Purim Csernovicban


A századfordulós Csernovicban, a Monarchia legkeletibb városában, a „kis Bécsben”, vagy más perspektívából nézve a „Prut-parti Jeruzsálemben” negyvenkét nemzetiség élt egymás mellett, kicsiben modellezve ezzel az Osztrák-Magyar Monarchia sokszínűségét. Már csak azáltal is, hogy a város lakói nemzetiségtől függetlenül büszkén vallották: az egész birodalomban itt beszélik a legszebb németet. S valóban, a Monarchia széthullása után a városnak azok a költői, akik nem az utódállamok nyelvén írtak, Paul Celantól Rose Ausländeren és Karl Emil Franzoson át Gregor von Rezzoriig, a német irodalom nagyjaivá váltak, még mielőtt ők is eltűntek, s a város Stadt der toten Dichter vált volna.

A századfordulós Csernovicban azonban az egyes nemzetiségek még nem egymás ellenében, hanem egymás mellett fejlődtek. A kisebbek – szerbek, görögök, örmények, bolgárok – kulturális központjai hagyományosan templomaik, kereskedő- és bojárházaik voltak. A népesebbek azonban a századfordulótól kezdve saját Nationalhausokat, nemzeti kultúrházakat alapítottak. Először a románok, majd a lengyelek, a rutének, a németek, s végül 1908-ban a zsidók is.


A Jüdisches Nationalhaus a városházától nem messze fekvő hosszú sétatéren épült, amely kezdetben a Fischplatz nevet viselte, majd miután Csernovic minden terét a Habsburg-ház tagjairól nevezték el, a 19. század végén ez is az Elisabethplatz nevet nyerte. 1904-1905-ben a tér fókuszában épült fel a város új büszkesége, a városi színház, a korabeli Európa ötven legreprezentatívabb színházépületét tervező bécsi Fellner és Helmer iroda munkája. A kiemelt helyen, közvetlenül a színház mellett álló zsidó „nemzeti házat” a Lembergből hozatott építész, T. Lewandowski úgy tervezte meg, hogy főhomlokzata a Fellner-Helmer-színházak nagy sikerű motívumát, a több emeletet átfogó monumentális oszlopos-íves keretezést ismétli, de nem két, hanem négy emelet magasságban, tulajdonképpen ellopva a színháztól a show-t, és bár oldalra húzódik, de mégis a tér leglátványosabb épületévé válik.



A környék a 19. század végétől válik az asszimilálódó és a városi elitbe feltörekvő reformzsidóság központjává, szakítva a jóval lejjebb, a Prut partján, a Synagogengasse mentén kiépült hagyományos orthodox központtal. Az alábbi képeslapon a „nemzeti háztól” jobbra látszik az 1873-ban alapított reformzsinagóga, a „Tempel” nagy zöld kupolája, alatta pedig az az állapot, amikor még nem kezdődött meg a Fischmarkt reprezentatív városi térré való kiépítése. A Tempel még ma is áll: noha kupoláját a németek 1942-ben felrobbantották, masszív falaival nem bírtak, így hát sorsára hagyták. A szovjet időben mozivá alakították át, máig is így üzemel, s a csernovici népnyelv ezért „a cinegoga” néven utal rá.




A szovjetek a zsidó nemzeti házat is kezelésbe vették, s a textilmunkások szakszervezeti központját hozták létre benne. Hogy az egykori építtetőkre semmi ne emlékeztessen, az épület gazdag belső dekorációjából eltávolították az összes hatágú csillagot. Többek között a lépcső vaskorlátjából is kifűrészelték ezt a központi motívumot, miáltal a lépcső életveszélyessé vált. Csak 1990 után, amikor a háromezres csernovici zsidó közösség ismét visszakapta az épületet, hegesztették vissza a Dávid-csillagokat a lépcső korlátaiba, úgyhogy most ismét nyugodt szívvel lehet felkapaszkodni az emeletre. Nekünk azonban erre semmi szükségünk: ott előttünk zárt irodák vannak. A Csernovic és Bukovina zsidóságának emléket állító kis múzeum a földszinten, a bejárattól jobbra nyílik.

Ima Ferenc császárért, 1792. A bukovinai Zsidó Múzeumban

A múzeum két szobájában főleg fotográfiákat látunk az egykori zsinagógákról, temetőkről, a zsidó közösségek jeles tagjairól. A kevés eredeti tárgy közé tartozik ez a külön üveges szekrényben kiállított festett pléhtábla, amely az avatatlan szemnek első látásra vendéglő cégtáblájának tűnik, mintha egy régi halvendéglő emléke köszönne vissza az egykori Fischmarkton.


Két Sheng azonban pontosabb szakvéleményt ad róla:

Nem cégtábla, hanem egy ún. purim-tábla vagy ádár-tábla. Purim ünnepe ádár hó 14-én van, ennek örömére már a hónap első napjának előestéjén fel szoktak akasztani az otthonok falára egy táblát a következő héber felirattal: „Ádár érkeztével sokasodik az öröm.” (Bab. Talmud, Taanit traktátus 29a.) A csernovici táblán épp ezt mondja a két felső, piros betűs sor („Mi-se-nikhnász ádár marbin be-szimhá”). A táblán hagyományosan egy vagy két hal is látható, mivel ádár a zodiákus körben a halak jegyében áll. Épp ezt mondja a tábla fekete betűs szövege is: „Ádár, halak jegye” („Ádár mazál dágim”). A jobboldali borosüveg alternatív kiegészítője a kompozíciónak, hiszen purimkor micvó [érdemszerző cselekedet] annyit inni, hogy a végén az ember már ne tudjon különbséget tenni Hámán és Mordeháj közt. A palack jiddis nyelvű felirata különösen gemütlich: „Löhájim, brider!”

„Reb Burech Bendit löhájimot iszik”, innen nem messze, a csernovici jiddis színház színpadán. Lásd itt.

A tábla jobb alsó sarkában látható a datálás: (5)687, ami az 1927-es polgári évnek felel meg. A bal alsó sarok a művész nevét örökíti meg: Jichák Eisikowicz.

Két nem szokványos dolog is van a táblával: az egyik, hogy zománcozott fémből van, nem papírból; a másik, hogy az ivásra való felszólítás különösen hangsúlyos helyet foglal el rajta. Ezek alapján, no meg a hangsúlyos datálás és szignálás alapján azt gyanítom, hogy a tábla egy vendéglátó helyen vagy borkimérésben függhetett.

Zsidó vendéglátó hely és borkimérés pedig a százezres Csernovicban, a Prut-parti Jeruzsálemben volt bőven. Ennyi helyet minden ádár hó elején purim-táblával ellátni, év közben pedig cégtábláikat felfrissíteni, az már kenyeret adott egy kis festő-mázoló vállalkozásnak.

És a kis vállalkozás meg is van. Ha leereszkedünk a Prut partjára, a régi Synagogengasséba, ahonnét a zsidó nemzeti ház és a Tempel felkapaszkodott a főtérre, ott látunk egy kicsi házat, mindjárt egy sorban a nagy orthodox zsinagógával, a zsidó kórházzal, a mikvével és a haszid zsinagógával, ami jelzi fontosságát. A házikó homlokzatán pedig az évszázad viszontagságait túlélt szellemfeliratként mindmáig ott olvasható ugyanaz a név, amely a múzeumbeli purim-táblán is: „J. Eisikowicz cégtáblafestő. Alapítva 1910”.

A sors titokzatosan válogatta össze, mi maradjon fenn a régi zsidó Csernovicból.


Elmer Bernstein: Trinkt Le Chaim! (4'23") (A Thoroughly Modern Millie filmből)


A csernovici Synagogengasse 1930 körül, épp amikor Jichák Eisikowicz a purim-táblát festette. Piros ponttal jelölve a járda az Eisikowicz-műhely előtt, mögötte magasodik az orthodox nagyzsinagóga. Az utca képe az elmúlt nyolcvan évben szinte semmit nem változott.

4 megjegyzés:

דוד רטי írta...

Nagy fontossagu volt Csernovicban az un nyelvi konferencia 1908-ban.
Ennek nagy irodalma van, az internet is tele van vele. Volt konferencia
az 50.ik evfordulojan es a 100.ikon is (ez utobbi azt hiszem Jeruzsalemben). Van mostani kep a Jüdisches Nationalhaus-rol, ott vilagosan latszik hogy a teto alatti ivben levo ketnyelvu feliratot
(nemet + heber בית ישראל) eltavolitottak, a helye ures.
A "misenichnasz adar" tablat mindenhol a vilagon kiteszik ahol imadkoznak, egy teljes honapig, iden ket honapig volt kint, mert most
13 honapos ev van.

דוד רטי írta...

ja egy kisebb hiba. A tabla datuma: adar mindig mar a kovetkezo kereszteny evre esik, azaz helyesen 1928 es nem 1927.

Liang Sheng írta...

Nincs hiba a datálásban, habár pontosítható: az 5687-es zsinagógai év 1926. szeptember 9-től 1927. szeptember 26-ig tartott. Vagyis lehet, hogy a tábla már 1926 őszén-telén megfestetett, de 1927-ben már mindenképpen. Ha feltesszük, hogy 5687 ádár havában (pontosabban annak előestéjén) készült el a remekmű, az 1927 február első napjainak felel meg. Az 5687-es év is 13 hónapos szökőév volt, a két ádár hónap 1927 február 3-tól április 2-ig tartott. Vagyis az 1928-as datálás mindenképpen hibás.

Tamas DEAK írta...

https://www.youtube.com/watch?v=sdlC6uu1-mI