A dong kocsma és a miao király

A kínaiak nem bírják az italt. Az alkohol lebontásáért felelős két enzim közül az egyik a hanok jelentős részénél inaktív, ezért az alkohol lebontása csak az acetaldehidig jut el, amelyik súlyosan mérgező. A kínai üzletekben kapható italok emiatt többnyire alacsony alkoholfokúak, s azokból is csak keveset isznak. A férfi-összejöveteleknek persze náluk is része a kakaskodás, az inni tudás demonstrálása, de ez érthetően szerény korlátok között marad.

Emlékszem, első kínai utamon, 1995 szilveszterén szörnyű hideg volt Pekingben. A sivatag felől fúvó fagyos szél kegyetlenségén csak a külvárosi boltban betárazott kétdecis mongol Kétfejű Ló pálinkák enyhítettek, ezek segítettek túl az ítéletidő napjain. Ahogy visszafelé a reptéren sorba álltunk, a biztonsági ellenőrzés kiszúrt a kabátom belső zsebében egy utolsó ottfelejtett ellenállót, amelyet a biztonsági ember el akart venni. De hogy adnám oda a barátomat, aki megmentette az életemet? S már csavartam is le a kupakját, hogy ott helyben megigyam. A biztonságis vasmarokkal szorította meg a kezemet, hogy megakadályozza a kínai számára végzetesnek tűnő gesztust. De ekkor útitársam, Chen doktor megszólalt mögöttem: „Hagyd, ezek meg tudják inni.” A biztonságis elengedett, sőt kollégái is körém gyűltek, hogy tanúi legyenek a nem mindennapi és irigyelt mutatványnak.

A hanok által hagyományosan csak „déli barbárokként” emlegetett népcsoportoknak, a dongoknak és miaóknak azonban, akárcsak nekünk, megvan az acetaldehidet ecetsavvá alakító enzimjük, így a méreganyag rövid időn belül eltűnik a szervezetükből. Náluk ezért jelen van egy olyan népszerű intézmény, ami a hanoknál nincs: a szeszfőzde és kocsma.

A dong kocsma kicsit más, mint a miénk. Nem iszogatva beszélgetésre való helyiség: arra ott van a dobtorony, a dongok közösségi központja. A kocsma szíve a lepárló, amelyből folyamatosan csöpög a szesz. És micsoda szesz! Nagyon tiszta, 50-53 fokos gyümölcspárlat.

A párlót azonban nem székek veszik körül, hanem az eredménnyel telt hatalmas korsók, rajtuk a 酒 jiŭ, „ital” kalligráfiával. A sokféle korsó és a különféle kiegészítő tárgyak, lopótökök, kosarak, hangszerek és feliratok régiségbolt vagy múzeum hangulatával töltik meg a helyiséget, mint itt Chengyang dong falu Ma’an falurészében.

A korsóktól közrefogva mint az antikvárius asztala áll egy teaszertartáshoz használatos asztal, amelyen az apró kóstolópoharakba (品茗杯 pĭn míng bēi) nem teát, hanem szeszt öntenek. A kiválasztott italt pedig nem helyben fogyasztja el a vendég, hanem korsóba vagy palackba kimérve viszi magával, hogy barátaival otthon vagy valamely közösségi térben igyák meg azt.

A kocsma dekorációjának fontos része a marha- bivaly- vagy jakkoponya is, amely hatalmas szarvaival egyfelől bajűző szerepet játszik, másfelől a férfiasság konnotációját hordozza.

Ilyen dekorációt ismerős pásztoroktól szerez be az ember. Akinek pedig ilyen ismerőse nincs, az szaruboltban veszi. A szarubolt szintén a dongok népszerű intézménye, ahol mindenki megtalálhatja a neki valót, a tehénszarvból készült ajándéktárgyaktól a hatalmas lapockákra vésett kalligráfiákig és a teljes nagyszarvú koponyákig.

A zhaoxingi szarubolt cégére szép példája annak, hogyan oszcillál a kínai kalligráfia a kép és írás között. A 牛 niú „marha” írásjegy, amelyet háromezer éve egy ökör fejének elölnézetéből stilizáltak ecsetvonásokká, a bolt feliratában váratlanul ismét stilizált képpé, totemmé változik, hatásosan rájátszva a körötte függő nagyszarvú koponyák formájára és archaikus hangulatára.

Zhaoxingben már nemcsak dong italmérések vannak. A faluban jelen vannak a Guizhou tartomány hegyeiben a dongok között élő miao nemzetiség boltjai is. A városkát átszövő csatornák partján, mint Velencében, árkádos folyosók futnak, s azokról nyílnak a boltok, közöttük a 苗王 miáo wáng, a Miao Király régiségkereskedése és italmérése.

A miaóknak természetesen nincs és soha nem is volt királyuk, már csak azért sem, mert számos olyan törzsből állnak, akik hagyományosan nem tekintették magukat egyazon népnek, csak a környező népek, köztük a kínaiak fogták össze őket miao néven. De a dús hajú és nagy szakállú, erős termetű férfi, aki számos képen szerepel a bolt ajtajában és az italos palackokon, valóban úgy néz ki, mint egy nomád nép királya.

Egy kis teremben fából faragott durva trónszék is áll, természetesen két szarvval koronázva, körben a miaók ünnepi tárgyaival, mintha a király itt fogadná alázatos alattvalóit.

A trónszék azonban most üres. Helyette a pult mögül emelkedik fel egy addig ott alvó férfi, aki döbbenetesen hasonlít a fényképeken látható Miao Királyra. Mint kiderül, nem véletlenül: az unokája.

A Miao Király Itala családi vállalkozásuk, odahaza főzik miao szülőfalujában. A bolt földszinti helyisége főleg ezt az italt reklámozza többféle változatban, az idei friss főzetektől a négy- és nyolcéves érlelt, díszdobozos változatokig. Természetesen a dong kocsmákból már ismert antikvárius feelinggel megbolondítva.

Ahogy beszélgetünk, egy idő után beljebb invitál. Az emeleten valódi régiségkereskedés működik, raktárszerű jelleggel: ide csak a beavatottakat és a komolynak tekintett vevőket vezeti fel, akik a földszinten kiállított tárgyaktól kedvet kaptak többet látni. Kibont egy régi taoista tekercsképet: megdöbbentő az ábrázolt bölcs hasonlósága hozzá és nagyapjához.

A földszintre visszatérve elővesz egy arany fonállal sárkányokkal hímzett gyönyörű régi köpenyt, amelynek láttán összefut a szájamban a nyál, de árat nem merek kérdezni. Felölti, fejére miao turbánt tesz, s így ül modellt nagyapja képe előtt, nagyapja pipájával.

A műsorért kötelességemnek érzem vásárolni egy palack nyolcéves díszdobozos Miao Király Italát. Kétszáz yüan, kb. 20 euro. Kérek hozzá tizennégy kis poharat is, hogy útitársainkkal megosztozzunk rajta. Egy dong halétteremben érem utol őket. Egyöntetű ítéletünk szerint ez a legjobb szeszes ital, amelyet valaha csak ittunk Kínában.

San Casciano etruszk bronzai

Hogy az imént látott etruszk votív figurákat hogyan használták a maguk idejében, azt jól illusztrálja egy új kiállítás a berlini James-Simon-Galerie-ben, amely az utóbbi évek egyik szenzációs etruszk leletét, a san cascianói bronzokat mutatja be.

San Casciano dei Bagni hivatalosan is Olaszország egyik legszebb kisvárosa Toszkánában, a világörökség Val d’Orciában, Sienától hetven kilométerre délkeletre. Negyvenkét bővizű meleg forrásával Itália legnagyobb, és Európa harmadik legnagyobb termálzónája. A terület Róma terjeszkedése előtt Chiusi etruszk városállamhoz tartozott, s a Balnea Clusinát Livius szerint Porsenna, Chiusi etruszk királya fedezte fel és alakította gyógyfürdővé. A fürdő az egész etruszk és római koron át népszerű volt, Horatius is megemlékezik róla Satyráiban.

Etruszk halotti urna a San Casciano melletti Bettoléból a berlini múzeum gyűjteményében (az irodalomban vitatott, hogy eredeti vagy 19. századi hamisítvány-e)

A római birodalom és fürdőkultúra hanyatlásával San Casciano termálfürdőinek nagy része is bezárt, de néhányat mindmáig folyamatosan használnak. A leggazdagabb forrás, a Bagno Grande fölött a Mediciek építtettek új fürdőt 1575-ben, s ennek során több etruszk-római emléket is találtak, amelyek közül a kiállításon két Apollónak, Asclepiusnak és Hygieiának, tehát a gyógyulás isteneinek szentelt oltár, egy Fürdőző Aphrodite (népszerű hellenisztikus szobortípus, Pliniusnál említett szobrásza után Venus Daedalsas), és számos bronz fogadalmi szobrocska szerepel.

 

2018-ban új ásatások kezdődtek a Bagno Grande területén. Módszertanilag nem lényegtelen, hogy az ásatásokat teljes egészében a község finanszírozta, s cserében a régészek folyamatosan közzétették a legújabb eredményeket a városházán, illetve rendszeres vezetéseket tartottak az ásatási területen.

Az ásatások a Covid idején, 2020-22-ben vezettek szenzációs eredményre. A máig használt fürdő mellett egy etruszk fürdő-szentélyt tártak fel, amelyet a Kr.e. 3. században építettek, s a gyógyulásban reménykedő fürdővendégek hét évszázadon át folyamatosan gazdagítottak bronz és egyéb votív tárgyakkal.

A legkorábbi, Kr.e. 3 – Kr.u. 1. századi tárgyakat egy terrakotta csempe-réteg alatt találták meg, amelyere egy bronz villámot helyeztek. Ez arról tanúskodik, hogy a fürdőt a Kr.u. 1. században villámcsapás érte, s az etruszk „villámfejtés”, az ars fulguratoria szerint ilyenkor a szent helyen őrzött tárgyakat el kellett temetni. Ettől fogva a fogadalmi tárgyakat a csemperéteg tetejére helyezték, egészen a 4. századig.

Az eltemetett tárgyakra helyezett bronz villám

Ez őrzött meg számunkra sok hitelesen etruszk tárgyat, még azelőttről, hogy Chiusi kultúrája és nyelve Krisztus születése táján etruszkból latinra váltott volna. A tárgyak egy részén adományozó felirat is van, etruszk nyelven és írással. A feliratok tanúsága szerint a fürdő legfőbb istensége etruszk nyelven Flere Havens, latinul Fons Calidus forrásnimfa volt, s mellette Fortuna Primigenia, Apolló (etruszk nyelven Aplus), majd a latin korban Asclepius, Hygieia és Isis istenségeket is tisztelték.

Flere Havens etruszk forrásistennő szobra az eltemetett tárgyak között, Kr.e. 150-100

 

Lucius Marcus Grabillo fogadalmi szobra a forrásistennőnek, latin nyelvű ajánlással, Kr.u. 1. sz.

Egy kisfiú ma is forgatható gömböt tart a kezében. Ilyen gömb szobor nélkül is fennmaradt a leletek között

Több bronz férfi és női portrészobor is fennmaradt, a legtöbbjük etruszk nyelvű fogadalmi felirattal a nyakán vagy a tarkóján.

 

Sokan a gyógyulásra váró testrészek bronz másolatait ajánlották fel, köztük anatómiai részletességű belső szerveket, végtagokat, melleket, sőt valaki egy hosszában félbevágott, életnagyságú bronz férfi felsőtestet.

A bronz fogadalmi szobrocskák mellett számos terményáldozat konzervált maradványait is megőrizte az iszap. Sok pénzadomány is fennmaradt, közel 9000 érme, többségükben verdefényes rézpénzek, ami arra utal, hogy a felajánlók a császári pénzverdéből egyenesen ide szállították őket.

Állatszobrocskákat is találtak, többek között gyíkot, a betegség jelképét, hogy Apollo Sauroktonos, a Gyíkölő Apolló végezzen vele. És a legalsó rétegben egy kígyó bronzszobrát is, amely valószínűleg a szent forrás őrzője volt.

A szent fürdőt a Kr.u. 4. században zárták be, szemmel láthatólag rituális módon. Erre utal a márvány fürdőkapu darabjainak és a fürdő kultuszszobrainak gondos elhelyezése a betemetés előtt. Úgy tűnik, a kereszténység térhódítása nem engedte meg a pogány kultikus fürdő további működését. Akárhogy is, szép, hogy használói hétszáz év lezárultával méltó módon vettek búcsút tőle.

A rituálisan széttört és örök nyugalomra helyezett szentélykapu és Apollo Sauroktonos szobra