Fürdőző Vénusz


Többször is bemutattuk már, hogy az első világháborús propaganda a háború eufemizálása és ezáltal jobb elfogadtatása céljából szívesen ábrázolta gyerekek képében a fronton harcoló katonákat, mint itt a központi hatalmak három országának képviselőjét. Ezekben az ábrázolásokban ugyanakkor mindig marad valami feszültség és kétértelműség, hiszen a gyerekek nyilvánvalóan a felnőtt katonák dolgát teszik, például tényleg halomra lövik az ellenséget, mint a kis Willi és barátja Herbert Rikli háborús gyerekkönyvében.


Ez a képeslap azonban még zavarbaejtőbb. A nyilvánvalóan messze a pubertáskor előtt álló három szövetséges éppolyan incselkedően tekint le és integet a képen fürdőző hölgynek, ahogy azt tizenöt-húsz évvel idősebb kollégáik tették a valóságban, vagy legalábbis képzeletükben. Ugyanakkor a rajzoló az eufemizálás jegyében a hölgy életkorát is az apróságokhoz igazítja.



Ezek után már azon sem lepődnék meg, ha a Rikli-gyerekkönyvben éppúgy ez a képeslap függene a kis Willi ágya fölött, ahogy tizenöt évvel idősebb kortársai képe függött a valódi katonák falán az isonzói dekkungban.


Franz Aigner (1891-1983), az Osztrák-Magyar Monarchia cseh szakaszvezetőjének önarcképe az isonzói fronton összeállított fotóalbumából

4 megjegyzés:

rizikat írta...

Vajon mit olvas Franz?

Studiolum írta...

Heinrich Gomperz Philosophie des Krieges in Umrissen: acht volkstümliche Universitätsvorträge; gehalten zu Wien im Januar und Februar 1915 (Perthes’ Schriften zum Weltkrieg, 9), Gotha: Perthes, 1915 c. munkáját.

rizikat írta...

Nahát, talán még azt is tudod, hogy hányadik oldalon tart :) Aktuális olvasmány! Szuper kép egyébként.

Studiolum írta...

Arckifejezéséből ítélve a háború áldásairól szóló 30-52. oldalt olvassa.