A létra

A görög szerzetes kitárja a kapu két szárnyát, a jeruzsálemi Szent Sír-templom homlokzatán felragyog a kora reggeli napfény. A tér még üres. Majd csak órák múlva kezdik megtölteni a zarándokcsoportok, színes ruhás peruiak és afrikaiak, ujgurok hosszú fehér köntösben, szír szerzetesek hímzett csúcsos sapkában, az ég alatt minden népből.


A Szent Sír-templom mint sokszor csonkolt ezeréves olajfa, mint csupa-heg öreg elefánt magasodik fel Jeruzsálem közepén. A Golgota szikláját és Jézus sziklasírját magában foglaló negyedik századi bazilika főhajója egészen a város észak-déli főutcájáig, a cardo-ig, a mai Suq Khan ez-Zeitig avagy Beit Habadig, a Textilkereskedők utcájáig ért, de az évszázadok pusztításai és ad hoc bővítései folytán mára csupán fele olyan hosszú, viszont számos hozzátoldással kiszélesített robusztus épületegyüttessé alakult. A térre néző mai főhomlokzata valójában csupán az egykori déli oldalbejárat, amely a fatimida kalifák 1009-es pusztítása, majd a keresztesek száz évvel későbbi újjáépítései során jött létre a mai formájában. Ilyennek látjuk már az egyik legkorábbi fennmaradt ábrázoláson is, Bernhard von Breidenbach 1486-os útleírásában, amelyről már korábban írtunk.

A Szent Sír-templomegyüttes és az előtte nyíló Hezékiás ciszternája a Dávid tornyának nevezett oszmán kori erődből nézve. Az együttest a Jézus sziklasírja fölött emelkedő Rotunda (másnéven Anastasis, azaz Feltámadás helye), és mellette a főbejárattól balra álló keresztes-kori csonka harangtorony uralja.

A Szent Sír-templomegyüttes mai (fent) és 4. századi (lent) struktúrája. Az ókori templom főbejárata a Propylaeumból és a keleti Atriumból nyílt, amelyek helyén ma a bazár van. A Golgota sziklájától balra nyíló déli bejárat bővült a mai főhomlokzattá.

A jeruzsálemi Szent Sír-templom Bernhard von Breidenbach 1486-os mainzi latin kiadásából.

A templom homlokzata a Detroit Publishing Company 1890-1900 közötti fotokrómján

A templom főhomlokzata ötszáz év alatt nem sokat változott. A kettős kapu közül a jobboldalit Szaladdin szultán befalaztatta, akárcsak a tőle jobbra lépcsőn át megközelíthető Frank kápolnát, amely az egyedüli közvetlen bejárat volt a Golgota sziklájához. De fölötte továbbra is nyitva áll az örmény Szent János-kápolna kettős ablaka, s attól jobbra a kisebb ablak a latin Golgota-kápolnára. A felső párkány fölött a templom kisebbik kupolája magasodik. A harangtorony legfelső szintje a kupolával földrengés áldozatául esett, az 1890-es fotó óta egy lapos lezárást is kapott. Egyetlen érdekes részlet van csupán, amely a Breidenbach-metszeten még nem látható, de az 1890-es fotón már igen, és azóta is mindmáig. Egy létra a jobboldali ablak alatt, az emeleti párkányra támasztva.

A kettős ablak 1890 körül…

…és 2017 karácsonyán.

A létra úgy tűnik, mintha csak alkalmilag lenne odatámasztva, éppen csak valami javítás céljából, s mindjárt el is kerül onnan. De jól tudjuk, hogy az ideiglenes dolgok a legmaradandóbbak. A létra már 1890 előtt is szerepel minden felvételen. Sőt már a fotográfia kora előtt is, az orientalista David Roberts 1839-es Szentföld-albumának címlapján.

Virágvasárnapi körmenet, 1900 k. Library of Congress

Az American Colony felvétele, 1898-1914 között. Library of Congress

Egy 1895-ös felvétel, innen

A Detroit Publishing Company felvételének egy másik változatán, 1890-1900 között

Illustrerad verldshistoria, tredje delen, Stockholm 1892, 240.

Picturesque Palestine, Sinai and Egypt, New York, 1881-1884

Josiah Wood Whymper rajza, aki 1874-ben és 1878-ban megjelent palesztinai könyvekhez készített illusztrációkat

Félix Bonfils: Kereskedők a jeruzsálemi Szent Sír-templom kapujánál, 1865 k.

James McDonalds felvétele, 1864

1862. április 6. Journey of the Prince of Wales to the Middle East, 1862, Part 1.

James Robertson fotója, 1857

Auguste Salzmann fotója, 1854

The Holy Land… from drawings made on the spot by David Roberts, 1839.

Adrien Egron, La Terre-Sainte et les lieux illustrés par les apôtres: Vues pittoresques, Paris 1837. Az előszó datálása 1836 július, a kép valószínűleg 1832 táján készült.

A jeles jeruzsálemi örmény fotográfus-család, a Kahvedjianok egy 1958-as felvételén a restaurálás alatt álló homlokzat állványzata mögött is jól látszik, és az állványzat elbontása után sem tűnik el vele együtt. Ilyenformán legalább száznyolcvan éve szerves része az épületegyüttesnek.



Az „ottfelejtett” létra problémáját először James E. Lancaster járta körül 1998-ban publikált, és azóta is folyamatosan bővített tanulmányában. Azóta többen számos további részletkérdést is tisztáztak.

A Jézus életének és a megváltás történetének legfőbb helyszínein épült szentföldi templomok minden keresztény felekezet legszentebb helyei. A kérdés épp ezért az, hogyan osztozzanak rajtuk. Ennek szabályozása a Szentföld oszmán meghódításától kezdve a Porta és az oszmán hatóságok kezében volt, akiknek alapvető érdeke volt a keresztény felekezetek megosztása és a szent helyekért való versengés gerjesztése, ami az oszmán hatalomtól való függésüket erősítette. A Porta mindenekelőtt az oszmán alattvalóknak számító görög és örmény egyházak igényeit támogatta a latinokkal szemben. A katolikus zarándokok lelki gondozását az oszmánok által megtűrt ferences rend látta el, s őket erősítette a konstantinápolyi francia követség is, amely az oszmán birodalom katolikus lakossága képviselőjének tekintette magát. Mellettük ott voltak még a kisebb felekezetek, a szír jakobiták és nesztoriánusok, a maroniták, a grúzok, az egyiptomi koptok, vagy az etióp orthodoxok is, akiknek jogai mindig attól függtek, mennyire tudták lefizetni az oszmán hatóságokat.

„Szükségemben az Urat hívtam / meghallotta hangomat templomából” (Zsolt. 18,6-7). Kopt szerzetes a Szent Sír-templomban.

Az 1750-es évektől az európai nagyhatalmak érdeklődése egyre mohóbban fordul a gyengülő oszmán birodalom felé, s a keresztény kisebbségek támogatása a befolyásszerzés egyik eszköze lesz. Az orosz birodalom az orthodoxok képviselőjeként lép fel, akik emiatt nagyobb részesedést követelnek a szent helyekből is. A Porta ezért először 1757-ben hirdet status quo-t, azaz a legszentebb keresztény helyek felekezeti tulajdonviszonyainak megváltoztathatatlanságát. Amikor száz év múlva az orosz előrenyomulást elkezdi ellensúlyozni a franciák növekvő oszmán befolyása és az általuk támogatott katolikusok szentföldi térhódítása, a kettejük konfliktusából kirobbanó krími háború előestéjén, 1853-ban a szultán újabb rendelettel erősíti meg a status quo-t. Az azóta végbement számos szentföldi politikai hatalomváltás ellenére a status quo lényegében máig érvényben maradt, amin az érintett felekezetek őrködnek a legféltékenyebben. Ma is gyakoriak a vélt vagy valós hatásköri túllépések miatti összetűzések, sőt fizikai összecsapások. 2004-ben, a Szent Kereszt felmagasztalásának szertartásán egy nyitva felejtett ajtó miatt verekedtek össze görög és ferences szerzetesek. 2002-ben egy kopt szerzetes tolta székét a napról az árnyékba, etióp területre: az ezt követő összecsapás után tizenegy szerzetest kellett kórházba szállítani.

Görög és ferences szerzetesek összecsapása a Szent Sír-templom előtt. Fortunino Matania rajza a L’Illustrazione Italiana 1901/48, december 1. számában. Az eset leírása ugyaninnen itt.

A két, 1757-es és 1853-as szultáni fermán ugyanis csupán annyit mondott ki, hogy mindennek úgy kell maradnia, ahogy van. De hogy hogy van, az számos részletkérdésben tisztázatlan maradt, s az egyes felekezeteknek más-más hagyománya van róla. A status quo-nak a kilenc legfőbb szent helyre vonatkozó szokásjogait, történetét és problémáit elsőként L. G. A. Cust foglalta össze 1929-ben, a palesztinai brit kormányzó számára írott The Status Quo in the Holy Places című memorandumában, s máig ez a legjobb összegzés róla. A Szent Sír-templom felekezetek közötti felosztásának és konfliktusainak leírása huszonhárom lábjegyzetelt oldalra rúg benne. A konfliktusok természetének illusztrálására érdemes teljes egészében idézni a fejezet bevezető áttekintését.

A Szent Sír-templomegyüttes mai felekezetközi tulajdonviszonyai

„Ahogy a többi szent helyen, úgy itt is csupán a három [görög, latin, örmény] jeruzsálemi patriarchátust tekintik tulajdonosnak a templomban, eltekintve a koptok tulajdonában lévő kis kápolnától. Egyedül ők kérhetik, hogy nyissák ki számukra a templom kapuját, ők vonulhatnak be körmenetben, és ők tarthatnak rendszeres szertartásokat saját döntésük szerint. Ahogy másutt, úgy itt is a Szentföldi Custodia ferencesei az egyetlen katolikus szerzetesrend, amelynek joga van önálló misézésre. A koptoknak sok évszázad szívós ittlét után a 16. században sikerült végleg megvetniük a lábukat, ám nincs itt formális lakhatási engedélyük. Nem tarthatnak napi szertartásokat, csupán tömjénezhetnek a szentélyeknél. Ugyanígy a szír jakobitáknak sincs formális lakhatási engedélyük, és csak a szent napokon misézhetnek. Sem a koptok, sem a szír jakobiták nem tarthatnak önállóan körmenetet, hanem csak az örményekkel együtt, kivéve nagypéntek délután, amikor mindketten önállóan vonulnak be, az orthodoxok és a latinok előzetes értesítése után. Az etiópoknak sem lakhatási, sem semmiféle szertartási engedélyük nincs a Szent Sír körzetében, kivéve húsvéti szertartás végzését a Szent Ilona-kápolna tetején, amely körül laknak.

A templom különféle részeinek jelenlegi jogállapotát a következőképpen foglalhatjuk össze:

(1) A főkapu, a homlokzat, Krisztus halotti kenetének köve, a Rotunda előtere, a nagy kupola és a Krisztus sírja fölötti Aedicula közös tulajdon. A három nagy felekezet közösen és egyenlő arányban viseli mindenfajta javítás költségét. A főkapu közös használatban van, de csak az orthodoxoknak van joguk tisztítani azt.

(2) A Katholikon kupoláját az orthodoxok kizárólagos tulajdonuknak tekintik. A többi felekezet nem ismeri el ezt, s úgy tartják, hogy a kupola a templom általános konstrukciójának része, így ők is részt követelnek maguknak minden javítási költségből. Az orthodoxok azonban elutasítják, hogy bármely másik felekezettel osztozzanak a költségeken. Mutatis mutandis ugyanez áll a Szent Ilona-kápolnára, amelyet az örmények, s a Szent Kereszt Feltalálásának kápolnájára, amelyet a katolikusok tekintenek kizárólagos tulajdonuknak.

(3) A Szűz Hét Boltívének tulajdonjogán a katolikusok és az orthodoxok, a Szent Nikodémus-kápolnáén az örmények és a szír jakobiták, a Deir al-Sultanén a koptok és az etiópok vitatkoznak. Ezek esetében egyik fél sem engedi meg a másiknak, hogy bármilyen javítást végezzen, vagy osztozzék a költségeken.

(4) A Megjelenés és a Kálvária kápolnája, illetve a megemlékező szentélyek mind egyik vagy másik felekezet kizárólagos tulajdonában vannak, de a többieknek bizonyos jogaik vannak szertartásokat végezni ezekben. Minden tervezett újításról vagy javításról értesíteni kell a többi felekezetet.

(5) A Katholikon, a galériák és a homlokzat előtti tér körüli kápolnák (a nyugati orthodox kápolnák kivételével) mind egyik vagy másik felekezet kizárólagos tulajdonában vannak, de a Szent Sír-templom együttesére vonatkozó status quo általános elvei érvényesek rájuk.

A három jeruzsálemi patriarchátus mindegyikét egy-egy elöljáró és klérus képviseli a templom területén belül, s egyetlen más felekezetnek sem engedélyezett, hogy hasonló módon képviseltesse magát.”

A Szent Sír-templom papsága és hívei. Életképek századeleji képeslapokon

Az összefoglaló hosszan részletezi a homlokzat tulajdonviszonyait is. Az ablakok eszerint az örmény Szent János-kápolnához tartoznak, ám az alattuk lévő párkány hovatartozása vitatott. Maga a párkány a görögöké, de az örmények a magukénak tekintik a felületét, ahová az ablakból a létrával le lehet ereszkedni, s ezt nagy ünnepeken rendszeresen használják is kilátónak. Ezen a ritkán alkalmazott praktikumon túl a létra mindenekelőtt arra szolgál, hogy vizuálisan állandósítsa az örmények jogigényét a szent hely néhány további négyzetméterére.

A görög orthodoxok nagypénteki Lábmosás-szertartása a főhomlokzat előtt az 1900-as évek elején, nézőkkel az örmény kápolna ablakai alatti párkányon. Két változat, valószínűleg más-más évből.

De mikor került a létra az ablakba? Mondhatnánk, hogy amikor örmény szerzetesek először ereszkedtek le a párkányra, hogy végignézzenek egy szertartást a templom előtti téren. De vajon akkor miért nem verték őket vissza a máskor oly harcias görögök, elejét véve a további jogbitorlásnak? Vagy mondhatnánk azt is, amit Lancaster feltételez, hogy valamikor régen egy kőműves végzett javítást itt a homlokzaton, s aztán ittfelejtette a létráját, ami idővel a status quo részévé, s ilyenformán mozdíthatatlanná vált. De akinek volt már komolyan dolga kőművesekkel, az tudja, hogy nem felejtenek ott csak úgy egy cédrusfa létrát. Inkább még a tiédet is magukkal viszik.

A magyarázatot a Cust-szöveg folytatása adja meg. Évszázadokon át ugyanis nemcsak a keresztény felekezetek voltak a Szent Sír status quo-jának részesei, hanem a muszlimok is, egészen pontosan a muszlim kapuőrök. Amikor ugyanis Omar kalifa 637-ben elfoglalta Jeruzsálemet, nagylelkűen nem a főtemplomban imádkozott – nehogy követői emiatt mecsetté alakítsák át azt –, hanem vele szemközt, ott, ahol ennek emlékére ma az Omar-mecset áll. A templomot visszaadta Sophronius pátriárkának, és muszlim kapuőrök védelme alá helyezte. Ez a szokás évszázadokon át megmaradt. Az 1289-es szaracén hódítás óta az El Insaibi család volt a kapu őre, majd az oszmán hódítás után a Judeh családdal osztoztak a feladaton: az utóbbiak őrizték a kulcsot, míg az Insaibiak nyitották a kaput. Mindez persze pénzbe került. Egy kapuszárny kinyitása 80 mil-be, mindkettő kinyitása 180 mil-be, amelyen a Judeh és az El Insaibi család 1:2 arányban osztozott. És ez nem volt kis pénz. Az 50 mil-es érme már ezüstből volt. Hagyományosan nem is sokszor nyittatták ki a templomot, hanem csak nagy ünnepekre. A status quo alapján például az orthodoxok fizettek a nagycsütörtöki kapunyitásért, a katolikusok a nagypéntekiért, és az örmények a nagyszombatiért.

Ötven mil-es ezüst érme a brit mandátum idejéből. Ezért már az egyik kapuszárnyat kétharmadáig kitárták volna.

A templom kapuzára ma, arab felirattal

Hétköznapokon azonban, írja Aviva Bar-Am Beyond the Walls: Churches in Jerusalem, 1998 c. könyvében, a szerzeteseknek nem érte meg kinyittatni a kaput. Nekik maguknak nem kellett ki-be járniuk. Ételre-italra viszont szükségük volt. Ezért ereszkedtek le az örmények az emeleti párkányra, ahonnét kötéllel húzták fel a nekik hozott élelmet a templom előtti térről. Ez ellen a görögök a status quo előtt nem tiltakozhattak. A status quo pedig már az ott lévő létrával állapíttatott meg, így hát az ellen sem lehetett szavuk.

A különféle fényképeken és rajzokon emellett még az is látszik, hogy a párkányt, sőt a létra fokait is cserepes zöldségek termesztésére használták. Noha a létra mozdíthatatlan volt, a cserepek szabadon közlekedhettek a párkányon, rájuk nem vonatkozott a status quo.

A főhomlokzat fényképeit végignézve az is jól látható, hogy a létrát legalább 1854-től az 1890-es évekig vaspánttal és szögekkel erősítették a templom falához. Ez egyfelől kizárja a feledékeny kőműves-elméletet. Másfelől arra utal, hogy a létrát ekkor még tényleg használhatták, és fontos volt, hogy biztosan tartsa a le-fel közlekedőket, illetve egy rossz mozdulattal se lehessen lelökni a templom előtti térre, a zarándokok és árusok fejére. 1895-től azonban már rögzítés nélküli létrát látunk itt. Az utóbbi tíz évben pedig még az ablakot is ráccsal zárták le. A létra ilyenformán pusztán reprezentatív céllal maradt az ablak alatt.

A templom kapuja ma már minden nap nyitva van. A létra immár teljesen szükségtelenül áll ott a homlokzaton. Csupán egy impraktikus jav fölött megszerzett jogot jelképez, de ott marad mindaddig, amíg nemcsak a bárány és az oroszlán, de a görög és az örmény szerzetes is testvérnek tekinti majd egymást.

Van valami metaforikus ebben a valaha tágas és osztatlan bazilikából összebarkácsolt épületben, ahol hat felekezet harcol életre-halálra négyzetméterekért és szimbolikus elsőbbségekért egy üres sír és egy láthatatlanná elfalazott szikla fölött. És hogy ennek ellenére ez a hatalmas épület, mint egy szívós öreg olajfa, mint egy csupa-heg elefánt, kétezer éve magasodik a szent város fölé, őrizve és felmutatva lényegét, a feltámadás emlékét.

A feltámadt Krisztus apostolai között. A hívők ujja által rég elkoptatott ikon a Szent Sír-templom görög sekrestyéjében.