Császárkorona

Ezeket a fotókat egy azóta megszűnt perzsa blogon találtam. A pompás liliom a Fritillaria imperialis, európai nyelveken császárkorona, perzsául لاله واژگون lâle-ye vazhgun, azaz „fordított liliom/tulipán”, mert a perzsa lâle mindkettőt jelenti. Vadon nő a nyugat-iráni Zagrosz hegységben.










Csodálatos látvány, amikor áprilisban a méteres szár tetején ülő lángvörös harangok szőnyege néhány nap alatt beborítja a kopár hegyoldalakat, egészen új dimenziót adva a bibliai mondásnak: „Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek… még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül.” Ami egyúttal váratlan módon a virág európai nevét is igazolja.


A virág, nevéhez méltó módon, két császárnak és a reneszánsz botanika két koronázatlan királyának közvetítésével jutott el az európai díszkertekbe. Az egyik császár az 1566-ban Szigetvár ostrománál elhunyt Nagy Szulejmán volt, il Magnifico, ahogy az itáliai, al-Qanuni, a Törvényhozó, ahogy a török és perzsa történetírók nevezték. Ő teljesítette ki és szilárdította meg apja és nagyapja hódításait, s az ő hosszú uralkodása volt az oszmán kultúra aranykora. Nagy szerepet játszott ebben a birodalmat meghódító perzsa irodalom és művészet is, beleértve a kertművészetet. A kenyér táplálja a testet, de a virág táplálja a lelket, tartja a Mohamednek tulajdonított mondás, s ennek szellemében hozta létre Szulejmán az isztambuli Virágpiacot, amely máig eredeti helyén működik a Fűszerbazár közelében, az Eminönü negyedben, nem messze azoktól a csodálatos halsütödéktől. Ezen a piacon első ízben árulták a birodalom valamennyi virágát a koszovói Rigómezőtől az örmény hegyekig és a pontuszi partoktól a szíriai pusztákig. Egy ilyen piac minden botanikus álma.

Szulejmán szultán a mohácsi csata után (Isztambul, Topkapı Sarayı)

És az álomhoz hamarosan megkerült a botanikus is. A flamand Ogier Ghiselin de Busbecq 1554-ben és 1556-ban I. Ferdinánd követeként tárgyalt Isztambulban az erdélyi határkérdésről. A kényes tárgyalások hosszan elhúzódtak, és Busbecqnek az isztambuli életet elsőként leíró Török levelek mellett arra is maradt ideje, hogy Európában ismeretlen növényeket gyűjtsön a virágpiacon. Ő küldött haza először számos olyan növényt, amelyekről ma már azt gondolnánk, mindig is nőttek nálunk, sőt hogy egyik-másik ősi magyar virág: tulipánt, vadgesztenyét, orgonát, jezsáment, hibiszkuszt, jácintot, és persze a császárkoronát, megnyitva ezzel az európai díszkertek 1620-as évekig tartó „orientális korszakát”.

Az isztambuli nagymecset, 1570

Busbecq küldeményeinek címzettje egy másik flamand botanikus volt, a kor legnagyobbika, Carolus Clusius, akit éppen Busbecq javaslatára hívott meg 1573-ban Bécsbe a másik császár, II. Miksa. Ő hozta létre Európa első egzotikus kertjét a császári udvarban, amelyről a császárkorona is kapta a nevét. Clusius maga is nagy növénygyűjtő volt, aki elsőként írta le Ausztria és Nyugat-Magyarország hegyvidéki flóráját. Barátja volt Batthyány Boldizsárnak, a magyar reneszánsz e titokzatos alakjának, aki magasrangú török foglyai révén ugyancsak hozatott egzotikus virágokat, például „harminchat szirmú dupla nárciszt” Konstantinápolyból, s akinek németújvári díszkertjét maga Clusius tervezte, többször hivatkozik is rá írásaiban. Clusius az ő birtokán végzett megfigyeléseiből állította össze Pannónia gombáinak első nagy enciklopédiáját gyönyörű rajzokkal, amely sok évszázad után csak néhány éve jelent meg először nyomtatásban.

Pieter van Kouwernhoorn: Császárkorona, florilegium részlete, 1620 k.

De Clusius specialitása mégis az Isztambulból érkezett egzotikus flóra volt, elsősorban a tulipán, amelyet ő honosított Európában. Leidenbe hazatérve megalapította a Hortus Academicust, Európa első dísznövénykertészetét, ahol horribilis áron árulta gyűjteményének tulipánhagymáit. A helyi kertészek végül kétségbeesésükben összefogtak és betörtek a kertbe, szakértő módon mintavételezve minden egyes fajtát. Ezzel vette kezdetét a németalföldi tulipánok divatja, amelyből a következő generáció hírhedt tulipánőrülete és híres tulipános csendéletei fakadtak. Ezeken a csendéleteken gyakran szerepel – valóban a kompozíció koronájaként – a császárkorona is, amely impozáns méretei miatt a nagy barokk termek kedvelt vágóvirága volt. Barokkos megjelenése miatt később a szecesszió is szívesen alkalmazta.

Id. Jan Brueghel: Nagy csokor, 1603

Van Gogh: Császárkoronák réz vázában, 1886

A virágot perzsául لاله اشک lâle-ye ashk-nak, könnyező liliomnak is nevezik. A hagyomány szerint azért, mert tanúja volt az iszlám előtti iráni hérosz, Siavush meggyilkolásának, s a többi liliommal ellentétben azóta is lehajtott fejjel siratja őt. De a legenda elterjedtebb változata szerint a virág éppen Siavush véréből sarjadt, amelyet a zsarnok parancsára terméketlen sziklákra öntöttek ki. Így mondja el Firdauszí is A királyok könyvében.

Siavush, az ártatlanul meggyilkolt hős – akinek alakja a megölt Tammúz vonásait őrzi és a legfőbb síita mártír, a Kerbalánál lemészárolt Huszein kultuszát készíti elő – az eltiport, de a mártírok véréből újjászülető szabadság egyik legfontosabb jelképe az irániak számára. Az ő véréről énekeltek a sah ellen lázadó mudzsahedek, s az ő nevét viseli a modern Irán egyik kulcsregénye, Simin Daneshvar Savushunja, amelynek cselekménye ugyan az 1941-es angol megszállás idején játszódik, de változatlan aktualitással olvasták később is. A regény főhősét, a fiatal Yusofot, tekintélyes sirázi földbirtokos család fejét az angolok öletik meg, mert a város passzív ellenállásának szervezőjeként megakadályozza az angol hadsereg élelmiszer-felvásárlását, amely éhínséget okozna a parasztok között. A regény utolsó mondata az az üzenet, amelyet az angol hadseregben tolmácsként szolgáló ír költő, Yusof barátja küld Zarinak, Yusof özvegyének:

Ne sírj, nővérem. Otthonodban egy fa nő majd, és más fák is városodban, és még sokkal több az egész országban. És a szél üzeneteket hordoz majd fáról fára, és a fák megkérdezik a szelet: „Találkoztál a hajnallal utadon?”

És erről a liliomról, a mártírok véréből sarjadó szabadság jelképéről szól az egyik legnagyobb iráni énekes, Shahram Nazeri Lâle-ye bahâr, Tavaszi liliom című lemeze is, amely csak néhány hónapja jelent meg Iránban.


Shahram Nazeri: Lâle-ye bahâr (Tavaszi liliom), a Lâle-ye bahâr (2009) lemezről. A verset Malek o-Sho‘arâ Bahâr írta, ugyanaz, aki Shajarian Hajnali madarának szövegét. Zenéjét szerezte és játssza a legnagyobb szantur-játékos, Parviz Meshkatian, aki egy hónapja, szeptember 21-én hunyt el Teheránban.

لاله خونین کفن از خاک سر آورده برون خاک مستوره قلب بشر آورده برون دل ماتم زده مادر زاری است که مرگ از زمین همره داغ پسر آورده برون	.....	lâle khunin kafan az khâk sar âvarde borun khâk masture-ye ghalb-e bashar âvarde borun del-e mâtamzade-ye mâdar-e zâri’st ke merg az zamin hamreh-e dagh-e pesar âvarde borun
آتشین آه فرو مرده مدفون شده است که زمین از دل خود شعله ور آورده برون راست گویی که زبانهای وطن خواهان است که جفای فلک از پشت سر آورده برون		âtashin âh-e foru morde-ye madfun shode ast ke zamin az del-e khod sho‘le var âvarde borun r’ast guyi ke zabânhâ-ye vatan khâhân ast ke jafâ-ye falak az posht-e sar âvarde borun
یا به تقلید شهیدان ره آزادی طوطی سبز قبا سرخ پر آورده برون یا که بر لوح وطن خامه خونبار بهار نقشی از خون دل رنج بر آورده برون		yâ be taghlid-e shahidân-e rah-e âzâdi tuti-ye sabz ghabâ sorgh par âvarde borun yâ ke bar loh-e vatan khâme-ye khunbâr-e bahâr naghshi az khun-e del-e ranj bar âvarde borun

a liliom a föld mélyéből vérszínű leplet hoz elő
a föld az emberiség rejtett lelkét előtárja
a fájdalmas anyai szív siratja a halott
fiút, akinek égő szíve a földből kisarjad

tűzzé vált az eltemetett halott, szívének
vérétől a föld vörös lángba borult:
mintha ezer nyelvvel hirdetné a haza
hogy a sors zsarnokságának vége szakad

mintha a szabadság mártírjaként
zöld köntösén vörös tollat viselne
mintha az égő tavasz a haza sírkövére
a gyötrött szív vérének selymét terítené