Hátsó ajtón a Hagia Sophiába

2020. júliusában Erdoğan török elnök rendeletben állította vissza a Hagia Sophia székesegyház mecset státuszát, amelyet 1453-ban, Konstantinápoly elfoglalásakor alakítottak át mecsetté, majd 1934-ben Atatürk döntésének köszönhetően múzeummá. A döntés, amellyel Erdoğan konzervatív szavazói bázisának akart kedvezni, és saját autoriter hatalmát illusztrálni, világszerte tiltakozást váltott ki. A múzeumot nyilvános jellege egyfajta híddá tette a kultúrák és vallások között, felekezettől független látogathatósága jelképezte, hogy nem csupán az iszlámnak, de a világörökségnek, az emberiség közös kultúrkincsének része. A sharia persze nem ismeri ezt a kategóriát. Na de mi lesz az 1934 után újra feltárt és nyilvánosan láthatóvá tett gyönyörű bizánci mozaikokkal, amelyek nyilvánvalóan nem egyeztethetőek össze egy aktív mecsettel, hiszen ezért is meszelték le őket 1453-ban? Hogyan látogathatnak turisták százezrei egy imádságra szolgáló kultuszhelyet? Erdoğan elhessegette ezeket a problémákat. „Mint minden más mecsetünk, a Hagia Sophia is nyitva áll majd helyiek és külföldiek, muszlimok és nem muszlimok előtt”, mondta. Ez az ígéret azóta hazugságnak bizonyult.

A döntés idején ezek a kérdések nem voltak aktuálisak, mert az ország a Covid miatt még zárva állt a turisták előtt. Amikor 2021-ben újra lehetett utazni, kíváncsian kerestem fel a székesegyházat. Nagy volt a változás. Az épületbe jegy nélkül be lehetett lépni, de csak az alsó szintre. A galéria, ahol a legtöbb mozaik van, zárva volt a látogatók előtt. A mecsetben sokan imádkoztak. Az innen látható hangsúlyos mozaikokat – az Istenanya képét a gyermek Jézussal az apszis boltozatán, a jelenlegi mihrab fölött, és Gabriel arkangyalt az ő baloldalán – kifeszített vásznak takarták el.

A Hagia Sophia apszismozaikja 2019-ben (fent), illetve 2021-ben (lent)

Mostani isztambuli utunk előtt olyan hírek terjedtek, hogy már a galériát is megnyitották. Ismét kíváncsian kerestük fel a székesegyházat. Az eredmény jóindulatúan szólva is felemás. Az alsó szintre már csak török állampolgárok léphetnek be – ennyit Erdoğan ígéretéről. A galériára a templom hátsó oldalán, a Topkapı Sarayı felől nyílik bejárat, egy hevenyészett alagút, elektronikus beléptetőkapukkal. Az alagúttal szemben áll a pénztár, előtte hosszú sor a 25 eurós jegyért (ami drágább, mint az általam ismert legdrágább nyugati jegy, a Vatikáni Múzeumé). Jegyet állítólag online is lehet venni, de a helyi őrök szerint nem ajánlatos, mert az elektronikus beléptetőkapu gyakran nem ismeri fel az elektronikus jegy kódját. Ilyenkor a jegyet lenullázák, és újat kell venni, a sort kiállva.

Később aztán megtapasztalom, hogy az online jegyvásárlás a szó szoros értelmében virtuális. A rosszul tervezett honlap egymásra csúszó kötelező rovatainak némelyikébe ugyanis lehetetlen adatot felvinni. Így aztán tényleg marad a sorbanállás.

Ha végre bent vagyunk, csigalépcső visz fel közvetlenül a galériára. Enyhe lejtésű, recézett felületű: nyilván az építőanyag felhordására szolgált ezerötszáz éve.

A galérián körbe lehet menni, és mindent látni: a császárokat és házastársaikat ábrázoló mozaikokat, a gyönyörű Deesis-mozaikot, a három egyházatya képét az északi galériának a belső tér felé néző falán, az unatkozó varég testőrök által a márványba karcolt viking rúnákat a déli galéria korlátján.

Pantokrátor Krisztus, két oldalán Zoé császárnő és harmadik férje, IX. Monomachos Konstantin. 1028-1042 között. A mozaik eredetileg első férjét, Romanos Argyrost ábrázolta, csupán fejét cserélték le 1042-ben harmadik férjére.

Az Istenanya, két oldalán Komnenos János és felesége, Iréné (a magyar Piroska, Szent László király lánya). Jobbra, a bekanyarodó falon a korán elhunyt trónörökös, Alexios is látható. 1118-1143 között.

Deészisz, azaz az Istenanya és Keresztelő Szent János könyörgése a Pantokrator Krisztushoz. Készült 1261-ben, Konstantinápoly visszafoglalásakor a keresztesektől. János „ὁ πρόδρομος”, az előfutár címét a tájékoztató felirat „pioneer”-nek fordítja

Az alsó szintre is le lehet tekinteni, látni lehet, ahogy a török állampolgárok – többségükben éppolyan turisták, mint mi, senki nem imádkozik, úgyhogy az elkülönítés inkább diszkriminatív, mint vallási jellegű – körbejárnak a mecsetben. Le azonban nem mehetünk.

hagiasophia1 hagiasophia1 hagiasophia1 hagiasophia1 hagiasophia1 hagiasophia1 hagiasophia1 hagiasophia1 hagiasophia1 hagiasophia1 hagiasophia1 hagiasophia1 hagiasophia1 hagiasophia1 hagiasophia1 hagiasophia1 hagiasophia1 hagiasophia1 hagiasophia1

És néhány kép 2021-ből, amikor még az alsó szintről is csodálhatták a templomot külföldiek:

hagiasophia2 hagiasophia2 hagiasophia2 hagiasophia2 hagiasophia2 hagiasophia2 hagiasophia2 hagiasophia2 hagiasophia2 hagiasophia2

Nekünk, magyaroknak különösen nagy veszteség ez. Hiszen a mihrab mellett kétoldalt áll az a két nagy bronz gyertyatartó, amelyet Mátyás király készíttetett Budán itáliai mintára, és amelyeket Szulejmán szultán vitetett el a budavári Nagyboldogasszony-templomból a város 1526-os kifosztása után Mátyás palotájának könyvtárával, fegyvergyűjteményével, bronz szobraival és a budai és pesti templomok kincseivel együtt. Eddig közelről meg lehetett csodálni őket, és még egy tábla felirata is igazolta budai eredetüket. Most a karzatról nézve, a kultikus tárgyak takarásában szinte kivehetetlenek. Mintha másodszor is kifosztottak volna minket. Az egész emberiséggel együtt.

A gyertyatartók a mihrab két oldalán még 2021-ben

A Hagia Sophiával egyidőben a bizánci művészet legnagyobb kincsét, a Chora-templomot is mecsetté minősítették át múzeumból, pedig mozaikjait csak nem sokkal korábban restaurálták sok éves munkával. Be is zárták azonnal, s azóta munkálatok zajai hallatszanak belőle. Hírlik, hogy egy-két hónapon belül azt is megnyitják. De ott a mozaikok mind a mecset kultikus terében vannak. Vajon mit eredményez majd ott az erőszakosságnak, ostobaságnak és képmutatásnak a Hagia Sophiában megtapasztalt együttese?


Nincsenek megjegyzések: