Édes emlék

Mandinerből került hozzám ez a falvédő, Margueriteclark bájos gyűjteményéből továbblépve az ősforráshoz s ott az általa meghagyott darabok közül szemezgetve. Úgy telitalálat ahogy van, az összes eposzi kellékkel a rózsaszegélytől a lefetyelő kutyán és a lenyaklott libán át a kisfalunknak tornyáig, s a valamennyiük koszorújában a tizenkét csillag glóriájától övezetten tejbetökként mosolygó Romano Prodival. Magáért beszél, nincs mit hozzátenni, sem elvenni, ahogy Arisztotelész előírja.

Hanem a mottó, meg nem állhatom, filológiai eszmefuttatásra sarkall.

Ennek a két sornak az eredetije ugyanis Schiller versében így hangzik:

Wir betreten feuertrunken

Himmlische, dein Heiligtum.

azaz:

Lángra gyúlva lépünk be
szentélyedbe, Istennő.

Ha az eltérő fordítás sub specie aeternitatis nem változtat is az ünnepi pillanat lényegén, azért a viszonyulást tekintve igenis van különbség aközött, hogy egy nemzet – mint a német, az angol, a spanyol, meg a Schiller szövegét követő összes többi – az EU-hoz való csatlakozásakor maga járul-e az Öröm, a Szabadság és az Egység szentélyéhez, vagy épp ellenkezőleg, ezek az eszmék járulnak-e intézményes emanációjuk, az Európai Unió elnökének személyében egy magyar háziasszony konyhájának szentélyéhez pro toto. Lehetséges, hogy ez a félrefordítás a forrása néhány alapvető szemléletbeli különbségnek országunk és az Unió között?