A Háromkezű Istenanya udvara


A Laboratooriumi utca a még épen álló városfal tövében húzódik a tallinni óváros északi részén. Egyik oldalán a fal, a másikon apró házak a középkortól az eklektikáig.




Az 1410 körül épült Plate-bástyával szemközti középkori kereskedőházon nagy félköríves kapu. Benyitok rajta. A hosszú, sötét kapualj végén belső udvar napfényes négyszöge. Az udvaron álló gyalupadnál magas, erős, fehér szakállú sztarec deszkát fűrészel, körülötte négy-öt fiúcska játszik. Kicsi kutya pillant meg, dühödt ugatással ront felém. Nyugodt hangon csillapítom, a sztarec is visszaparancsolja.

„Jó napot”, mondom oroszul. „Magyarországról vagyok.”

„Ну, такой бывает, előfordul az ilyesmi”, mondja mosolyogva, s kérdő tekintettel várja a folytatást.

„Nemrég írtam a Háromkezű Istenanya-ikonról, s most láttam, hogy itt Tallinnban külön temploma van. Azt szeretném megnézni.”

„Hát az most zárva van”, mondja. „De jöjjön el holnap reggel a kilenc órai istentiszteletre.”

„Akkor már nem leszek Tallinnban”, magyarázom.

„Hát elég baj az. A papunk nincs itt, a templomba csak ő engedheti be. De nézzen körül legalább.”

Először az udvar hosszú oldalán álló installációt veszem szemügyre. Nagy állványon hét szent nagy méretű ikonja, a végén Mihály arkangyal dupla méretben. Fölöttük latin Plautus-idézet: A jóravaló ember jót kap, a rossz meg amit megérdemel. A hét szent ikonja alatt is latinul olvasható a hét erény neve. A latin nyelv eleve furcsa itt, egy ukrán görögkatolikus templom udvarán, de a hét erény és főbűn még inkább, hiszen ezeket az egyházszakadás utáni katolikus teológia dolgozta ki, mint az az alapműből, Carla Casagrande A hét főbűn-éből tudható, amelyet nekem volt szerencsém lektorálni 2011-ben az Európa Kiadó számára.



Anatolij megforgatja az állvány bal alsó szélére erősített biciklikereket. Zakatolás kezdődik, az ikonok alatti sínen ördög-vontatta fa kocsi indul meg lassan, rajta festett lángok között rettegő figurákkal, egyenesen bele a pálya végén fogait csattogtató hatalmas pokolbéli sárkány szájába. A sín túlsó végén egy hajó kormánykereke forog és csilingel, rajta a hét főbűn latin neveivel.






Közben az ikonok egyenként kinyílnak, mint a középkori katolikus szárnyasoltárok. Először mindegyik mögött az adott erénnyel ellentétes főbűn tárul fel, az erénnyel szemben nem orthodox ikon, hanem középkori viking-kelta stílusban megfestve, majd ez is kinyílik, s a mögötte feltáruló dobozban, mint egy kis színpadon, mozgó fa figurák és kihajtható festett táblák adják elő az adott bűn és erény küzdelmének egy-egy fordulatos történetét. Ezek nem egyszerű személyes kísértés-elbukás-megtérés-történetek, mint a középkori legendáriumokban. Mindegyik történet arról szól, hogy az ember valamiképpen a természet ellen vét, kapzsiságból, gőgből, irigységből kizsarolja, tönkreteszi a teremtett világot. A történet vége pedig mindig az, hogy a bűnöshöz közel állók imádkoznak érte, mire megjön az esze, lerombolja a környezetpusztító gyárat, bezárja az állatokat tönkretevő nagyüzemi tenyésztelepet, felhagy az olajszennyezéssel, és így tovább.

kolme kolme kolme kolme kolme kolme kolme kolme kolme kolme kolme kolme

„A gyerekeknek szoktunk ezzel előadást tartani. Meg más figurákkal is”, mondja, és előadja a lovacska történetét, aki összehozza a szétszakadt családot.



Lelkesen dicsérem a kreativitását, külön kitérve a részletekre. „Te is rajzolsz?” vált át kollegiális tegezésbe. Bólintok. Innentől fogva иконописец-ként, ikonfestőként mutat be a többieknek.

„Gyere, nézd meg a műhelyeinket.”

Az udvar másik hosszú oldalán húzódó középkori ház lakásait két szinten műhelyek foglalják el: papírmerítő műhely, nyomda, scriptorium. Észt és ukrán önkéntesek dolgoznak itt, tartanak tanfolyamokat, készítenek levelezőlapokat, füzeteket, kiadványokat. Most ismerem fel, hogy az ő standjukat láttam a vasárnapi vásárban.




Munka a Labora műhelyekben. Roman Dragunov videója

A műhelymunka legkifinomultabb termékei a merített papírtól a kalligráfián és illusztrációkon át a borítóig teljesen kézzel készült könyvek. Egyet mutatnak Észtország élővilágáról. Ennek a párját Ferenc pápának küldték el ajándékba, most a vatikáni könyvtár őrzi.




Egy másikat is küldtek neki a galíciai huculokról, akik közül, utalásaiból ítélve, Anatolij is való. A Lembergből jött kalligráfus lány egy harmadikat is mutatni készül Ukrajna történetéről, de ekkor beszól a műhelybe Anatolij, hogy jöjjek, mert megjött a pap, kinyitja nekem a templomot.

A templomot az utca felőli középkori raktárépületben rendezték be. Kifelé zárt, csak az udvar felé van három csúcsíves ablaka. A fából ácsolt ikonosztázt ugyancsak Anatolij ikonjai díszítik, köztük a Háromkezű Istenanya.






„A Háromkezű Istenanya az ártatlanul bántalmazottak védőszentje, és hát ki a leginkább ártatlanul bántalmazott manapság, ha nem a természet?” magyarázza Anatolij a megfestett szentek ikonográfiáját. Köztük egyaránt vannak orthodox és katolikus szentek: Szent Laurus és Florus, a lovak védőszentjei, Assisi Szent Ferenc a gubbiói farkassal, Szent Miklós, aki nemcsak a halászok, de a halak védelmezője is.



A természet védelme kívül esik a hagyományos zsidó-keresztény gondolkodás horizontján. Az ember feladata a teremtéstől fogva, hogy „uralkodjék a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog” (Ter 1,26). „Az uralkodás pedig hatalmat jelent”, kommentálja ezt az 1. századi Barnabás-levél: „aki uralkodik, az parancsol”. A hagyományos keresztény felfogás szerint az egész természet egyfajta erőforrás csupán, amelyet Isten az ember használatára teremtett, mégpedig kimeríthetetlen bőségben. Ezért nagyon szimpatikus, hogy az itteni horizont kitágul, a természet szenvedő testvérünkké lesz – „hiszen az egész természet együtt sóhajtozik és vajúdik mindmáig” írja Szent Pál a Római levélben –, amelyért felelősek vagyunk.


A másik szimpatikus horizont-tágulás, hogy itt komolyan veszik a kereszténység egyetemességét. Amerre csak jártam eddig keleten, az orthodoxok mindenütt eretneknek tekintették és lenézték a nyugati keresztényeket. Itt a katolikus szentek is felsorakoznak, a latin nyelv is helyet talál. Az egyik ajtón festett pszeudo-ikon-töredék, a keleti kereszténységet hetven éve támogató Kirche in Not, Bonifatiuswerk és Renovabis alapítványok nevével. A másik ajtón nagy ikon, amelyet a vasárnapi vásárra is kihoztak, a középkori füvészkönyvet író Bingeni Szent Hildegard képével, körötte társai, a füvek-fák, amelyekről írt, és a közöttük élő állatok.




Visszamegyünk az udvarra. Anatolij mint kollégát foglalkoztat, tartsam oda a deszkát, egy hatalmas angyal-ikon készül. „Van egy tornyunk az utcában, azt rendezzük be Mária-kápolnának. Ráérsz holnap délelőtt?” „Sajnos reggel indul a repülőm”, emlékeztetem. „Akkor majd legközelebb, ha erre jársz. С Богом, járj Istennel,” ad kezet.



3 megjegyzés:

Ráfael Balázs írta...

Már megint fantasztikus! Igen, csodák lehetnek abban a városban - mint igen sok helyen másutt is, csak értő szemmel.. olvasás közben jut eszembe, hogy valahol, valamikor találtam egy videót, melyben bemutatják a Stalker forgatási helyeit. És, igen, Tallinban vannak/voltak ezek, ráadásul valahol a belvárosban... Nem tudom, eljutok-e még egyszer oda, most csak pusztán irigykedem, irigykedünk.

Studiolum írta...

A november 6-8-i hétvégén én mindenképpen kimegyek a Márton-napi vásárra. Gyertek velem!

Névtelen írta...

Nagyon szép!Köszönöm