Fotós a bárpult mögött

„Fotós vagy?” kérdezi a magas, vékony férfi, ahogy mellém ér a Chahar Bagh úton, az iszfaháni bazár felé haladva. „Nem, csak fotózom.” „Mindenki úgy kezdi.” Szakértően méregeti a gépet. „Nekem is ilyen van, egy számmal korábbi.” „Fotós vagy?” „Sajtófotós, főleg iráni lapoknak, de jelent már meg képem a Spiegelben meg a National Geographicban is.” „Megmutatod, miket fotózol?” „Nagyon szívesen. Van itt a bazárban egy kávézóm, meghívlak egy kávéra.”


Hassan Ghayedi egyszemélyes kávézója az egyetlen kávézó a város-a-városban méretű iszfaháni bazárban. Az embargó sújtotta Iránban szinte sehol nem lehet kávét kapni, de Hasszan kis boltjában válogatni lehet a legjobb kávéfajták között. Titokban kapok egy csészével mint nem-muszlim, még nem járt le a ramadáni böjt.

„A legnagyobb iráni fotográfusok? Hát Cartier-Bresson. Meg Ingo Morath. Ők már mindent tudtak Iránról. Ahogy az embereket látják, az iráni tájat. Ez nekünk is az etalon.”

Henri Cartier-Bresson iráni képei, 1950

„A loresztáni hegyvidéken nőttem fel, az iraki határon. Apám Katarban dolgozott, onnan küldött nővéremnek egy fényképezőgépet. Én egy tekercset végigfotóztam vele. Egy hegyi tulipánnal kezdtem, aztán jött a család. Mikor előhívattam, a főnököm, mert ott is kávézóban kezdtem, azt mondta, megveszi tőlem ezt az első képet. Jó árat fizetett érte. Pár nap múlva mutatta, hogy benne van az egyik legnépszerűbb iráni hetilapban, egész oldalas képen, az én nevemmel. Azt mondta, fotósnak kellene lennem. Ad egy hét szabadságot, menjek fel Teheránba a fotósok klubjába, mutatkozzak be, kérjek tanácsot. Hát így kezdődött.”

Elkéri a Canont, képet készít vele a szomszéd árusokról, velem is képet készíttet magáról és az időközben megérkezett feleségéről. Utóbbi szintén szakértően méregeti az eredményt. „Szép, tiszta kép.” Alkonyodik, a ramadani böjt lassan véget ér, a bár előtt gyülekeznek a barátok, csupa kávéra éhes fotós. Egyikük beáll, magára mutat, hogy fényképezzem le. Fölé hajolnak, kritikus szemmel nézik az eredményt. Elégedettek. Mindannyian beállnak.

„Milyen zenét szeretsz?” Tűnődik, a felesége mondja helyette. „A perzsa mestereket, Shajariant. Dariush Rafeet.” Hasszan bólogat.

„Mit fotózol a legszívesebben?” „A legszívesebben távoli tájakat fotóznék, ha a kávézó engedné. Abyanehbe [a bazártól 50 km] már eljutottam. Sar Agha Seyyedbe [100 km] még nem. Te igen? Megmutatod a képeidet? Feltöltöd nekem? De főleg itt fotózom Iszfahánban, a tereken, a mecsetekben, a hídon. A bazárban az árusokat és a látogatókat. Ezt ismerem, itt vagyok itthon.”



Hafez: Qatl-e in khasteh… Dariush Rafiʿee. A Golnâr (2006) CD-ről
Hassan Ghayedi fotói. Sok kép nincs kirakva a mozaikban, ezeket csak az egyik (logikusan az első) mozaikszemre kattintva és a nagy képeket végiglapozva lehet látni.