Szent Péter bárkája

1506. márciusának utolsó napjaiban, kevéssel Krisztus fogantatásának ünnepe előtt bontani kezdték a nyugati kereszténység legrégibb és legszentebb templomát, a római Szent Péter-bazilikát. A tettesek nem pogányok vagy eretnekek voltak, hanem maga Krisztus földi helytartója és Szent Péter utódja, II. Gyula pápa. Az indok a még Nagy Konstantin által alapított régi bazilika állítólagos rossz állapota volt, de a megalomán pápának nagyon is kapóra jött az ürügy, hogy Michelangelóval terveztetett – és soha meg nem valósult – roppant síremléke, az ugyancsak vele kifestetetett Sixtus-kápolna és a Raffaellóval dekoráltatott pápai lakosztály mellett még egy hatalmas vállalkozás, a kereszténység új főtemploma is hirdesse az ő nevét. A vállalkozás, amelybe nemcsak a régi bazilika, hanem a katolikus egyház is beleroppant – az építkezésre pénzt gyűjtő búcsúcédulák váltották ki Luther reformátori tiltakozását –, majdnem kétszáz év múlva végül igen szerény eredménnyel zárult. Többszöri tervmódosítások során létrejött egy érdektelen nagy hodály, egy közhelyes építészeti megoldásokkal teli patchwork-templom, amelynek roppant nagyságát a középszerű homlokzat leértékeli, s amelynek utolsó mentőövét, Bernininek a homlokzat előtti oszlopsorát Mussolini 1930-as években nyitott nagy sugárútja pukkasztja ki.

És még valami elpusztult, ami jelképe volt az egyháznak, emblémája a régi bazilikának, és egyik főműve egy új korszak alapító művészének. A régi bazilika főhomlokzatát egy Giotto által tervezett hatalmas mozaik díszítette, a Navicella, avagy Szent Péter bárkája. A mozaikot valamikor 1300 és 1330 között rendelte meg Jacopo Gaetani Stefaneschi bíboros, akinek ugyancsak Giotto által festett triptichonját ma a vatikáni képtár őrzi.

A mozaik azt a Mt 14:24-32-ből ismert jelenetet ábrázolja, amikor az apostolok viharban hánykódó halászbárkája előtt feltűnik Krisztus a vízen. Péter szeretné, ha ő is a vízen járhatna. Krisztus magához inti, Péter el is indul a vízen járva, de végül kétely fogja el és süllyedni kezd, úgyhogy Krisztus menti meg és emeli vissza a bárkába. A történet nem kevésbé emblematikus, mint maga az alkotás, az egyházat jelképező bárkával, s az azt jól-rosszul kormányzó, hite és emberi gyengeségei között ingadozó pápával.

Parri Spinelli szabad másolata a mozaikról, 1420 k. New York, Metropolitan Museum

A régi bazilika bontása és az új építése a szentély felől haladt a főhomlokzat irányába. A munkák 1610-re érték el a főhomlokzatot. Ekkorra már a bazilika papsága is felocsúdott az első dermedtségből, és mentették, ami még menthető volt. A mozaikot leválasztották, majd újból összeállították. Eközben azonban eredeti vonásai jócskán eltorzultak. Az a változat, amelyet 1674-ben Orazio Manenti helyezett el az új bazilika belső kapuja fölött, inkább gyenge barokk másolatnak tekinthető. Kötve hiszem, hogy Giotto vállalná az apaságot.

Szerencsére az eredeti mozaikról több kortárs másolat is készült, amelyek kvalitásosabbak a megcsúfolt eredetinél. Az egyik legszebb a strasbourgi Új Szent Péter-templom – St Pierre Le Jeune – freskója, amely szinte egykorú Giotto eredeti mozaikjával, de az Alpoktól északra divatos gótika stílusában fogalmazza át a korareneszánsz eredetit.

Egy másik nem sokkal későbbi másolatot Andrea di Bonaiuti készített 1365-67 között a firenzei Santa Maria Novella ún. Spanyol kápolnájában, amelyről hamarosan részletesen is írok. A freskóról hiányoznak a szeleket fújó démonok, újdonság viszont a bal oldali horgász, aki éppolyan elszántan pecázik, ügyet sem vetve az előtte zajló világtörténelmi eseményre, mint Brueghel Ikaroszának pecása.

És 2016-ban az erdélyi Kiszsolna (Senndorf/Jenna) pusztuló középkori szász templomában is feltárták egy 14. századi másolat töredékeit, amely a strasbourgi, a firenzei és egy pistoiai mellett a négy kortárs európai másolat közé tartozik. Ezekből csak az avatott szemlélő ismeri fel a kompozíciót, úgyhogy kép közlése helyett egy ilyen szemlélő, Szabó Tekla tanulmányához irányítom az olvasót. A tanulmány azt is bemutatja, hogy a kompozíció hogyan inspirált más korabeli, vitorlás bárka köré szervezett erdélyi és felvidéki freskókat, Az Egyház hajóját vagy Szent Orsolya és társai vértanúságát is. Az akkor még létező Népszabadság cikke jól összefoglalja a felfedezés jelentőségét.

Kiszsolna temploma ma és az 1940-es években, valamint a freskó maradványai a szentélyben

Egy éve azonban újabb bárka került a Vatikánba, nem kevésbé emblematikus Giotto festett bárkájánál. 1986-ban a Genezáreti-tó vízszintje különösen mélyre süllyedt, s ekkor találták meg a part iszapjában azt a kb. 9 méter hosszú vitorlás bárkát, amely Krisztus korának tipikus helyi halászbárkája volt négy evezőjével és tizenkét férőhelyével. A szénizotópos és kerámialelet-vizsgálat körülbelül a Kr.e. 50 és Kr.u. 50 közötti időszakra datálta, úgyhogy a bárka valóban Péternek vagy valamelyik kollégájának a tulajdona lehetett. A Genezáreti Múzeumban őrzött eredetiről a Nápolyi-öbölben a 17. század óta tevékeny Aponte hajóscsalád készíttette ezt a másolatot, amelyet 2023 márciusában, kevéssel Krisztus fogantatásának ünnepe előtt ajándékoztak Ferenc pápának. Szent Péternek ez a bárkája ha nem is a bazilika főhomlokzatán, de a Vatikáni Múzeum bejáratánál, a kiállításhoz felvezető lépcsőház közepén fogadja a mai zarándokokat, emlékeztetve az egyház eredetére, és lehorgonyozva azt az időben.