Férfi macskával


Ahogy Kínában minden császár trónralépésével új időszámítás kezdődött, úgy tagolják a Studiolum időszámítását is az egymást követő projektek főszereplői. „Ez akkor volt, amikor… a Radnóti-centenáriumra, a hongkongi Stein Aurél-kiállításra, a Kaufmann-kódexek bemutatójára készültünk…” A március óta tartó korszakot a legnagyobb magyar iranista, Kégl Sándor (1862-1920) neve fémjelzi.


Kégl Sándor nemesi családban született, birtokaik központja a Ráckevével szemben, a Duna bal partján fekvő Szentkirálypuszta volt. Családjában természetes dolog volt a nyelvek ismerete, a családtagok a magyar mellett felváltva beszélgettek és leveleztek angolul és franciául is. Sándor azonban mindenkit messze felülmúlt ebben. Tanárai elképedésére már a gimnáziumban minden irodalmat eredeti – latin, görög, német, angol, francia, olasz – nyelven olvasott, majd további négy év alatt tökéletesen megtanulta az orosz, holland, dán, svéd, spanyol és portugál nyelvet. A főbb európai nyelvek után a keletiek felé fordult, s törökül, perzsául, arabul, héberül, tatárul és szanszkritul is megtanult. A nyelvtanulást egész életében folytatta: elsajátított számos további iráni és indiai nyelvet, élő és holt skandináv nyelvjárást, sőt az első világháború alatt birtokán dolgozó orosz hadifoglyoktól csuvas és mordvin nyelven is tanult.

Kégl Sándor jegyzetfüzeteinek egy jellemző oldala szanszkrit, perzsa, arab, izlandi, svéd nyelvű bejegyzésekkel

Ebben az időben tért haza hosszú keleti útjáról – ahogy azt már megírtuk – Vámbéry Ármin, a másik nagy nyelvtehetség, s az ifjú Kégl Sándor az ő kedvéért iratkozott be az egyetemre keleti nyelvekre, ahol Vámbéry mellett a másik európai hírű tudós, Goldziher Ignác volt a mestere. Mindkettővel egy életen át tartó barátságot kötött. Miután 1889-ben ledoktorált, Vámbéry javaslatára egy évre Perzsiába utazott, hogy tökéletesítse nyelvtudását. Vámbéry a legjobb ajánlásokkal látta el Konstantinápolytól Teheránig, még magához a perzsa sahhoz is ajánlólevelet adott neki.

Császártól császárig. Kégl Sándor Ferenc József nevében kiállított útlevele, és Vámbéry Ármin által írt ajánlólevele Nasser al-Din sahhoz.


Perzsiában nyelvészeti és irodalmi tanulmányai mellett elsősorban kéziratokat vásárolt. Páratlan értékű és kitűnően összeválogatott gyűjteménnyel tért vissza Magyarországra. A következő harminc évben ezek alapján készítette el számos perzsa és török irodalmi mű nemzetközileg is nagyra becsült kiadását.

Ahmed pasa (?-1497) burszai szultáni kormányzó verseinek 1531-ben Edirnében másolt gyűjteménye Kégl Sándor könyvtárából, és Kégl Sándor latin betűs átírása.


Hazatérve a perzsa nyelv és irodalom magántanára lett a budapesti egyetemen, de emellett indológiát is tanított, s összehasonlító kurzust tartott a perzsa és szanszkrit epikus költészetről, mindezt úri passzióból, díjazás nélkül. Hetente kétszer befogatott a hintóba, a vasútállomásra ment, majd a Keleti pályaudvartól bérkocsival az egyetemre hajtatott. Az órák után azonnal visszatért a birtokra, ahol idejének legnagyobb részét töltötte nyelvtanulással, olvasással, tanulmányírással és könyvtára gyarapításával. A korra jellemző, hogy a környező kisvárosok könyvkereskedői a legújabb szakkönyveket és folyóiratokat is azonnal beszerezte számára az egész világról, Londontól Szentpéterváron át Indiáig.

Kégl Sándor orosz nyelvű jegyzete az általa előfizetett szentpétervári Вестник Европы tudományos-politikai-irodalmi folyóirat egyik cikkéből, 1885

Sem Kégl Sándor, sem két testvére nem alapított családot. Halálukig együtt maradtak a szentkirálypusztai birtokon, amelyet Sándor öccse, a jogász János irányított igen hozzáértő és korszerű módon. Húguk, Teréz Sándorral együtt tanulta az újabb és újabb nyelveket, emellett esszéket írt a kortárs angol irodalomról, és a hazai amatőr fényképezés úttörői közé tartozott.


Kégl Sándor végrendeletében a Magyar Tudományos Akadémia Keleti Gyűjteményére hagyta hatalmas könyvtárát, a legjobb hazai iranisztikai és indológiai szakkönyvtárat. A könyvtárral együtt az Akadémiára került teljes kéziratos hagyatéka is, sok kötetnyi jegyzet, levelezés, dokumentumok. Könyveivel és Perzsiából hozott kézirataival ellentétben ezeket azóta sem olvasta senki: mindezidáig lezárt dobozokban hevertek az Akadémia kézirattárában.

Kégl Teréz angol nyelvű levele bátyjához Teheránba, 1889

Idén decemberben, halálának kilencvenedik évfordulóján azonban az Akadémiai Könyvtár kiállítással és konferenciával szeretne megemlékezni a nagy tudósról, s ez alkalommal végre kéziratai is napvilágra kerültek. Tavasz óta rendszerezzük őket. Számos érdekes darabjukat nemcsak a decemberi kiállításon, hanem – szokásunkhoz híven – a Kégl Sándor életének és munkásságának szentelt honlapon is bemutatjuk. A honlap befejezéséhez közeledik, s olvasóink itt már a hivatalos megnyitó előtt beletekinthetnek néhány elkészült részletébe.


A Kégl család történetéről szóló összefoglalót a kéziratos hagyatékban talált másfél száz fotóval illusztráljuk. A fényképeket minden bizonnyal Kégl Teréz készítette két testvéréről és önmagáról, apjukról, cselédeikről, a birtokról. És nem utolsósorban a birtok valódi urairól: a macskákról.



Idősebb Kégl Sándor, röviddel halála előtt


27 megjegyzés:

Király Péter írta...

"órák után azonnal visszatért a birtokra".
Érdekes, ezek szerint nem nagyon volt jóban a tanítványaival. Úgy emlékszek, hogy Germanus önéletírásában olvastam, hogy ő feljárt Vámbéryhoz. Vagy az óra utáni diskurálás nem volt akkoriban divat? Netán Kégl volt távolságtartó? Voltak olyan tanítványok, akik őt vallották mesterüknek? És vajon Vámbéry miért franciául írt s sahnak? A diplomáciai nyelv miatt?

Pejho írta...

Irigylésre méltó,hogy ilyen csodálatos és izgalmas munkát végezhet. Érdekes lehet elsőként betekinteni egy munkájáról már jól ismert ember magánéletébe és a fényképeken keresztül életének szinhelyére.
Köszönöm, hogy önön(önökön) keresztül én is belekukkanthatok.

Fejes László írta...

"...az első világháború alatt birtokán dolgozó orosz hadifoglyoktól csuvas és mordvin nyelven is tanult."

:)

Ugye nem hisszük, hogy az oroszok beszéltek mordvinul és csuvasul?

Egyébként ismét szép poszt, köszönjük.

Studiolum írta...

@ kiru: Úgy tűnik, Vámbéryval és Germanusszal ellentétben, akik ízig-vérig társasági emberek voltak, Kégl rendkívül visszavonult volt. Egyetlen képe maradt fenn, ahol diákjaival együtt látni, azon is eléggé félszegen áll. Tanítványa, Gaál László ugyan szép nekrológot írt róla, de közel harminc év tanítás után gyakorlatilag egyetlen tanítványa sem akadt, aki továbbvigye a munkásságát, ami azért távolságtartásra utal.

Hogy miért franciául írta az ajánlólevelet perzsa helyett (miközben perzsa nevén is aláírja: رشید افندی Rashid efendi), azt én is furcsálltam. Arra tudok csak gondolni, hogy a levél nemcsak közvetlenül a sah, hanem az útbaeső diplomáciai testületek számára is szolgálhatott (Kégl a perzsa útról írt esszéiben részletesen leírta, hány helyen kellett igazolnia magát út- és ajánlólevelekkel).

@ Pejho: Nagyon köszönöm. Valóban, nekem magamnak is nagy ajándék és öröm, hogy ilyen munkát végezhetek. Hogy másnak is tetszik, az meg már igazán hab a tortán.

A bekukkantási lehetőségek a következő napokban gyarapodni fognak, nézzen vissza!

@ Fejes László: Egy pillanatra magam is belegondoltam, mielőtt leírtam, hogy bevállaljam-e az „orosz hadifogoly = az orosz hadsereg fogságba esett katonája” – aki ha csuvasul beszél, akkor nemzetiségére nézve természetesen csuvas – ekvivalenciát, de minden precízebb körülírás annyival bonyolultabb lett volna, hogy végül legyintettem rá. Aki ebből azt hiszi, hogy sült oroszoktól tanult csuvasul, az a „látta Sámson az oroszlánt mentében” olvastán is a ruhadarabra gondol, és úgy is kell neki.

Nagyon érdekes egyébként ez a helyzet, a soknemzetiségű orosz hadifoglyok beáramlása az európai kultúrába, amelynek etnográfus és nyelvész képviselői végre szabadon tanulmányozhatták nyelvüket és kultúrájukat, amelyre az elzárt orosz birodalomban addig kevés lehetőségük volt. Az ezzel kapcsolatos Kégl-dokumentumokról külön bejegyzést szeretnék írni, megemlítve az általam ismert egyéb eseteket is, amelyekhez minden további adalékot örömmel fogadok.

Névtelen írta...

Már a felütés, a macskás portré jelezte, hogy rendkivüli ajándék lesz ez a poszt. És valóban,az volt. KÖSZÖNÖM !
Én nem furcsálltam,hogy nem volt tanítványai barátságos, a kapcsolatokat gondosan ápoló mestere.Úgy képzelem, hogy aki ennyi nyelvet birtokol, az sosem szomjas a párbeszédre.Számomra ő egy hús-vérré vált regényalak,s a család is nemkülönben az.
Ráadásul szép emberarc !!.
Igen, a századelőn a tanár urak konflissal érkeztek az egyetemekre, hogy egy-egy előadást megtartsanak.Már érkezésük is esemény volt, nem szükségeltetett holmi imidzsépítés.

bitxəšï írta...

Gondolkoztok a kéziratok kiadásán?

Váraljay Gabriel írta...

Az ember aki a tudásnak szentelte az egész életét! Nagyszerű történet!

bitxəšï írta...

Hadifoglyokról jut eszembe, hogy Kúnos Ignác is végzett nyelvi gyűjtést egy hadifogolytáborban, ő a tatár nemzetiségű orosz hadifoglyokkal dolgozott.

méhészborz írta...

Léteznek ma ilyen emberek?

Studiolum írta...

Megrendítő kérdés.

Studiolum írta...

@ bitxəšï: Nagyon köszönöm a Kúnos Ignác-hivatkozást! Korábban olvastam róla utalást, de ha adnál hozzá irodalmat, részletesebben is bedolgoznám a tervezett posztba.

A kéziratok kiadásáról szólva, amikor először megláttam a kicsomagolt füzeteket, azt gondoltam, ezt mindet fel kellene tenni a netre. Most, a mennyiség láttán már nem vagyok biztos, hogy az Akadémiai Könyvtár szívből akarná ezt, de én rajta leszek.

@ Névtelen: Én, ha nem is annyit, mint Kégl Sándor, de elég sok nyelvet beszélve azt tapasztalom, hogy minden egyes nyelvvel nő az ember kedve a párbeszédre, a másik kultúra felé menetirányzott komp tényleges használatára. Jó példa erre a korábban említett (noha gyakran negatívan emlegetett) Germanus Gyula. Ha valaki mégis lemond a párbeszédről, az inkább az ő egyéni habitusában gyökerezik, függetlenül a beszélt nyelvek számától.

Farkas írta...

Harmatta János azt mesélte mindig, hogy Moravcsik Gyula is így tanult nyelveket a hadifogságban: maga mellé ültetett egy törököt meg egy másik türköt (tatár vagy kipcsák?, már nem emlékszem), és mire vége lett a háborúnak megtanult mindkét nyelven. Ebből lett aztán a Byzantinoturcica. Lehet, hogy a nekrológja is említi az Antik Tanulmányokban.

bitxəšï írta...

Itt olvastam erről:

Seres István: Újabb adatok Kúnos Ignácnak az I. világháborús hadifogolytáborokban folytatott turkológiai kutatásaihoz.

Az előkelő idegen - Vámbéry Tanulmányok, 2006.
http://www.mek-oszk.uz.ua/05000/05071/05071.pdf


Ha minden igaz, Kúnos anyagát Kakuk Zsuzsa adta ki.

Ezt nem olvastam, de a címe alapján talán használható:

Rásonyi László: A magyar keletkutatás orosz kapcsolatai. Budapest, 1962.


Más.

Sikerült további infót szerezni a japán-orosz nyelvi kapcsolatokról?

. írta...

Mai ésszel és tapasztalatokkal különösen meghökkentő Kégl Teréz a fotózásról megjelent írásának egy befejező gondolata,1906 decemberéből: "Mert, aki ebben a mi idegpusztító modern világunkban egyszer bejut a setét szoba elszigetelt, jóleső csendjébe..."

Studiolum írta...

Nagyon köszönöm az adalékokat!

Sajnos a japán-orosz nyelvi kapcsolatok kezdeteiről nem találtam semmi továbbit az orosz szájtokon. Az intenzív orosz keletkutatást tekintve kizárt, hogy ne legyen irodalma, de nem bukkantam nyomára. Nem feledkeztem meg a publikációról, csak reméltem, hogy sikerül még gazdagítani, de most már közzéteszem azt, ami van.

Igen, Kégl Teréz e sorának olvastán én is arra gondoltam: lehet, hogy lesz még kor, amikor a mi világunkra is mint a boldog békeidőkre gondolnak vissza?

Másfelől azonban a korabeli irodalom azért arról tanúskodik, hogy a világháborút megelőző évtized az abnormálisan felfokozott feszültségek ideje volt, amelyhez képest a miénk, hiába zaklatottabb, elviselhetőbbnek tűnik.

bitxəšï írta...

Talán a héten még megpróbálok keresni valami kiegészítő infót az orosz-japán nyelvi kapcsolatokról. Ha lesz valami, megírom.

bitxəšï írta...

A CiNii-n (http://ci.nii.ac.jp/)
találtam néhány cikket, de azok inkább az egyes japán nyelvi anyagok elemzésével foglalkoznak.

bucin írta...

az íróasztalon lévő könyvkupac (második kép) nagyon király!
sajnos a tudósok többségének nincsen kinevelt tanítványa:( a probléma, hogy egy tudós nem tudja leírni a tudásának 100%-át cikkekbe/könyvekbe, így ha nem adja át szóban, akkor az vele száll a sírba, és akkor még nem is beszéltem a személyes szakmai kapcsolatairól, amit szintén át lehet(ne) adni

bucin írta...

kis apróság: "Ahogy Kínában minden császár trónralépésével új időszámítás kezdődött" - a következő újévtől kezdődött az új időszámítás, addig a régi császár szerint datáltak
a módszer hátránya, hogy ha teszem azt nyáron elhal a császár és az utód nem éri meg a következő újévet, akkor ő kimarad ebből a rendszerből, persze ez egy eléggé speciális eset

Unknown írta...

Megint egy remek poszt, én meg csak tanulni járok ide.

Studiolum írta...

Nagyon megtisztelő, hálásan köszönöm!

@ bucin: Persze, így van, csak ezt precízen kifejteni éppolyan céltalanul bonyolultnak tartottam volna itt, mint azt, hogy mi teszi az orosz hadifoglyot orosszá.

Ma Yuan egyik novellájában egyébként épp erről a speciális esetről van szó, egy olyan aranypénzről, amelynek verőtövét már elkészítették és mintát is vertek vele, de végül is épp emiatt az eltolódás miatt már nem került forgalomba, s ezért a mintapéldányok felbecsülhetetlenül értékessé váltak a gyűjtők számára.

Unknown írta...

Úgy tudom, Mándoky Kongur István gyerekkorában a kunmadarasi szovjet laktanya sorkatonái között alapozta meg a kazah nyelvtudását. Neki már nem telt hadifogolyra.

Studiolum írta...

Így van, sőt én úgy olvastam, hogy üzbégül és még egy további turk nyelven is megtanult, mert a katonákat évenként rotálták (ide csak kipróbált öregeket hoztak utolsó szolgálati évükre). Ebben a rendszerben már nem volt szükség hadifoglyokra; ha úgy nézzük, a helyzet megegyezett Moravcsikéval.

bitxəšï írta...

Arra is volt példa, hogy az első világháborúban orosz fogságba esett magyarok a Vlagyivosztokban tartózkodó japán katonáktól tanultak japánul.
Én konkrétan csak a marosvásárhelyi Ráday Gyuláról tudok, de lehettek még mások is rajta kívül.

Studiolum írta...

بالاترین این مقاله را ذکر کرد. خیلی ممنون

A Balatarin perzsa sajtószemle idézte ezt a bejegyzést. Nagyon köszönjük!

Goldziher - Orient írta...

jó volt visszaolvasni 3 év után :)

http://goldziher-orient.blogspot.hu/2013/08/kegl-sandor-wang-folyo-es-perzsa-nyelv.html


néhány megjegyzés a kommentekhez:

tanárság - tanítványok nevelése

I.

Kégl nem volt abban az értelemben "tanár", hogy professzor, azaz kinevezett rendes tanár. magántanár volt, Privatdozent, a német rendszer szerint, ami habilitált doktort jelent csupán, pénz nem jár érte (ma sem, Németországban), viszont köteles félévente egy kurzust tartani azon az egyetemen, ahol habilitált (ha máshol nem tanít) különben elvesztheti a címét. Ha ez a német szabályozás érvényesült anno itthon is, akkor Kéglnek kötelező volt tanítania.

Persze élvezhette is akár, de amilyen befeléforduló volt, ami az írásból is kiderül, ez nem feltétlenül állt fenn :)

Goldziher - Orient írta...

II. tanítványok

egyetemen tanítványokat nevelni nemcsak azt jelenti, tudást átadni (mint a gyermekeinknek) hanem szervezett formában szerepeket játszani: előadó, vizsgáztató, témavezető, bíráló - mindezek más más szerepet és jogkört jelentenek.

a klasszikus német rendszerben a magántanár, a Privatdozent (lsd előző komment) ugyan taníthat, de ritkán vizsgáztathat (pl meghívott tagként) és nem lehet - általában - témavezető sem. Ez a Professzor jogköre és feladata. Ha viszont valakinél nem lehet vizsgázni, doktorálni, az nehezen nevelhet tanítványokat formálisan. (Érdekes lenne tudni, kinél doktorált =kinek volt "formális" tanítványa pl az említett Gaál László). A tanítványság következő lépése aztán, hogy a tanárunk (profunk) tanársegédje leszünk, nála habilitálunk, ő patronál...mindez Kégl esetében nem volt lehetséges