Tájkép csata után

Itt állt a ház.

Ilya Varlamov, aki a januári tűzvész utáni fotókat is készítette, most is közzétette a Muromcev-dácsa képeit egy nappal a bontás után, március 8-án, nőnapon reggel hétkor.


Március 8. Oroszországban állami ünnep, így a sajtó csak két nappal a pusztítás után ocsúdott fel. Lena Lebedeva-Hooft első angol nyelvű összefoglalója után ma reggel már a Moscow Times is írt róla angolul. A lakók is közzétettek egy angol nyelvű nyílt levelet az Amnesty Internationalnek címezve. Oroszul persze sokkal több cikk jelent meg: linkjüket a Muromcev-dácsa köre összegyűjtve közli. Külön említést érdemel Natalja Szamover írása a városvédő Arkhnadzor lapjában. Oroszország legnézettebb tévéje, a Rosszija-1 is jó összeállítást közölt a házról a Vesztyi hírműsorban.


Az orosz Wikipedián önálló cikk jelent meg a Muromcev-dácsáról, amelyet mindjárt angolra fordítottunk. A cikk a napokban bővül és képekkel is ellátják: érdemes visszanézni. A részletes kronológiából kiderül, hogy a telek és a ház jogilag 1991 óta gazdátlan, s hogy a moszkvai városvezetés csak akkor kezdte el magának követelni a földhivatalnál sem ismert gyanús papírokat produkálva, amikor a lakók a törvény által előírt tizenöt év elteltével érvényesíteni akarták elbirtoklási jogukat. A jogi procedúra még nem zárult le. A vasárnap reggel érkezett bulldózeres brigádnak is csak annyira volt írásos engedélye, hogy „építési törmeléket” takarítsanak el. Végül is ez történt.

Szovjet nőnapi plakát: Napról napra örömtelibb az élet!

Update, 2010. március 18:

AJP Crown brit építész most publikálta az eddigi legrészletesebb, fantasztikus alapossággal és gondossággal összeállított angol nyelvű összefoglalót a Muromcev dácsáról.

Ivan Mityin néhány órája tette közzé a Muromcev dácsa közösségi oldalán angol feliratos videóját a dácsa bontásáról:

A ház, amely nincs többé

A Muromcev-dácsa, a Nobel-díjas Ivan Bunyin és Venyegyikt Jerofejev írók egykori otthona majd múzeuma, Moszkva Caricino kerületének valódi kulturális központja, irodalmi estek, színielőadások, városvédő találkozók színhelye, amelyet húsz éve hivatalosan nem létezőnek nyilvánítottak, majd két hónapja, a január 2-ról 3-ra virradó éjjel felgyújtottak – most már tényleg nincs többé.


Ma hajnalban a rendőrség és az OMON – az orosz belügyminisztérium különleges egységei – megszállták a kiégett Muromcev-dácsa kertjét. A lakóknak, akik a kertben felállított ideiglenes konténerekben élnek, és barátaiknak, akik egymást váltva őrködnek a kertben, nem mutattak fel semmilyen meghatalmazást. A házat kordonnal vették körbe, és mindazokat a lakókat és barátaikat – közel ötven embert –, akik saját testükkel akarták megakadályozni a bontást, letartóztatták és a rendőrségre szállították.

Ivan Mityin, aki a januári tűzvésztől kezdve folyamatosan tudósított a dácsa sorsáról: http://vanmeetin.livejournal.com/

Nyolc órakor a bulldózerek hozzáláttak a ház bontásához. Egy busznyi tadzsik vendégmunkás érkezett, akik tiltakoztak az ellen, hogy fotózzák őket. Nyilvánvalóan azért, mert illegálisan dolgoznak, és bármikor hazazsuppolhatják őket. A polgármester nem kockáztatta az akció sikerét azzal, hogy orosz munkásokat küldjön.












Az orosz törvények szerint aki tizenöt éven át folyamatosan lakik saját lakásában, az jogot szerzett rá, hogy ne lakoltathassák ki. A Muromcev-dácsa lakói az 1930-as évek óta élnek itt, a legidősebb lakó is itt született. A dácsa emellett 2009 óta műemléki felterjesztés, s ilyenformán bontási tilalom alatt áll. Jurij Luzskov moszkvai polgármester személyesen rendelte el a bontást. Caricinóban az utóbbi években, amióta Katalin cárnő palotáját és parkját rendbe tették, magasra szöktek a telekárak. „Fizetünk maguknak ötszáz rubel (kb. 12 euro) kártalanítást” – a lakók által épített szaunáért, amelyet a hatóság egyedül hajlandó a tulajdonuknak tekinteni – „aztán menjenek Isten hírével”, mondja a rendőrök parancsnoka a lakóknak.






Ami a bontás során a tűzvész romjai alól előkerül, az a tadzsikoké lesz. Eltüzelik vagy elviszik, hogy eladják az ócskapiacon. A lakóknak tilos belépni a kordonon belülre, hogy összegyűjtsék saját holmijukat. Szakértők szerint csak a fagy kiengedése után, néhány hét múlva lehetett volna megállapítani, vajon tényleg szándékosan gyújtották-e fel a házat januárban. Most már többé nem lehet.



A fenti fotókat főleg Igor Podgorny és Vlagyimir Asztapkovics, az ITAR TASZSZ fotósa készítette. * Az utóbbi órákban néhány további fotósorozat is felkerült az orosz netre.

• http://igorpodgorny.livejournal.com/119503.html
• http://igorpodgorny.livejournal.com/119792.html
• http://community.livejournal.com/photo_polygon/1460505.html
• http://dryutsky.livejournal.com/426280.html
• http://bujhm.livejournal.com/466203.html
• http://vanmeetin.livejournal.com/89564.html
• http://ybelov.livejournal.com/305969.html
• http://ybelov.livejournal.com/327954.html
• http://community.livejournal.com/5_radialnaya_3/

Megjelent az első angol nyelvű híradás is Lena Lebedeva-Hoofttól, aki a Facebookon támogatói csoportot is nyitott. A jelenlévők és a bloggerek tömegesen küldenek tiltakozó leveleket Medvegyev elnöknek. Nem mintha bíznának benne – hanem mert tudják, hogy nem tehetnek mást:

„Németországban a nácik először a kommunistákért jöttek, de én nem szóltam, mert nem vagyok kommunista. Majd a zsidókért jöttek, de én nem szóltam, mert nem vagyok zsidó. Azután a szakszervezetisekért jöttek, de én nem szóltam, mert nem vagyok szakszervezeti tag. Később a katolikusokért jöttek, de én nem szóltam, mert protestáns vagyok. Végül értem jöttek, de akkor már nem maradt, aki szólt volna értem.” – idézi Igor Podgorny Martin Niemöllert.



Bell-ringer pedig a dácsa fotóiból válogatott képsorozattal illusztrálta Verocska Dolina dalát: Repül a házam.

Мне что-то стало трудно дышать. Что-то со мною нужно решать. То ли это болезнь суеты, То ли это боязнь высоты. О, друзья мои, дышащие легко! Почему вы все время так далеко? Если мог чей-то дом над землей парить, Почему моему это не повторить? Припев: Никто не знает, что мой дом летает. В нём орущие дети и плачущий пёс. Никто не знает, что мой дом летает... О, только бы ветер далеко не унес!

Valahogy nehéz lélegeznem valamit kellene magammal kezdenem: vajon átmeneti betegség csupán? vagy a magasságtól való félelem? Ó, könnyű lélegzetű barátaim, miért vagytok folyton olyan távol tőlem? Ha más a földre tudta építeni házát nekem ez miért nem sikerül? Refr: Senki sem tudja, hogy repül a házam kiabáló gyerekekkel és síró kutyával, senki sem tudja, hogy repül a házam… Ó, bárcsak ne vinné messzire a szél!

A csitári hegyek alatt

A holdújévi bejegyzésre két, alkalomhoz illő ajándék érkezett olvasóinktól. Két Sheng – ez itt a reklám helye! – a T-Home internetszolgáltató tavaszi hirdetésére hívta fel a figyelmet, amelyen Freddie Mercury üzen az immár örök tavaszból, s a rajongók saját beküldött videóikon énekelhetik vele együtt a Tavaszi szél vizet áraszt-ot.


A másik, sokkal meghatóbb küldeményen, egy vietnámi amatőr videón pedig egykor Magyarországon tanuló vietnámiak éneklik a holdújévi műsort nyitó A csitári hegyek alatt-ot – vietnámiul! Noha a videó nemrégen készülhetett, az arcok, a ruhák, a gesztusok, az otthonok a 70-es évek Magyarországát idézik, amikortájt az egykori diákok a dalt tanulhatták és lefordíthatták. Igazi időutazás.



Eszembe jut, amit Péter mesélt: hogy a 80-as években az Egri csillagok volt a legnépszerűbb regény Vietnámban, a gyerekek Dobó István és Bornemissza Gergely képében háborúsdiztak. A túlerővel szemben diadalmaskodó egri védők történetében az Amerikával vívott saját háborújukról szóló eposzt látták.

A videó fent van a „Vietnami katonák Magyarországon” (így, magyarul!) című vietnámi fórumon is, ahol József Attilát fordítanak, Szécsi Pál-videókkal nosztalgiáznak, és olyan magyar nyelvű jelmondatokat használnak, mint hogy „Amikor hazamentem a szívemet orokre Budapesten hagytam.” Ennél szebb holdújévi ajándékot nem is kaphattunk volna.

Chilei virágok

A chilei virágról írt előző bejegyzésem másnapján a rettenetes chilei földrengés hírére ébredtünk.


Bárcsak az a magányos virág át tudná most adni erejét és kitartását a megpróbáltatásokkal szemben az egész szomszéd országnak.


Ezek a gyönyörű virágok, amelyeket nemrégen Chilében járva annyira csodáltunk, álljanak itt szeretetünk, szolidaritásunk és együttérzésünk jeléül ezekben a nehéz időkben.

Tavaszi szél vizet áraszt

A budapesti kínai követség, mint minden évben, idén is ünnepséget szervezett holdújév alkalmából a magyarországi kínai elit számára. A műsor hasonló volt az előző éviekhez. Szokás szerint fellépett a budapesti kínaiak amatőr tánccsoportja, vegyeskara és zenekara, s a fénypont, mint minden évben, a Pekingből meghívott tucatnyi művész – színész, énekes, bűvész, árnyjátékos, artista – előadása volt.


Hanem a múlt heti ünnepségnek néhány szokatlan eleme is volt.

Mindenekelőtt az, hogy az ünnepséget nem a kínai nagykövetséghez közel eső vagy kínaiak által sűrűn lakott városrész kissé eldugott intézményében tartották, mint például tavaly a Stefánia Palotában. Hanem olyan helyen, amely a magyarok számára is elsőrangú koncertteremnek számít: a Művészetek Palotájában.

A műsor leporellóját idén először két nyelven nyomtatták, a kínai mellett magyar fordítással – noha magyar nézőt alig egyet-kettőt láttunk.

Azután a pekingi vendégek is sokkal rangosabbak voltak, mint az előző években: többek között Dong Wenhua 董文华 szólóénekesnő, Cai Guoqing 菜国庆 színész-énekes és Yang Jiuhong 杨九红 színésznő és szopránénekes (itt balra). Népszerűségüket már a taps erejéről is fel lehetett ismerni, amely fogadta őket.

Az énekesek, mint mindig, természetesen egy-egy hazafias dalt is előadtak: Az én Kínám, Kínai szívem, Az én hazám, Hazám és én. Ugyanakkor mindegyikük hangsúlyozta köszöntő beszédében, milyen szép város Budapest, mennyire örülnek, hogy itt lehetnek, és mennyire szeretnének majd megint visszatérni. Ez is új volt: tavalyig csak az itt élő kínai közösséget köszöntötték.

A kínai-magyar barátság hangsúlyos eleme volt a műsort bevezető hivatalos köszöntőknek is, amelyeket a nagykövet asszony és a helyi kínai gazdasági elit képviselői tartottak.

Minden jel arra utalt, mintha Kína a magyarországi kínai közösség eddigi elszigetelődésével szemben a Tigris évében hivatalosan is meghirdette volna a nyitás és kulturális közeledés politikáját. Ez pedig Magyarországnak is sok jót ígér.

A műsor nyitó száma egészen látványos, emblematikus formában fogalmazta meg ezt az üzenetet. Különös zenekar sorakozott fel a színpadon: nagybőgő, cimbalom, hegedű és szaxofon fogta közre a klasszikus kínai zene két legelőkelőbb hangszerét, a guzhenget és pipát, a kínai citerát és lantot. A zenészek rákezdtek valami furcsa, keleties, mégis ismerős pentaton dallamra, majd a bevezető után a kínai énekesnő – olyan orgánummal, amilyet nemigen hallani itthon, s szinte tökéletes magyar kiejtéssel – elénekelte az A csitári hegyek alatt régen leesett a hó-t. Ezután a zenekar néhány fantasztikus világzenét adott elő – ilyet se sokat hallottunk még kínaiaktól –, többek között francia sanzont pipa-szólóra, s legvégül hagyományos kínai kísérettel a Tavaszi szél vizet áraszt-ot.

Okvetlenül megpróbálom megszerezni a követségtől a felvételt és feltenni ide. Addig is álljon itt a Tavaszi szél vizet áraszt három másik változata. Az, amelyiket Freddy Mercury énekelt meglepetés-dalként magyarul a Queen 1986-os budapesti koncertjén. Az, amelyiket a Năm Dòng Kẻ vietnámi popegyüttes ad elő magyarul a capella a Lánchíd-fesztiválon. És az a vers, amelyet Du Fu (712-759) Tang-kori költő, Wang Wei kortársa írt Tavaszi víz áradása címmel, s amelyik maga is olyan, mintha egy népdal lenne. Most fordítjuk először magyarra.

春水生 一夜水高二尺強， 數日不可更禁當。 南市津頭有船賣， 無錢即買系籬旁。 chūn shuĭ shēng yī yè shuĭ gāo èr chĭ qiáng shù rì bù kĕ gèng jìn dāng nán shì jīn tóu yŏu chuán mài wú qián jí măi jì lí páng tavaszi víz áradása egy éjszaka két lábnyit nőtt a víz néhány nap és kiárad a folyó a déli kikötőnél csónak eladó pénz nélkül hogy kötöm kapum elé?

Digitus impudicus

Újabb vendégposztunk jelent meg a Laudator temporis acti latinblogon, amelyhez barátnőnk, Poly legújabb bejegyzése, ahhoz pedig a Focus német magazin múlt heti címlapja adta az apropót. Most itt is közzétesszük másodközlésként.

Görög barátnőnk, Poly rakta fel blogjába a Focus német magazin múlt heti címlapját, amelyen a milói Vénusz látható görög zászlóval körbetekerve, amint jobbjával félreérthetetlen gesztust tesz. „Az eurocsalád csalói”, hirdeti a címlap a görög költségvetési botrányra utalva, s a cikk egyszerű kulcsot ad a német olvasóknak a helyzet értelmezéséhez: „A görögök szépen berendezték életüket a fekete munka, adócsalás és »fakelaki« [kenőpénz] háromszögében. Nyilvánvaló, hogy a vesztegetés, korrupció és adócsalás a vérükben van.” Poly ezeknek az egészen Odüsszeuszig visszavezethető sztereotípiáknak az elemzését a görögség egy képi sztereotípiája, a milói Vénusz különféle “módosított” változataival illusztrálja.

Gino Boccasile: Fasiszta propaganda-bélyeg a milói Vénuszt elhurcoló amerikai katona képével, ill. ugyanez a német megszállási övezetben borítékra felragasztva, 1944

A képek egy részén a poén forrása az, hogy az ókori márványtorzót nyilvánvalóan modern kiegészítéssel látják el: kampóval, elektromos gitárral, teniszütővel. A Focus címlapképe azonban kakukktojás ebben a sorban. Hiszen a feltartott középső ujj gesztusa nemhogy modern, de sokkal ősibb, mint maga a szobor, s ha nem is klasszikus alkotáson, de korabeli Priaposz-szobron vagy pompeji falfirkán talán még találkozhatunk is vele.

Az interneten ezerszámra kering az az etimológia, amely az 1415-ös agincourt-i csatára vezeti vissza a „middle finger salute” gesztusát. Eszerint a fölényes franciák azzal fenyegették meg a híres angol „longbow”-íjászokat, hogy a győztes csata után majd levágják az íj húrját feszítő középső ujjukat (ahogy azt a spártaiak valóban megtették a foglyul ejtett athéniakkal Thuküdidész szerint). A csata azonban, mint tudjuk, elsöprő angol győzelemmel végződött, s az íjászok diadalmasan mutogatták a fogoly franciáknak középső ujjukat, amely még „pluck yew”, azaz feszíti a tiszafa íjat. A szókezdő „pl” idővel „f”-re torzult, s ilyenformán a „yew” is más ortográfiát és a gesztus is más értelmet kapott.

A különféle urbanlegends-szájtok nem győznek leszámolni ezzel a mítosszal, s azt hangsúlyozni, hogy a „digitus impudicus” (szemérmetlen ujj) vagy „digitus infamis” (becstelen ujj) gesztusát már a görög-római antikvitás is ismerte. Ki Martialist idézi bizonyságul, ki Suetoniust, ki Arisztophanészt. Mi azonban ahelyett, hogy fáradságos munkával kigyűjtenénk ezeket, elegánsan azt a forrást idézzük csupán, amely már ötszáz éve összegyűjtötte mindezt és még többet, de amelyet soha senki nem idézett. Erasmus Adagiájáról van szó, az ókori közmondások legnagyobb, idézetekkel és magyarázatokkal ellátott gyűjteményéről

Adagia 2.4.68. Medium ostendere digitum

Medio item digito porrecto, supremum contemptum significabant. Martialis lib. 2: Et digitum porrigito medium. Nam hunc digitum Martialis impudicum vocat: Ostendit digitum, sed impudicum. Persius infamem: Infami digito & lustralibus ante salivis. Huc arbitror pertinere, quod apud Laërtium Diogenes, ut alibi diximus, hospitibus quibusdam Demosthenem videre cupientibus, non indice digito, sed medio porrecto demonstravit, parum virum innuens & effoeminatum. Ac paulo post, eodem in loco, satis indicat porrectione digiti medii quippiam obscoenum significari, cum ait, insanos haberi, qui medium porrigant digitum, qui indicem, non item. Itaque eodem in carmine duobus adagiis extremum contemptum indicavit Satyricus: Mandaret laqueum, mediumque ostenderet unguem. Elegantius fiet utrumque, si longius detorqueatur. Ut Philosophicis praeceptis laqueum mandes, tu tuo vivito more. Et Theologorum decretis negociatores medium unguem ostendunt, id est, plane contemnunt ridentque.

Adagia 2.4.68. Középső ujjat mutatni

A régieknél a feltartott középső ujj a legnagyobb megvetés jele volt. Martialis, 2. könyv [Ep. 2.28]: Mutasd középső ujjadat neki. Ugyanezt az ujjat Martialis szemérmetlennek nevezi [Ep. 6.70]: Felmutatja ujját, de a szégyentelent. Persius pedig becstelennek avagy csúnyának [Sat. 2.33]: …csúnya nagyujjával meg nyállal szenteli meg [ti. a nagymama az újszülöttet, szemmelverés ellen] Úgy hiszem, ide tartozik az is, amit Diogenés Laertiosnál olvasunk, hogy valaki az idegeneknek, akik látni szerették volna Démoszthenészt, nem a mutató- hanem a középső ujjával mutatott rá, mintha azt akarta volna értésükre adni, hogy hitvány és elpuhult embernek tartja. Ugyanez a szerző nem sokkal később azt sugallja, hogy a kinyújtott középső ujj valami illetlent jelent, mert azt mondja, hogy akik a középső ujjukkal mutatnak, azok bolondok, de akik a mutatóujjukkal, azok nem. A Szatírák mestere [Juvenalis, Sat. 10.53] pedig egyazon verssorban két adagiát is idéz a legnagyobb megvetés érzékeltetésére: [Démokritosz az őt fenyegető Fortunának] kötelet kívánt, s középső ujját mutatta. Mindkét adagia használata elegánsabb, ha hosszabb mondatba illesztjük. Például: Kívánj kötelet a filozófusok tanácsainak, te csak élj a magad módján. Vagy: A kereskedők a középső ujjukat mutatják a teológusok előírásainak, azaz teljességgel megvetik és kigúnyolják azokat.

Erasmus a 3.3.87. Ἐσκιμαλίχθαι adagiában a gesztus görög előfordulásait is tárgyalja Aristophanésnél és Suidánál, s a „kötelet kíván” szólásnak is külön adagiát szentel 2.4.67. számmal. Aki kíváncsi rájuk, megtalálja őket a Studiolum CD-kiadásában. Sőt a CD-n még szép magyar változatát is megismerheti Baranyai Decsi János 1598-as Adagium graecolatinoungaricorum chiliades quinque-jéből, amely Erasmus adagiáinak reneszánsz kori magyar megfelelőit gyűjtötte össze: Nagy vyát mutatni: auagy: meg gugolni.

Az Erasmus által említett példák elsősorban a klasszikus irodalomból származnak, ahol a gesztus a megvetés kifejezésére szolgál, éppúgy, mint ma. De mint a Persius-idézet is mutatja, eredetileg apotropaikus, bajelhárító, szemmelverés ellen védő funkciója volt, mint minden egyéb fallikus ábrázolásnak. Az ilyen ábrázolásokat, mint Thomas Wright The worship of generative powers (1865) IX. X. és XI. táblája szemlélteti, amuletten, érmén, nyakban, fibulán egyaránt viselték. S ha vészhelyzetben egyik sem volt kéznél, legalább kézzel mutatták: a mutató- és középső ujj között átdugott hüvelykujjal, amelyet már akkor is „fügének” neveztek, vagy kinyújtott középső „digitus impudicusszal”. Ahogyan a milói Vénusz is teszi a Focus címlapján. A német olvasóknak ilyenformán tehát nem kellene megsértődniük, hiszen a gesztus valójában nem az „eurocsaládnak” szóló megvetés jele, hanem a görög gazdaság jelenlegi helyzete által indokolt ősi bajelhárító szimbólum.

Ugyanakkor igazat kell adjunk Takis Theodoropoulosnak, akinek Το αριστερό χέρι της Αφροδίτης, Aphrodité bal keze (2008) című könyvéből Poly idézi azt a nagyon ideillő mondatot:

A kéz erotikus tartozék. Egy báj nélküli női kéz, egy csúf ujj a legszebb személy tulajdonságainak harmóniáját is megbonthatja.

Amint ezt a Focus címlapja is illusztrálja.