A Kaukázus krónikása

Jermakov Tiflisze: Az óvárosi piactér (Maidan) a síita mecsettel és a Kura öreg hídjával


Ezt a történetet ott szokás kezdeni, ahol más történetek is kezdődnek: a Nílus mentén és a Szentföldön, azokkal a fotográfusokkal, akik az 1840-es évektől kezdve innen, az akkoriban legnépszerűbb Keletről látták el az európai közönséget albumokkal, majd a viktoriánus Grand Tour résztvevőit a helyi nevezetességekről készült képeslapokkal. Lesz majd szó róluk is. Mi azonban most a kevésbé ismert orosz szálon kezdjük el az elbeszélést, azokkal a mesterekkel, akik a Kaukázusban és Közép-Ázsiában fotózva jutottak el Anatóliába és Perzsiába. Közülük ha nem is a legkorábbi, de mindenképpen az egyik legnagyobb hatású a tifliszi Dmitrij Jermakov (1846-1916).


Az évszázadokon át perzsa kultúrájú Tiflisz (1936-tól Tbiliszi), „a Kaukázus gyöngye”, amely csak 1801-ben került orosz fennhatóság alá, a maga grúz, örmény, orosz, azeri-török, német, perzsa, francia lakosságával – amelyekről még írni fogunk – egészen 1917-ig egyedülálló kulturális, politikai és kereskedelmi híd volt Oroszország, Nyugat-Európa és a Közel-Kelet között. Említettük, hogy az azeri török nyelvű – és olykor orosz – Molla Nasreddin szatirikus lapot, amely Teherántól Bukarestig számos hasonló lap mintaképe lett, iráni azeri főszerkesztő alapította, két helyi német karikaturista rajzolta, és nemzetközi társaság szerkesztette Tifliszben 1906 és 1917 között. Jermakov gyökerei is hasonlóképpen sokfélék voltak. Apja, Luigi Cambaggio olasz építész volt, anyja pedig osztrák-grúz családból származó ismert zongoraművésznő, akinek második, orosz férje nevét fia, Dmitrij is felvette.

Vízimalmok a Kurán az 1893-as áradás idején. Lejjebb részlet a képből. További részletek itt


Jermakov katonai topográfiai akadémiát végzett Ananuriban, Tiflisztől száz kilométerre északra. Itt ismerkedett meg a fotózással, amely az 1860-as években már az oktatás része volt a katonai akadémiákon. Nem sokkal később, a 70-es évek elején már saját műtermet nyitott Tifliszben, a Dvorcovaján, amely ekkorra a fotográfusok utcájává vált. Itt nyitotta Grúzia első műtermét 1846-ban, mindössze hét évvel a fotográfia feltalálása után Henrik Haupt, és itt működött a legnagyobb korabeli grúz fotográfus, A. Roinashvili „Rembrandt” stúdiója is. Valószínűleg Jermakov is egy már létező műhelyt vett át, Ivanickij 1863-ban alapított fotóstúdióját.

A Dvorcovaja az 1870-es években, Jermakov felvétele

Jermakov nem sokkal a stúdió megnyitása után a legtekintélyesebb európai fotográfiai társaság, a párizsi Société française de photographie tagja lett. Nem tudjuk, ki ajánlotta a társaságba, amelynek belépési feltételei igen szigorúak voltak. Annyi bizonyos, hogy az 1874-es párizsi biennáléra már tizenhét képet küldött, ráadásul mind a tizenhetet a fekete-tengeri, törökországi Trapezuntból (Trabzon). Ekkorra már valószínűleg ott is volt egy stúdiója, mert igen sok fotója maradt fent a régióból.

Perzsa molla Batumiból

A 70-es évek végére neves fotósnak számított. Számos kiállításon nyert díjat Moszkvában, Olaszországban, Törökországban és Perzsiában. Fényképezte a perzsa uralkodócsaládot és arisztokráciát, és a perzsa sah udvari fotósa címmel tüntették ki.

Zeli-Sultan, a perzsa sah fia osztrák-magyar (!) egyenruhában

„A perzsa sah udvari képtárában számos festmény látható. Közülük nem kevés magát a sahot ábrázolja, többségükben gyatrán kivitelezett alkotások. A napokban azonban lehetőségünk nyílt megtekinteni a sah egy nagy félalakos képmását, amelyet a tifliszi Kolcsin festőművész készített Jermakov úr fényképfelvétele alapján. Aki korábban már látott portrékat Kolcsin, Siskov, Korganov vagy Pencsinszkij uraktól, az nem lepődik meg a mostani alkotás brilliáns kivitelén. A kép hamarosan megérkezik a teheráni udvarba, ahol minden bizonnyal ez lesz az első orosz festmény.”

– írta 1884-ben a tifliszi Kavkaz folyóirat. A híradás érdekes fényt vet a fotográfia egy jellegzetes korabeli alkalmazására: hogy előképként szolgált portréfestményekhez, kiváltva a modellt ülés hosszú óráit. Jermakov Tifliszben egy időben közös műtermet is vitt ilyen módon Pjotr Kolcsinnal, ahogy az egyik legnagyobb isztambuli fotós, Pascal Sébah is sok éven át készített előkép-fotókat a divatos festő, Oszman Hamdi bej számára.

Perzsa dervis

Jermakov elismertségének és katonai képzettségének köszönhette, hogy kinevezték az 1877-78-as orosz-török háború kaukázusi frontjának hivatalos fotósává. Minthogy fotográfiái katonai dokumentációnak minősültek, több mint egy évszázadon át nem voltak hozzáférhetőek. Csak a 90-es évek végén publikált közülük néhányat a Grúz Állami Levéltár.

Orvosok és ápolónők, illetve pihenő grúz tisztek az 1877-78-as orosz-török háborúban


Jermakov szenvedélye és specialitása azonban az etnográfiai fotózás volt. Hosszú utakat tett a Kaukázus eldugott völgyeibe, Közép-Ázsiába, Anatóliába, ahol elsőként fotózta a különféle nemzetiségű falvak lakóit.

Grúz hegyi férfiak és nők


Figyelembe véve a korabeli technika igényeit, a hatalmas kamerát, a Jermakov által előszeretettel használt nagy – többnyire 50×60 cm-es – üvegnegatívokat, és a mobil sötétkamrát, az ilyen kiruccanások valóságos expedíciónak számítottak, öszvérkaravánnal és sátortáborral, ráadásul többnyire olyan hegyi terepen, ahová még katonai expedíciót szervezni sem volt egyszerű feladat.

A Grúz hadi út sorozat egy darabja

Az etnográfiai fotózás azonban nemcsak szenvedélyt, hanem jó üzleti befektetést is jelentett Jermakovnak. A pétervári és moszkvai társasági körök számára Puskin és Lermontov óta a Kaukázus volt az az egzotikus Kelet, a romlatlan, nemes egyszerűség és a titokzatos idegenség földje, amelyet Nyugat-Európa Észak-Afrikában talált meg magának. A Kaukázus szinte áttekinthetetlen etnikai sokszínűségét már a század közepétől metszetes és kőnyomatos albumok illusztrálták az olvasóközönség számára. Jermakov az évek során százkilencvenkét ilyen albumot adott ki saját fotóiból a Kaukázus népeiről, falvairól és városairól, útjairól és műemlékeiről. Nyomtatott katalógusában már a századfordulón huszonötezres fotókészlettel hirdette magát.

Jermakov katalógusa, 1901

Sapkakészítők a tifliszi bazárban

Ami azonban Jermakov fotóiban a leginkább megragadja a mai nézőt, az az a figyelem a modell, nem mint etnográfiai kuriózum, hanem mint személy iránt, amely az időbeli és kulturális távolságot felfüggesztve kapcsolatot teremt közte és közöttünk. Az a személyesség és érzékenység, amelyre csak nagyon kevés fotográfus volt képes akkor is és azóta is.

Török férfi

Lazareva hercegnő tatár ruhában

Perzsa férfi

Jermakov halála után, 1916-ban teljes, hatalmas fotóanyagát a tifliszi egyetem vásárolta meg, ahonnét később a tbiliszi állami múzeumba kerültek. Az ezt követő évtizedek nem kedveztek közzétételüknek. Album, monográfia, jelentősebb kiállítás, amennyire utána tudtam járni, nemigen készült belőlük. Az életében Nyugatra került fotók közül a 90-es években kiállítottak néhányat, de katalógusról nem tudok. Eredeti albumai még nagy könyvtárakban is ritkaságszámba mennek. A sok tízezres fotóhagyatékból alig néhány száz képet ismerünk. Hatalmas szenzáció lesz, ha egyszer majd feltárják.

A Maidan öreg hídja, és lovas vízhordók

Jermakov fia, az első orosz pszichoanalitikus 1941-ben börtönben halt meg, a tisztogatások áldozataként. Dédunokája ma Moszkvában él, grafikus és fotós, méghozzá jó fotós. Blogján néha közzétesz néhány általa beszkennelt fotót a dédapai örökségből. Ez az itt bemutatott képek egyik legfontosabb forrása.

Grúz nő

Egy másik fontos forrás a New York Public Library digitalizált gyűjteménye, azon belül is George Kennan hagyatéka. George Kennan az 1870-es években az első amerikai volt, aki bejárta a Kaukázust, ahol helyi fotográfusoktól sok képet is vásárolt. Szép számmal vannak közöttük Jermakovtól is, amelyeket Kennan gyakran névvel jelölt, máskor azonban csak a fotók jellegzetes, apró cirill betűvel nyomtatott képaláírásai bizonyítják eredetüket. Minden bizonnyal sok más korabeli hagyatékban is lehetne találni még Jermakov-fotókat.

Lakóház Tifliszben

Egy harmadik forrás Rolf Gross oldala, aki a 80-as években tanított Tbilisziben. A múzeum igazgatójával megbarátkozva megkapta tőle azokat a próbanagyításokat, amelyeket helyi kiállításokra vagy naptárhoz készítettek, s amelyek egyébként a szemétkosárban végezték volna. Most, húsz év után közzétette őket az interneten. Egy részük már ismert máshonnan, de húsz körüli képet ő publikált először.

A Botanikus kert utcája a szunnita mecsettel

Azt a nem egészen háromszáz Jermakov-fotót, amelyet idáig sikerült összegyűjtenünk, igyekeztünk elhelyezni a Kaukázus alábbi térképén, de ez inkább csak hangulati aláfestésnek jó, hiszen a hozzáférhető képek többsége Tifliszt ábrázolja. Ráadásul az ottani helyszínek legnagyobb része sem létezik már. Lebontották a piacteret, a síita mecsetet, a Maidan híres hídját, a régi Tiflisz legszebb, legjellegzetesebb épületeit. A Jermakov-fotók hangulatát ma már csak az Avlabari-negyedben érezni, de onnét nincs tőle fotónk. A régi Tiflisz képeiből viszont nagy gyűjteményünk van tőle és másoktól, amelyeket szeretnénk majd egy századfordulós várostérkép megfelelő pontjaihoz kötve publikálni, így rekonstruálva az eltűnt régi Tifliszt.

ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap ermakovmap


J. Grassl: Karte des Kaukasischen Isthmus, 1856. • Áttekintő (5 MB)Eredeti (21 MB)

Susai örmény nő gyerekkel

Amióta ezt a bejegyzést felraktam, újabb Jermakov-fényképek is felbukkantak a neten. Ezeket már nem a térképre rakom fel, hanem mozaik formájában, amelyet a további fényképek előkerülésével fokozatosan bővítek.

Zsidó a dél-grúziai Ahaltszihéből

ermakovplus2 ermakovplus2 ermakovplus2 ermakovplus2 ermakovplus2 ermakovplus2 ermakovplus2 ermakovplus2 ermakovplus2 ermakovplus2 ermakovplus2 ermakovplus2 ermakovplus2 ermakovplus2 ermakovplus2 ermakovplus2 ermakovplus2

Kubáni terület, Biberdov aul, abház nők

ermakovplus2 ermakovplus2 ermakovplus2 ermakovplus2 ermakovplus2 ermakovplus2 ermakovplus2 ermakovplus2 ermakovplus2 ermakovplus2 ermakovplus2 ermakovplus2 ermakovplus2 ermakovplus2 ermakovplus2 ermakovplus2 ermakovplus2

Akhtani, a templom bejárata

ermakovplus3 ermakovplus3 ermakovplus3 ermakovplus3 ermakovplus3 ermakovplus3 ermakovplus3 ermakovplus3 ermakovplus3 ermakovplus3 ermakovplus3 ermakovplus3 ermakovplus3 ermakovplus3 ermakovplus3

Tiflisz, 24 arsin hosszú gerenda vontatása ökörfogattal

8 megjegyzés:

Petrus Augustinus írta...

A perzsa sah fián gondolom a szokásos ezredtulajdonosi egyenruha van, hiszen az ezredtulajdonosi jognak adogatása szokás volt uralkodócsaládok közt. Ám nekem valahogy feltűnik az egyenruha kicsit jellegtelen volta; ez gyalogsági, lovassági, netalán tüzérségi ezrednek a tulajdonosi egyenruhája? Vagy nagyon a sötétben tapogatózok?

Valamint azt is érdekes lenne tudni, hogy mikori a fénykép. Hiszen hazánk neve hivatalosan már 1867-től Osztrák-Magyar Monarchia, ám én úgy tudom, hogy ennek külföldi használata csak a 90-es években terjedt el. Lehet, hogy a perzsa kollegák már hamarabb odafigyeltek? Én kifejezetten a sisak miatt mondanám, hogy közelebb van a 70-es évekhez, mint a századfordulóhoz.

Valamint nem ennek a bejegyzésnek kéne 'A Kelet képei' bugyorban lennie, és nem fordítva; a bugyornak itt? :-)

Отличная работа, как всегда!

Studiolum írta...

Sajnos nem vagyok tájékozott a korabeli egyenruhákban, nem tudom közelebbről meghatározni, mit visel Zeli Sultan. Reméljük, szakértő olvasóink segítségünkre sietnek majd.

Az orosz aláírásban valóban csak „osztrák” szerepel, én egészítettem ki osztrák-magyarra, hiszen számunkra meg a pontos fordítás nézne ki hiányosan.

A bugyornak itt a címe szerepel, mintegy visszautaló linkként, hogy aki később nem a bugyor felől jön egy-egy ilyen bejegyzéshez azonnal tájékozva legyen a gyűjtőposztról. A bugyorban viszont már ott van a térképen Jermakov képe is az ide mutató linkkel, és hamarosan listát is illesztek rá a képeken szereplő feliratok megismétlésével.

Благодарен, как всегда!

Máthé Áron írta...

Tiflisz eredetileg grúz város, tehát azt írni róla, hogy "évszázadokon át perzsa kultúrájú" nagyon durva ferdítés, ráadásul a lakosságnál kihagytad a grúzok felsorolását, viszont egy csomó nyugati népet belevettél, akik kevésbé voltak jellemzőek a városra, mint a grúzok.
Kétségtelenül volt egy perzsa hatás, de Tiflisz (Tbiliszi) grúz volt mindig is.


Mindettől függetlenül nagyon jó az anyag, és gratulálok az előbányászáshoz!!!

Studiolum írta...

Az általad használt „durva ferdítés” kifejezés szándékos torzítást feltételez, amelyet nem látom, mire alapozhatna bárki akár itt, akár a blog többi írásában. A hiányra tárgyilagosan is fel lehet hívni a figyelmet, nem feltételezve mindjárt hátsó szándékot a szerző részéről, vagy legalábbis nem állítás formájában megfogalmazni az ilyen feltételezést, amíg be nem bizonyosodik. Szeretném távol tartani a magyar blogvilágban szerencsétlen módon elterjedt vagdalkozó kommentstílust a Wang folyótól.

A bejegyzés angol változatában ugyanerről leveleztünk a blog azeri társszerzőjével, Arazzal, ennél empatikusabb megközelítésben, s én be is ismertem, hogy tényleg nem volt szerencsés ez a megfogalmazás, amellyel természetesen nem a grúzok jelenlétét akartam letagadni tulajdon fővárosukban (noha ekkoriban éppen kisebbségben voltak ott, az 1897-es 225 ezres lakosságból mindössze 70 ezren), hanem a mondat központi mondanivalójának megfelelően a más országokhoz „hídként” szolgáló nációkat akartam felsorolni, akármilyen kevesen voltak is, mint a csupán háromezres, de igen befolyásos német vagy a francia lakosság. Kevéssel kommented megérkezése előtt válaszoltam neki és javítottam a mondatot mindkét változatban.

Tiflisz természetesen grúz város volt, de az 1500-as évek elejétől, a Szafavidák felemelkedésétől kezdve, ahogy az egész Dél-Kaukázus, a perzsa kulturális (és gyakran politikai) központok hatottak rá egészen az orosz bevonulásig: perzsa hatás érvényesült a kultúra minden területén, akárcsak Bakuban vagy Jerevánban. Erről ma már kevés szó esik, de a korabeli irodalom és útleírások ezt még magától értődő tényként kezelték. Ezekre az évszázadokra utalok, s erre a kulturális hatásra, amely nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy Tiflisz egészen az 1917-es forradalomig természetes kapcsolatban állt Teheránnal, sokkal inkább az orosz birodalom más városainál, s az emberek könnyedén mozogtak ide-oda a két központ között, mint éppen Jermakov vagy sokan mások, akikről majd később írok.

Edit írta...

Érdekes a kontraszt a híres Prokugyin-Gorszkij színes sorozattal: http://www.loc.gov/exhibits/empire/ethnic.html Ott mindenki úgy néz a képeken, mintha máris a kivégzőosztag előtt állna. A tájképek, épületképek gyomorszorítóak. Én eddig ennek mélyebb jelentést tulajdonítottam, közelgő kataklizmák metafizikai előérzete, stb. stb. :)

De úgy tűnik, csak a fotográfus személyisége, tehetsége a különbség.

Studiolum írta...

Én alapvetően a fotós személyiségének tulajdonítom a különbséget. Azt remélem, ebben a Kelet korai fotósairól szóló sorozatban nyilvánvalóvá fog válni, hogy már akkor is mennyire más képeket csinált az egyik fotós, mint a másik. De tény, hogy a közelgő kataklizmának ez az előérzete már a századfordulótól, de főként 1905-től áthatja az egész orosz szellemi életet, így Prokugyin-Gorszkijnak legalább a későbbi képein is ott lehet.

tchia maia írta...

Grúziával foglalkozó blogomban (gruziaban.blogspot.com) közzétettem néhány képet és egy gondolatot a gyűjteményből, remélem nem ellenzi a szerző.

Studiolum írta...

A szerző örül neki, és reméljük, a fotográfus is, ha látja ;)