Hapax legomenon


Vajon hol van az Ujpesti-út? Vagyis hát hol van az az Ujpesti-út, Újpesttől négyszáz kilométerre, amelyből mindössze egyetlen szám létezik, az 50-es, s a tőle jobbra és balra sorakozó házak már mind вулиця Петра Грози, arról a Petru Groza román politikusról elnevezett utca, aki az 1918-as gyulafehérvári gyűlésen elsőként indítványozta Erdély és Románia egyesülését, majd a szovjet hadsereg támogatta első kommunista román kormány miniszterelnöke volt, s ilyenformán még a mai ukrán-román feszültségek ellenére is megérdemli, hogy utca legyen róla elnevezve az ukrajnai Солотвино-n, azaz Aknaszlatinán?


Ukrajna és Románia között a Tisza a határ, a néhány éve újra megnyitott határállomás mellett kétnyelvű óriásplakát hirdeti: „A Tisza, mely összeköt minket.” A román oldali Máramarosszigeten, azaz Sighetu Marmațiein, ahol még a román boltosok is szívesen fordítják magyarra a szót az idegen kedvéért, a főtérről induló, Nicolae Titulescu román királyi külügyminiszterről elnevezett utca váratlanul szalad neki a határnak, látszik, hogy nem ilyen rövid fesztávra szánták. Száz méter és egy óra múlva a túlparton már вулиця Сігітська, Szigeti utca néven vezet rá a főutcára, amely mellett a szomszédos Tiszafejéregyházán (Біла Церква, Biserica Albă) az 1920-ban Szigettől elvágott haszidok alapítottak 1941-ben elnémult temetőt, és Ștefan cel Mare 15. századi moldvai fejedelem köztéri mellszobrára, amely mellett a sarkon, a Raiffeisen bank automatája fölött tűnik fel egyetlen házon a minden bizonnyal 1938-1944 közöttről ottmaradt Ujpesti-út felirat. Ghost script a javából.


5 megjegyzés:

Peter írta...

Én úgy gondolom, inkább ez Új Pesti út lehet... Nem tűnik logikusnak 400 kilométer távolságból egy városrészt megjelölni az út célpontjának illetve irányának. Pesten a Bécsi út logikus (volt), mert arra lehetett menni Bécsbe. De nem lenne értelme mondjuk Párizs vagy Moszkva egy külső kerületét adni elnevezésnek. Aztán lehet, hogy jókorát tévedek.

Studiolum írta...

Hát én sem tudok többet, mint ami a képről leolvasható. S a képen egybe van írva a név: Ujpesti-út. Ám Újpest 1950-ig külön város volt, dinamikusan fejlődő ipari város, ahová Aknaszlatináról, ha úgy nézzük, egyenes út vezetett, épp ez az átmenő főút. A kérdés az, hogy miért ezt a távoli állomást választották névként, mért nem a közelebbi Husztot, Beregszászt stb.

Peter írta...

A megoldás kulcsa ott lehetne, ha kiderülne, volt-e régi út (amit főútnak használtak) ugyanebben az irányban korábban.

Tamas DEAK írta...

Volt, a (mostani, illetve 2007-es) bányató mellett megy, és 99% hogy Horthy Miklós út volt szerintem (a korabeli névadási szokásokat figyelembe véve)

Tamas DEAK írta...

A magyarokkal itt is csak a baj van, nem integrálódnak.