Életrajzok

Barbara Reynolds: Dante, a költő, a politikai gondolkodó, az ember, 2008, könyvborítóFriss, ropogós, egyenesen a könyvgyárból. Az első darab. Igyekszem is addig eldicsekedni vele, amíg az egyetlen. Holnap már jön a többi, hamarosan kikerülnek a könyvesboltokba. Biztatok is mindenkit, hogy olvassa el. Mint Vergilius Danténak, úgy siet segítségére ez a könyv a Babits archaizáló Színjáték-fordítása és a középkori toszkán belpolitika sűrűjében utat tévesztett olvasónak. Fejezetről fejezetre, énekről énekre kalauzol végig a Színjáték sötét erdején, s aki párhuzamosan olvassa a két művet, az biztosan kijut a csillagokhoz, amelyekkel mindhárom cantica zárul.

A Litera kért belőle két oldalt mutatványnak. Hosszan találgattuk a kiadóban, mi legyen az. Szép a Firenze-leírás, jó detektívmunka a donna gentile kilétének vagy az évszázadok óta találgatott tra feltro e feltro kifejezésnek a megfejtése, Dante esetleges tudatmódosító szereinek firtatása meg elég nagy marhaság ugyan, de a kiadó az eladott példányszám növelését reméli tőle. Hogy végül mi áll majd a Literában, az nekem is meglepetés lesz. Én mindenesetre az epilógusnak azt a két oldalát javasoltam, ahol Barbara Reynolds leírja, hogyan veszett el, majd került meg a Paradicsom utolsó tizenhárom (!) éneke.

A temetés után fiai, Pietro és Jacopo azonnal nekiláttak, hogy rendbe rakják papírjait. Legnagyobb megdöbbenésükre azonban nem találták a Paradicsom utolsó tizenhárom énekét. Biztosak voltak benne, hogy apjuk befejezte a nagy művet, ám a kézirat csak a XX. énekig tartott. Hol a többi? Tudták, hogy szokása szerint néhány énekenként másolatot küldött Can Grande della Scalának, ám ez irányú kérdezősködésük nem járt eredménnyel. Elkeseredésükben barátaik biztatására nekiláttak, hogy maguk fejezzék be a Paradicsom-ot. Jól ismerték apjuk munkáját, annyira, hogy később ők maguk írták hozzá az első kommentárokat, s jártasak voltak a versírásban is. A feladat azonban meghaladta erőiket.

Körülbelül nyolc hónappal később Jacopo egy éjjel apját látta álmában. Kérdésére, hogy befejezte-e a művet, Dante azt válaszolta: „Természetesen.” Aztán kézen fogta fiát, megmutatott neki egy szobát, és a falat megérintve azt mondta:
„Itt van, amit keresel.” Amint Jacopo felébredt, barátjával együtt elment a házba, Dante halotti maszkjaés ott egy eltakart falifülkében penészes kéziratcsomót talált. Amikor kiemelték és megtisztították, látták, hogy a hiányzó tizenhárom ének az.

A történet önmagában is szép. Még szebb azonban az, amit Reynolds itt brit szemérmességgel elhallgat: hogy ugyanez a történet hétszáz év múlva megismétlődött – vele.

Erről annak az új angol Dante-fordításnak az előszavában ír, amelyet a legjobbnak tart, s amelyből végig idéz a könyvben. A fordítást Dorothy L. Sayers készítette, a jeles brit író, klasszika-filológus, keresztény humanista és detektívregény-szerző, aki történetesen Barbara Reynolds keresztanyja és első mestere volt. Ezt szánta élete utolsó, legnagyobb művének. Amikor azonban 1957. december 17-én elhunyt, a fordítás befejezetlen maradt. A Paradicsom XX. énekéig jutott. Tizenhárom ének hiányzott, az a tizenhárom ének.

Reynolds, aki ekkor saját főművén, a Cambridge Italian Dictionary-n dolgozott, kötelességének érezte befejezni a fordítást, mégpedig úgy, ahogy Sayers befejezte volna. Az addigi fordítás részletes elemzésével „megtanulta” Sayers stílusát, újra végigolvasta minden művét, levelezését, kéziratait és olvasmányait. Aztán lefordította a hiányzó énekeket és kiadta a Színjáték-ot. S ezzel kezdetét vette munkásságának egy „második szála”. Miközben húsz éven át dolgozott az Italian Dictionary-n és eredeti témáján, a tizenkilencedik századi olasz irodalom történetén, ezzel párhuzamosan a Színjáték után lefordította Dante első művét, a Vita Nuová-t, az összegyűjtött háttéranyagból összeállította Sayers életrajzát és öt kötetben kiadta levelezését, s egy élet munkájával, kilencvenkét éves korában megírta ezt a Dante-életrajzot.

9 megjegyzés:

ÉvaZsuzsanna írta...

Magunknak, magunktól szeretettel - ez lesz a nyugdíjas karácsonyi ajándék recesszió idején!

Studiolum írta...

Nagyon köszönöm a megtiszteltetést. Recesszió ide vagy oda, ez a könyv örök kincs lesz. Sok örömet kívánok az olvasásához!

jel írta...

Nádasdy Dante-fordításáról:
http://vilagpereme.blogspot.com/2009/04/ma-egesz-nap-fontos-talalkozasaim.html

Studiolum írta...

Köszönöm a posztot! Én a szerzővel szemben már látatlanban is jónak tartanék egy új Színjáték-fordítást, pláne Nádasdytól. Babitsé annyira pontatlan (a mesterséges archaizálás miatti homályosságról nem is szólva), hogy minden szépsége mellett sem tudja részletesen közvetíteni az eredetit, ha valaki arra kíváncsi. Már gondoltam arra is, hogy egy egyszerű, de pontos prózai fordítást kellene készíteni. Persze ez még Nádasdy után is lehet, hogy szükséges lesz…

jel írta...

Ilyenkor irigylem azt, aki eredetiben olvashatja.
Tényleg! Eredetiben élvezhető ez? (sorok biztosan, de az egész is?)

Studiolum írta...

Igen, mondanám… ha nem lenne ott a nyelvi probléma még az olaszok számára is. Sajnos Dante nyelve már annyira eltér a mai olasztól (vagy inkább fordítva), hogy csak sok-sok lábjegyzettel lehet megérteni, és ez valószínűleg sokat levon az egyszerű olasz számára az élvezeti értékből. Különös módon a legélvezetesebb változat a spanyol, Ángel Crespo fordítása a 80-as évekből. Ez az eredeti versformában, de mai spanyol nyelven és szép fordításban készült, minden modorosság nélkül. És közben még szerkezeteiben is nagyon hűen követi az olasz szöveget (ami rokon nyelvek lévén nem nehéz). Ez tényleg magával ragadó szöveg. Igazából ez mutatja a leginkább, mennyire szép a Commedia.

viator írta...

Mibe futottam ma bele: február 11-én (csütörtöki nap, ha minden igaz) este 5-kor Carlo Ginzburg fog előadást tartani Dantéról a CEU-n (Nádor utca 9., Faculty Tower), sajnos az előadás címét nem írtam fel, de ha jól rémlik, a De vulgari eloquentiáról lesz szó. Gondoltam, beírom ide, némileg témába is vág, meg hátha érdekel.

Studiolum írta...

Nagyon köszönöm! Én is megkaptam a meghívót, de nem tudok menni. Nem is annyira fájlalom, mert olyan témáról beszél, amelyet már megírt (a személyes varázs persze hozzátesz, de sokszor hallottam már őt előadni).

viator írta...

No igen, így érthető, nekem még nem volt szerencsém hozzá a historiográfia órákon kívül (akkor is csak mint tananyaghoz, és csak egy-két főbb művéhez), úgyhogy kíváncsi vagyok.