Tibet: Klöster öffnen ihre Schatzkammern

Kiállítás, Dahlem, 2007. február 21 - május 28

Minthogy a Studiolummal nemrégen készítettük el a Magyar Tudományos Akadémia Keleti Gyűjteménye Kőrösi Csoma Sándor-gyűjteményének és tibeti különgyűjteményének internetes bemutatóját (ez itt a reklám helye), ezért a tibeti kiállítást néztem meg először. Ott is maradtam zárásig. Dahlem csak kis falatokban emészthető.

A kiállítást tavaly év végén szervezte meg a Kulturstiftung Ruhr Essen az esseni Villa Hügelben, s onnan hozták át most Dahlembe. A kiállítás történelmi jelentőségű: most láthatók először tibeti kolostorok kultikus tárgyai Tibeten kívül. A katalógus bevezetőjében a szervezést vezető Jeong-Hee Lee-Kalisch leírja, hogy a német-kínai kulturális együttműködés keretében 2003 óta járnak Tibetbe terepmunkára, s ennek során sikerült rávenni a legnagyobb tibeti kolostorokat, hogy engedjék kiállítani mindmáig használatban lévő szobraikat, festményeiket, liturgikus tárgyaikat, összesen százötvenet, az 5. századtól napjainkig. Szép, ahogy írja: hogy noha a tibeti szerzetesek minden erőfeszítésük ellenére sem voltak képesek felfogni a „kiállítási tárgy” nyugati fogalmát, mindazonáltal megértették, hogy a nyugati kutatóknak ez valamiért nagyon fontos, és készségesen együttműködtek a számukra felfoghatatlan cél érdekében.

A két szemlélet különbségét jól mutatja többek között, hogy a kultuszszobrok, amelyeket a tibeti kolostorokban drága ruhákba öltöztetnek, a dahlemi kiállításon e díszruha nélkül láthatóak, mintegy az európai szobor-fogalomnak adott engedményként, amely ráaggatott fölöslegnek tekinti a ruhákat. A gótikus Pietákat is gazdag barokk ruhába öltöztetik a Mária-búcsújáróhelyek oltárain, de ha egyszer múzeumba kerülnek, akkor már csak az eredeti szobrot állítják ki. A katalógus azonban szerencsére a kolostorokban felvett, „öltöztetett” képüket is bemutatja, úgy, ahogyan a tibeti hívők találkoznak velük.

A tárgyakat a tibeti kolostori kultúra néhány fontos alaptémája szerint csoportosították, és így is magyarázzák el őket a termenkénti összefoglaló tablókon: tibeti rendalapító-képmások, sztúpa, mandala, hangszerek, orvoslás, és így tovább. Minden bizonnyal azért, hogy fogódzót nyújtsanak az európai látogató számára, aki valószínűleg először találkozik ezzel az ismeretlen és bonyolult kultúrával. Ezzel azonban arra ösztönzik, hogy a tárgyakat mint e koncepció illusztrációit, s nem mint önálló műtárgyakat szemlélje.

A kiállítás rövidített katalógussal felérő flash-bemutatója – még az esseni hónapokból – itt látható. A tematikus koncepció itt háttérbe szorul, s a tárgyakat önálló fotókon, külön-külön magyarázó szöveggel látjuk. Ennyi elég is ahhoz, hogy sikerüljön, ami a kiállításnak nem: műtárgyként bemutatni a tárgyakat.