A Wang folyó versei: Az öröm kelyhe

Hamarosan búcsút mondunk a Bloggernek,
új platformra térünk át, ahol

• még több nyelven
• még gazdagabb vizuális anyaggal
• áttekinthetőbben, jobban strukturálva, kereshetőbben
• és sok új eszközzel felszerelve

• még gyakrabban és még jobb posztokkal jelentkezünk :)

Új oldalunk címe:

https://riowang.studiolum.com/hu/

vagy rövidítve: https://wangfolyo.com

Amíg az új oldal teljes fejlesztése be nem fejeződik, nagyjából év végéig,
mindkét platformon párhuzamosan tesszük közzé posztjainkat,
de újévtől már csak az új helyen.
Addig is érdemes már oda szokni, feliratkozni az RSS feedre,
velünk együtt tesztelni az új lehetőségeket,
és javaslatokat adni, min hogyan javítsunk.

Köszönjük!

Gyurinak, születésnapjára

Hol őrzik a legrégebbi fennmaradt kiddus-poharat, azaz ünnepi boráldásra használt zsidó rituális kelyhet?

Talán senki nem lepődik meg azon, hogy Toledóban, hiszen Szefarad, a zsidó Hispánia évezredeken át a zsidó kultúra egyik legvirágzóbb színhelye volt.

De azon valószínűleg már igen, hogy ez nem a spanyolországi, hanem az Ohio-beli Toledo. A kelyhet az ottani Museum of Arts vette meg a Sotheby’s október 29-i árverésén, judaicáért valaha is adott rekordáron, 4 millió dollárért.

A kiddus קִידּוּשׁ, azaz „megszentelés” poharát a szombat esti és ünnepi boráldásra használják, ahogy a Kaufmann-Haggada iniciáléján látjuk. Különösebb formai előírása nincs, bár a hagyomány szerint többnyire ezüstből készül. Minthogy a keresztény mise is egy kiddus köré épül, amelyet Jézus az utolsó vacsorán mondott el, ezért a kiddus-pohár hagyománya a mise vagy úrvacsora kelyhében is tovább él.

A zsidó család legszentebb, legbelsőbb hagyományát képviselő pohár gyakran a család nemzedékről nemzedékre öröklődő ereklyéje. Így volt a most felbukkant kehellyel is, amely családi örökségből került a piacra.

A pohár formájából, motívumaiból és felirataiból ítélhetően a 11-12. századi Khoraszánban készült, a perzsa birodalom legkeletibb tartományában, amelynek történelmi területén ma Irán, Afganisztán és kis részben a volt szovjet -isztánok osztoznak. A vidék a Selyemút fontos szakasza volt, virágzó városi kultúrával, soknemzetiségű kereskedelemmel és kézművességgel. Ez utóbbiban fontos szerepet játszott az ezüstművesség, amely a közvetítő kereskedőkön és vándor ötvösökön keresztül a sztyeppei művészetre, így a honfoglalás előtti magyarság ötvösművészetére is nagy hatással volt. Fennmaradt emlékeit a Précieuses matières. Les arts du métal dans le monde iranien médiéval, Xe-XIIIe siècle, 2021 monográfia foglalja össze.

Ilyen helyi mesterek készíthették ezt az ezüst kiddus-poharat is, amelynek motívumai – a szőlőlevelekbe ágyazott arab feliratok és azok kalligráfiája, a csepp formájú motívumok a madarakkal – egyaránt a hely és a kor jellemzői, mint ahogy az is, hogy a feliratok két nyelven készültek: héberül és arabul.

A héber felirat a kehely előlapján azt mondja: „Simcha, Salman fia, simcha éljen örökké”. Minthogy a שִׂמְחָה simcha örömöt jelent, a második simcha nem egyszerűen a név megismétlése, hanem örökös öröm kívánása is.

Az arab feliratok két áldást tartalmaznak: „Jó szerencsét, áldást, örömöt és örömöt és boldogságot”, illetve „Dicsőséget, jólétet és gazdagságot, kegyelmet és sikert, egészséget és boldogságot és hosszú életet”. Sokatmondó, hogy az arab felirat is tartalmazza, sőt a héberhez hasonlóan kétszer megismétli az „öröm” szót, ami arra utal, hogy a kehely kifejezetten Simcha számára készült, s hogy a mesterek a héber felirat kettős örömét akarták tükrözni az arab áldásokban is.

Khoraszán kultúráját Dzsingisz kán pusztító inváziója söpörte el szinte nyomtalanul 1221-ben. Szinte nyom nélkül eltűnt a középkorban itt élt zsidó közösség is. Szinte, mondom, mert néhány éve bukkant fel a piacon egy meglepő lelet, az „afgán geniza”, a Bamiyan környéki barlangokban talált 250 oldalnyi zsidó kézirat-anyag épp ebből a korból, amelynek nagy részét az Izraeli Nemzeti Könyvtár vásárolta meg, s amelyből meglepő mélységben ismerhetjük meg ennek a közösségnek a mindennapjait.