Hosszú menetelés

Kínai barátaink kislánya három vagy négy éves lehetett amikor megismertem. Egy héttel azelőtt érkezett meg Kína egyik távoli határvidékéről, ahol addig a nagymamája vigyázott rá, hogy a szülei itt dolgozhassanak. Nem úgy nézett ki, mint egy kisgyerek. Olyan különös, archaikus jelenség volt, mintha egy száz évvel ezelőtti fénykép szereplője lett volna. Azonnal megszerettem.

Rendkívül tehetséges gyerek volt, néhány hónap alatt folyékonyan beszélt magyarul. Az ember azt hihette volna, hogy olyan mint a többi magyar kisiskolás, ha nem tudta volna, hogy bizonyos vonatkozásokban valóban úgy él, mint egy száz évvel ezelőtti fénykép szereplője. Az egész nyarat a nagymamájánál tölti, ahol reggeltől estig, napi tíz órában, óránként néhány perces szüneteket tartva kínai nyelvet, irodalmat és történelmet tanul.

Másodikos gimnazista korában talált egy olyan nemzetközi középiskola hálózatot, amely arra jött létre, hogy az egész világról tehetséges gyerekeket juttasson be a legjobb angol és amerikai egyetemekre. Segítettünk neki megírni a pályázatát. Felvették. Két éve ősszel több mint tízezer kilométerre tőlünk kezdte el a tanévet. Gyorsan megszerette az iskolát és őt is megszerették.

Most tavasszal zajlottak az egyetemi felvételi vizsgák. Nagyon izgultam érte. Sokat imádkoztam, még misét is kértem. Tegnap tudtam meg az eredményt. Hat amerikai elit egyetem jelezte vissza, hogy szívesen látja a hallgatói között – a kínai kislányt, aki pár éve még úgy nézett ki, mint egy százéves fénykép szereplője.


1 megjegyzés:

ÉvaZsuzsanna írta...

Több mint 3 év múlva írom a megjegyzést, hogy a kínaiak és Kína döbbenetes élményem. 2000-ben vendégszerepeltünk ott, blogom bejegyzései közt ajánlom a beszámolót...