Magyar katonák Dániában

A „magyar fa” Észak-Sjællandon, Holte községtől északra a Frederikslund erdőben

1945 februárja. Magyarország keleti fele már a szovjeteké, Budapest több hónapos ostroma a vége felé tart, de Hitler még álmodik. Álma, hogy négy teljesen új magyar hadosztály felállításával visszaszorítsa a szovjeteket Magyarországról. A front előrenyomulása miatt az új egységek magyarországi kiképzése elképzelhetetlen volt, ezért a sebtében felállított kiképző ezredeket Németországba vezényelték kiképzésre. A sors úgy akarta, hogy ezeknek az egységeknek egy része, amely 1945 februárjában nyugat felé elhagyta az országot, se Németországba, se kiképzés alá ne kerüljön: becslések szerint mintegy 12.000 magyar katona meg sem állt Dániáig, ahol átvették az innen az orosz és a nyugati frontra átirányított német katonák helyét, és gyakorlatilag őrző feladatokat folytattak a német megszállók parancsnoksága alatt.

Kíváncsi helyiek veszik körbe az érkező magyarokat. Nørre Nebel, Nyugat-Jütland


A 93. ezred katonái őrjáraton a Sjælland szigeti Holte vasútpályája mentén

A megbízhatatlan szövetségesnek tartott magyaroknak a németek nem mertek fontos katonai feladatokat adni: vasutakat és hidakat őriztek, néha pedig egyszerű munkaszolgálatos feladatokra küldték őket. Katonai kiképzésüket maguk a német kiképzőtisztek is húzták-halasztották, nagy valószínűséggel nemcsak azért, mert a magyarokat harci helyzetben megbízhatatlannak tartották, hanem azért is, mert ilyen módon maguk a német kiképző tisztek is igyekeztek elkerülni a frontra küldést. A megbízhatatlanságban volt is valami: a magyaroknak elegük volt a háborúból, inkább a dán lakossággal, mi több, a dán ellenállással igyekezték ápolni a jó kapcsolatot. Egy esetben, amikor egy Koppenhágában állomásozó magyar egység frontparancsot kapott, fegyveresen fellázadtak a német parancsnokok ellen, kitörtek a kaszárnyából, és Koppenhága utcái és házai közt órákon át ropogtak a fegyverek a menekülő magyarok és az őket vadászó németek között.

1945. április 22. A Koppenhágában a Királyi Testőrség kaszárnyájában elszállásolt magyar katonák fellázadtak az azonnali frontra küldő német parancs ellen. Órákon át ropogtak a fegyverek Koppenhága belvárosában a túlerőben lévő németek és a gyengén felfegyverzett magyarok közt. A legnagyobb dán napilap, a Politiken is beszámolt az eseményről.

A lázadás során elfogott magyar katonák német őrizet alatt egy koppenhágai iskola udvarán

Ezekről az otthoni történetírásban szinte teljesen ismeretlen eseményekről ír részletesen Søren Peder Sørensen dán újságíró 2005-ben megjelent De ungarske soldater – „A magyar katonák” – című könyvében. A könyv több szempontból is felbecsülhetetlen értékű, hiánypótló kiadvány. Hadtörténeti forrásértéke megkérdőjelezhetetlen: a szerző példátlan alapossággal járt utána a dán és magyar archívumokban a Dániába került hadosztályok történetének, a legapróbb részletekig dokumentálva írja le a hadegységek sorsát Magyarországról való indulásuktól kezdve dániai tevékenységükön át egészen addig, amíg a német kapitulációt követően az angolokkal való megegyezés értelmében a magyar csapatoknak májusban a dán-német határt átlépve ismét el kellett hagyniuk Dániát.

Magyar katonák távozóban Dániából. Aabenraa, Dél-Jütland, 1945. május


A 82/III-as zászlóalj a felszabadulást ünnepli az észak-jütlandi Hjørringben

A történet azonban még itt sem fejeződik be: megtudjuk azt is, hogyan jutottak haza honfitársaink Magyarországra több német fogolytáboron keresztül, és hogy milyen szerencsétlen sorsuk lett azoknak a magyar egységeknek, akiket Bornholm szigetén a szovjetek „szabadítottak fel”. Közülük csak kevesen tértek vissza Magyarországra a szovjet hadifogságból. A könyv hadtörténeti értékét a függelék teszi teljessé, amely felsorolja az összes ismert Dániában szolgáló magyar hadegységet, közölve magyarországi szolgálati állomásukat, a tisztikar névsorát, dániai állomáshelyeiket pontos dátumokkal, valamint azoknak a német egységeknek a nevét, amelyek parancsnoksága alá tartoztak. A függelék második része dániai körzetek szerint veszi sorra az azokban tartózkodó, gyakran egymást váltó magyar egységeket név és tevékenység szerint.

Munkaszolgálatra kivezényelt magyar katonák ebédszüneten Bornholm szigetén, Arnager erdőültetvényében, pár nappal a német kapituláció után. Pár nappal a kép elkészülte után szovjet fogságba estek, és szibériai munkatáborokba internálták őket.


Magyar mise a hadifogolytáborban. Schleswig-Holstein, 1945. május 31.

A könyv azonban nem egyszerűen hadtörténet, ahogy igazából Søren Peder Sørensen sem elsősorban hadtörténész, hanem újságíró. A könyv felbecsülhetetlen értékű részét teszik ki azok a sorstörténetek, amelyeket a szerző nem kis munkával egészen a mai napig göngyölít fel, személyesen keresve fel a Dániában szolgált magyar katonákat és hozzátartozóikat Magyarországon. Ezek egyike Pohly János tábori lelkész, aki Dániában írt tábori naplóját és gazdag fényképgyűjteményét is megosztotta a szerzővel. A magyar katonák általában igyekeztek jó kapcsolatot fenntartani a dán lakossággal, s ez a kapcsolat néhány esetben a háború után is hosszú évekig tartott levelezések és alkalmi látogatások formájában. Søren Peder Sørensen több ilyen kapcsolat szomorú krónikáját is megírja, beszámolva a levelezések alapján a Magyarországra visszatért, „nyugatosnak” tartott katonák és családtagjaik kilátástalan helyzetéről és mindennapi küzdelmeiről.

A 93. ezred 6. zászlóaljának egyik szakasza az észak-sjællandi Høvelte-táborban

A könyvet a Dániában elhunyt magyar katonák és sírjaiknak ismertetése teszi teljessé. A második világháborús magyar múltnak a sírok mellett egészen különleges emlékei is láthatóak Dániában: ilyen a két „magyar fa” a sjællandi Holte, illetve a jütlandi Vejle melletti erdőkben, amelyekre járőröző magyar katonák faragták nevüket, illetve a magyar címert és a trianoni hitvallást. A sjællandi Holbæk mellett lévő Nyvang múzeum pedig egy olyan, Szentesen készült szekeret őriz, amelyen a magyar katonák egy csoportja érkezett Dániába.

A szentesi szekér ma a Nyvang múzeumban

Søren Peder Sørensen saját, kétnyelvű – dán és magyar – honlapot is tart fenn a dániai magyar katonák történetéről, amelyet folyamatosan frissít, leginkább a magyar katonák leszármazottjainak személyes történeteivel. Itt olvashatunk többek között annak az örökbefogadott dán nőnek a megrázó történetéről, aki kitartó kutatással hatvan év után talált rá Miskolcon biológiai apjára, aki 1945-ben fiatal katonaként pár hónapig romantikus viszonyt folytatott egy 17 éves dán lánnyal, míg a Bornholmot megszálló és az ottani magyar katonákat deportáló szovjet katonák örökre el nem szakították a szerelmeseket egymástól.

Egy magyar katona, Világi Zoltán a lønborgi lelkészlakás előtt. A kép bal oldalán a helyi postás.

„Sajnálattal említem meg, hogy a könyvem továbbra is csak dán, illetve német nyelven hozzáférhető. A magyar kiadásra – gazdasági és egyéb okok miatt – előreláthatólag kevés esély mutatkozik” – olvasható már évek óta Søren Peder Sørensen honlapján. Miért? Tényleg senkit nem érdekel ma Magyarországon a magyar történelemnek ez a sok ezer katona és sok száz civil sorsát mélyen érintő, de kellőképpen soha fel nem dolgozott epizódja? Ha az eddigiek alapján bármely könyvkiadónak kedve támad a magyarországi publikálásra, a fenti szájton vagy akár a Wang folyó verseinek közvetítésével is kapcsolatba léphet a szerzővel.

Szenvedő Jézus. Kézzel faragott tölgyfa, ismeretlen magyar katona munkája. Hátrahagyva a nyugat-jütlandi Lønborg község lelkészlakásánál.

35 megjegyzés:

Tamas DEAK írta...

A kiadás problematikájánál itt nem a gazdasági, hanem az "egyéb" okok a fontosabbak szerintem...
Nem mondok saját példát, mondok Pritz Páltól egyet. Bárdossy Lászlóról írt könyvéhez egyszerűen "nem volt lehetséges" támogatást adni, semmilyen állami- vagy magáncégnek.
@Studiolum, valszleg én is találtam egy kissé hasonló történetet, majd megírom mit is :)

Petrus Augustinus írta...

"A lázadás során elfogott magyar katonák német őrizet alatt egy koppenhágai iskola udvarán" egy Tuborg sörös teherautón. :)

Marguerite írta...

Igen, az a kép nekem is feltűnt, a nyilvánvalóan rekvirált sörösautó az iskola udvarán jól jelképezi a történet tragikomikumát.

ÉvaZsuzsanna írta...

A SZOMSZÉD RÉTJE SEM ZÖLDEBB...
Hetek óta levelezgetek, ismerősöket mozgósítok, míg mára valami elindult, legalább az olasz nyelvű könyv megérkezett. "Luca Gorgolini fiatal bolognai történész az I. világháború egyik legdrámaibb történetének tartja az asinarai odisszeát. A néhány hónappal ezelőtt megjelent könyve I dannati dell' Asinara
(Asinara nyomorultjai) címmel az "ördög szigetéről", amelyben korabeli dokumentumok, levelek, tanúvallomások, emlékiratok,az albániai olasz expedíciós erők és az őrök beszámolói alapján rekonstruálja az eseményeket és a körülményeket. Gorgolini úr megerősíti, hogy Asinarát az olaszok tökéletesen kiradírozták az emlékezetükből. Kutatásai szerint is egyébként 2400 magyar katona volt a túlélők között, akiknek az állapotáról többek között a magyar Schatz Róbert pszichiáter számolt be - a sassari őrültekházába zárt bajtársakról jegyezve föl adatokat." A könyvet megrendeltem Olaszországból, magyarra kéne fordítani és kiadni. Az óriási gond magyarra fordítani, kiadót találni. Nevetségesen alacsony nyugdíjamból szó sem lehet még a fordíttatásról sem. Várom a szerencsét, hátha jön valaki, aki szívén viseli az ügyet és tenni is tud érte... Emlékeztető ez év januári blogbejegyzésem: AKIKRŐL NEM FELEJTKEZHETÜNK EL

Névtelen írta...

Édesapám is volt hadifogságban a Szovjetunióban, valahol Szibériában. Megvannak a levelezőlapok, amiket küldött.
Hazakerült, de soha egyetlen mondatot nem mondott sem a háborúról sem a fogságról.
Nagyon eltemette magában azokat az éveket.

Studiolum írta...

Nem akarnád beszkennelni és itt a Wang folyón közzétenni ezeket a képeslapokat? Szerintem sok olvasó örülne nekik.

ÉvaZsuzsanna: Lefordítani biztos nem fér bele, de ha befotózva/szkennelve felrakná valahova, szívesen írnék egy részletes összefoglalót róla itt a blogon, az is több a semminél.

ÉvaZsuzsanna írta...

Köszönöm, igyekszem mielőbb néhány oldalt és képeket is beszkennelni a könyvből...

Ezredes K Őrnagy írta...

Nagyapám is Dániában szolgált. De az ő egységét 45 január körül átirányították a keleti frontra. Azt mesélte, hogy finom volt a sör, és barátságosak a helyiek.

Liang Sheng írta...

@Ezredes K Őrnagy:
Valóban? Ez nagyon izgalmasan hangzik. Megkérdezhetem, hogy mikor, hol és milyen egységnél szolgált Dániában a nagyapja? A dán újságíró csak a 45 februárjában érkező egységekről tud. Nagyon fontos kiegészítés lenne ez a dániai magyar katonák krónikájához.

(UI.: A helyiek változatlanul barátságosak, és a sör minőségére sincs panaszom. :-) )

Ezredes K Őrnagy írta...

Sajnos pontosan nem tudom, mert már elhunyt a nagyapám 10 éve. Ennyit mesélt (44 telén hívták be, egyből vitték őket Dániába). Onnan valahová a a mai Lengyelországba kerültek a frontra, onnan visszavonulás Drezdán keresztül (a nagy bombázás után pár nappal). Még azt is mondta, hogy a fronton vegyesen voltak egy század magyar, egy század ukrán ,egy század német ( nem is tartották magukat sokáig). Nem magasabb szintű magyar egység volt. Szovjet fogságba került, de csak május 8 után. Mivel tudott németül, ott fogták munkára, és elég hamar, 45 végén már hazajött.
Még beszélt arról is, hogy látott valami nagy német hadihajót is a Dán partoknál.

Ezredes K Őrnagy írta...

És még annyi, debreceni lakos volt, onnan hívták be. Ez pedig nem lehetett 45 februárjában.
Nem sokat mesélt, egyszer mondta el csak a háborús történetét.

ma írta...

Van egy érdekes, ehhez lazán kapcsolódó történet, a műegyetemisták Dániában végződő odüsszeiája 1944-től '46-ig. Néhány fontosnak ítélt képzést nyújtó egyetem (mérnökök, orvosok, állatorvosok) akkor harmad- és negyedéves hallgatóit "mentette" nyugatra a német vezetés nyomására a magyar kormány, azzal, hogy a saját határai mögé visszaszoruló, de a háborút nem totálisan elvesztő Németország háború utáni újjáépítéséhez szükség lesz rájuk (a német egyetemistákat addigra már bedarálták a Wermachtba).

A hallgatók Ausztrián és Németországon át vándoroltak hónapokig, gyakran gyalog, és a háború utolsó hónapjaira Dániáig jutottak, ahol az összeomlás küszöbén még a magyar hadvezetés megpróbálta őket besorozni az ott állomásozó magyar alakulatokba, ezt azonban megúszták, így a háború végén őket nem vitték el hadifogolynak, hanem Dániában maradhattak ("friendly enemy"-ként), előbb internálva, majd egész szabadon. '46-ban a felük hazajött, másik felük tovább indult nyugatra szerencsét próbálni.

Szerencsére a téma jól dokumentált, két visszaemlékezés is olvasható magyarul (Bartha Tibor: Szia Madár ill. Madaras Jenő: Hamvazószerda). Történészi igénnyel is készült monográfia róla [Palasik Mária: A Műegyetemisták Odüsszeiája 1944-1946 (Műegyetemi Kiadó, 2007].

Ezeken kívül Papp Gábor Zsigmond két nagyon jó dokufilmet is készített a témáról, a "Hamvazószerdát" és a "Vándorló egyetemet".

A Dániában állomásozó magyar alakulatok érintőlegesen feltűnnek bennük.

Üdv, Pirx pilóta

Liang Sheng írta...

@Pirx pilóta:

Nagyon köszönöm az értékes kiegészítést, valóban, a Műegyetemisták kálváriája is része az itthon kevéssé ismert "közös" dán-magyar világháborús történetnek. Ez a téma viszont annyiban jobb helyzetben van, hogy - mint írod is - elég rendesen dokumentálva van magyarul. Emellett Søren Peder Sørensen, "A magyar katonák" szerzője maga is egy olyan dokumentumköteten dolgozik már több éve, amely eddig még meg nem jelent naplókat és interjúkat tartalmaz ezekkel a Dániában, illetve Skandináviában maradt egyetemistákkal. A szerzőnek a posztba belinkelt honlapján - sajnos megint csak a dán nyelvű részben - van is néhány hosszabb cikk erről a témáról, megtűzdelve a volt egyetemisták személyes visszaemlékezéseivel.

Az általad mondottakat csak annyival egészíteném ki, hogy nem mindegyikük jött haza Magyarországra vagy indult tovább nyugatra szerencsét próbálni; az egyetemisták egy kisebb része itt maradt Dániában, itt alapított családot, magam is személyesen ismerem többüket.

ma írta...

Igen, maga a történet elég jól dokumentált. A hazai építészettörténet-írásnak viszont még adóssága, hogy a háború utáni magyar későmodern építészettel kapcsolatban sokat használt toposzt, a "dániás" építészeti hatást, melyet a fenti "expedíció" nyomán az ott megfordult, majd hazatért építészek közvetítettek itthonra, ténylegesen értékelje, kibontsa.

Üdv, Pirx pilóta

Névtelen írta...

Nagyapám is Dániába került, és 1945 áprilisában írt erről egy naplót, amit sajnos csak májusig vitt tovább, a későbbi sztorit csak szóbeli elbeszélésként ismeri a család.

A naplóban megemlékezik egy érdekes pletykáról: a csapattársai úgy hallották, a németek csak azért vonták ki őket Magyarországról, hogy a szovjetek ne fordíthassák őket szembe velük.

Nyilván nem a teljes igazság, de egy reális motivációnak tűnik.

A naplót egyébként digitalizáltuk, elküldtem a honlap szerzőjének, csakhát magyarul van...

Egyébként talán még az a szó szükséges a történethez, hogy "köszönjük, Dánia". Nagyapám számára ez az ország a lehetséges legjobb hely volt, ahová magyar katonaként kerülhetett, és ezzel az odakerültek legtöbbje is így van. Ráadásul a dánok részéről megértéssel, barátságossággal találkoztak, elfogadták, hogy ők nem megszállók, hanem játékpuskáikkal a háború egyszerű áldozatai.

Azért valódi áldozatok, mert bár az anyagi körülményeik kiemelkedően jók voltak az 1945-ös év katonái között, de folyamatos rettegésben éltek az otthoniakért, és ezért a hangulatuk egész idő alatt nyomott volt.

Névtelen írta...

A parolija alapján szakaszvezető volt Balázsi, nem tizedes.

Liang Sheng írta...

Köszönjük, javítottuk. A dán könyv többször is "korporal"-nak, magyarul tizedesnek nevezi Balázsit. Mi ezt fordítottuk, anélkül, hogy ellenőriztük volna a kép alapján a helyességét.

Liang Sheng írta...

Kiegészítésül még annyit, hogy a legújabb dán-magyar szótár alapján fordítottuk a "korporal"-t "tizedes"-nek. Viszont most, hogy a neten rákerestem, meglepődve láttam, hogy úgy tűnik, nincs konszenzus afelől, hogy a német Korporal és angol Corporal a magyar tizedesnek vagy szakaszvezetőnek feleljen-e meg: a találatok úgy fele-fele arányban oszlanak meg a kettő közt. Ami persze nem jelent felmentést az alól, hogy ne egyértelműsítsük a paroli alapján, hogy melyikről van szó.

ÉvaZsuzsanna írta...

Beszkenneltem Luca Gorgolini olasz történész I dannati dell' Asinara c. könyvét, ahol található: http://3dmr.iit.bme.hu/tmp/DANNATI.pdf
Izgatottan várom, lesz-e ideje, türelme kiszűrni belőle a legfontosabbakat. Üdvözletem.

Studiolum írta...

Nagyon köszönöm, letöltöttem, átfutottam. Nagyon izgalmasnak néz ki. Igyekszem gyorsan írni róla.

Csaba írta...

Ebben is több fotó van:

Egy tatralékos honvéd...

kerekgyarto . multiply com\ video/item/355

zsoit írta...

Határozottam emlékszem, hogy a Duna tévén, esetleg a hír tv dokumentumsorozatában volt egy hosszabb film róluk. 2-3 éve lehetett. Maguk a magyar katonák emlékeztek azokra az időkre, a dániai helyszínekre utazva.

Ez is egy fontos írás, sokat megtudni a katonák hozzáállásáról, gondolkodásáról.

Maga a helyzet emlékeztet Sára Sándor 80 huszárára.

Studiolum írta...

Igen, Sára Sándor maga is csinált dokumentumfilmet az ehhez a helyzethez hasonló nyugati hadifogságról, és éppen egy dániai katona fia írt róla recenziót a Filmvilágban 1992-ben.

Peter írta...

A Papp Gábor Zsigmond film címe helyesen: A menekülő egyetem. Egyik szereplője a nagybátyám, Adamis Géza bácsi, aki ma is jó egészségnek örvend és ebben a hónapban töltötte a 91. születésnapját. Tavaly a kilencvenediken voltam náluk, és akkor adott is egy kópiát a filmből. A film forgatásakor, 2005-ben öten az akkori gárdából újra végigjárták a régi helyszíneket, Drezdát, Breslaut (ma Wroclaw)... ő úgy emlékszem, nem ment tovább Dániába, mert kettévált a csoportjuk.
http://www.port.hu/a_menekulo_egyetem/pls/w/films.film_page?i_film_id=74843

Névtelen írta...


Tisztelt Honlapszerkeszto,
Søren Peder Sørensen "A magyar katonak", "De Ungarske Soldater" c. konyvevel kapcsolatosan mellekelem az alabbi szakvelemenyt.
A szerzo szivesen vesz minden segitseget.
A konyv irant van erdeklodes.
A Magyar Honvedelem hivatalos oldalan (Facebook) 2014.02.21. kozolte a fenti szerzo emlitett konyvenek bemutatasat a "Wang folyo....", honlaprol, melyhez szamos megjegyzest fuztem ill. ertesitettem a szerzot is, aki orommel vette, hogy az elso 28 ora alatt kb.125 like kerult fel.
Az epiteszekkel kapcsolatosan is van ismeretanyagom.
Halas koszonettel a fonti honlapert.
Marietta Zsakai
-------
Soren Peder Sorensen

A magyar katonák
Egy elfelejtett tragédia Dánia német megszállása idejéből a 2. világháborúból

(szakmai vélemény)

A dán szerző kézirata egy Magyarországon is kevésbé ismert, rendkívül érdekes eseménysort dolgoz fel, elsősorban újságírói eszközökkel. Az anyag hadtörténeti szempontból számos érdekességet tartalmaz.
A szöveg – vélhetően dán nyelvről készült nyersfordítás – sajnos erősen magyartalan. Bármiféle magyar nyelven való publikálás előtt a kéziratot jelentős mértékben stilizálni kell.
A katonai szaknyelv és a korabeli katonai szakkifejezések, valamint a magyar és német alakulatnevek a legtöbb esetben pontatlan vagy teljesen téves alakban szerepelnek. Ám ezek javítása könnyen megoldható feladat.
A téma minél teljesebb kifejtése érdekében javaslom, hogy a feldolgozott források körét ki kellene terjeszteni a budapesti HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Levéltár és Irattár dokumentumaira is. Ezek közül kiemelkednek a Dániában állomásozott magyar alakulatok tisztjei közül azok, akiknek okmánygyűjtője és/vagy igazolóbizottsági dokumentumai ezen intézmény őrizetében vannak. Néhány példa a meglévő igazolóbizottsági iratokra:

vitéz Vittay Béla ezredes, 93. újonckiképző ezred parancsnoka;
Guthy Tibor alezredes, 10.+5. tüzér újonckiképző osztály parancsnoka;
Eperjessy Olivér őrnagy, 2. utász újonckiképző ezred parancsnoka;
Járdány Kálmán százados, 93/VI. újonckiképző zászlóalj parancsnoka;
Szendrődy István százados, 10.+5. tüzér újonckiképző osztály, leventecsoport parancsnoka;
Steiner Jenő százados, IV. híradó újonckiképző zászlóalj parancsnoka;
Papp Árpád százados; 90/II. újonckiképző zászlóalj parancsnoka;
Medgyesy Iván (nem István, mint a kéziratban!) százados, 10.+5. tüzér újonckiképző osztály parancsnok-helyettese;
Erény János főhadnagy, 91/II. újonckiképző zászlóalj segédtisztje.

Ezekben az esetekben sokszor például még dán nyelvű igazolások megtalálhatók az iratok között. Erősen valószínű, hogy további tisztek esetébe található okmánygyűjtő a HM HIM Központi Irattárban.
Javasolt továbbá a fenti intézmény birtokában lévő veszteségi adatok átnézése is, mivel abban a kéziratban szereplőknél több, Dániában elhunyt magyar katona adata is szerepel.
A szöveg szerkezetében kisebb változtatásokat javasolok. Egyrészt a jegyzetapparátust pontosítani kell, és esetleg meggondolandó, hogy végjegyzetből lábjegyzet legyen. Másrészt a dániai településekhez kötött leírásokat bele kellene dolgozni a főfejezetekbe, esetleg egy önálló főfejezetként.
Összességében a kéziratot – a fentiek végrehajtása esetén – mindenképpen magyar nyelven megjelentethető, hiánypótló munkának tartom.

Budapest, 2010. október 8.

Dr. Számvéber Norbert őrnagy
HM HIM Hadtörténelmi Levéltár levéltárvezető

Studiolum írta...

Kedves Marietta,

nagyon-nagyon köszönjük az érdeklődését és a kapcsolatteremtéseket! Pontosan melyik facebook-oldalra rakták fel a hírt? mert „Magyar Honvédelem” címmel nem találok egyet sem.

Dr. Számvéber Norbert szakvéleménye azt is jelenti, hogy volna esetleg kiadó a könyvre?

Fitó Ica írta...

Édesapám, Filus Antal is Dániában volt hadifogolytáborban. Régebben szívesen mesélt erről, ma már 91 éves.
Birtokomban van egy jegyzetfüzet, ami tele van kézzel, tintaceruzával írt versekkel a tábori életről, érzéseikről, haza-vágyódásukról.
Megrázó ezeket a verseket olvasni.

Studiolum írta...

Fantasztikus! Nem mehetnék el beszkennelni a füzetet, mint páratlan kordokumentumot?

Fitó Ica írta...

Ha kapnék egy email címet fitoica@gmail.com -ra, akkor (hirtelenjében beszkenneltem az első oldalt) elküldeném Önnek, és azt a verset begépelve is.

Névtelen írta...


Szép napot kívánok Mindenkinek.
A témához kapcsolódik egy könyv:
Pohly János
Mundérban
ÖRÖMHÍRT VINNI KÜLDÖTT AZ ÚR"/KAPOSVÁRTÓL DÁNIÁIG ÉS HAZA/1944-1946/TÁBORI LELKÉSZI DOKUMENTUMOK

és egy link:
http://epa.oszk.hu/03000/03018/00202/pdf/EPA03018_honismeret_2007_05_019-031.pdf

A barátnőm nagypapája volt a 91/I-es zászlóalj parancsnoka a Signum Laudis-al kitüntetett Háromszéki Sándor őrnagy, korábban a 49/I-es zászlóalj parancsnoka a keleti fronton, ahol zászlóaljával a Bukowna (Bukvina) húsvéti csatában jeleskedett. Sajnos már nem él. Az ő fia - akinek elsőáldozásáról naplójában Pholy János is megemlékezik - most 81 éves és szellemileg hihetetlen friss, pl. fejből sorolja, hogy mely állomásokon keresztül érkeztek meg Dániába. Édesapja háborús naplóját a mai napig őrzi.

Kriszti írta...

Az én nagyapám (1919-1994) is Dániában volt. Apukám készített vele 1980 decemberében egy magnófelvétel, ahol elmesélése, hogy hogyan jöttek haza.
E szerint Vittay Béla volt a parancsnoka, nagyapám kiképző tiszt volt.

Azt mesélte, hogy Vittay átment az angolokhoz, és megadta magukat. Ez a dán tengerparton volt valahol. Reggel le kellett adniuk a fegyvereket és a lőszereket.
400 főre adtak egy pisztolyos őrt.
hagyták őket megszökdösni, nem akadályozták őket. Azon a részen amerikaiak voltak majdnem egészen Bécsig.
1945. december 3-án 3 újonc volt mellette. Nem kaptak enni, így úgy határoztak, hogy 5-én este elindulnak. A bajor határon egy tolmács segítette őket. Térdig érő hó volt körülbelül 10-en lehettek.
Eltévedtek, hajnali 3-kor azt vették észre, hogy ugyanott vannak, mint ahol elindultak. Nagyon rettegtek, hogy most elfogják őket és lágerbe viszik őket. 60 Márkát fizettek fejenként azért hogy átviszi őket a határon, megváltja nekik a vonatjegyet Bécsig.
A tolmács nyugtatta őket, hogy nem lesz baj.
Hármas határnál voltak, egy órségben az angol az amerikai és az orosz katonák együtt kártyáztak.
A tolmács mondta nekik, hogy majd ő beszél velük, addig pihenjenek. Egy csergedező patak mellett voltak hegyoldalak között. A tolmács vett egy csomó cigarettát a zsebébe. Nagyapámék pedig rettegve figyelték, hogy mi lesz. Alig egy óra múlva a tolmács cigarettázva jött vissza és mondta, hogy: "Nincs baj". 3km-re onnan volt egy kis vasútállomás, ahol a tolmács megvette nekik a jegyet Bécsig, ami 400km-re volt. A tolmács maradt, nem tartott velük, de még megvárta azt, hogy felszálljanak a vonatra.
Estére értek Bécsbe, ahol a Magyar Vöröskeresztnél leigazoltak. Vöröskeresztes dokumentumot kaptak, főtt ételt és egy szobát, ahol kipihenhették magukat. 2 napig voltak ott. Onnan Pestre és Komáromba a leszerelő táborba irányították őket.
Nagyapám Nagy Komáromba került, ahol leigazoló láger működött. Le kellett nekik adni a felszerelést. Nála volt a hátizsákban 1 pár bakancs, 2 pokróc, 3 pár fehérnemű és csizma a lábán. Egy öltözettel jöhettek el. Leellenőrizték őjet, hogy voltak e a Szálasi rendszerben, majd itt kaptak leszerelő papírt.A Nyugatiba érkeztek meg.

Ha esetleg bármilyen közelebbi információjuk van erről az egységről akkor azt szívesen fogadom.
Üdvözlettel: Rabi Krisztina

Leitner József írta...

Édesapám Leitner Sándor 1945. március 16-án került a Dániába, Lünebe. 1945. május 5-én Vilstrupban éri a fegyverletétel, az 1. század parancsnoka volt. A németországi fogolytáborokon keresztül 1946. május 15-én indult haza.
Kattinsil, Dithmarschen,Eselheide, Borghorst, Lintorf, újra Eselheide, ezekben a táborokban volt.
A francia és belga vezetésű táborok alapozták meg generációkon keresztül a franciák és belgák
iránti "őszinte, soha el nem felejthető szeretünket".
Én sem felejtem el soha, hogy mit kell érezzek a franciákkal és a belgákkal szemben: sunyi, alattomos, becstelen, gyáva népség, mind a kettő.

wape írta...

Soren Peder Sorensen könyvét kiadták végül magyarul, a HM Zrinyi kiadó, a dán-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 100 évfordulója kapcsán lett pénz a fordításra és kiadásra a Külügyminisztérium forrásaiból (úgy emlékszem). Mi a koppenhágai nagykövetségen 2015-2016-ban nem tudtuk elintéztetni a kiadást, de annyit elért a nagykövet, hogy állami kitüntetésben részesítették a szerzőt, illetve a nagykövet elment a szerző szülőfalujába az egyik húsvétra megemlékezve a magyar katonák és helyiek ellenségből baráttá válására, amit az akkori húsvét indított el, beszédet mondott, megköszönte a falunak, amit akkor tettek.

Minier Gábor írta...

Az én édesapám Dr Minier Károly is Dániában szolgált, Eperjesy alezredes mellett, az Ölgodon állomásozó ezredben. Édesanyám is ott volt, erdélyi menekültként megkereste a Nyugatmagyarországon katonáskodó férjét, és tudomásom szerint 1944 karácsonyán lépték át a határt. Meglepte őket, hogy a megszállt Dániában élelmiswzer bőség volt, teljesen másképp, mint Németországban, ahol az átvonuló katonák, de a hozzátartozók is szerény fejadagut kaptak. Amikor az angolok partra szálltak, a parancsnok kapitulált azzal, hogy értelmetlenül nem áldoznak fel egy magyar katona életét sem. Amiről sehol sem olvastam, azok, akiknek felaségük, gyermekük ott volt, dán hadifogságban maradtak, nem adták át az angoloknak. Igy én ott születtem és csak 1946 ban jöhettünk haza Erdélybe. A dán hadifokság nem volt olyan szörnyű, az ottani magyar gyermekeket édesanyám tanithatta, még évet sem vesztettek, a dán Vöröskereszt jóvoltjából.

Névtelen írta...

Nagyapám Kozil József is Dániában volt hadifogoly táborba. 1974-ben halt meg a Dán-Magyar , Magyar-Dán szótárát édesapám megőrizte és a mai napig meg van. ( beleírva : Kozil József honvéd 1945.)