A novgorodi fakereszt


Írtam már – ami önmagában még nem lenne perdöntő, de a szakirodalom is ezt írja –, hogy az 1200-as évek végétől, miután a tatárok elfoglalják a déli orosz városállamokat, és blokkolják a Balti-tengertől a Fekete-tengerig vezető kereskedelmi utat, a Bizánctól elszigetelt Novgorod ikonfestészete erőteljesebben kezd támaszkodni a helyi népművészetre. Ennek egy példáját, az 1359-es ljudogoscsi feszületet szeretném most bemutatni.

Ezt a fából gazdagon faragott feszületet készítésétől fogva a novgorodi Szent Florus és Laurus templomban őrizték. A templomot a kreml közelében, a Ljudogoscs utcában építették 1348-ban fából, majd 1379-ben kőből. Az 1611-17-es svéd megszállás alatt komoly károk érték, ezért 1674-ben újjáépítették. Az 1800-as években is javítottak rajta. Végül 1942-ben a német megszállók bontották le, hogy köveit útépítésre használják. A kereszt a német hadizsákmányból került vissza a novgorodi ikonmúzeumba, ahol most is látható a faragott ikonok termében.

Megdöbbentő érzés a terembe belépve először szembesülni ezzel a hatalmas feszülettel, amelynek minden négyzetcentiméterét naiv ábrázolások és szabálytalan indadísz borítja. Az előző termek, a kifinomult ikonok százai után mintha egy gigászi totemoszloppal, a pogány idők tetőtől-talpig tetovált túlélőjével találkozna az ember.


A hatalmas, 2,30×1,87 méteres feszület egy olyan kereszt stilizált változata, amelynek szárait egy kör köti össze. Ez az ír keresztekre hasonlító kereszttípus volt a jellegzetes középkori „novgorodi kereszt”, ilyen alakú kőkereszteket látunk a helyi középkori templomok falába beépítve, s ilyet a városközpontban a lakótelepi ház falára festett „A varégok érkezése” murálon is a viking hajó vitorláján, noha a vikingek még pogányok voltak – de hát a háttérben látható Szent Szófia székesegyház és Színeváltozás-templom is kétszáz évvel később épült, nem ez az érdekes, hanem az identitáselemek felvonultatása.


Az ún. Alekszij-kereszt (1360-1380 k.) a Szófia-székesegyházban.

Az ilyen nagy faragott keresztek, amelyeken a megfeszített Krisztus mellett számos mellékjelenetet és szentet is ábrázoltak, nagyon népszerűek voltak az orosz népi orthodoxiában. Készültek hordozható formában, mint Illarion Prjanyisnyikov Körmenet (1893) képén a pétervári Orosz Múzeumban,



vagy álló útszéli vagy templombeli fogadalmi keresztekként, amilyenből többet is őriz a novgorodi ikonmúzeum.

novgorod2 novgorod2 novgorod2 novgorod2 novgorod2 novgorod2 novgorod2 novgorod2 novgorod2 novgorod2 novgorod2 novgorod2 novgorod2 novgorod2 novgorod2 novgorod2

A ljudogoscsi feszületen összesen tizennyolc faragott jelenet van egy-egy medálban, amelyek közül csak három a tulajdonképpeni Keresztrefeszítés és mellékjelenetei: a többi egy deészisz-sor és különféle népszerű szentek képei. A medálok között a kereszt egész felületét gazdagon indázó ornamentika tölti ki, amelyet a novgorodi népművészet a skandináv szalagfonatos díszítésből örökölhetett. Ez a fajta felületkitöltő díszítés, ahogy a kevés számú fennmaradt emlék mutatja, általános lehetett a korabeli népi fafaragásban:

14. századi doboztetőn a novgorodi középkori kiállításon

a Szent Miklós templom Aranyszájú Szent János-kápolnájának 15. sz. végi királyi kapuján


vagy a novgorodi múzeum 15. századi feszületén, ahol a szalagminta felkúszik és rózsaként nyílik ki Krisztus mellett.


A ljudogoscsi feszületen az aljáról kezd felfelé burjánozni az ornamentika, ahol egy szöveget is olvasunk.



A szöveget Borisz Ribakov közli Русские датированные надписи XI-XIV веков (1964). c. gyűjteményében:


„В лета 6867 (1359) июня 12 дня поставлен бысть сей крест… Господи помилуй всех христиан, на всяком месте молящиася тобе верою и чистым сердцем… Помоги поставившим крест сей людогощичам и мне написавшему…”

„E kereszt állíttatott a 6867. év (1359) június 12-én… Uram, irgalmazz minden kereszténynek, bármely helyen imádkozik is hozzád hittel és tiszta szívvel… Segítsd meg az e keresztet állíttató ljudogoscsiakat és engem, alulírott…”

Az utolsó sorban rejtett formában szerepel a kereszt készítőjének vagy megrendelőjének neve, amelyet Ribakov Jakob Fedoszovnak old fel.

A szöveg két része az évszámmal párosítva két elméletet eredményezett a feszület eredetéről. Az elsőt az orosz ikonfestészet kutatásának nagy mestere, Viktor Lazarev tette közzé Византийское и древнерусское искусство (1978) tanulmánykötetében. 1359-ben Novgorodban a bíróválasztás során feszültség támadt a különböző bojár-frakciók között, ami véres összecsapásokhoz vezetett. Mojszej érsek és a Szent György-kolostor archimandritája segítségével sikerült ezeket lecsillapítani. Lazarev szerint a ljudogoscsiak – akik a viszályban először vesztes, majd erőszak révén nyertes Szófia-oldalon laktak – ez után bűneikért engesztelésül állították ezt a keresztet, mint a szöveg második fele mondja.

A másik elmélethez a jeleneteket is kell ismerni, mert többre is hivatkozik közülük. Lássuk tehát az egyes jeleneteket, olyan ikonokkal párhuzamba állítva, amelyeknek népies „rövidítései” lehettek.

Legfelül, a 16. században ráfestett angyal figurája alatt a Pantokrátor Krisztus mellképe van IC XC monogrammal, amely (a nem emberkéz festette Krisztus-ikonnal váltakozva) a sokjelenetes feszületek szokásos eleme. Alatta vízszintesen három medál ábrázolja a Keresztrefeszítést: középen Krisztus a kereszten, a kereszt alatt Máriával és Evangélista Szent Jánossal; balra-jobbra pedig a centurio, aki a meghalt Krisztusban felismerte istenségét, illetve a római katonák egy hármas csoportja.


Keresztrefeszítés a novgorodi Szent Szófia székesegyház 15. sz. végi „táblácskáiról”




A Keresztrefeszítés alatt egy medálban Szent Florus és Laurus, a lovak védőszentjei. Hogy ennyire központi helyen szerepelnek, az mutatja, hogy a feszületet eredetileg is ebbe a templomba szánták, illetve hogy az adományozó is kiemelten tisztelte őket. Tőlük balra és jobbra Sámson az oroszlánnal, illetve Szent Mihály arkangyal, aki voltaképpen már az alatta lévő deészisz-sorhoz tartozik.


Szent Florus és Laurus a Tretyakov képtár egy 15. századi novgorodi ikonján


Sámson az oroszlánnal. Kargopol, 18. sz.


Szent Mihály arkangyal a kozsevnyiki templom ikonosztázáról, 16. sz. Novgorod, Múzeum

Alatta, a kereszt vízszintes szárán, a feszület legfontosabb tengelyén a három középső medál a deészisz ábrázolása: a világ bírájának trónján ülő Pantokrátor Krisztust balról Mária, jobbról Keresztelő Szent János mint legközelebbi emberi rokonai kérik, hogy ítélje irgalmasan az emberiséget. Ezek a képek, amelyek mintegy az ikonosztáz központi deészisz-sorát sűrítik össze, képi formában fejezik ki az állíttató szövegének könyörgését. A két angyal, egy sorral feljebb Mihály és egy sorral lejjebb Gábriel, tulajdonképpen ehhez a deészisz-sorhoz tartoznának.





A novgorodi Szent Balázs-templom deészisz-sora a novgorodi múzeumban, 15. sz.

A deészisz-sor két végén Illés próféta van a hollóval, amely a pusztában táplálta őt, illetve Szent Tiron Teodor, amint megöli az anyját fogva tartó sárkányt. Az utóbbi medál alatt az apokrif történet folytatása látható, amint Szent Teodor hazakíséri anyját.





Nyikifor Isztomin Szavin: Szent Tiron Teodor megöli az anyját fogva tartó sárkányt, és hazavezeti anyját. 17. sz. eleje, Sztroganov-iskola. Szentpétervár, Orosz Múzeum

Teodortól és anyjától balra a másik sárkányölő, Szent György teszi a dolgát. Tőle balra pedig Gábriel arkangyal, kezében kicsi, stilizált liliommal.


Szent György, Manyihin (Novgorod), 15. sz. Szentpétervár, Orosz Múzeum


Angyali üdvözlet a tyihvini Istenanya ikonjának életrajzi jeleneteiről, Novgorod, Malo-Kirillov kolostor, 15. sz. vége. Novgorod, múzeum

A három legalsó szent Oszlopos Szent Simeon, Kozma és Damján, a szent orvos-testvérpár, és Szent Geraszim palesztinai szerzetes, aki az oroszlán mancsából húzza ki a tövist – ezt a történetet mi inkább a betlehemi Szent Jeromossal ismerjük.


Oszlopos Szent Simeon és Oszlopos Szent Dániel. 16. sz. közepe, magángyűjtemény


Szent Kozma és Damján, felül 17. sz. görög, alul 15. sz. novgorodi ikonon



„Szent Geraszim kolostora a Jordánnál, ahol az oroszlán szolgált neki.”

Most térhetünk rá a másik elméletre, amelyet a feliratot közlő Ribakov állít, azt mondván, hogy a keresztet az első ismert orosz eretnekség, a sztrigolnyikok követői állították, akik Pszkovból jöttek Novgorodba, s az egész 14. században népszerűek voltak a kereskedők és az alsópapság körében. A feszület szövegének első része egybevág azzal a tanításukkal, hogy a keresztényeknek az egyházi hierarchia közvetítése nélkül és a templomon kívül kell tiszta szívvel Istenhez fordulniuk. Az ábrázolt szentek többsége is olyan, akik közvetlen kapcsolatban voltak Istennel. Az 1359-es év pedig nagy ellenfelük, Mojszej novgorodi érsek halálának éve: talán efölötti megkönnyebbülésükben állították a feszületet.

Ennek azonban ellentmond, hogy a feszületet épp egy templomban állították, s a Pantokrátor előtt könyörgő szentek és arkangyalok is a templomi ikonosztáz deészisz-sorát idézik. És a medálok és figurák stílusa is arra a kőből faragott kehelyre emlékeztet, amelyet Mojszej érsek készíttetett, datálása szerint 1329. márciusában

Mojszej érsek kelyhének medáljai Ribakov könyvéből

A legvalószínűbb megoldás az, hogy mivel a Ljudogoscs utca, mint neve (люди+гостить) is mutatja, a vendégfogadók és idegen kereskedők utcája volt, ezek állíttatták a keresztet a szerencsés hazatérésért, különös tekintettel a lovak védőszentjeire, és arra, hogy addig előreláthatatlan helyeken kell imádkozniuk. Az évszám pedig talán csak véletlenül esik egybe a két említett novgorodi eseménnyel.

Sok csodát őriznek Novgorod templomai és gyűjteményei. Vissza fogunk még ide térni.


1 megjegyzés:

Ráfael Balázs írta...

Fantasztikus!