Kurdisztán percről percre


kurd kurd kurd kurd kurd kurd kurd kurd kurd kurd kurd kurd kurd kurd kurd kurd kurd kurd kurd

Kurdisztán. Sok létező és és sok csupán óhajtott területet neveznek így, de az egyetlen, amelynek hivatalosan is ez a neve, Kurdisztán tartomány Irán nyugati hegyvidékén, az iraki határon. Ez a tartomány azonban csupán negyede az iráni kurdok által lakott területnek, s a nagyjából ötmillió iráni kurdnak kevesebb mint egyharmada él itt. A többiek főként az iraki és török határ menti egyéb tartományokban laknak, a Kurdisztán fölötti Nyugat-Azerbajdzsánban, s a Kurdisztán alatti Kermansahban és Ilamban. De az oszmán-perzsa háborúság évszázadai alatt a nagyhatalmak sok független kurd törzset telepítettek át a határvidékről a két ország belsejébe, Közép-Anatóliába és Észak-Khoraszanba is, s az utóbbiak visszaszivárgó csoportjai Siráz, Iszfahán és Hamadan környékén is letelepedtek, mint azt az Iszfahán közeli tartományi székhely, Shahr-e Kord, „Kurdváros” neve mutatja. Az alábbi térkép sápadt sárga színnel ábrázolja a főbb kurd tömböket Iránban.


Az iráni kurdok nemcsak területileg, de vallásilag sem egységesek. A fenti térképen csupán az látható, minek vallják magukat hivatalosan: többségükben szunni, kisebb részt síita muszlimnak. Odahaza azonban jó részük az alevi, yarsan, yazidi, keresztény vagy zoroasztriánus vallást gyakorolja, amelyet a történelmi tapasztalatok alapján bölcsen letagadnak, iszlám elemekkel vegyítenek és az iszlám sajátos formájának állítanak be.

Nyelvileg, akárcsak az angolszászokat, az egyes kurd csoportokat is a közös nyelv választja el egymástól. A 17. századi oszmán krónikás, Evliya Çelebi szerint a kurd nyelvet Noé fia, Melik Kürdim alkotta meg a fiaival benépesített tartomány számára, de „minthogy Kurdisztán egyetlen végeérhetetlen hegyvidék, ezért a kurd nyelvnek nem kevesebb mint tizenkét változata van, amelyek annyira különböznek egymástól mind kiejtésükben, mind szókincsükben, hogy egymás megértéséhez tolmácsra van szükségük.” Az iráni kurdok többsége és az iraki határ menti települések a sorani vagy közép-kurd nyelvjárást beszélik, amelyen kölcsönösen nem értik meg egymást a kurmanji avagy észak-kurd nyelvjárást beszélő húszmillió törökországi, észak-iráni és iraki kurddal, valamint a pehlewani, avagy dél-kurd nyelvet Kermansahban és Ilamban beszélő hárommillió kurddal. A sorani nyelvjárást beszélő iráni kurdok büszkék rá, hogy már a középkor óta a legkurdabbnak tekintett gorani nyelvjárásban írják irodalmi műveiket, amely azonban a nyelvészek szerint egyátalán nem kurd dialektus, hanem önálló iráni nyelv. Kurd közmegegyezés szerint a legszebb kurd tájszólást iráni Kurdisztán legszebb hegyvidékén, Hawramanban beszélik. A hawramanit azonban a nyelvészek ugyancsak önálló iráni nyelvnek tekintik. S végül az Iránban élő, hawramani, sorani vagy pehlewani nyelvjárást beszélő és hagyományosan gorani nyelven író kurdok, akik az ókor óta letelepedett, városlakó életformát folytatnak, mélyen lenézik a környező hegyeken legeltető, s főleg kurmanji nyelvjárást beszélő nomád kurdokat, s helyettük a teljesen más iráni nyelvet beszélő lorokkal vallanak történelmi azonosságot.

Mi hát a kurd? Ha sem a közös terület, sem a vallás, sem a nyelv, sem a társadalmi struktúra nem köti össze őket, mi az, ami közös bennük, ami minden kurdra jellemző, amiről messze földön is felismerik egymást, amitől rokoni érzés kél szívükben? Szerény véleményem szerint a kurd nadrág. Kurd az, aki kurd nadrágot visel. Ez kovácsolja őket közösséggé mind egymás, mind a külvilág szemében, ettől ölelkezik össze kurd nadrágos a kurd nadrágossal az isztambuli vagy a tabrizi bazárban és ezen nevet a perzsa útlevélkezelő a teheráni repülőtéren. Ugyanakkor ez sem kizárólagos etnikai marker, hiszen egy nem-kurd törpe minoritás is hord kurd nadrágot, jelesül én, már jó húsz éve. Amiből Kurdisztánban akadnak is problémák, mint az alábbiakban látni fogjuk.

kurd3 kurd3 kurd3 kurd3 kurd3 kurd3 kurd3 kurd3 kurd3

Vámbéry Ármin egy évtizeden át készült rá, hogy behatoljon Kurdisztánba, amelyen élete kockáztatásával jutott át. Perzsa barátaim még néhány éve is lebeszéltek róla, hogy megpróbáljak egyedül eljutni a civilizált Teheránból ebbe a távoli és vad tartományba. A tavalyi amerikai-iráni megállapodás óta azonban könnyebb lett vízumot szerezni, külföldi is bérelhet autót, megindultak a fapados járatok. Ha felszállok Berlinben a hajnali Germania-járatra, s reggel autóba ülök a teheráni repülőtéren, este már a kurd hegyek között vacsorázom. Kurdisztán karnyújtásnyira került. Úgyszólván. Csak a nélkülözhetetlen perzsa nyelv elsajátítása telik ugyanannyi időbe, mint Vámbéry korában.


Tíz éve magánembernek jóformán lehetetlen volt vízumot kapnia Iránba. Az ember a követségen befizette a száz dolláros vízumdíjat, s egy hónapot várt, míg kézhez kapta az elutasítást. „Hogyan lehet akkor egyáltalán eljutni Iránba?” kérdeztem a követségi alkalmazottat. „Utazási irodával.” „Lehet iránival is?” „Persze”, mondta. Na megálljatok. Kinéztem a neten néhány teheráni utazási iroda címét, s perzsa nyelven írtam nekik, mibe kerülne, ha felvennének valamelyik útjukra, de nem kellene rá elmennem, és így ki sem kellene fizetnem. A baksis a száz dolláros vízumdíjon felül hatvan euró volt, de ezért a teheráni külügyminisztérium már le is küldte a vízumot a budapesti követségre, s csak azért kellett bemennem, hogy beragasszák az útlevélbe. „Hogy csinálta?” kérdezte a hüledező alkalmazott. „Nekem is vannak barátaim”, mondtam.

Manapság erre már sincs szükség. Az ember megspórolhat hatvan eurót és két hónap várakozást, ha érkezéskor a teheráni repülőtéren csináltat vízumot. Kell hozzá tizenöt euró biztosítási díj, hetvenöt euró vízumdíj, és a rezsim szempontjából feddhetetlen előélet. Harminc-negyven perc várakozás után már az álmos határőrnek diktálom be apám nevét, és hogy hol keresse Magyarországot a perzsa ábécében.


Az egyenes út Kurdisztán szívébe Hamadánon, az ókori Ekbatanán, a kurdok őseinek tekintett médek fővárosán át vezet. Mi azonban észak felől közelítjük meg a tartományt, mert szeretnénk felfűzni az útra két világörökség-színhelyet, a soltaniyehi mauzóleumot és Salamon trónusát, azaz Takht-e Soleyman erődjét.

Teheránból kifelé már reggel hétkor úgy vonaglik az autósor, mint Godard Hétvégéjében. A film útmenti égő autói sem hiányoznak, a belső sávban koccanások, a leállósávban lerobbant autók és trélerek követik egymást néhány száz méterenként. Az eredetileg háromsávos út az autósok leleménye folytán öt, sőt olykor hat sávossá bővül, a kocsi ablakából cseveghetünk a mellettünk araszolókkal. A Karajig tartó hatvan kilométert két óra alatt tesszük meg, itt szabadulunk ki a teheráni agglomerációból és lódulunk neki a Qazvinon át nyugat felé vezető útnak.


Soltaniyeh-t – Szultánvárost – Öljeitü perzsiai mongol nagykán, miután ősei annyi várost elpusztítottak, a világ legszebb városának kívánta felépíteni. Közepén hatalmas templom áll, amelyet a gyermekként Miklósnak keresztelt, majd buddhistának, aztán szunnitának, végül síitának áttért kán önmaga tiszteletére épített: ez Öljeitü mauzóleuma. A kívül-belül fajanszcsempével borított kupola építése idején, 1306 és 1312 között a világ második legnagyobb kupolája volt a konstantinápolyi Hagia Sophia után. Csak egy évszázaddal később szorította a harmadik helyre az a cupolone, amelyet Brunelleschi emelt a világ egy másik legszebb városában.

Firenzével ellentétben a Szultán Városából a mauzóleumon kívül egyetlen tégla sem maradt. Ami azt mutatja, hogy egy városhoz a nagykán akaratánál többre is szükség van. A hatalmas zöld kupola kísértetiesen lebeg a síkság fölött, a kurd hegyek előterében. Körötte félbemaradt ipari létesítmények rozsdásodnak, előtte nyájak legelnek. Mindössze ennyi maradt fenn a mongol hódítók kultúrájából, akik egy gyökerestül kiirtott városi kultúra romjain akartak várost építeni.


A mauzóleumot éppen restaurálják, belsejét könnyűszerkezetes állvány tölti ki. Az állványerdő rendkívül izgalmas posztmodern hatást kelt, legalább annyira, mint az ukrajnai orthodox templom népies faszerkezete. Amennyit a mauzóleum nyer a helyreállítással, annyit veszít majd a kortárs iráni művészet, ha egyszer az állványzatot lebontják. Ettől egyelőre nem kell tartani, mert munkának semmi jele. Csupán a repedésekre felragasztott figyelőszalagok dátumai mutatják, hogy nem ma kezdtek hozzá. Az állványzat üregeiből gyönyörű iszlám ornamentika dereng elő. A galérián teheráni iparművész diákkal találkozunk. Haadi diplomamunkájához, egy ezüst étkészlethez gyűjt régi iszlám motívumokat a mauzóleumban. Az imateremben véletlenszerűen összeverődött kőtár. Gazdagon faragott örmény sírkő 1324-es dátummal, és csempészektől elkobzott alabástrom sírkő perzsa felirattal. Hol lehettek a temetők, amelyből fennmaradtak, milyen történelmet mondhattak magukénak ezek a közösségek, mielőtt a világ legszebb városával együtt eltűntek volna a kurd hegyek tövéből?

kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2 kurd2

Folytatása következik

Nincsenek megjegyzések: