Locsolkodás

Rusztem Adagamov, az egyik legnépszerűbb orosz fotoblogger, akitől már mi is sokszor idéztünk, húsvétra magyar képekkel kedveskedett olvasóinak. Nagy szó ez Oroszországban, ahol annyira ritkán kerülünk szóba, hogy még csak gúnynevünk sincs. A képeket Szandelszky Béla készítette öt évvel ezelőtt, 2009. április 9-én a hollókői húsvéti fesztiválon, s a mai nap, a húsvéthétfő legnevezetesebb szokását ábrázolják: a locsolkodást.

„Annál zajosabb a húsvét másodnapja, melyen az ifjúság locsolni jár, s a kútak mellett vödörrel öntik nyakon vagy épen dézsába mártják a vigyázatlan leányt, a ki maga kereste magának a veszedelmet, de nem haragszik érte; sőt másnap aztán visszaadja kamatostul, mert az az ő napja.” Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, III. kötet (1888). Magyar népszokások. A kép a húsvét keddi „visszalocsolást” ábrázolja.

Könyvekből és szóbeli folklórból mindannyian hallottunk a vödör vizes locsolkodásról, de személyesen, azt hiszem, legtöbben már csak a megszelídített, kölnivizes változatát ismerjük. Bár elismerem, gyermekkorom félelmetes szovjet kölnijeiből néhány csepp is képes volt olyan tartós károsodást okozni, mintha egy vödör vízzel öntötték volna le a leányt. Hollókőn sem az archaikus szokás töretlen továbbélésének lehetünk tanúi, hanem inkább annak, hogy a világörökség listájára felvett, s tekintélyes turistaforgalmat bonyolító falu mint élő skanzen spontán élőképként adja elő a húsvéti fesztivál egyik műsorszámát, miközben a színpadon Szalóki Ági és Nikola Parov szolgáltatják a jól bevált folklórzenét.

Vajon hogyan fogadják az orosz olvasók ezt az egzotikus hagyományt? Adagamov posztjához kilencvennyolc hozzászólás érkezett, ebből próbálunk képet alkotni arról, milyen képet alkotnak rólunk. Szinte egyikük sem veszi figyelembe a fesztivál-kontextust, hanem élő hagyományként tekintenek a népviseletre és a szokásra, s ennek megfelelően dicsérik vagy ítélik el. A thaiföldi Szongkran-fesztiválhoz hasonlítják – ami mutatja az új oroszok kitágult horizontját –, russzofilként nosztalgiáznak a megőrzött hagyományon, feministaként szexistának bélyegzik, orthodoxként mint pogány szokást kárhoztatják, vagy az új orosz öntudat jeleként ejropuniós jelenségként utasítják el. Néhány jellemző kommentár:

• Logikátlan szokás. Tavasszal, amikor még hideg van, a férfiak vízzel locsolják le a nőket, aztán meg még gyereket várnának tőlük. Besegítenek a természetes kiválasztódásnak?
• Hogyhogy az eurobürokraták nem ismerik fel, hogy ez a nők megalázása?
• És csak a nőket locsolják? Szexizmus a topon! A Femen úgy látszik, még nem hallott róla.
• A magyarok is ünneplik Szongkrant? – Nekem is ez jutott eszembe, de Thaiföldön mindenki mindenkit locsol.
• A UNESCO követeli meg tőlük, hogy a lányokat vízzel locsolják?
• Vizespóló-show hagyományos módra?
• Lám, a magyarok megőrzik hagyományaikat, nem úgy mint mi, akik gyökértelen és hagyományok nélküli nép lettünk.
• Hol látsz te itt magyarokat? A blogger azt írja, hogy ezek PALOTS nemzetiségűek!
• Valahogy az afrikai „bennszülött falvakra” emlékeztetnek, amelyeket pénzért mutogatnak a turistáknak.
• Ezt termékenységvarázslásból csinálják. Pogányok voltak, pogányok is maradtak.
• Fasiszták és gejropéerek!

Valaki megemlíti, hogy a keleti szlávoknál is ismert ez a szokás, sőt bizonyítékként be is küldenek egy lembergi képet Alekszandr Petroszjantól. A helyszínből ítélve – Lemberg főtere, háttérben a Szentlélek-patika – hasonlóan megrendezett showról lehet szó, mint Hollókőn. Ez azonban nem akadályozza meg a nyugati bloggereket, hogy – a kontextust az oroszokhoz hasonlóan figyelembe nem véve – a képet a legtöbb „Ilyen is csak Oroszországban van” típusú válogatásban közöljék. Mindenkinek a szomszéd esze ment el.

A Sant Francesc utcán, a Pare Nadal sarkán

A Palma la processó del Divendres Sant –la del Sant Enterrament– dibuixa gairebé un cercle des de la Plaça de Sant Francesc fins l’Esglèsia del Socors passant pel carrer de Sant Francesc, el de Colom, la Plaça Major i un bocí de Sant Miquel abans de tombar cap al carrer de Josep Tous Ferrer i enfilar la Porta de Sant Antoni.

Palmán a nagypénteki körmenet – a Szent Sírbatétel – hozzávetőleg egy kört ír le a Sant Francesc terétől a Segítő Szűz Mária templomáig, végighaladva a Sant Francesc utcán, a Colomon, a Plaça Majoron és a Sant Miquel egy szakaszán, mielőtt befordulna a Josep Tous Ferrere és elhaladna a Porta de Sant Antoni előtt.

Nosaltres no ens moguérem de la cantonada del carrer del Pare Nadal, el lloc més estret de tot el recorregut, on els carros s’han de mirar molt per no tocar les parets i on els tambors ressonen més fort. La processó començà devers les set i a les onze encara partien les darreres confraries.

Mi nem mozdulunk a Pare Nadal utca sarkáról, az egész útvonal legszűkebb pontjáról, ahol a carróknak nagyon kell ügyelniük, hogy ne súrolják a falat, s ahol a dobok a leghangosabban szólnak. A menet hét óra tájban kezdődik, s tizenegykor már az utolsó konfraternitások is elhaladtak itt.

La fosca a voltes creix i cal encendre la llàntia del cor: qui pot entendre la nua veritat ama el soscaire. –Llorenç Moyà–

Néha megnő a sötét, olyankor meggyújtod a belső lámpást: aki a meztelen igazságot érti, szereti a magányt. –Llorenç Moyà– *

Христос воскресе

Vlagyimir Makovszkij: Feltámadási istentisztelet, 1916

„Христос воскресе! – Krisztus feltámadt!” A lembergi orthodox Uszpenszkij-templom ma éjjeli feltámadási istentiszteletéről.

Ezerkilencszáztizenhatban, amikor Makovszkij ezt a képet festette, háború volt, a mai Ukrajna területén csapott össze egymással a Kelet és a Nyugat, akárcsak ma. Különös ritkaságképpen abban az évben valamennyi ukrajnai keresztény felekezet húsvétja egybeesett egymással, akárcsak 1942-ben, vagy ma. Ma éjjel Lemberg/Lwów/Lviv/Lvov minden temploma tele van, lengyel katolikusok, ukrán görögkatolikusok, orosz orthodoxok, örmény katolikusok együtt ünneplik Krisztus feltámadását.

Nyikolaj Rerih: Húsvét, 1934

Angyal

Az Arany Angyal Smíchov központjában állt, ott, ahol a prágai Kisoldalról az Újezd-kapun át érkező, és a Kinsky hercegek itteni kertjéről elnevezett (majd 1920 óta Štefánik szlovák tábornok nevét viselő) főút keresztezi a túlparti Újvárosból a Palacký-hídon át ide érkező Palacký (1945 óta Lidicei) főutcát. Zömök, egyemeletes ház volt, de alacsony timpanonja büszkén hirdette, hogy a város – mert Smíchov 1921-ig önálló város volt! – előkelő étterme ez, ahová elsőként ül be az is, aki most érkezett meg a két saroknyira lévő smíchovi pályaudvarra, s az is, aki Prágából jött ki dolgát intézni a dinamikusan fejlődő, gazdag iparnegyedbe.


Az 1869-ben alapított étteremben először a pályaudvarral szemközti Részvény-Serfőzde, azaz 1911-től Staropramen sörét szolgálták fel, de kilenc évvel később a ház hátsó traktusában megnyitották saját sörfőzdéjüket is. A 10°-os – „desítka” – Angyal sör, noha csupán évi 8400 hektót főztek belőle – a Staropramen termelésének egynegyedét –, Smíchovon kívül is híressé vált. Egészen a 20. század első évtizedeiig, amikorra a Staropramen sörgyár már annyira megerősödött, hogy a negyed kis sörfőzdéi nem tudtak tovább konkurrálni vele. Az Angyal vendéglő azonban saját sör híján is fontos vonatkoztatási pontja maradt a kisvárosnak, majd Prága 5. kerületének, annyira, hogy magát az útkereszteződést és környékét is „az Angyal” – křižovatka Anděl – néven emlegették.

A két főutca kereszteződése az 1920-as években a pályaudvar felől jövet. Balra a sarkon az Arany Angyal

Az Arany Angyal a prágai Kisoldal felől érkezve, 1935

A 20-as és 30-as évek a smíchovi polgárság aranykora volt. Csehszlovákia a győztesek oldalán fejezte be a háborút, s az ő jóvoltukból függetlenséghez, új piacokhoz és vámkedvezményekhez jutott. A cseh nagyipar virágzott, a smíchovi Ringhoffer-Tatra vagon- és gépgyár egész háztömböket kebelezett be az Angyallal szemközti negyedben, s a dicsőségből lejjebb is csorgott. Smíchov belvárosában nem volt olyan ház, ahol ne lett volna egy-két elegáns üzlet az utcafronton, s további néhány az udvarban.

A Ringhoffer-gyár terjeszkedése a smíchovi zsidó hitközség korábbi telkére is igényt tartott. A hitközség ezért a központba, az Angyal háztömbjébe települt át, ahol 1927-ben a gyár költségén, az akkoriban Csehszlovákia-szerte divatos funkcionalista stílusban – erről szintén lesz még szó – felépítették új zsinagógájukat.

A ma is álló zsinagóga a Pilseni – ma Pályaudvar – utcán. Mögötte az Angyal háztömbje.

Az aranykornak 1948-ban szakadt vége. Az üzleteket államosították, s a következő évtizedekben fokozatosan lerohasztották. Aki az 1980-as évek végén Smíchovban járt, azt az egykor virágzó, s aztán negyven éven át pusztuló kisvárosnak otthonról is ismerős képe fogadta. A valamikor elegáns főutcai házak többségén kint volt a „Pozor, padá omítka!” – „Vigyázat, hullik a vakolat!” tábla, amelyet a népi graffiti azzal egészített ki: „V sobotu a v neděli též kominík!” – „Szombaton és vasárnap a kéményseprő is!” Jan Čech 2009-ben írott blogbejegyzése ugyan végtelen nosztalgiával sorolja elő a 70-es évek smíchovi kiskocsmáit és kétes tisztaságú étkezdéit, de ebben valószínűleg nagy szerepe van az idő megszépítő varázsának. Az Angyal sem kerülte el a sorsát: kifőzde lett belőle, „Bufet – Smáženka”, ahol, ugye emlékeznek rá, téli reggeleken a fűtetlen helyiségben a kis kör alakú asztal mellett állva elfogyasztott zsíros sült kolbásszal és kora reggeli sörrel lehetett nekiindulni a városnéző túrának.

Az Angyal háztömbje és a zsinagóga, 1970

Az Angyal háztömbje a pályaudvar (és a zsinagóga) felől nézve. Jan Čech fotója, 1970-es évek

Az Angyal büfé-kifőzde bejárata. „Smážené speciality” – „Sült különlegességek!” El tudják képzelni? Jan Čech fotója, 1970-es évek

Az Angyal-kereszteződés a 70-es évek végén, innen

Aztán 1980-ban ennek is vége szakadt. A metró B vonalának smíchovi megállóját éppen az Angyal háztömbjének helyére tervezték. Az Arany Angyalt 1980. január 16-án lebontották, s a metrómegállót és az útkereszteződést, minthogy ilyen nevet természetesen nem viselhettek, Moszkvára keresztelték át. Csupán a homlokzati timpanont díszítő emblematikus angyal-freskót, a jeles 19. század végi történeti festő, Václav Brožík alkotását (1870) sikerült megmentenie Olga Beránková restaurátornak. Az állomás fölött pedig megkezdték a Moszkva áruház építését, amely azonban félbeszakadt. Az egyedül befejezett földszinti élelmiszerbolt falaiból éveken át meredeztek felfelé az ötemeletesnek szánt betonmonstrum vasszerkezetének csonkjai.

A freskó 2000 óta a metróállomás bejáratánál (lásd alább)

Azért Smíchov 1980 után sem maradt teljesen angyal nélkül. A trianoni békeszerződésben Csehszlovákiának ítélt Kárpátaljáról 1929-ben hozták át és állították fel a Smíchov fölötti Kinsky-kertben a ruszin Nagylucska – Velyki Lučky – Szent Mihály arkangyalnak szentelt görögkatolikus fatemplomát. A korabeli cseh közvéleményben olyanfajta romantikus kép élt a Kárpátok archaikus és romlatlan szláv falucskáiról, mint mondjuk a magyarban Erdélyről, s nagy lelkesedéssel fogadták a távoli tartománynak – hivatalosan Ruszinszkó népének ajándékaként – a fővárosba érkezett egzotikus követét. Az arkangyal azóta is a Petřín oldalából őrködik a városnegyed fölött. A templom tornya alól kitűnő kilátás nyílik Smíchovra és a folyó túlpartján a vyšehradi várra.

A Smíchovba áthozott Szent Mihály Arkangyal-templom felavatási ünnepsége, 1929. szeptember 10.

A bársonyos forradalom után csak lassan került sor Smíchov rehabilitációjára, ahol különösen nagy volt a szocializmus alatt elavult vagy tönkrement ipari területek aránya. A fejlesztésnek nagy lendületet adott, hogy az ING Group Real Estate, éppen a Prága központjához közel fekvő nagy rozsdaövezetek miatt, Smíchovot választotta csehországi központjának. Az első fázisban, 2000 őszére építették fel a negyed központjában pusztuló hatalmas Ringhoffer-Tatra gépgyár telkére az Új Smíchov bevásárlóközpontot – erről majd még külön is írunk –, és a Moszkva áruháztorzó, azaz az egykori Angyal helyére, a metróállomás fölé az Arany Angyal irodaházat.

Az irodaház építésze a francia Jean Nouvel volt, olyan ikonikus épületek tervezője, mint a bécsi Gasometerek, a barcelonai Torre Agbar, a párizsi Musée du quai Branlay, vagy a koppenhágai Koncerthuset. Nem csoda, hogy a prágai Arany Angyal is emblematikus épületté vált. Kék hajóként úszik a városnegyed fölött, amelynek tatja épp a régi Arany Angyal helyén, a háztömb sarkán magasodik fel. Alatta, az újjáépített metrómegálló bejáratánál – egészen pontosan a Colosseum pizzéria emeletén – állították ki a régi étterem timpanonjáról megmentett angyal-freskót. A tornyot nagy prágai írók, Kafka, Rilke, Gustav Meyrink, Konstantin Biebl, Jiří Orten angyalokról szóló idézetei díszítik. S fölöttük, immár harmadikként a sorban, a Berlin felett az ég emberré vált angyala vigyáz Smíchovra.

Otta szappan

A Koží, azaz Kecske utca, az egykori Ziegengasse Prága óvárosában földtörténeti kövületként őrzi annak nyomát, hol torpant meg a 20-as években az 1893-ban szeizmikus erővel megindult asanace, az óváros zsúfolt szegénynegyedének, elsősorban a zsidó negyednek a szanálása, azaz teljes felszámolása. Az utca bal oldalát az újonnan emelt neoreneszánsz és szecessziós paloták szintjére töltötték fel, amely összefüggő, sima tükrű tóként terül az egykori Josefov girbegurba utcái fölé, körülfolyva a mélyebben fekvő zsidó temető és a két megmaradt zsinagóga negatív szigetét. Az utca jobb oldala azonban továbbra is a városrendezés előtti szinten maradt, s kanyargós kis utcái is folytatják a Josefov eltűnt szövetét.


A Szent Castulus-negyedet járom, amely csak száz méterre, de legalább száz évre fekszik a szecessziós Prága palotáitól, amikor az Irgalmasok utcájában, a lakatlanul pusztuló középkori Gemeindehaus hatalmas tömbjének hátsó falán különös vakolat-hirdetést pillantok meg.


A szellemplakát az Otta szappant népszerűsíti. Emblémája, a rák arra utal, hogy a céget Rakovníkban, azaz Rakonitzban alapította 1876-ban Joseph Otta. De vajon mikor került fel ide? Tág az időhatár, hiszen az Otta cég, noha államosítva, még a háború után is működött, egészen az 1990-es évekig, amikor a Procter & Gamble felvásárolta.

Egy eltűnt prágai fogadó, a smíchovi Arany Angyal nyomait kutatom a könyvtárban, s a régi smíchovi fotográfiák között egyszer csak rábukkanok erre, amely a Štefánikova utca 9/55 alatti házat ábrázolja:


A szomszédos 10/53 számú ház a 20-as években épült, akkortól tárult fel és válhatott reklámhordozóvá az 55. szám tűzfala. A fénykép 1935-ben készült. A hirdetések gyorsan változnak, hiszen hatásuk éppen az újdonság varázsán alapul. Az Irgalmasok utcájának vakolatplakátja is ebből az időből származhat tehát. Ilyenformán legalább nyolcvan-kilencven éve, az óvárosi szanálások vége óta hirdeti, lassan már az ötödik nemzedéknek, az Otta szappant. A Koží utcán túl tényleg megállt az idő.

Tábor, az 1929-es Dél-csehországi Ipari és Haditechnikai Kiállítás tornya, ahonnét a köztársasági elnököt trombitaszóval üdvözölték, innen

„Találós kérdés. Gyerekek, mi ez? Figura? Nem! Ez az »Otta« név, a rák-emblémás szappan! Kiváló, és mindenre jó.”

„Szárnyak nélkül is az egész világon szárnyal / az Otta szappan kiváló hírneve.”