Dan Dinescu: A jódi (Ieud) felső templom, részlet (a teljes képhez kattints)A The Wooden Architecture of Maramureș albumból, 1997
|
A jódi felső templomot Máramaros legrégibb fatemplomaként tartják számon, 1364-es építési évszámmal. A mai épület azonban csak annyira eredeti, mint a fejsze, amelynek kétszer cserélték a fokát és háromszor a nyelét. A megismétlődő tatár betörések következtében többször leégett, s mindannyiszor újjáépítették, utoljára a 17. század vége táján. Így is megőrizte azonban azt a máramarosi fatemplomokra jellemző gótikus formát, amely markánsan eltér a Tisza felső folyásától északra épült, zömök tornyú, középső kupolás ruszin fatemplomoktól. Belül naiv népi freskók díszítik, az Utolsó Ítélet fantáziadús ábrázolásával, s körülötte terül el a falu nem kevésbé fantáziadús régi temetője.
Minden temetőnek megvannak a maga sajátos motívumai, amelyeket a helyi közösség tagjai generációkon át másolnak egymás sírjairól, s amelyek már a szomszéd faluétól is megkülönböztetik a temetőt. Jódon ezek elsősorban a feszületek lábába illesztett népviseletes fotográfiák, és a pléhkrisztusok sokasága, a redundancia esztétikája, amely a fatemplomok belsejére is jellemző, de az egymillió pici krisztus mégis meghökkenti a gyanútlan látogatót.
A temetőnek külön geniza-sarka is van, ahol a sír nélkül maradt feszületek – hiszen Krisztus képét viselik, hát el nem pusztíthatók – csöndben várják az idők végezetét.
A temető másik sarkában új sírt ásnak. „Halló, halló!” hívogatja a feszületek között bóklászó turistát a sírásó nővére, mint valami naiv kézzel festett szirén, de szerencsére nem a sírt ajánlgatja, csupán cujkát kínál huszonöt lejért, és üveggyöngyökből fűzött nyakpántokat. Parasztasszony létére könnyedén vált románról franciára, majd olaszra. „Hogy tanulta meg ilyen jól?” „Hát fogtam a nyelvkönyvet esténként, olvasgattam, magolgattam.” Gondosan újraköti a kendőjét a fotóhoz, aztán megadja a címét, ahová legközelebb elhozhatjuk, s egyben újabb cujkát is vehetünk. Amikor a zsidó temető felől kérdezem, felpattan: „Hogyne, elvezetem én oda.” De ez már a következő történet lesz.
Heti előadásaink
Atlantisz
Ántivilág
Csehország
Fényiratok
Ismerd meg a
Kaukázus
A Kelet képei
Könyvek, kiállítások, zene, film
Krím
Lwów/Lemberg
Mallorca
Odessza
Perzsa levelek
A propaganda múzeuma
Üzenet a falon
A zsidó örökség
17 megjegyzés:
A románok nagyon sokáig az egyházi szlávot használták liturgikus nyelvként a középkorban.
Jól sejtem az odihneste szóban az otdihaty tövét?
@pera: Igen. A rom. odihna mint pihenés az otdihna-ból jön. De nem azért mert az ószlávot használták mint egyházi nyelv, az csak következménye annak hogy a román nyelv a Balkánon erős szláv hatás alatt jött létre. Közel annyi szláv eredetű szó van benne mint latin, csak éppen nem az alapszókincsben.
Nem gondoltam közvetlen összefüggésre a két dolog között. Nálunk is sok a szláv, és végül is a "munka" máig nem alapszókincs! :)
Egyébként a liturgiában mikor és miért következett be a váltás a románra? Emlékeim szerint a XV. században, amikor felfedezik a latin gyökereket, vagy később?
A sfinta treime-ben is érdekes az első szó, mert megőrizte az ószláv nazálisát, mint egyébként magyar megfelelője is.
Pera, már ne is haragudj, a munka igenis alapszókincs, hiszen Alaptörvénybe van foglalva. ;)
A román liturgia a román egyház autokefállá válásával, 1851-ben jött el (a román autokefália, azaz a Konstantinápolytól való függetlenedés jó bonyolult történet volt). De népi freskókon már a 17. századtól olvasni (pl. épp a fatemplomokban) cirill betűkkel írt román nyelvű feliratokat.
A sfânt a nazálist még az olyan szláv nyelvekben is megőrizte, amelyek egyáltalán használnak még nazálist: pl. lengyel święty.
Na hála Istennek, akkor megnyugodtam! :)
Az "önfejűvé" válásról tudtam, hogy késői fejlemény, és mindenféle balkáni ármánykodás kísérte, de a templomi nyelvhasználatban azt hittem a reneszánsz korában történt a változás.
Studiolum- szokásához híven - igen enyhén, szarkasztikusan politizál! Egyébként az rendkívül érdekes, hogy egyes időszakokban cirill írást is használtak, éppen az egyházi függetlenedés előtt - de hát ez a Balkán, Kelet-Európa egyik csodája. Még mi is csudálkozunk rajta, hát még olyan valaki, aki francia-flamand-vallon „nyűgökkel” érkezik el ide/oda.
De hát minek is kéne durvábban, mikor olvasóink okos emberek, kevés szóból is értenek :)
Bocsánat, hogy a csapos közbeszól, pláne ilyen tudós, gyakran magasan képzett szlavista urak társalgásába, melynek finom, szarkasztikus poénjait egyébként nagyon gutirozom, ha szabadilyen monarchista öszvér szóval kifejeznem magam, Well, szóval a munka szóról érdemes megjegyezni, hogy a szláv muka (= kín) szóból eredeztethető, de a magyar nyelvfejlődés korántsem következetes, mert inkább bevállalta a mássalhangzó-torlódást az n-hang beiktatásával, csakhogy jelentésváltozással feledtesse, hogy a munka bizony kínnal jár, netán maga a kín.
Egy kis román cirill.
Tisztelt Hattyú Úr!
Hogy a magyar nyelvfejlődés korántsem következetes, gondoljon csak az orosz rabota magyar robot éppen ellenkező értelmére!
a pikkoló fiú
Nem értek egyet Ferkóval. A rabóta azt jelenti dolgozni, miként a robot is, csak éppen a középkorban nálunk különböző formáival találkozott a jobbágy, de azért, mert ingyenes volt, attól az még munka maradt!
És gyönyörűek ezek a feszületek!
Ingyenes és kínos. Ebben különbözik a mu(n)kától, amely csak az utóbbi, de valami hasznát azért reméli látni a dolgozó ember. :)
Ja, és miután tegnap letértem a téma fő országútjáról, egy kis etimológiai kontárkodás mellékösvénye kedvéért, hadd emeljem meg a kalapom Studiolum élvezetes leírása és a csodás fotók előtt. Irigylem a vele útrakelőket, remélem, alkalmasint egy kis cujka is lecsúszik a tikkadt felfedezők torkán!
Nagyon köszönöm! De irigykedés helyett sokkal célszerűbb és az egészségre kevésbé ártalmas (már ha a cujkát leszámítjuk) velünk tartani! A jövő heti útra megtelt a kisbusz, de minthogy többen is akarnának jönni, június 21-26. között megismételjük az utat, változatlan útvonallal és programmal, de már több tapasztalattal.
ad Bruno Schulz. Studiolum olyan elragadtatottan beszélt nekünk a legutóbbi, Drohobiczot útbaejtő lembergi úton Bruno Schulzról, akiről szégyen-szemre nem is hallottam korábban, hogy elolvastam a Fahajas boltok c.elbeszéléskötetét. Újabb köszönet Studiólumnak!
Fantasztikusan nagy tehetség volt, nem véletlen, hogy Esterházy, Hrabal és megannyian mások akkora tisztelettel adóztak a különleges írásművészet előtt. Szomorú tanulság, hogy mennyire nincs benne a köztudatban. A 15 éve megjelent kötetet először én kölcsönöztem ki az egyik legnagyobb közgyüjteményünk egyikéből.(Értsd: én választottam szét a még érintetlenül összesimuló oldalakat.) Hát így.
Studiolum már több, mint egy hete őrizetlenül hagyta Blogspotját. Se virág, se telefon, se bejegyzés. Egy mentsége lehet: hatalmas vígoperán dolgozik. Na jó, még egy mentség igazolt hiányzásként elfogadható: 24 órás alvással próbálja behozni a Máramaros-Bukovina expedíció alatt nyilván elmulasztott pihenést.
Megjegyzés küldése