Golden blog és ars poetica

Néhány napja tudtuk meg véletlenül, hogy a Wang folyó verseit benevezték a Golden Blog blogversenybe, a Kultúrblogok kategóriába. Szerencse, hogy csak ekkor, mert addigra már a szavazás is lezajlott, úgyhogy sokat nem kellett izgulnunk.

Legnagyobb nyereségünk, mint talán a legtöbb résztvevőnek, a szavazásra jelölt hetvenkét blog listája volt, amelyet becsülettel átnéztünk, és igen sok jót találtunk rajta, néhány ismerőset is, de jóval több ismeretlent. Különösen tetszett – csak emlékezetből és a teljesség igénye nélkül – Wérgida építészetkritikai blogja, Könyvtáros testvér jótanácsai, Brünnhilde színháza, Úrilány olvasónaplója, az ex Ponto fotóelemzései, a Dénes szőnyeggaléria tudósításai (persze a nomád szőnyegek iránti odaadásunk miatt, amelynek folytán a design ellenére is nagyra tudtuk becsülni profizmusát), a Panel képregényei, Greg jazzblogja, és természetesen Szávai János naplója, amely pontos és szép fogalmazásával igazán világítótoronyként emelkedett ki a tajtékzó blogok közül. Mert – de erre nem akarnánk sok szót vesztegetni, s azt is csak itt középtájt elrejtve, hogy ne erre essék a hangsúly – azért nem volt könnyen emészthető, mondjuk a spanyol, dél-amerikai, olasz vagy perzsa blogok empatikus, az olvasó és a tárgy iránt tiszteletteli stílusa – és érdekes módon épp ezért informatívabb bejegyzései – után ilyen tömény dózist kapni a kedélyeskedő lekicsinylésből (a tárggyal szemben), fölényeskedésből (az olvasóval és a kommentelőkkel szemben) és főként modorosságból (amely a könnyedség görcsös pótszereként járja át a stílust). Természetesen nem mindenkinél, de úgy látjuk, e stílus és – c’est l’homme – hozzáállás csábítása erősen hat a magyar blogszerzőkre, és minden tiszteletünk azoké, akik ennek határozottan ellenállnak.

Nagyon érdekes volt olvasni a bírálatra mások mellett felkért A vajszínű árnyalat. elemzését (ezúton is hálásan köszönjük a nekünk szánt előkelő helyet), akinek egyik fontos szempontja a „kulturális tárgyhoz hozzáadott érték” mértéke volt, azaz a szerző érzékelhető személyes jelenléte, véleménye, gondolatai. Másfelől az is érdekes, hogy a végső tízes lista kiválasztásának egyik fontos szempontja mintha a tematikus jelleg lett volna: hogy gyorsan és könnyen átlátható legyen, miről informál a blog, s ez alapján egyfajta szolgáltatásként lehessen használni hosszú távon – ami érthető is a zsüri többségét alkotó, s nyilvánvalóan „rovatokban” gondolkodó hvg-munkatársak részéről.

Sosem gondoltuk volna, hogy valaha részt veszünk egy ilyen versenyen, hiszen annak idején éppen hogy nem ilyenfajta nemes „szolgáltatásként” indítottuk el a blogot – arra ott a Mesa revuelta – hanem játékos, személyes és kötetlen párbeszédként egymással és néhány erre fogékony olvasóval, talált tárgyak mutogatására, „ugyanazt más szemmel”-játékra Európa két finis terrae-je között. Meg is lepődtünk, hogy a benevezettek között találtuk magunkat, s még inkább azon, hogy épp a Kultúrblogok, s nem mondjuk az Énblogok (nem létező) szekciójában, ahová alapító szándékunk szerint sokkal inkább tartoznánk. Mivel azonban látjuk, hogy egyre több olvasónk valóban „kultúrblogként” olvas minket, s a címkefelhőben is egyre kövérebben kristályosodik ki néhány téma – kínai és perzsa irodalom és kultúra, recenziók, zene, és persze voltaképpeni szakmánk, a régi könyvek – ezért arra gondoltunk, az ilyenfajta használhatóság végett hamarosan néhány tematikus „al-blogot” nyitunk majd a margón, s azok alatt külön is csoportosítjuk – kommentárral ellátva – néhány kedves témánk bejegyzéseit. Kíváncsian és hálásan várjuk, mit gondolnak minderről olvasóink.

9 megjegyzés:

ninaivanovna írta...

szerencsések :)
én bármennyire is mutatom, mutatni vágyom, hogy kultúrblog az úrilányblog - az olvasók jelentős része nem tud túllépni az ego-blog értelmezési lehetőségen

Anni

Studiolum írta...

Azt hiszem, az olvasók jelentős része a kultúrát valami „objektív” dolognak érzi, amelyet a kultúrblogokon keresztül, mint üveggolyót, megkaphat (erre utal a hvg rovat-szempontú megközelítése is), s ha blog meghatározó pontjain (cím, fejlécek stb.) az elvárt „objektivitáshoz” képest túl sok „szubjektivitást” talál, onnantól kezdve már menthetetlenül abban a kulcsban értelmez mindent. Gondoljon csak bele: ha „Egy jó házból való úrilány beblogozódik” helyett mondjuk „Könyvesblog” lenne a cím, azaz a blogszerző („én”) helyett a blog tárgyára („kultúr”) irányítaná az olvasó figyelmét, onnantól írhatna bármilyen lírai önreflexiót (amilyet a Könyvesblogon sajnos írnak is), akkor is alapvetően a kultúrát katalogizáló kultúrblognak könyvelnék el. Nem ismerem persze olvasói ilyenfajta megnyilvánulásait, s ezért nem tudom, tényleg a valódi kérdésre válaszolok-e, de külső szemlélőként mindenképpen ez a benyomásom. Mit gondol?

ninaivanovna írta...

De, de, jó a megközelítés. Ráadásul, ha már a könyvesblog az ellenpont, ott még az is számít, hogy nagyon sokan eleve minden ottani szerzőt újságírónak tekintenek (függetlenül, hogy tényleg az-e vagy sem az illető), amely még a webkettő korában is eredményez egyfajta legitimitást az olvasók részéről, függetlenül attól, hogy az adott szerző irásainak milyen a minősége, illetve - ami a veszsőparipám - milyen az általános irodalmi műveltsége/háttértudása. (Ilyen szempontból egy-két szerző nagyon is kilóg a sorból, szomorú, amikor valaki még büszke is a tájékozatlanságára.) Ellenben egy "független" blog esetében bizalmatlanok az olvasók, még akkor is, ha fel van tüntetve, hogy a blog szerzője irodalmár. Míg az újságíróhoz csatolnak egyfajta hatalmi pozíciót, annak illúzióját (akkor is, ha lehülyézik, anyázzák, stb), addig egy irodalmárral a saját blogján mit kezdjenek?
Ráadásul a szubjetivitás magukban a szövegekben is megjelenik, tudatosan, mert én úgy gondolom, a blognak, ha műfajnak tekintjük, ez az egyik jellemgzetessége. Annak nem látom értelmét, ha csak néhány mondatban elmondom egy könyv tartalmát, leírom a fülszövegét néhány szót változtatva. És annak sem látom értelmét, hogy egy blogon most nekiálljunk egy komoly elemzésnek a maga teljes szakirodalmi apparátusával, a bonyolult terminus technikusok alkalmazásával, ennél értelemszerűen könnyedebb műfaj kell, könnyedebb kifejezési eszközök.
Nem tudom, ebből amit gyorsan felvázoltam, kinek mi jön le, esetleg okoskodás, fontoskodás, vagy csak felszínes picsogás; én szeretem tágabb értelmezésben is szemlélni mindazt, amivel foglalkozom, gondolkozom róla, figyelem az összefüggéseket, és talán néha-néha elmletben rá is bukkanok a megoldásra, hogy lehet mindenezen problémák ellenére igenis sikerre vinni a dolgot (értsd önmagammal meg legyek elégedve), azt már rég beláttam, hogy gyakorlatban ez messze meghaladja erőm és tehetségem.

Studiolum írta...

Azt hiszem, nem a szubjektivitáson múlik a dolog, hanem a pozicionáláson. Ha a szerző néhány szignifikáns (noha a lényeg szempontjából lényegtelen) ponton „tárgyilagossá”, „rovatszerűvé”, egyszóval olyanfajta „szolgáltatássá” pozicionálja a blogot, amilyet a kultúrblog-fogyasztó közönség elvár, akkor a szövegekben már lehet annyira szubjektív, amennyire csak akar, azt mindenki természetesnek fogja tartani („hiszen blog!”).
Ha tényleg fontosnak tartja, hogy az olvasók kultúr- és ne énblogként olvassák – de csak akkor! –, úgy én csupán egyetlen dolgot javasolnék: megváltoztatni a blog címét, amelynek idézet-voltát nem hiszem, hogy sokan felfognák, illetve ha fel is fogják, akkor „objektívnak” értékelnék. A címtől eltekintve ugyanis a blog egész struktúrája és a nagyon jó elemzések világos felépítése is annyira megfelel a „kultúrbloggal” szemben támasztott elvárásoknak, hogy úgy hiszem, pusztán ettől egy csapásra megváltozna az olvasók hozzáállása. Az irodalmárság is van olyan autoritatív státusz, mint az újságíróság, pláne ha kirakatba is teszi (mondjuk valahogy az új alcímben).
Tudom, hogy fájdalmas dolog ez, de ha mégis hajlandó rá, akkor tekintse úgy, mint egy tömegkommunikációs kísérletet. A címhez hű olvasók kedvéért egy ideiglenes búcsúposztot is írhat a kísérlet megkezdésekor, aztán ha adott időn belül nem tapasztal változást, még mindig visszatérhet hozzá...

Kinga írta...

"egyik fontos szempontja a „kulturális tárgyhoz hozzáadott érték” mértéke volt, azaz a szerző érzékelhető személyes jelenléte, véleménye, gondolatai"

Akkor igen pontatlanul irtam a posztban: semmikeppen nem azonositom a "hozzaadott erteket" a szemelyessel, a velemennyel plane nem. Szembe probaltam allitani azokkal a blogtipusokkal, akik a netrol - bizonyos meghatarozott modon - begyujtott informaciot egyszeruen visszamasoljak. Nem tudom, ertheto-e. Es miutan az en kulturaszemleletem igen-igen demokratikus (azaz a kultura haza nem egy emeletes epulet, hanem egy nagyon hosszu, elnyulo foldszintes - EGYszintes - haz, ahol rengeteg szoba van, es a ki-bejaras tetszoleges, esetleges es fokent: szabad), minden egyes almufajban lehet remeket alkotni. Egy blog sem azert jo avagy "rossz", mert "nem kulturalt", hanem azert, mert a nem kulturaltsagat egyszeruen rosszul kommunikalja.

Visszanyulik ez ahhoz - az altalam mar sokszor leragott - EP-idezethez (pontatlanul), hogy nincs rossz irodalom. Mert egy szoveg vagy jo, es akkor irodalom, fuggetlenul mufajtol, szerzotol, nemzetisegtol, korszaktol, megjelenesi formatol es helytol, stb., vagy rossz iras, es akkor NEM irodalom.

Kibovitve (nem is: atfogalmazva): esztetika csak egy van (az mar mas kerdes, es nem kevesbe izgalmas), hogy a kanonba mi, hogy es mikor kerul bele...)

Egyebkent ovakodni szoktam az onreklamtol, viszont a blogoknak egy mas - kisse tudomanyosabb izu - megkozeliteset nem regen irtam meg, es most csak azert linkelem ide, mert (1) igen a temaba vag, meg ha a megkozelites mas is (2) a blogok elmelete, mint rendkivul forradalmi, uj mufaj, engem mar regen izgat, es idonkent vissza-visszaterek ra itt vagy ott.

Ime, az emlitett poszt:

http://tinyurl.com/2dul23

Kinga írta...

Elnezest, meg annyit, hogy a belinkelt posztnak, mar ha erdeklodesre tart szamot, akkor a 2. fejezete kapcsolodik termeszetesen ide (mar, ha idekapcsolodik egyaltalan).

Studiolum írta...

Bocsánat a félreértésért. A zsüritag-naplóban az állt:

„a legfontosabb, hogy mennyi "hozzaadott erteket" találok a blogban? Mennyi "munka" (elsosorban onallo gondolkodas - gondolat?) van benne? Folkelti-e az erdeklodesemet a targy irant (temajaban, stilusaban, egyeni hangveteleben, stb.)?”

s azt hiszem, az „önálló gondolkodást” és „egyéni hangvételt” fordítottam én a magam reflexiójában „személyesnek”. De ha belegondolok, tényleg lehetne – legalábbis elvileg – úgy „hozzáadni értéket”, s nem is rosszul, hogy az eredmény viszonylag személytelen legyen.

Bocsánat azért is, hogy most jutottam el csak oda (rettentő sűrű, sürgős munkaleadással súlyosbított napok után), hogy végre nyugodtan elolvassam a blogelméleti kiskátét, amely nagyon tetszett. Azt hiszem, az olvasószámban mért sikeresség egyik legjobb lehetséges stratégiája tényleg ez: jól definiált profilon belül (ezt hasonlítottam én laprovathoz) gyorsan egymást követő sok és rövid poszt, amelyek így értelemszerűen hatásukban is rövid életűek lesznek, s az olvasó hosszú távon nem annyira külön-külön, inkább blogként összesítve tárolja őket a memóriájában.

Ugyanakkor létezik egy olyan, merőben másfajta viszony is a blogokhoz – és azt hiszem, mindenki gyakorolja ezt az általa különösen kedvelt blogokkal kapcsolatban –, amikor az ember hosszú részeket visszaolvas, gyakran akár egészen a blog indulásáig, fel-alá járkál, ide-oda turkál bennük. Énnekem több ilyen blogom is van, amelyeket először kivétel nélkül témájuk miatt kezdtem el olvasni, de egyre inkább a szerző személyisége (ahogy a téma megközelítésén és tálalásán keresztül látszik) miatt folytattam, s azt hiszem, ha ezek a szerzők a 7. pontban leírt témaváltásra adnák a fejüket (természetesen olyan életszerű határokon belül, ami egyetlen ember személyiségébe belefér), akkor én az új blogon is követném őket. Az ilyen blogokkal kapcsolatban természetesen az 1., 2., 5. és 8. pontok érvénye is nagyon korlátozott, míg a 3.-é viszont talán még erősebb lesz. És magától értődik, hogy egy blog ilyenfajta sikeressége szempontjából nem az olvasószám, hanem ha valami, akkor leginkább a visszatérő olvasók száma, a visszatérés gyakorisága és a szájton töltött idő hossza a releváns – de a befogadás személyes különbségei miatt ezek is sokkal kevésbé vethetőek össze statisztikailag az egyes blogok között, mint az olvasószám a másik esetben.

Ha a blogolvasás általánosságban – a 3. pont értelmében – a mindennapi újságolvasáshoz hasonlítható, akkor az ilyen „kiemelt” blogok olvasását talán egy bizonyos szerző rovatának (vagy, ha idővel témát vált, akkor rovatainak) az olvasásához hasonlítanám, akinek az írásaiért ugyancsak hónapokra, sőt évekre visszamegy az archívumba az ember, külön lementi, olykor-olykor visszaolvassa, stb.

Egy szép kép jut eszembe egy kínai filmből, ahol hosszan hulltak az őszi levelek, s a kamera nem az egyes levelekre figyelt, hanem a hullásra magára. Aztán a levélhullás ritkásabbá vált és lassan megállt, s akkor a kamera a földön fekvő levélszőnyeg felé fordult, hosszan fókuszálva közelről az egyes levelekre, hogy mindegyiknek kirajzolódott a maga egyénisége (persze látványnak mindez jóval megkapóbb volt, mint így elmondva). Ilyen különbséget érzek a kétfajta blogolvasás között.

Kinga írta...

Azt gondolom, a felreertesek fokozodnak, es azt is foltetelezem, hogy en nem fogalmazok (tolem teljesen szokatlanul) hajszalpontosan (hiaba, tegnap is 105 fok volt itten, hogy olcso kifogast keressek).

Szo sincs arrol, hogy a "hozzaadott erteknek" szemelytelennek _kell_
lennie. Meg egyszer: egy bizonyos fajta bloggal allitottam szembe a
"hozzaadott erteku" blogokat.

(Deep sigh.)

Studiolum írta...

Take it easy. It does not matter that much at all.