bene cessit occurrisse Leoni. VR. Nae venuste, Leo, Imo ne Urso quidem. LE. Istuc sane malo tibi credere quam facere periculum, tametsi legimus Leonem inter bestias fortissimum ad nullius occursum expavescere. Caeterum Divinae literae testantur esse formidabilem occursum Ursae, cui sint erepti catuli. VR. Quaeso quid loquuntur de Ursa? LE. Liber Regnorum secundus sic habet: Viros fortissimos & amaro animo, veluti si ursa raptis catulis in sylva saeviat. VR. Quid propterea? LE. Solomon paroemiographus hunc in modum loquitur: Expedit magis occurrere ursae, raptis foetibus, quam stulto confidenti. Et apud Osee Prophetam ita minitatur Deus: Occurram eis quasi ursa raptis catulis. UR. Sit igitur impavidus Leo, quum bestia bestiis occurrit. Nam si qua fides apologis, Leo bestia fassus est formidabilem hominis occursum. Nunc seculum est aureum, quo Leonis Urso, Ursi Leoni laetus ac faustus est occursus. Opportune vero catulorum facta mentione mihi redigis in memoriam ego tibi magnopere gratulor. LE. Quo tandem nomine? UR. Quod tibi catulus domi natus est. LE. Hoc omen avertant Superi, ut mihi catulus dominetur. UR. Ajo dómi nâtum; audis accentum acutum in priore voce, in posteriore circumflexum. LE. At istud magis etiam abominandum. An tibi videor canis? UR. Minime, Leonem esse te non potes inficiari. Habent autem & Leones catulos. LE. Habent profecto, verum habent & Ursi.
Hadrianus érme medvefejjelMEDVE: Legyen szerencsés a találkozásunk, ó jeles Oroszlán, hiszen már hat egész hónapja nem láttalak. OROSZLÁN: Nem ok nélkül fohászkodsz fel, Medve, mert nem mindenkinek szerencsés az Oroszlánnal találkozni. ME: Még szép, Oroszlán. Na de a Medvével sem! OR: Ezt inkább elhiszem neked, semmint hogy bajba kerüljek, még ha azt olvassuk is, hogy az oroszlán minden állatok legerősebbike, aki nem hátrál meg senkitől. Ámde az isteni Írás azt is tanúsítja, hogy rettenetes dolog a nősténymedvével találkozni, akitől elragadták kölykeit. ME: Mondd csak, kérlek, mit beszélnek a nősténymedvéről? OR: A Királyok második könyvében ez áll: Erős férfiak és elszánt lelkűek, mint a nősténymedve az erdőben, akitől elragadták a kölykeit. ME: Tovább is van? OR: A jeles mondásokat gyűjtő Salamon is így beszél: Inkább kölykétől megfosztott medvével találkozz, mint magabiztos bolonddal. Ozeás prófétánál pedig így fenyeget Isten: Úgy találkozom velük, mint a medve, amelytől elragadták kölykeit. ME: Légy hát nyugodt szívvel, Oroszlán, amikor vadállat a vadállattal találkozik. Hiszen ha az állatmeséknek hihetünk, a vadállatnak leginkább az emberrel való találkozástól kell félnie. De hát aranykort élünk, amikor az oroszlán a medvével, s a medve az oroszlánnal való találkozásnak örvendezik. No de jó is, hogy a kölyköket említed, mert eszembe juttattad, hogy teljes szívből gratuláljak neked. OR: S ugyan mihez? ME: Hát hogy kölyköd született odahaza [domi natur]. OR: Az istenek tartsák tőlem távol azt a balszerencsét, hogy énrajtam egy kölyök uralkodjék [dominatur]. ME: Azt mondtam, dómi nâtum: ugye hallod az éles hangsúlyt az első, s a hajlítottat a második szótagon? OR: Hát ez még utálatosabb dolog lenne. Avagy kutyának látszom-e néked? ME: A legcsekélyebb mértékben sem. Oroszlán voltodat le sem tagadhatnád. De hát az oroszlánoknak is vannak kölykeik. OR: Igen, valóban, ahogy a medvéknek is.

Az oroszlán mint Júda állata szemmel láthatóan jártasabb az Ószövetségben, mint a klasszikus latin nyelvben. Félreértése abból fakad, hogy a catulus szó valóban mindenekelőtt kutyakölyköt jelent – igen, erről kapta nevét az aranykori költő, Catullus és az összeesküvő Catilina családja is, ahogy a Fabiusok a babról, a Cicerók a borsóról, vagy a Horatiusok a konyhakertről: konkrét nép volt a latin – de ezzel a szóval jelölték minden más négylábú állat kölykét is. Például éppen az oroszlánét, amely egyébként a Teremtés könyvében, a Bíráknál, a Zsoltárokban, Izajásnál vagy Jeremiásnál is catulus leonis néven bömböl és ragadozik.

Oroszlán görög érmén
Vagy a medvéét is, ahogy az oroszlán észbe kapva tanúsítja. Nemcsak a Vulgatában, hanem a latin költőknél is, például Ovidiusnál, akinél Polyphemus küklopsz így próbálja meglágyítani – hasztalanul – Galatea nimfa szívét:

Inveni geminos, qui tecum ludere possint,
Inter se similes, vix ut dignoscere possis,
Villosae catulos in summis montibus ursae.

(Átváltozások, XIII.834-836)....
Leltem két bocsot is, tudnak majd játszani véled,
ikrek: alig tudnád, melyik ez, melyik az, kitalálni;
borzas mackónak két kis bocsa, bérc tetejében.

(Devecseri Gábor fordítása)

– amire a tudós Petrus Burmannus fanyalogva jegyzi meg az Ovidii opera omnia 1822-es nagy párizsi kiadásában: „Ad ludendum catuli ursae non nisi Polyphemo idonei videri poterant.” – „Hát ez is csak Polyphemusnak juthat eszébe, hogy medveboccsal játsszon.

Mantineai obulus medve fejével, Kr.e. 490-470 k.
A catulus szó nem is etimológiailag, hanem megszokásból tapadt elsősorban a kutya kölykéhez. Hiszen a kutya – canis – nyelvtanilag helyes kicsinyítő képzős alakja a caniculus lenne, amely nőnemű canicula formájában a magyarban „kutya meleget”, az oroszban – каникулы – pedig nyári szünidőt jelent, lévén hogy a nap augusztusban kél a Kis Kutya csillagképben. A catulus Walde latin etimológiai szótára szerint eredetileg egy általános „állatkölyök” jelentésű indoeurópai *qatos szóból származik, amely máig továbbél olyan szavakban, mint az orosz котиться, „kölykezik”, vagy az egyaránt „(kecske)gida” jelentésű ír cadla és ófelnémet hatele.

A legtöbb nyelv azonban a maga általános „kölyök” szava mellett külön kifejezést használ bizonyos állatok vagy állatcsoportok kicsinyeire. A magyar például éppen a medve kölykére, a bocs-ra. Hát ez vajon honnan ered?

Fekete medve lábnyoma
A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (1967), mint oly gyakran, ezúttal is cserben hagy minket:

bocs 1792: „Bots: medve kölyök” (SzD.). J: 1. 1792: ’medvebocs; Bärenjunges’ (l. fent); 2. 1838: ’bizonyos állatok kicsinye; Junges gewisser Tierarten’ (Tsz.); 3. 1858: ’nyers vas- vagy acélöntvény-tömb; Dachel, Ofensau’ (Toldy: Műszótár: NSz.).

Ismeretlen eredetű. Eleinte erdélyi tájszóként jelentkezik. A szász E.
botsch ’koca, disznó’ és a magyar szó viszonya – jelentéstani okból – nem világos; bár föltehető, hogy összefüggenek, s hogy a magyar az átadó. – Az 1. és a 2. jelentés rokonsága nyilvánvaló; a 3. névátvitel eredménye lehet, de esetleg még megvizsgálandó az erdélyi szász viszonthatás vagy a német mintára történő tükörszó-alkotás lehetősége is; vö. ném. Ofensau ’vasöntvény, bocs’, Bär ’rosszul sikerült öntvény’. A 3. jelentéssel kapcsolatban vö. medve. – Honfoglalás utáni török jövevényszóként való magyarázata nem valószínű, kaukázusi, német és román származtatása téves.

Melich: Nyr. 24: 65, 557; Lumtzer–Melich: DOLw. 70, 305; Munkácsi: Ethn. 16: 79, KSz. 6:210; EtSz.; SzófSz; Rásonyi: NyK. 51: 102. (Drăganu: Rom. 68.)


Tudjuk már, hogy az ESz-ben az „ismeretlen eredetű” annyit tesz: „finnugor eredete sajnos nem bizonyítható”. De milyen egyéb eredetek jöhetnek még szóba?

A harmadik jelentésről – „nyers vas- vagy acélöntvény-tömb” – azonnal eszébe jut az embernek az olasz boccia szó, amely tömör golyót, a mai olaszban kugligolyót, vagy a bozza, amely lenagyolt (kő)tömböt, kinagyolt munkát jelent. Már akinek eszébe jut, mert az ESz szerkesztőinek nyilvánvalóan nem.

De a szó most sokkal inkább az első/második jelentésben érdekel minket: medve kölyke, vagy általában vett kölyök. És erről is eszembe jut egy lehetőség, amit bizonyítani ugyan nem tudok, de nagyon is érdemesnek tartanám etimológiai vizsgálatra. Ez pedig a perzsa بچه bacse/boccse, „gyerek, állatkölyök” szó.

Medvék. Perzsa miniatúra, Khorasszán, 16. századMedvék. Perzsa miniatúra, Khorasszán, 16. század (innen)

Hogy iráni szavak szép számban kerültek a magyar nyelvbe, arról az ESz több címszava mellett – ezekről még írok egyszer-kétszer – a turkológus Sára Péternek az iráni eredetű magyar szavakról összeállított 1999-es kisszótára is tanúskodik, amelyben százhúsz oldalnyi, az ESz által többnyire „ismeretlen eredetűnek” minősített szót sorol fel. Ezek a szavak az iráni népekkel, például alánokkal való, honfoglalás előtti (sőt egy darabig talán utáni) hosszú együttélésből származhatnak – nem véletlen, hogy Hunor és Magor a csodaszarvas mondájában egy alán király leányait veszik feleségül –, amelyről ugyancsak akarok majd írni egy következő bejegyzésben.

A magyar és az iráni szó rokonságát valószínűsíti, hogy eredetileg minden bizonnyal a magyar „bocs” jelentése is általában véve „kölyök” volt, s csak később szűkült egyedül a medve kölykére. Ha nem így lenne, ha eleve csak „medvekölyköt” jelentett volna, akkor értelmetlen lenne a pontosító szerepű „medve” hozzáadásával képzett medvebocs alak, ahogy a szláv eredetű, és csakis egyetlen faj kicsinyét jelölő bárány-t sem használjuk juhbárány formában.

A szó ilyenfajta pályafutását két másik szavunk mintájára képzelhetjük el. Az egyik az ESz szerint is török eredetű borjú, amelyet a szarvasmarha mellett több más nagy testű állat kölykére is használunk, ilyenkor pontosítva a fajtát: teveborjú, szarvasborjú, elefántborjú. A másik pedig a gidakecskegida, szarvasgida, őzgida.

Az ESz természetesen ez utóbbit is „ismeretlen eredetűnek” tekinti, pontosabban két alternatívát kínál: a gidi-gidi, geda, gidu állathívogató szóból, VAGY a bibliai Gedeon ~ Gideon név magyar becéző formájából, idézem, „a bibliai Gedeon ugyanis kecskét főzött áldozatul, ezért ruházódhatott neve az állatra”. Hogy ez a reformáció idején divatos héber-magyar nyelvhasonításra emlékeztető felvetés egyáltalán bekerülhetett a szótárba, az jól jelzi az ESz komolyságának fokát. Gondolom, a honfoglalás kori nógrádi Szarvasgede falu alapítói is a bibliai Gedeonról nevezték el falujukat, VAGY arról, ahogy – mondjuk vadászat közben – a szarvas kicsinyeit hívogatták. Idilli kép. De hogy a gida – és a rokon gödölye – szavaknak valamiképpen a fentebb idézett indoeurópai „állatkölyök”, majd „kecskekölyök” jelentésű cadla, hatele, Gitzel/Kitz szavakhoz lehet közük, esetleg ezeknek egy korai, netán iráni formájából származnak, az a szerkesztőkben annyira fel sem merül, hogy még csak nem is cáfolják.

S hogy végül teljessé tegyük a bábeli vásárt, íme egy abszurd elbeszélés a cseh Michal Ajvaztól, Az öreg varánusz visszatér című kötetből (fordította Benyovszky Krisztián), amely egyedülálló módon olvasztja eggyé a magyar „bocs” két jelentését, a medve kölykét és a kidolgozatlan, súlyos tömböt.

A medve-barát. Perzsa miniatúra, 18. sz.A medve-barát. Perzsa miniatúra, 18. sz.

A medvebocs

A hátamon állandóan egy medvebocsot cipelek egy hátizsákban. A medvebocs elég nehéz és folyton mocorog a zsákban, amitől én szüntelen elfáradok és felizgatom magam, egy boccsal a hátamon semmire sem tudok zavartalanul odafigyelni. Ezért nincs kedvem semmihez – ha utánam jönnének azzal, hogy egy utat nyertem az Édenkertbe, az első pillanatban talán még örülnék is neki, de rögtön tudatosítanám, hogy ott egy súlyos medvebocsot leszek kénytelen cipelni a hátamon, és minden öröm elszállna belőlem. Megköszönném, és azt mondanám, hogy „sajnos családi okok miatt nem tudok részt venni”. Mennyi élménytől fosztattam meg a medvebocs miatt! Vendég lehettem volna egy olyan estélyen, ahol a tengerpart menti villák kertjében a résztvevők tréfából estélyi ruhástul dobálnak a medencébe filmcsillagokat. A medveboccsal sehová sem engedtek be, vagy én nem próbálkoztam azzal, hogy bárhová is bejussak vele.

Régen arra a felismerésre jutottam már, hogy le kellene raknom a hátizsákot a medveboccsal együtt, különösen, mivel már arra sem emlékszem, miért is kezdtem tulajdonképpen hordani, és mert a medvebocs nem is barátkozott meg velem, él a maga kis világában, csak dörmög az orra alatt, és velem különösebben nem is törődik. De nehéz hirtelen változtatni valamin, amit az ember szinte egész életén át csinált, és sokkal nagyobb bátorságot igényel, mint farkasszemet nézni a váratlan veszéllyel. Noha békés természetű vagyok, képes vagyok feldühödni és ordítani (és egy medveboccsal a hátamon ez nem is tréfa, dühöngésem közben gyakran még a fülemet is harapdálja). Ha a radlicei Labirintus komor bejárata mellett megyek el, amit mindenki messziről elkerül, gyakran mászom be csupán kíváncsiságból, és megbököm az alvó Minotauruszt az esernyőmmel; nyugodtan társaloghatok a Gorgó Medúzával, amelyik belép a vendéglőbe és letelepedik az asztalomhoz, miközben a többi vendég rémült sikoltozásba kezdve menekül onnan. De ahhoz nem leltem még magamban elég bátorságot, hogy megszabaduljak a hátizsákomtól. Mi a Gorgó Medúza a medvebocshoz képest.

Vannak pillanatok, amikor váratlanul megállok az utcán, és azt mondom magamnak: „Hogy lehettem olyan idióta, hogy ilyen sokáig cipekedtem ezzel a medveboccsal, a semmiért! Most azonnal hazamegyek, lerakom magamról a hátizsákot és többet fel se veszem!” És hirtelen elönt a boldogság, elképzelem, ahogy a sokévi tehertől megszabadulva szaladok keresztül a városon, ahogy hosszú, ruganyos léptekkel szökellek a járdán, mint az űrhajós a Holdon, fel egészen az első emelet magasságáig, és integetek az ablakból nézelődő embereknek. Már késő van, de a tengerparti villák kapui talán még nem zárultak be véglegesen, talán még elérem az estélyt, talán még sikerül legalább egy filmcsillagot behajítanom a medencébe.

Rövid idő múltán azonban kétségek kezdenek mardosni, és azt mondom magamnak: „Csak nyugalom, ne siesd el, az nem csak úgy van, megtenni egy ilyen fontos lépést. Kétszer mérj, egyszer vágj. Mindent alaposan gondolj át, időd van elég. Inkább várj még vele egy kicsit.”

És várok, a bátorságom lassan elhagy, s továbbra is egy medveboccsal a hátamon rovom az utcákat.


5 megjegyzés:

A Két Sheng Szerelmese írta...

Hogy a kecskegidát is felébresszük téli álmából, akarom mondani kiugrasszuk a csipkebokorból, érdekes megvizsgálni a szó sémi felmenőit is, amelyek alakjukban némi hasonlóságot mutatnak az indoeurópai rokonnal. Az akkád gadu, főníciai gd', ugariti gdy, héber gedi, arám gadja és arab dzsadi mind kecskét jelent, és kis merészséggel ugyanúgy összeházasíthatnánk őket az indoeurópai *qatos-szal, mint az ESz a bibliai Gedeont a magyar gida szóval. És ezzel az utóbbi gordiuszi csomót is átvághatnánk, hiszen (héber) gedi > (héber) > Gedeon/Gideon > (magyar) gida > QED. De még ezt a kis merészséget se engedjük meg magunknak. A Gideon névnek ugyanis etimológiailag semmi köze a gedi (kecske) szóhoz. A szó első tagja a gdʕ (a sémi nyelvekben jártasabbak kedvéért gimel-dalet-ʕajin) gyökből ered, jelentése "levág", "eltöröl", ehhez járul még egy "-on" főnévképző, így a Gideon (egész pontosan: Gidʕon) név kb. olyasmit jelenthet mint "a levágott", "az eltörölt". Hogy Gideon kecskegidát áldozott, az még rendben is volna, de áldoztak rajta kívül jó páran mások is az izraeliták közül, szóval mért pont ő? - Mindent összevetve, a sémi kitérőtől sem leszünk okosabbak...

Studiolum írta...

No azért az ESz-nél mindenképpen okosabbak (sőt ESzesebbek) lettünk. Nagyon köszönöm a sémi kalandtúrát!

Ezek után még inkább felvetődik a kérdés: ha az indoeurópai és a sémi nyelvekben is megtalálható a szó, akkor miért olyan biztos benne az ESz, hogy magyar megfelelőjük ezektől függetlenül, puszta állathívogató szóból keletkezett? (már ha nem a Gedeonból, ugye.)

G.d.Magister írta...

Ez a Gedeonból való származtatás óriási marhaságnak tűnik számomra is. Egy világ omlott össze bennem, eddig úgy néztem a TESZ-re (miért csak ESZ-nek hívod?), mint a nagyszerűség szobrára. Te mint sokkal kompetensebb ember (egy magyar Mezzofanti, te jó ég, nyelvek tucatjai, respectus), tényleg úgy látod, hogy a TESZ hemzseg a hibától, s mindenhol a finnugor származtatást erőlteti, illetve annak híján nem fektet elég hangsúlyt a más megoldásokra? (Bár Benkő Loránd kapcsán már hallottam ilyesmit)

Studiolum írta...

A TESz-ben (ez a bevett rövidítése, én csak megszokásból hívom ESz-nek) nagyon sok jó dolog van. Én nem azt mondanám, hogy hibáktól hemzseg, hanem hogy koncepciózusan ragaszkodik a finnugor kizárólagossághoz. Aki Benkő Lorándot ismeri, ezen nem csodálkozik. Kovács Sándor Iván Vámbéryról és ennek kapcsán az „ugor-török háborúról” is írott könyvében (amelyről épp nemrég írtam, szerepel, hogy ma már tudjuk: a finnugrista Budenz – akinek a kizárólagos finnugor hivatalos vonalat köszönhetjük – sok eredeztetésben igazságtalan volt a törökpárti Vámbéryval szemben. Ez utóbbi írásai egyébként hivatkozás szintjén a TESz-ben is szerepelnek, persze állításaik kifejtése nélkül, de utánuk lehet menni.

Itt, ahol egy másik példát is hoztam a TESz részrehajlására, említem, hogy Hasan Eren, az ankarai egyetem hungarológia tanszékének vezetője, a MTA tiszteletbeli tagja és a nagy török etimológiai szótár szerkesztője ezt fel is rótta a TESz-ről írott recenziójában (annak pontos forrását most nem tudom, de fent van magyarul a neten). Úgyhogy a TESz-t elővigyázatosan kell kezelni, és mindig audiatur et altera pars, azaz más (pl. a Sára-féle török és iráni, vagy a külföldi indoeurópai, szláv, török stb.) etimológiai szótárak és tanulmányok is.

G.d.Magister írta...

Köszi a választ, észben tartom, amit írtál! Benkő kapcsán egyébként éppen az Anonymusszal kapcsolatos tanulmányairól beszélgetve hívta fel figyelmemet egy kolléga, hogy Benkő mindent irt, ami török, s Anonymus művében is mindent mesének és a Névtelen agyszüleményének tart, noha ezzel óvatosabban kellene bánni...