Viking temető Észtországban

Nyikolaj Roerich: Tengerentúli vendégek, 1901 (Tretyakov Képtár).

„Úsznak előre az éjszakai vendégek. A Finn-öböl partja könnyű szalagként húzódik a láthatáron. A víz magába itta a fényes tavaszi ég azúrkékjét, a szél fodrozza, sötét bíbor csíkokat és köröket rajzolva rá. Sirályok raja csap le a hullámokra, könnyedén lebegve, csak a hajók orrának közvetlen közelében meglebbentve szárnyukat. Valami ismeretlen, valami sosem látott zavarta meg békés életüket. Új sugár hasítja fel a mozdulatlan vizet, behatol az évszázados szláv életbe, keresztül az erdőkön és mocsarakon, tágas mezőkön át, s felébreszti a szláv fajt, amely ritka, ismeretlen vendégeket lát majd, s csodálkozik kemény, harcos, idegen szokásaikon. Hosszú sorban haladnak a hajók. A nap vörös fénnyel ragyog az égen. A hajók orrán íves orrdísz emelkedik magasan, karcsún.”

Mielőtt a folyókon felhajóztak volna a „szláv faj” földjére, a vikingek először a Finn-öböl partvidékén és szigetein telepedtek meg. Az észt partokon és szigeteken sok száz falut, sok ezer tanyát alapítottak, néhol a már ott élő észtek között, néhol még lakatlan területeken. A skandináv bevándorlási hullám egészen a 13-14. századig tartott. Vormsin – svédül Ormsön, „a kígyók szigetén”, Észtország negyedik legnagyobb szigetén –, még a 20. század elején is közel kétezer svéd élt kétszáz tanyán, amivel a többséget jelentették a 100-200 közötti helyi észthez képest.

Svéd lakosság az észt tengerparton 1944 előtt. A sárga a többségi, a halvány zöld az észttel vegyes svéd lakosságot jelzi. A jobbra fenn levágott felirat Reval, azaz Tallinn. Az észtországi svédek haapsalui (svédül Hapsal) múzeumából

Rúnákkal írott észtországi svéd naptár, 1819. A tallinni Észt Történeti Múzeumból

Észtországi svéd szobabelső. Az észtországi svédek haapsalui múzeumából

Noha az 1700-1721 közötti északi háborúban az orosz birodalom elfoglalta a svéd királyságtól a Finn-öböl keleti partvidékét, az itt élő svédek továbbra is itt maradtak, saját archaikus tájszólásukat beszélve, és a helyi – svéd – földesurak hatalmi túlkapásai elől nem az orosz cárnál, hanem továbbra is a svéd királynál keresve igazságot. Némi orosz betelepülés csak Sviby kikötőbe volt, ahol romosan és elhagyatottan, de még mindig áll az 1890-ben Krisztus Mennybemenetelének szentelt orthodox templom. Annak idején az államilag támogatott orthodox hittérítő kampány keretében épült, a helyi lutheránusok áttérítésére, de az a 230 áttért svéd, akinek nem hozta meg a kívánt előnyöket, 1905-ben testületileg visszatért a lutheránus egyházba. A megszállástól a függetlenségig tsz-raktárként működött.




Tallinnból Rohuküla kikötőbe autóval közel két óra az út, ötkor kell indulnom, hogy a hét órás komphoz odaérjek. Ilyenkor, nyáron sok héttel korábban kell jegyet foglalni rá, de most szerencsém van, a megcsappant idegenforgalom miatt még pont volt egy jegy oda is, vissza is. Sötétben indulok, útközben kel fel lassan a nap. A mezők fölött alacsonyan felhők úsznak.




A komp egy óra alatt teszi meg a közel 10 km-es távolságot. Tengeri horizontot szinte egyáltalán nem látni: az út végig jobbra-balra kis szigetek között halad. Sirályok szállnak a hajó farvizén zsákmányt remélve, a sekély parti vizeket különféle halászmadarak vigyázzák.





A szigetet kicsi, hagyományos tanyák hálója teríti be, egymástól egy-két kilométerre. Az épületek többsége háború előtti. Amikor a szovjet hadsereg 1940. június 16-án megszállta Észtországot, a helyi svédek egy része azonnal elmenekült Svédországba, az ottmaradtakat pedig a Gulagra deportálták. A sziget a szovjet birodalom határzónájának számított, a betelepülést és látogatást korlátozták. A tanyák az észt függetlenség óta kezdenek újjáéledni. Az elmenekültek visszakapták tulajdonukat, amelyeket nagyrészt hétvégi háznak használnak, Svédországból járnak vissza ide. És nagyon sok észt is házat vett itt, a sziget elit üdülőterületnek számít. A hagyományos tanyák bejáratánál, az út mellett az észt néprajzi múzeum egy-egy archív fényképe illusztrálja, hogy nézett ki a tanya a háború előtt.



A sziget egyházilag egyetlen parókiának számított, központjában a 14. században épült Szent Olaf templommal. A két négyzetes térből – hajó és szentély – álló egyszerű középkori templom alacsony kőkerítéssel körülvéve magányosan áll az erdőben Hullo falu tanyái között, háromszögű oromzatán Szent Olaf király festett szobrával. A svédek eltűnése után csak 1990-ben vették újra használatba. Mellette gránit emlékmű áll az 1918-19-es függetlenségi háborúban elesett vormsi svédek neveivel, amely valahogy túlélte a szovjet uralmat. A templom körül néhány régi sír, bár többségük a közeli temetőben van. Körben gazdagon terem a kék áfonya, megebédelek belőle.

vormsi1 vormsi1 vormsi1 vormsi1 vormsi1 vormsi1 vormsi1 vormsi1 vormsi1 vormsi1 vormsi1 vormsi1 vormsi1 vormsi1 vormsi1 vormsi1 vormsi1 vormsi1

Gyermekágyas Szűz Mária szobra a vormsi Szent Olaf-templomból, 14. sz. vége. A szobrot a menekülő svédek magukkal vitték, s 2006-ig a stockholmi Svéd Történeti Múzeumban őrizték. Ekkor ajándékozták a tallinni Niguliste Múzeumnak

A temető ugyancsak az erdőben fekszik, alacsony kőfallal körülvéve. Legnagyobb különlegessége a „napkeresztek”, észtül rõngasrist, azaz körbe írt kőkeresztek. 343 maradt fenn belőlük a temetőben. Régebbi helytörténészek fantáziáltak róla, hogy a motívumot a vikingek hozták magukkal, ahogy azt a vikingek által alapított Novgorod egyik kortárs falfestményén is látjuk.


A motívum azonban az egész világon elterjedt, a bronzkori kultúráktól az ír keresztekig, nem kell föltétlenül viking eredetet keresni rá, csak mert a szigetet a vikingek leszármazottai lakják. Amellett itt, a vormsi temetőben a datált keresztek kései dátumokat mutatnak: 1743-as az első és 1923-as az utolsó. Ez egybeesik azzal is, hogy a szárazföldi Észtország más temetőiben is ekkortájt bukkan fel ez a kereszttípus. Mintha olyan 17-19. századi kordivat lett volna, amelynek kiindulópontját még nem ismerjük.

Kullamaa, Szent Miklós-templom temetője, 1624

Ridala, Mária Magdolna-templom temetője, 1844

A finoman hullámzó, mohával benőtt, a fenyők árnyékával erezett talajon szétszórt kis napkeresztek azonban valóban nagyon archaikusak. Mint egy finom selyem felületre hintett rúnák. Nem véletlen, hogy a sziget skandináv leszármazottai a napkeresztet identitásuk részének tekintik, s a sziget jelképeként használják.


A napkereszteken kívül hagyományos kőkeresztek is vannak a temetőben ugyanebből a korból, illetve 19. századi vas- és fakeresztek, egészen az 1940-es évekig, mind svéd felirattal. A svéd sírokat szemmel láthatólag még gondozzák. A temető bejáratához közel szerény észt sírok is vannak az utóbbi évekből.



Hagyományos svéd templomi népének Vormsi/Ormsö szigetéről. Énekli Sofia Joons, Tallinn

vormsi2 vormsi2 vormsi2 vormsi2 vormsi2 vormsi2 vormsi2 vormsi2 vormsi2 vormsi2 vormsi2 vormsi2 vormsi2 vormsi2 vormsi2 vormsi2 vormsi2 vormsi2 vormsi2 vormsi2 vormsi2 vormsi2 vormsi2 vormsi2 vormsi2


vormsi3 vormsi3 vormsi3 vormsi3 vormsi3 vormsi3 vormsi3 vormsi3 vormsi3 vormsi3 vormsi3 vormsi3 vormsi3 vormsi3 vormsi3 vormsi3 vormsi3 vormsi3 vormsi3 vormsi3 vormsi3 vormsi3 vormsi3 vormsi3 vormsi3 vormsi3 vormsi3 vormsi3 vormsi3 vormsi3 vormsi3


vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4 vormsi4


A temetőtől csak néhány kilométer az út Saxby világítótornyához, Vormsi legnyugatibb pontjához. A jégkorszaki sziklatömbökkel teleszórt tengeröbölben hattyúk úsznak, gémek halásznak. Ez volt az, amit a vikingek Svédországba menekülő leszármazottai utoljára láttak a kígyók szigetéből.


vormsi5 vormsi5 vormsi5 vormsi5 vormsi5 vormsi5 vormsi5 vormsi5 vormsi5

Nincsenek megjegyzések: