A bukott katedrális

Biniamar háromszáz fős kis falu a mallorcai Sierra Tramuntana keleti lábánál. Neve, mint Mallorca sok más Bini- kezdetű helységéé, onnan ered, hogy a mallorcai muszlim királyság idején (902-1229) egy arab vagy berber törzs élt itt, akik egy közös ős fiainak (bani), Biniamar esetében Amar fiainak (bani Amar) tartották magukat. A katalán hódítást követő évszázadok során Amar fiai katalán parasztokká és jó katolikusokká váltak. Középkori templomukat Szent Teklának, Szent Pál tanítványának és a női autonómia korai patrónusának szentelték, akinek tisztelete elterjedt volt a katalán hódítók között. Neki szentelték a katalóniai Tarragona székesegyházát is, ahol minden év szeptemberében tíznapos (!) látványos felvonulással ünneplik őt.

Biniamarban azonban mégsem Szent Tekla temploma a legnevezetesebb szentély, hanem az, amelyet Església Novának, Új Templomnak hívnak. Ezt a főtéren álló épületet azonban a térkép nem jelöli templomként, és noha a 2010-ben homlokzatára csavarozott emléktábla a százéves évfordulóját ünnepli, valójában soha nem is szentelték fel. Csak a helyszínen látva derül ki, miért: mert nincs teteje, soha nem is volt. A mellékhajók gótikus ívei fölötti konzolokról keresztboltozatnak induló bordák mindjárt indulás után megtorpannak, s az épület nyitva áll az ég felé. Ezért nevezik a templomot a Befejezetlen Székesegyháznak is.

Gótikus székesegyházaknál nem ritka, hogy nem fejezték be őket, mint a kölni dómot, amelyet a mondás szerint „ha befejeznek, akkor vége lesz a világnak”, a sienai Duomót üresen tátongó nagy főhajójával, vagy a beauvais-i székesegyházat, ahol már maga az ötszáz éves állványzat is műemléknek számít. Ezeknek azonban éppolyan komoly oka volt, mint amilyen komoly az épület maga: háború, fekete halál, földrengés. Biniamarban amilyen komikus, hogy gótikus székesegyház épüljön, éppolyan banális és bohózatba illő a félbemaradás oka is.

A falu háromszáz lakosának eszébe sem jutott volna ekkora templomot építeni magának, ha nem úgy lett volna, hogy a palma de mallorcai születésű Antonio Maura (1853-1925), a Franco előtti Spanyolország hatszoros miniszterelnöke itt lakó nagybátyjánál töltötte gyermekkorának nyarait.

Antonio Maura. Kâulak (Antonio Cánovas del Castillo y Vallejo) fotográfus portréja a La Esfera folyóirat 1917. május 5-i számának kettős oldalán

Maura már a 19. század végétől jól látta a spanyol állam strukturális problémáit, s azokat a katasztrófákat, amelyekhez ezek vezethetnek (és vezettek is), és hat kormánya alatt következetesen ezeken próbált változtatni a „felülről irányított forradalom” reformjaival, és a „caciquismo”, a helyi klientúrával állam-az-államban módjára működő vidéki földbirtokos-politikusok (keresztapák, oligarchák, NER-lovagok) hatalmának letörésével. Ehhez képest, mint mindjárt látni fogjuk, ő volt az első a 20. századi Spanyolországban, akinek egy alulról jövő forradalmat kellett erőszakkal letörnie, és az első politikus, akit Mallorca sikeres szülöttjeként „caciquét” megillető személyi kultusszal öveztek a szigeten. Erről tanúskodik az a szecessziós emlékmű is, amelyet Palma de Mallorca városa közadakozásból állíttatott Mariano Benlliure szobrásszal 1929-ben a Plaça del Mercaton.

És erről tanúskodik Biniamar „székesegyháza”, amely csak annak köszönhette létét, hogy Maura önnön vélt jelentőségéhez mért formában kívánt emléket állítani gyermekkora színhelyén. A spanyol politika nagy visszatérője második miniszterelnöksége (1907-1909) alatt „szerzett” 100 ezer pesetát Biniamar új temploma számára. Az alapkőletétel 1910. szeptember 25-én, Szent Tekla ünnepe után két nappal történt, s az összeg elég volt arra, hogy a falakat egészen a boltozat kezdetéig felhúzzák. Ekkor azonban már látszott, hogy gond lesz a folytatással.

A Melilla marokkói spanyol enklávé-város körül 1909 nyarán kirobbant ún. második Rif-háború nem alakult jól Spanyolország számára, és Maura kénytelen volt elrendelni a tartalékosok behívását. A behívó megváltható volt 1500 pesetával, ami egy munkás egy évi bére volt. Ilyenformán a gazdagok megúszták, de a szegényebbeket, akik közül sokan egyedüli családfenntartók voltak, elvitték egy olyan háborúba, amely a spanyol nép szemében kizárólag a Melilla környéki gazdag bányatulajdonosok érdekeit szolgálta. A sorozás ellen tüntetések majd felkelések robbantak ki, elsősorban Barcelonában, amely már ekkor is fontos központja volt a későbbi polgárháborúban jelentős szerepet játszó anarchizmusnak. A kormány a július végi „tragikus hét” alatt fegyverrel verte le a lázadást, amelynek során több mint százan haltak meg. Öt szervezőt, köztük a lázadás vezetőjét, Francesc Ferrer i Guàrdiát, a barcelonai „Szabad Iskolák” szervezőjét halálra ítélték. Az ítéletet és a kivégzést hatalmas európai tiltakozás kísérte, s ennek hatására XIII. Alfonz király leváltotta Maurát miniszterelnöki posztjáról.

Francesc Ferrer i Guàrdia (1859-1909) szabadgondolkodó, anarchista, pedagógus

Barcelona égése 1909. július 28-án, amelyről Antonio Ribas készített filmet La ciutat cremada (A felgyújtott város) címmel 1976-ban

És minden úgy történt, ahogy ilyenkor lenni szokott. A közérdekű projektek mentek tovább a következő miniszterelnök, Segismundo Moret alatt: a Rif-hegység berber harcosait visszaszorították a bányavállalatok által kisajátított földjeikről, amelyekért harcoltak. A magánjellegű projektek azonban azonnal leálltak. A következő megígért 100 ezer peseta már nem érkezett meg Biniamarba. Az ívek megindultak, de nem folytatódtak. A templom tető nélkül maradt.

És minden úgy folytatódott, ahogy szokott lenni az olyan projektekkel, amelyek pusztán a hatalmas mecénás kedvtelését és presztízsét szolgálják, de a helyi közösségnek ténylegesen nincs rá szüksége. A stadionokat felveri a gaz, a műemlékek helyén épült családi birtok birkahodállyá lesz, a kultúrpaloták beszakadt mennyezete alatt kábszeresek lövik be magukat. Ahogy Izajás dramatizálja:

„Bojtorján nő majd palotáiban, csalán és bogáncs a váraiban. Sakálok nyugvóhelye lesz ott, és struccmadaraknak tanyája. Vadmacskák találkoznak ott hiénákkal, vadkecskék kiabálnak egymásnak. Ott vesz menedéket a lilith is magának, ott talál nyugvóhelyet. Ott fészkel majd a nagy bagoly és tojást rak, melegíti és ki is költi őket. Keselyűk gyűlnek oda, mindegyik a maga párjával.”

Biniamarban a négy fallal körülvett tágas teret sportpályává és közösségi térré alakították, mert maximum ennyire volt szüksége a helyi közösségnek. A főkapun belesve látni baloldalt a félretolt focikaput, a déli kapuval szemközti kereszthajóban pedig a kosárlabdapalánkot és a szabadtéri mozi egymásra pakolt műanyag székeit.

És ma, Szent Antal estéjén, amikor a sziget minden falujában a szent remete megkísértésének színjátékára és az azt követő közösségi malacsütésre készülnek, már látni a templom előtt a közösségi máglya hatalmas farakását és a kapu fölött fénylő „Boldog ünnepet!” feliratot.

Alkonyodik. A környező házak fölött vérvörösen bukik le a nap. Dezsőnek ma meg kell halnia.

A Wang folyó útjai 2023 első felében

A Wang folyó túrái olvasóink kérésére nőttek ki a blogból. Immár tizedik éve szervezünk utakat olyan vidékekre, amelyeket jól ismerünk és szeretünk, s amelyek nem szerepelnek a turistairodák reklámjaiban, vagy ha igen, akkor sem ilyen mélyen alámerülve a hely történelmében és mindennapjaiban, a kis utcák szövetében, belső udvarokban, csak helyiek által látogatott kávézókban és kocsmákban: a Mediterráneumba, Kelet-Európába, a Kaukázusba, Iránba, a Távol-Keletre. Útjaink nem társasutazások, sokkal inkább baráti túrák, csupa remek résztvevővel, hiszen mindannyian a blogon keresztül érkeztek. Szinte mindig van valaki, aki bevallja, hogy soha nem akart társasúton részt venni, de a blog kínálatának nem tudott ellenállni. A végén pedig megkönnyebbülten könyveli el, hogy de hisz ez nem is volt társasutazás. Amit igazán nagy elismerésnek tartunk. A járvány alatt, amíg valódi útjaink szüneteltek, hetente online utazásokat tartottunk, s ezeket az utak újraindítása mellett is folytatjuk. Ezekért és friss híreinkért iratkozzon fel levelezőlistánkra a wang@studiolum.com címen! Magamról: Dr. Sajó Tamás művészettörténész, fordító, blogger. Berlinben élek, onnan szervezem útjaimat. Tizenöt nyelven beszélek és fordítok. Korábban az MTA-n kutattam és a CEU-n tanítottam. Igazából az általam szervezett utak is peripatetikus egyetemi előadások. Ajánlom magamat Az élet meg minden hangzó panoptikumban velem készült részletes interjúban, • ennek Elcsúszott idő című folytatásában •  és a G7 iráni interjújában

A 2022-re tervezett túráink rendben lezajlottak: sem járvány, sem háború, sem tüntetések nem zavartak beléjük. A legnagyobb sikere a kaukázusi, észak-mezopotámiai (délkelet-törökországi) és iráni túráknak volt, amelyekről bőven posztoltam Facebookon és a blogon is: ezeket jövőre is meghirdetem.

A 2023. első félévére tervezett túrák egy részét a hírlevelek olvasói már ismerik, és sokan jelentkeztek is már rájuk. Az év elején többször is átkelünk a marokkói Atlaszon, és bejárjuk a berber agyagvárakat. Áprilisban megismételjük a tavaly húsvéti Szardíniát, májusban a kaukázusi és mezopotámiai utakat, majd nyáron újra kalandtúrát szervezek a grúziai Tusheti-völgybe. Márciusban pedig dzsóker-hónapot tartok, egy sor olyan bejáratott túrát meghirdetve, amelyek közül azt a kettőt vagy hármat tartom meg, amelyikre a legtöbb jelentkező lesz majd.

Az utak többsége a biztonság és a jól szervezhetőség kedvéért exkluzív kiscsoportos, max. 9 fős kisbusszal.

Gyakran feltett kérdések előre megválaszolva:

• Mi van, ha a célország járvány vagy politikai fordulat miatt mégis lezár? Akkor nincs mit tenni, lemondjuk az utat, és a már befizetett részvételi díjakat visszafizetem. A repülőjegyek visszatéríthetőségéről – amelyeket mindig Ti vesztek meg – Nektek kell gondoskodni a megvásárláskor, flexibilisre vagy visszamondhatóra megvásárolva azokat.

• Meddig kell jelentkezni az utakra? Ameddig van hely rájuk (ezt az egyes utak leírásának végén mindig naprakészen közlöm). Általában nagyon gyorsan, a meghirdetés után egy-két napon belül elfogynak a helyek, különösen most, hogy ennyire korlátozott a létszám, úgyhogy érdemes gyorsan jelentkezni rájuk.

• Mikor kell részvételi díjat fizetni? És mi van, ha meggondolom magam, más programom lesz, megbetegszem? A jelentkezés és a helyfoglalás a részvételi díj befizetésével válik érvényessé, tehát jelentkezés után minél gyorsabban érdemes befizetni, hogy más el ne foglalja a helyet. Visszamondani bármilyen okból – olyanból is, amit az ember vis majornak érez – az utazás előtt három hónapig lehet, ekkor a részvételi díj felét fizetem vissza, utána viszont már semmit. Viszont bárki ajánlhat másik résztvevőt, aki átveszi az ő helyét. Ha az én bármilyen problémám miatt hiúsul meg az út, akkor a teljes részvételi díjat visszafizetem.

• A részvételi díjak kétágyas szoba egy ágyára szólnak. Egyedül is jöhetek azért az útra? Igen, egyágyas felárért. Ezt minden egyes útnál külön mondom meg. De azért kérek mindenkit, hogy ha lehet, találjon magának útitársat. Többnyire kis szállodákban szállunk, amelyeknek kevés szobája van. Volt olyan utunk, amely azért hiúsult meg, mert szinte mindenki egyágyas szobát kért, és a kiszemelt helyeken egyszerűen nem volt ennyi szoba. Aki párosával jön – akár kétágyas, akár franciaágyas szobába –, az előnyt élvez a jelentkezésnél.

• És milyenek a szállodák? Röviden, jók. Hosszabban, ritkán négycsillagosak, de soha nem spártaiak. Többnyire háromcsillagos szállások, kényelmes fürdőszobás szobákkal, reggelivel. A szállodák listáját az utak előtt a programmal együtt megadom; aki jobbat szeretne, felárért van rá lehetőség, már ha van jobb az adott helyen.

• Mekkora csomagot hozzak magammal? Meztelenül jövünk a világra, és meztelenül is távozunk innen. Ehhez képest mekkora csomagra lehet szükségünk egy 7-10 napos útra? Akkorára, amekkorát, ha kell, kézben is fel tudunk cipelni a lift nélküli szálloda harmadik emeletére, illetve amelyik nem haladja meg egy kilencfős kisbusz szűkös csomagtartójának egykilencedét.

• Jelentkeztem, de nem kaptam választ. Mindenkinek válaszolok. Aki nem kapott, az gyanakodjon, és nézze meg a spam-folderét. Csodákat fog találni ott, és nem csak tőlem.

Az utak mellett tovább folytatom a Studiolum Szabadegyetem 2020-ban indult előadásait. Ezek tematikája ilyen vagy olyan módon az utakhoz kapcsolódik. Januárban és februárban folytatom az Iránról szóló kurzust, aztán a keresztény művészet kezdeteiről, építészetről, mozaikokról és ikonokról lesz szó. A Szabadegyetemnek most már külön oldala van, ahol közzéteszem a leendő és megtartott előadások programját. Aki nem tud személyesen velünk utazni, az ezeken az előadásokon keresztül legalább virtuálisan velünk tarthat. Az előadásokról és az utakról szóló hírlevélre iratkozzatok fel a wang@studiolum.com címen!

Az egyes túrákra jelentkezni vagy azokról érdeklődni a wang@studiolum.com címen lehet. Válaszként részletes programot küldök minden egyéb tudnivalóval együtt.

Bevált szokás szerint az utakra, ha repülünk, a repülőjegyet ki-ki maga veszi meg, az összes többit én intézem. A részvételi díjak rendszerint a kétágyas szoba egy ágya (reggelivel), a bérelt busz / helyi közlekedés és a vezetés árát foglalják magukban; ahol ennél többet, azt külön megírom. Aki egyágyas szobát kér, írjon, hogy rákérdezzek a felárra. Ahol a részvételi díjat csak hozzávetőleg adom meg, ott ez még függ a résztvevők számától, és az ennek megfelelő végső buszos és szállodai ajánlattól.


2023. első féléve:

Mallorca ünnepei, január 15-22. Mallorcát sokan német turistaparadicsomként ismerik, pedig ez csak a keskeny déli tengerpartra korlátozódik. A sziget valójában gyönyörű, archaikus és ismeretlen világ, ahogy azt korábbi beharangozónkban és közös posztunkban leírtuk, középkori falvakkal és apátságokkal, az arabokról maradt kertekkel és olajfa-ültetvényekkel, máig fennmaradt és eleven zsidó negyeddel, hagyományos kisvendéglőkkel, lenyűgöző hegyekkel és tengerparttal. A szigetet nemcsak azért a legjobb januárban meglátogatni, mert ekkor egyáltalán nincs turista, viszont langyos a levegő, és érik a narancs, hanem azért is, mert ekkor tartják a három legnagyobb ünnepet, Szent Antal megkísértésének malacsütéssel egybekötött éjszakáját, az állatok megáldását, és Szent Sebestyén ünnepét, amikor démonok ezrei vonulnak végig tüzes szekerekkel Palma óvárosán. • Utazás kilencfős kisbusszal, részvételi díj 900 euro, Bécs-Palma repülőjegy oda-vissza most kb. 70 euro. • Megtelt

Marrakes és a kasbahok útja, január 28 - február 5. és február 6-13. Marrakesből, Marokkó egykori déli fővárosából a Magas-Atlasz folyóvölgyein át ezeréves karavánutak vezetnek le az Egyenlítő környéki aranylelőhelyekhez, s az utakat fenséges berber agyagerődök, kasbahok, és erődített agyagvárosok, ksarok szegélyezik. Négy nap alatt végigjárjuk az Ounila, a Draa és az Ouarzazate folyók völgyét, meglátogatunk több kasbahot és erődített falut, külön figyelmet szentelve a 70-es évekig itt élő kereskedő és ezüstműves „berber zsidók” negyedeinek és emlékének. A kasbah-túrát egy-két napos marrakesi városnézés egészíti ki, ahol a palotákon, múzeumokon és a város más emlékein keresztül mélyebben feltárul előttünk e sokszínű és sokrétű régió történelme. Lásd a vidékről írott posztjainkat: Öt palota. Királydráma Marokkóban • Még három palota • A berber zsidók • Utazás kilencfős kisbusszal, részvételi díj 1000 euro, Bp-Milánó-Marrakes repülőjegy oda-vissza most kb. 150 euro. • Megtelt, de igény szerint márciusban indítok harmadik utat is, lásd alább.

Márciusra dzsóker-hónapot hirdetek. Annyi út van, ami számára ez a legkellemesebb hónap, hogy ezekből többet is felkínálok, és azt a kettőt (vagy max. hármat) tartom meg közülük, amelyre január végéig a legtöbben jelentkeznek. Többre is lehet jelentkezni, hátha valamelyik nem jön be. Viszont azt kérem, hogy csak olyanra jelentkezzetek, amit ha megszervezek, el is jöttök rá:

• Dél-Irán, március, igény szerint. Az évi szokásos iráni utat a történelmi városokon át, Teherántól Iszfahánon, Yazdon és Perszepoliszon át Shirazig ez évben ősszel szervezem meg, amikorra már remélhetőleg rendeződik valamennyire a mostani belpolitikai helyzet. De már márciusra is meghirdetek egy különleges egyhetes iráni utat a vállalkozó kedvűeknek Dél-Iránba, amely messze esik a tüntetések epicentrumától, viszont gyönyörű természeti tájai és történelmi emlékei vannak. Kerman történelmi városában kezdjük, innen megyünk le a Perzsa-öböl szigeteire, Qeshmre és Hormuzra, amelyeken több lenyűgöző nemzeti park is van, s amelyekről hamarosan írok. Visszafelé egy napra megállunk Iszfahánban is. • Utazás Iránon belül belföldi repülőkkel és bérelt busszal. Bp-Isztambul-Teherán és vissza repülőjegy kb. 300 euro, részvételi díj 1200 euro. • Perzsa posztjainkat lásd itt.

• Római hosszú hétvége, március, igény szerint. Az előző évek nagy sikerű Róma-túráinak nyomán négy nap alatt részletesen bejárjuk Róma óvárosát, a legfontosabb ókori, reneszánsz és barokk emlékeket, külön kitérve néhány „egzotikus” helyszínre, mint a zsidó negyed, a Trastevere külön világa, vagy a Caelius-domb ókeresztény és középkori templomainak gyönyörű füzére. Térről térre, utcáról utcára, szinte házról házra ismerjük meg a várost, úgyhogy még Róma ismerőinek is sok érdekességgel és titokkal szolgálunk. Szállásunk az óváros szívében, a Trasteverén lesz. Míg korábbi sétáinkat Róma kútjaira építettük fel, ez évben elsősorban a keresztény művészet kezdeteit tekintjük végig, az ókeresztény bazilikákat, mozaikokat, emlékeket, a zsidó-szír és korakeresztény város szövetét, annak a folyamatnak a mikrokontextusát, amelynek során egy birodalom kultúrát és ikonográfiát váltott. • Bp-Róma-Bp repülőjegy most kb. 100 euro, részvételi díj 500 euro. • Római posztjainkat lásd itt.

• Isztambuli hosszú hétvége, március, igény szerint. Isztambul a titkok városa, amelyekről már sokat írtunk. Ezeket a titkokat nézzük végig öt napos túránkon: az elrejtett karavánszerájokat, ahol megállt az idő, a mecsetek, népi szentélyek és kis utcák különleges történeteit, az eltűnt lakók – zsidók, görögök, örmények – emlékeit. Átjárjuk a város kétezer éves történelmének rétegeit a római és bizánci kortól az oszmán birodalmon át a modern Törökországig. Részletesen megismerjük a kiemelkedő műemlékeket a Hagia Sophiától a Szulejmán-mecsetig, bejárjuk az önálló életüket élő városnegyedeket Galatától Kadiköyig, és egy napra átmegyünk a közeli Bursába is, az oszmán város kulturális bölcsőjébe is. • Bp-Isztambul-Bp repülőjegy most kb. 150 euro, részvételi díj 500 euro. • Isztambuli posztjainkat lásd itt.

• Szicíliai körút, március, igény szerint. Az egyhetes szicíliai körút alatt meglátogatjuk a sok kultúrájú sziget legfontosabb helyeit – szinte mind világörökség –, Catania halpiacát, Siracusa görög óvárosát és zsidó negyedét, Agrigento ókori görög templomainak völgyét, Cefalù normann kikötővárosát és bazilikáját, Palermo és Monreale arab és görög művészek által díszített normann bazilikáit, Taormina görög-római színházát és sok mást. • Utazás kilencfős kisbusszal, részvételi díj 800 euro, Bp-Catania-Bp. repülőjegy most kb. 50 euro. • Egy bejegyzés az ókori Polüfémosz-mozaikról és két előadás, a monrealei normann székesegyházról és a palermói normann palotakápolnáról. • Szicíliai posztjainkat lásd itt.

• Andalúzia történelmi városai, március, igény szerint. Andalúzia a mediterrán világ ama különleges helyszínei közé tartozik, amelyeken több nagy kultúra is rajta hagyta kézjegyét. Szinte jelképes, hogy közvetlenül a marokkói út után szervezzük, mintegy annak folytatásaként, hiszen a tartomány 711-től 1492-ig, az iszlám uralom idején a marokkói dinasztiák alá tartozott, kultúrájuk közös volt. Malagába érkezve a tartomány történelmi városait járjuk végig Sevillán, Córdobán, Granadán és Rondán át, s részletesen megismerjük arab, zsidó és keresztény múltját, építészeti emlékeit, és máig tovább élő hagyományait. • Utazás kilencfős kisbusszal, részvételi díj 800 euro, Bp-Malaga-Bp repülőjegy most kb. 140 euro. • Andalúziai posztjainkat lásd itt.

• Marrakes és a kasbahok útja, március, igény szerint. A tavaly év végén, majd idén év elején háromszor is bejárt utat a nagy érdeklődés miatt – hiszen mindhárom azonnal betelt – még egyszer meghirdetem márciusra, hátha még egyszer lesz rá egy tele kisbusznyi jelentkező. Leírását lásd feljebb.

Húsvét Szardínián, április 4-11. Szardínia elzárt hegyvidéki városkáiban mintha megállt volna az idő, annyira hagyományos módon ünneplik a húsvétot. Erről többször is írtam: a nagypéntekről, a nagyszombatról, és főleg a húsvétvasárnapi ünnepségről. Az ünnep mellett bejárjuk a hegyvidék kisvárosait és hegyi tájait is, nagyjából ahogy legutóbb tettük. • Utazás kilencfős kisbusszal, részvételi díj 800 euro, Bp-Cagliari-Bp repülőjegy most kb. 80 euro. • Megtelt

Grúz körút, május 5-12. Grúziát minden évben májusban megyünk bejárni, amikor a hegyek már gyönyörűen kizöldültek, de még nem fakultak meg a nyári hőségtől. Egy hét alatt a rendkívül változatos ország szinte minden szép vidékét bejárjuk, a Nagy-Kaukázus legészakibb völgyétől, Szvanetitől és Ushguli ezerötszáz éves lakótornyaitól Tbiliszi középkori negyedein át a grúz hadi út kolostoraiig. A Kaukázusról szóló posztjainkat itt gyűjtöttük össze. • Részvételi díj 700 euro, Bp-Kutaiszi-Bp repülőjegy most kb. 120 euro.

Délkelet-Anatólia az asszír kolostoroktól Nimród hegyéig, május 19-29. és május 30 - június 9. A Tigris és Eufrátesz között fekvő Észak-Mezopotámia törökországi része nyelvek, vallások, kultúrák, egykori birodalmak hatalmas mozaikja az asszíroktól, arámoktól, perzsáktól és görög-rómaiaktól a szír keresztényeken, örményeken, yezidiken át mai kurd és török lakóiig. Gaziantep oszmán kereskedővárosából indulva busszal járjuk be a vidéket, felkeresve Mardin és Midyat fehér kőből faragott középkori városait, a tur abdini asszír kolostorokat, Ábrahám életének feltételezett helyszíneit Urfában és Harranban, a mezopotámiai és latin ókor lenyűgöző múzeumait Gaziantepben, Urfában és Diyarbakırban, és az ókori világ egyik csodáját, Antiochus király síremlékének gigantikus szobrait a Nimród-hegyen. Felderítő túránk naplója itt olvasható. • Részvételi díj kb. 1000 euro, Bp-Gaziantep-Bp repülőjegy isztambuli átszállással most kb. 300 euro. • Anatóliai posztjainkat lásd itt.

Szabadka-szegedi szecesszió, hosszú hétvége június végén A magyar szecesszió egyik legfontosabb központjában részletesen végignézzük a régi Magyarország egyik leggyönyörűbb zsinagógáját és a pompás városházát – mindkettő a Komor Marcell-Jakab Dezső építészpáros főműve –, és az egész óvárost, amely a dualizmus korában vált az ország egyik legszebb, legizgalmasabb központjává. Odafelé megállunk a határ innenső oldalán, a legszebb magyar műemlék könyvtárnál, a kalocsai érsekségen, ahol sok éven át kutattam, visszafelé pedig a patinás palicsi fürdőhelyen, amelynek épületeit ugyancsak Komor és Jakab tervezték. A határon át visszaérve végignézzük Szeged szecessziós emlékeit, amelyek nagy részét szabadkai mesterek építették vagy inspirálták. • Szabadkai posztjainkat lásd itt. • Utazás Pestről busszal, részvételi díj 350 euro.

Kalandtúra Grúziában, július elején. Szokásos grúz körútjainkkal szemben, amikor kényelmesen, busszal járjuk be az ország legszebb tájait, erre az útra a vállalkozó kedvűeket hívjuk. Tbilisziből terepjáróval megyünk fel Grúzia egyik legarchaikusabb és legnehezebben megközelíthető vidékére, Tusheti völgyeibe, a Nagy-Kaukázus csecsen-dagesztáni határhegysége alatt. Itt két nap alatt lóháton járjuk be az ősi erődfalvakat, de aki akar, terepjárón is velünk tarthat. A részvételhez nincs szükség lovas előképzettségre, minden szükségeset megkapunk és megtanulunk helyben. Tusheti útleírásunk itt, eddigi összegyűjtött grúziai és kaukázusi bejegyzéseink itt olvashatók. • Részvételi díj, amely minden felszerelést és teljes ellátást is magában foglal, 800 euro. Bp-Kutaiszi-Bp repülőjegy most kb. 120 euro.

Az év második felére túrákat tervezek Albániába, Franciaországba (Normandia-Bretagne illetve a katar városok a Pireneusok lábánál), Iránba (a történelmi városok nagy túráját, ha rendeződik a politikai helyzet, inshallah), a máramarosi és bukovinai festett templomokhoz, Anatólia további részeibe (Van-tó, egykori örmény és grúz vidékek), a nyugat-kínai Tea és ló útjára (ha a kínai utazás addig lehetségessé válik), a spanyol Pireneusok románkori világörökség-templomaihoz, az Utas és holdvilág túra megismétlését Velencétől Sienáig, hosszú hétvégét Firenzébe és Berlinbe, és sok más helyre.

Ahogy egy-egy utunkat meghirdetjük és felrakjuk ide a naptárba, körlevelet is írunk róla, amelyre érdemes feliratkozni a wang@studiolum.com címen.

Irán percről percre

Az útjainkról írt „percről percrék” alapvető célja, hogy azon melegében megosszam azokat a kis történeteket, benyomásokat, összefüggéseket, amelyek később már feledésbe merülnének. Ennek a mostaninak azonban még egy speciális célja van. Az, hogy megmutassam: a szenzációhajhász, tájékozatlan és felelőtlen sajtómunkások által no-go-zónának beállított Iránba nemcsak hogy el lehet utazni (és onnan vissza is jönni, nem úgy, mint a spanyol mondás tartja: Irán – y no volverán), hanem nagyon is érdemes, mert annyi szépséggel és jósággal találkozik az ember, mint sehol másutt. És hogy ez még a mostani feszült helyzetre is érvényes, ha az ember hiteles forrásokból tájékozódik, kellően elővigyázatos, és nem ül fel a tömeghisztériának.

A vízummal mindig variálnak. Régebben csak az iráni követségeken lehetett igényelni, ahol azonban többnyire elutasították a kérelmet, úgyhogy iráni turistairodáknál kellett ál-túrákra benevezni, akkor megadták. Aztán a 2015-ös atomegyezmény óta már a teheráni repülőtéren is meg lehetett kérni, és ugyan jó másfél-két órás várakozás után, de mindig megadták. Most azonban nem akarok kockáztatni, és ismét turistairodán keresztül kérem meg a vízumot az egész csoportnak. Az e-mailen megkapott vízumok birtokában a leszállás után mindjárt beállunk a útlevélellenőrzéshez, de nyersen elutasítanak. Kiderül, ez csak voucher, a tényleges vízumot most is a repülőtéri vízumiroda adja ki. Fél óra, míg a muzeális eszközökkel leellenőrzik a kódokat, bevételezik a vízumdíjat és kiállítják a papírokat. Utána a hivatalnok emberi hangra vált, és nagyon melegen megköszöni a türelmes várakozást.

Az útlevélellenőrzés előtt még be kell mutatnunk covid-oltási igazolásainkat. Galinának ez csak e-mailben van meg, de a mobiltelefonja értelemszerűen nem tud kapcsolódni az iráni netre. Pár perc próbálkozás után a hivatalnoknő csak azt kéri, mondja el pontosan milyen oltásokat kapott, és bemondásra elhiszi neki. Ez után beléphet ő is.

Egyszer-kétszer-háromszor filozofáltam már a különféle – német, olasz, orosz, szovjet – bürokraták természetrajzáról. Ez a két példa most a perzsa alfajt adja hozzá a rendszertanhoz, amely nyersen és keményen lép fel tekintélye elismertetéséért, de ha ezt megkapta, utána nagyon emberi és előzékeny módon viselkedik.

A teheráni reptérről Kashanba vezető út egyik oldalán a sivatag, a másikon a Keselyű-hegység húzódik, egy régi hegységrendszer alaposan erodált hegylánca, szaggatott gerincekkel és színes hegyekkel. Holnapután a belsejébe is bemerészkedünk.

A Khomeini Nemzetközi Repülőtérre való megérkezésünk után alig haladhattunk nyugodtan egy órát, amikor a forradalmi gárda fehér köpenyes tagjai leállították és körbefogták buszunkat, és Halál Amerikára! kiáltások közepette bekényszerítettek a sztráda melletti reggelizőbe, ahol az iráni jólétet hirdető propagandafotókhoz használtak fel minket. A pék a hagyományos perzsa tonírban valójában az ország utolsó kiló lisztjéből süti előttünk a látványkenyeret.

Ismerik a Benvenuto al Sud című filmet? Egy milánói postamestert Dél-Itáliába helyeznek, és hiába ír haza pozitív tapasztalatairól, felesége jobban tudja, hogy milyen a Dél, s azt hiszi, férje csak őt akarja kegyes hazugságokkal megnyugtatni. Ezért aztán amikor ellátogat hozzá, férjének helyi barátaival elő kell állítania a maffia uralta bűnöző Dél állapotait, hogy felesége elhiggye, jó helyen jár.

Így járt jó néhány olvasóm is, amikor ezt az első reggelinkről szóló bekezdést eredetileg önálló Facebook-posztként tettem közzé. Azt gondoltam, hogy süt belőle az irónia, de nem: sok olvasó, aki a sajtóból már pontosan tudta, milyen szörnyű állapotok vannak Iránban, saját képének igazolását olvasta ki belőle, s kétségbeesett szomorú és könnyező emotikonokkal, valamint hazasürgető e-mailekkel reagált. Az ilyeneknek azt tanácsolom, hogy ne olvassanak Hírcsárdát, mert csak felzaklatják magukat, ismerőseiknek pedig hogy vizsgálják felül velük tartott kapcsolataikat. És a tanulság: sose becsüld alá, mennyire birkává tudja tenni az embereket a hisztéria.

Telefonkártyáért állunk sorba a kashani Irancellnél, néhányan a shopban, többségünk az utcán. A bent várakozó irániak készségesen maguk elé engednek minket, hiába vagyunk huszan: nekik végtelen sok idejük van itt, mi vendégek vagyunk, drága az időnk. Egy nő jön el mellettünk, az öklét nyújtja Galinának. Galina beleöklöz, a nő felfordítja és kinyitja a markát. Kicsi mentás csoki van benne. Odaadja Galinának. Később még találkozunk ezzel a gesztussal, a mozgalom titkos jelével.

A bazár mellett zöldséges, előtte néhány kiskamasz eladósegéd. Ahogy a zebra előtt várunk, egyikük belemarkol a narancsba, egyet-egyet oszt nekünk. Ez viszont merő kedvesség.

„Az Úristen kertet telepített Édenben, keleten, és oda helyezte az embert, akit teremtett. És az Úristen a földből mindenféle fát sarjasztott, ami tekintetre szép és táplálkozásra alkalmas; azután kisarjasztotta az élet fáját a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának a fáját. Egy Édenben eredő folyó öntözte a kertet, s ott négy ágra szakadt. Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze.” (Ter 2,8-15)

Ha így történt, akkor az első ember perzsául beszélt. Ez a „kert” ugyanis a héberben פרדס pardes. Ez pedig az óperzsa pairi-daêza, „fallal körülvett”-ből ered. Miért kell a kertet fallal körülvenni? Azért, hogy a puszta állatai be ne jöjjenek lelegelni és kiinnni a vizét. A pairidaêza ugyanis szükségszerűen a pusztában áll, a perzsa sivatagban, amelynek földje a sok millió év folyami hordalék nyomán nagyon termékeny, csak víz nincs, amitől teremne. Ezt a vizet hozzák le már sok ezer éve a perzsák és elődeik a hegyekből hosszú boltozott földalatti csatornákon, úgynevezett qanat-okon át. A qanat az az „Édenben eredő folyó”, amely a kert közepén szökőkút formájában felszínre tör, s négy ágra oszlik, négy negyedre osztva a kertet. Ez a struktúra, a négy negyedre osztott hortus conclusus, amelyet a fogságba hurcolt zsidók a perzsa sivatagban láttak először, azóta is a kert archetípusa az európai és az iszlám világban.

A legkorábbi fennmaradt pairidaêza a világörökség Fin-kert Kashan mellett, amelyet I. Nagy Abbasz sah építtetett 1590-ben. Ennek „folyóját” a közeli Sialk-hegyről vezeti le ide egy qanat, s a kert közepén felbukkanva négyfelé oszlik, hogy aztán a kerten kívül egyesülve végigfolyjék az út mentén sorakozó teaházak asztalai között. De a kerti pavilon delfti fajanszot utánzó, szinte rokokó bájos jelenetei másfél századdal későbbiek. Rózsákkal társalgó fülemülék (gol va bolbol, „bülbülszavú rózsák”), Qajar hercegek, geometrikus minták.

Leányosztállyal találkozunk, boldogan fotózkodnak, csevegnek velünk. „Maguknál van Covid?” kérdezik. „Volt, de huss! elrepült”, mutatom. „És maguknál?” „Mi nem tudjuk, a kormányzat nem mond róla semmit.” Később olvasom, hogy az iráni lakosság átoltottsági szintje 81%.

Fiatal kurd házaspár jön mellettünk Kermanshahból, a lány gyönyörű, dús haján nincs kendő, de senki nem szól rá a kertben. Kifelé menet megkérdezi a magyar nőket: „Maguk miért viselnek kendőt?” „Mert különben kirúgnának minket az országból.” „Nekünk muszáj viselnünk”, mondja, „és ez nagyon rossz.” Egy másik házaspár is hallja a beszélgetést, közbeszólnak: „Nem, nekünk ez jó.” Tapintatosan elhagyjuk a kibontakozó hitvitát.

„A kendő és a tisztaság garantálja a szépség és az erény tartósságát”. Az erkölcsrendészeti plakátra kézzel ráírva a kendő miatt meghalt Mahsa Amini neve. A helyiek szerint a plakát alá éjjelenként felragasztanak egy feliratot a tüntetések jelszavával: „Zan, zendegi, âzadi” – „A nőkért, az életért, a szabadságért”, amelyet csak reggelenként szed le a rendőrség.

Örmény keresztény barátnőm teljesen egyetérteni látszik az erkölcsrendészeti plakát üzenetével [VICC!!!]

Iránnal szolidaritást vállaló felirat egy velencei jelmezbolt ajtaján, egy héttel iráni túránk után. A kép Marjane Satrapinak, a Perszepolisz rajzolójának karikatúrája, egy iráni nő, aki kifésüli hajából a beleragadt mollahokat. A felirat szójáték: „A nőkért, akik elszabadítják Isten haragját”, de az „ira”, harag helyett „Iran” áll.

A kashani bazár már ezer éve épül folyamatosan. Gazdag, bonyolult struktúrájában egyaránt jelen vannak szeldzsuk, Szafavid- és Qajar-kori elemek. Legszebb része a Timche-ye Amin od-Dowle nevű hatalmas karavánszeráj vagy inkább plaza, amelyet 1863-ban épített a nagy kashani építész, Ustad Ali Maryam, közepén medencével, körben kis szőnyeg- és régiségboltokkal, kávézókkal, további plazákkal. A Zhee szőnyegboltban elképesztően színvonalas – szinte múzeumi – kínálat van elképesztően alacsony áron. A kiállítás középpontjában egy nagy alakos szőnyeg van az afgán-szovjet háború idejéből tankokkal, helikopterekkel, csonka szovjet katonákkal. „Ez nem eladó”, mondja a fiatal boltos, „kiállításokra szoktuk kölcsönadni”.

Azok a kashani kereskedőcsaládok, akik a bazár üzleteit és karavánszerájait, s a bazár körüli óváros gazdag kereskedőházait építették, már rég elvándoroltak innen, akár a fővárosba, akár külföldre. Házaik közül négyet-ötöt múzeumnak rendeztek be, de többségük elhagyatva pusztul. Ezen változtatott barátom, Mehdi, amikor tizenöt-húsz évvel ezelőtt elsőként újította fel vendégháznak a patinás Kamal-ol-Molk-házat. A vendégház sikerének köszönhetően sokan követték példáját, és ma már Kashan nyolcvan legszebb régi háza vendégházként kapott új esélyt méltó életre. Legalább még egyszer ennyit fel lehetne támasztani.

És valahol itt, a kereskedőházak labirintusában, nagyon egyszerű és kedves arcok erdejében, egy kicsi vályogházban itt lakik az Isten is.

Iránban a pénznek már annyira nincs értéke, hogy készpénzt szinte egyáltalán nem használnak, mert egy bevásárláshoz már külön táskában kellene vinni. A boltokban sem tartanak: készpénzfizetésnél a visszajárót csokiban vagy golyóstollban adják. Elmúltak már azok az idilli idők, amelyekről A perzsa bankó posztban írtam: ma már egy csésze jó kávé háromszázezer riál, ami egy euró. Az ország szinte teljesen átállt a kártyás fizetésre. Kártyát viszont csak iráni kaphat, a mi kártyáink pedig nem érvényesek itt. A külföldinek továbbra is készpénzt kell váltania, de készpénz a bankokban szinte már nincs. Mehdi egy egész délután gyűjt össze annyi riált nemtudomhány bankból, hogy mindannyiunknak jusson legalább száz eurónyi. Este egy baráti családnál főzünk és vacsorázunk, ide érkezik a pénzszállítmány, kiborítjuk nagy halomba a szoba közepére, számolgatjuk.

Olvasóink írták, hogy van rá mód, hogy külföldi is szerezzen iráni fizetős kártyát, a Mah Cardot. Kipróbáltam, abszolút nem működött. Feliratkoztam rá, megígérték, hogy kihozzák a szállodába, de nem jöttek el, és onnantól kezdve egyetlen e-mailre sem válaszoltak.

Naftali, Simeon és menorah: zsidó csempék egy kashani régiségboltban az Ameri történelmi kereskedőház mellett. A „kis Jeruzsálemnek” is nevezett Kashan, e selyemúton fekvő fontos kereskedőváros zsidósága különösen jelentős volt az 1979-es iszlám forradalomig, amikor részben emigráltak, részben nagyvárosokba költöztek. A 17. században egy részüket erőszakkal iszlamizálták; a mai ajatollahok közül többen is elismerik zsidó származásukat. Az iráni zsidókról már írtam korábban, és még fogok is alább.

A kashani Tabatabaei-ház az egyik legrégebbi a híres kashani kereskedőházak közül. Seyyed Jafar Tabatabaei, a selyemút gazdag szőnyegkereskedője építtette 1840 körül a kor legnagyobb kashani építészével, Ustad Ali Maryammal, aki a kashani bazár imént látott Timcheh-ye Amin od-Dowleh plazáját is építette. A ház egy nagy medencés udvar két keskenyebbik oldalán, egy-egy, az udvarra nyitott ív (eivan) körül, kicsi patiók együtteseként szerveződik. A falakat gazdagon díszítik a Qajar-korra jellemző stukkók és tükörbetétek.

Amikor Mehdi Borujerdi feleségül kérte Seyyed Jafar Tabatabaei lányát, leendő apósa végigvezette imént látott házán, és azt mondta neki: látod, a lányom ilyenhez szokott. Borujerdi nemcsak gazdag kereskedő volt, de okos is, értett a szóból. 1857-ben ugyancsak Ustad Ali Maryammal megépíttette Kashan legelőkelőbb kereskedőházát. A ház kisebb apósa házánál, de dekorációja – amelyet a kor vezető festője, az ugyancsak kashani származású, de a Qajar sahi udvarnak dolgozó Kamal ol-Molk tervezett – jóval kifinomultabb annál. A stukkókban és falfestményekben újra meg újra felbukkannak a monarchia és a hadsereg jelképei és motívumai, minthogy Borujerdi az udvar és a hadsereg beszállítója is volt. A fogadóterem falát Nasser ad-Din sah és két fia képe díszíti. A sah és a trónörökös arca üresen maradt, amivel a festő Mohamed és családja kötelező tiszteletteli ábrázolására utal, így hízelegve a sahnak.

A fogadóteremben négy kakukkos óra is van stukkóból, ami elterjedt motívum volt a 19. századi perzsa művészetben, s a jóval költségesebb nyugati valódi órákat helyettesítette.

Kashan harmadik leghíresebb muzeális kereskedőházát, az Âmeri-házat Âmeri Khan, Kashan kormányzója építtette a 18. század második felében, ilyenformán a három közül ez a legkorábbi, ez szolgált mintául a Tabatabaei-háznak is. A hatalmas, hétudvaros ház ma szépen helyreállítva exkluzív szálloda és kávézó.

Kashan óvárosának Szafavid-kori (16. századi) közfürdőjét Sultan Amir Ahmad imám-leszármazottról (imamzade) nevezték el, akinek mauzóleuma a közelben áll. A pompás nyolcszögű öltözőcsarnokot négyszögű fürdőterem követi, oldalai körül számos kis fürdő-szobával. A tetőn számos felülvilágítós kupola emelkedik egymás mellett, ihletet adva Gaudínak.

A történelmi kereskedőházak közelében, egy kisebb kereskedőházban nyílik a bábmúzeum. Keleten a vásári bábszínház nem pusztán a nép, gyerekek és felnőttek szórakoztatásának eszköze, hanem a nyilvános politikai szatíra talán egyetlen megtűrt műfaja is. Egy bábot mégsem lehet lefejezni, amiért kimondja, hogy a pasa lop, vagy hogy a padisah sorra veszíti el a csatákat. Ez a hagyomány engedte meg Rezo Gabriadzénak, hogy underground bábszínházat működtethessen az 1980-as évek Tbiliszijében, amelyben a szovjet rendszer visszásságait karikírozták ki. És ez magyarázza a kashani bábmúzeum számos pompásan egyszerű katona-, kán- és hivatalnok-bábfiguráját.

Kashant 1778. december 15. reggelén, pontosan születésem előtt 187 évvel hatalmas földrengés sújtotta, ami ritkaság ebben a nagy földtani mozgások által parkolópályára helyezett régióban. A főbb épületek romba dőltek. Kashan építészettörténete ezért néhány korábbi töredéktől eltekintve a 19. században kezdődik, amely ilyenformán a gazdagság, fejlődés és újítás időszaka, miközben Irán többi városában inkább hanyatlást tapasztalunk. Az épületeket a nosztalgia jellemzi az előző évszázadok elveszített épületei iránt: tele vannak Szafavid-kori motívumokkal, noha egyszerűbb és gyorsabb módon, például kőfaragás helyett stukkóval vagy színes csempével megoldva. Ilyenek a korábban bemutatott kereskedőházak, de ilyen az Aga Bozorg-nagymecset is, amelyet Hajj Mohammad Taghi Khanian gazdag kereskedő építtetett Kashan főmecsetének 1834-49-ben. Aga Bozorg, azaz Nagy Aga, a mecset névadó híres prédikátora és tanítója az ő veje volt. A mecset udvarát, mint a legtöbb kereskedőházét, a helyi száraz, meleg időjárás miatt két szinttel lejjebb mélyítették, hogy a föld hűtse őket. Itt ma a kashani teológia tanulószobái nyílnak. Valószínűleg a fiatal papnövendékek karcolták az elbűvölő leányarcokat is a mecset hátsó, rejtett boltíveinek falára. Az utca felőli boltívek alatt a helyi lakosság hűsöl.

Irán egy nagy tányér, amelynek magas hegylánc-peremén a kívülről jövő felhők leejtik terhüket, de a tányér aljára már nem jut belőle. A lejtős peremen még csak-csak lefolyik, de aztán elhal a sivatagban, amely az ország egész közepét betölti. A történelmi városok a sivatag peremén alakultak ki, ameddig még a vizet a qanat-rendszerrel le tudták hozni a hegyből, s az őket összekötő utak egyik oldalát a hegyláncok, másik oldalát a sivatag kíséri. Csak a nagyon bátor kereskedők és a nomádok vágtak keresztül a nyolcszáz kilométer széles pusztaságon. A perzsa sivatagról már korábban is írtam Nasrollah Kasraian fotóival, de most mi magunk is bátran bemerészkedtünk legalább húsz kilométer mélységben, hogy lássuk a homokdűnéket, az időszaki sós tavak fehér tarajú méhsejtjeit, és az éppen termő datolyapálmákat.

Vacsora a Mozaffer hagyományos étteremben, a kashani kereskedőházak mellett. Hatféle kebab (csirkeszárny, kubide = darált bárányhús, bakhtiari = vegyes csirke és bárány, csirke, bárány, soltani = fűszeres bárány), dizi (birkahúsos bab), tah dig (a fazék alján maradt, tojással összepirított rizs)

Abyanéról, a Keselyű-hegységben rejtőzködő vörös faluról korábban már részletesen írtam. Most újra felkeressük. A falu a maga ezerötszáz évvel ezelőtti középperzsa nyelvével, zoroasztriánus hagyományaival és különleges, színes népviseletével az iráni belföldi turizmus célpontja, de most egyetlen látogató sincs rajtunk kívül. Az irániaknak egyéb dolguk van, a külföldieket pedig visszarettentették a szenzációhajhász nyugati sajtó apokaliptikus jelentései. A falu idős lakói – a fiatalok mind városba költöztek – szokatlanul nagy örömmel üdvözölnek minket. A falu elején még csak gyorsan beszaladnak egy-egy zacskó almáért, préselt gránátalmalekvárért, de mire a végére érünk, már kinyitottak a kisboltok, mindenki reménykedik a covid majd a tüntetések idején kiesett bevételek pótlásában.

Abyanéban két nagymecset van. Az egyik nyilvános, erről már írtam. A másikba csak a falu lakói léphetnek az ünnepen, egyébként zárva van. Sokadszor vagyok Abyanéban, de én is most először léphettem be ide.

A gazdagon faragott és festett, rézveretes Szafavid-kori kapun kívül a mecsetben szinte semmi más dísz sincs. Tetőgerendáit egyszerű datolyapálma oszlopok tartják, csupán fejezetük és a mennyezet kazettái faragottak. Épp ez az egyszerűség a lenyűgöző, a puritán faszerkezet sötét belsejébe felülről és a kicsi ablakokon át beáramló fény. Az egyik oszlopon belevésett nevek és szavak, Mohammedé olvasható, talán egy alhamdulillah is elindul, a többit csak Allah tudja.

De ami még lenyűgözőbb, az az, hogy a mecset oldalfalánál kicsi ajtó nyílik, olyan kicsi, hogy muszáj meghajolva belépni rajta, s utána lépcső indul lefelé, egy még puritánabb, még archaikusabb oszlopos-gerendás terembe. Ez volt a falu zoroasztriánus temploma – népszerű, de félrevezető nevén „tűztemploma” – egészen a Szafavid-korig. Amikor az iszlám a 16. században először eljutott ebbe a hegyek közé zárt, s ezer éven át elfelejtett faluba, a templom falába rézből domborított mihrabot illesztettek, melléje fából faragott mimbart állítottak, de aztán felépült fölötte a mai mecset, s a tűztemplom a rövid iszlám intermezzó után ma is Ahura Mazdáról álmodja Csipkerózsika-álmát.

Esti találkozás Iszfahán főterén. Az itteni 17-18 fokot a perzsák már rendkívül hidegnek érzik. Talpig beöltöznek, és a szobákat is izzadásig fűtik – a rezsidémon nem perzsa rém.

Iszfahán egyik sajátos kézműves terméke a ghalamkar (kalikó), a fa dúcokkal nyomtatott gyapotszövet. A bazárban működő műhelyek olykor sok száz éves dúcokat is használnak. Itt egy ilyen dúc a shir-o-khorsiddal, a napot hordozó oroszlánnal, az Unesco-elismeréssel kitüntetett Shalamonyan örmény műhelyből. Alatta ugyanez a motívum a szomszédos kézirat- és csempefestő műhelyből.

Irán klasszikus zenéje és az ebből leszűrődött népzene rendkívül magas színvonalú. Az iszlám rendszer azonban nem kedveli a világi zenét. A koncerteket éppen csak megtűrik, nehéz előre megtudni a helyüket és időpontjukat. Viszont az utcán, teaházakban, bazárokban mindig találni utcai népzenészeket vagy perzsa klasszikus zenészeket. Mint itt, Iszfahánban, az esti bazár egy bezárt boltjának lépcsőjén. A kamanche, az öblös testű, három selyem húros hegedű egyaránt bevett hangszere a perzsa klasszikus zenének és a perzsa, török vagy örmény népzenének is.

Kamanche-játékos, Abu’l Qasim iskolája Fath ʻAli Shah számára, 1816. Alább: Narges Derghani klasszikus kamanchén játszik

Hajji Mirza kisvendéglője Iszfahán egyik legjobban őrzött titka. A bazár labirintusát szisztematikusan bejáró felderítőutam során bukkantam rá, s bejárata úgy el van dugva a műhelyudvarról nyíló kis sikátorban, hogy még most is tétovázva találok csak vissza ide. Odabent hatalmas régiségraktár, síita szentek üvegikonjai, az egykori Iszfahán fotói, máshol nem kapható házias ételek, barátságos pincérek és még barátságosabb vendégek. Még nem hozták ki a teát, s már mindenkivel megismerkedtünk és oda-vissza fotózkodtunk.

Rastak Music: Ey Yar – „Ó, szerelem”

Három egyetemista lány ül le a szemben lévő asztalhoz. Kendőt nem viselnek, ahogy sok más nő sem ezekben a napokban Iszfahánban. Kérdezik, honnan vagyunk, fotózkodásra invitálnak. Először csak az asztaluknál ülve, majd a sikert látva az asztalok között mintegy kifutón, gyakorlott bemutató-pózokban fellépve. „Zan, zendegi, âzadi” – „nő, élet, szabadság”, tanítanak meg minket a tüntetések jelszavára.

گفتم که ماه من شو گفتا اگر بر آید گفتا ز خوبرویان این کار کمتر آید فتا که شبروست او از راه دیگر آید گفتا اگر بدانی هم اوت رهبر آید

گفتم غم تو دارم گفتا غمت سر آید گفتم ز مهرورزان رسم وفا بیاموز گفتم که بر خیالت راه نظر ببندم گفتم که بوی زلفت گمراه عالمم کرد

Ide kívánkozik ez a Hafez-vers, amely utunk során később hangzik el, de az elbeszélésben itt van a legjobb helyen.

Shiraz két legnagyobb szülötte a 13. századi Saʿadi és a 14. századi Hafez. Noha mindketten sokat vándoroltak, a város szerencséjére végül mindketten itt haltak meg, s itt van sírhelyük egy-egy nekik szentelt kert közepén a Shiraz óvárosát körülvevő kertek gyűrűjében. Kultuszuk olyan nagy a perzsák között, hogy nem tudok hozzá foghatót mondani itthonról: talán Petőfi kultusza lehetett ilyen a 19. század végén. Az irániak ünnepélyes látogatást tesznek a két sírnál, kötelező módon elmondják egy-egy versüket, majd ünnepélyesen teát és édességeket fogyasztanak a kert teaházában. Lehet-e ennél jobban ünnepelni egy költőt? Hafez sírjánál én a társaság nevében az alábbi ghazalt recitáltam:

Goftam, gham-e to dâram. Goftâ, ghamet sar âyad. Goftam, ke mâh-e man sho. Goftâ, agar barâyad. Goftam, ze mehrvarzân rasm-e vafâ biâmuz Goftâ, ze hubruyân in kâr kantar âyad. Goftam, ke bar khiâlat râh-e nazar bebandam. Goftâ, ke shabru ast u, az râh-e digar âyad. Goftam, ke bu-ye zolfat gomrâh aolamam kard. Goftâ, agar bedâni, ham ut rahbar âyad.

Azt mondtam, szenvedek érted. Azt mondta, egyszer véget ér az. Azt mondtam, légy a holdam. Azt mondta, amikor elfogy. Azt mondtam, a szerelmesektől tanuld a hűség szokását Azt mondta, a széparcúaknál ritka dolog az ilyesmi. Azt mondtam, képed elől látásom útját elrekesztem Azt mondta, tolvaj az, majd más utat talál magának. Azt mondtam, hajad illata tévútra vitt a világban Azt mondta, ha ismernéd őt, vezetőddé lehetne.

Hafez: Goftam, gham-e to dâram

„Ez nem is szerelmes vers”, mondta valaki csalódottan, amikor lefordítottam a verset. Miért, csak az a szerelmes vers, amelyben „a bevezetés elhagyható, és rögtön ott az izgató, a megvetett ágy”? Mintha a magakelletés, a látszólagos vonakodás, amelyet pedig még Burns annyira ismert, és a magánéletből mi is ismerünk, ma nem lenne versbe való.

És azért is épp ezt a verset választottam, mert a vázolt konfliktus annyira jellemző a mai iráni férfi-nő viszonyra. Az iráni filmekből, regényekből, de a való életből is azt látni, hogy az iráni férfi nagyra nőtt gyerek, ábrándos és kicsit elveszett a világban, az iráni nő pedig gyakorlatias, szarkasztikus, és határozottan irányítja a férfit. És a haj illata pont arról szól, mint a mostani kendő-konfliktus: hogy az orthodox muszlim – és nem csak muszlim – férfiak úgy érzik, az erotikus női haj, egyáltalán a nőiesség valami zavart, kontrollálhatatlanságot hoz a világba – pedig ha elfogadnák és megismernék, vezetőjükké lehetne.

Vámbéry Ármin írta, hogy a perzsa öszvérhajcsárok munka közben Hafez-verseket dalolnak. Valóban minden Hafez-versnek van énekes változata, nem is egy. A legnagyobb perzsa zeneszerzők és énekesek CD-in is sok szerepel belőlük. Tervezek egy olyan poszt-sorozatot a blogon, ahol az egyes Hafez-versek perzsa eredetije és fordítása mellett ott lenne néhány felvétel is ezekből. Van is már fent néhány. Erről a ghazalról is van néhány szép felvétel. Itt kettőt mutatok be. Az elsőn Mohammad Reza Lotfi, a nagy santur- (cimbalom-)játékos kíséri saját énekét a vers népdal-változatának dallamával. A másodikon a legnagyobb perzsa énekes, Mohammad Reza Shajarian énekli, az eredeti dallamtól elszakadó improvizatív erővel.

Hafez: Goftam, gham-e to dâram – Mohammad Reza Lotfi + santur

Hafez: Goftam, gham-e to dâram – Mohammad Reza Shajarian + kamanche

Amikor Abbasz sah 1598-ban Iszfahánt tette birodalma fővárosává, nem az óvárost alakította át, hanem az óváros mellé építette fel saját teljesen új, mondhatni reneszánsz városát. A város központjában a világ egyik legszebb tere, annak fókuszában pedig az egyik legpompásabb mecset áll. Jól látszik, hogy a tér tengelye az óvárostól a folyóhoz vezető főút és az azt övező kertek vonalát követi, s ehhez igazodik a mecset kéttornyú kapuja is, de a mecset tengelye aztán 45°-ban elfordul, hogy mihrabja Mekka felé nézzen, illetve hogy a mecsetet az egész főtérről jól lehessen látni.

Ez a mecset volt Abbasz sah büszkesége, a legfontosabb emlék, amelyet maga után hagyni kívánt. Építését a kor legnagyobb perzsiai építészére, tudósára és filozófusára, a baalbeki Sheikh Bahaʿira bízta, dekorációját pedig az udvari festőre és kalligráfusra, a Szafavid-kor kéziratstílusának megteremtőjére, a kashani Reza Abbasira. Hogy az egész mecsetet kívül-belül mázas csempékkel boríthassa be, 1603-ban, az oszmánok elleni háború során egy egész örmény fazekas-város, Julfa minden lakosát áttelepítette Iszfahánba, a folyón túli Új-Julfa városrészbe, már csak azért is, nehogy az oszmánok telepítsék át őket, mint Tabriz örmény fazekasait 1514-ben Iznikbe, akik ott a híres izniki kerámiát teremtették meg. A csempéket eleinte a legértékesebbnek tartott, és leglassabban elkészülő kék mázzal gyártották, de ahogy Abbasz sah közeledni érezte halálát, igyekezett azáltal felgyorsítani a kivitelezést, hogy a gyorsabban készülő haft-rang, színes csempékkel boríttatta be az alárendelt épületrészeket. Amikor 1629-ben az utolsó négyzetmétert is leburkolták, megtekintette, bólintott, és meghalt.

A mecset hatalmas cseppkőboltozatos eivannal tekint a főtér felé. Kétfelől egy-egy 42 méter magas minaret szegélyezi. Minthogy a minaretek tetejéről jól be lehetett látni a tér bal oldalán nyíló királyi palota kertjébe, a szájhagyomány szerint a Sah-mecsetben csak vak müezzin teljesíthetett szolgálatot.

A kapu kopogtatóján nem más, mint Abbasz sah arcképe látható emblematikus hosszú bajszával, de csak akkor, ha a mecset zárva van. Ha nyitva van a kapu, az őr értetlenkedésével nem törődve le kell akasztani a kitámasztó madzagot és becsukni az egyik kapuszárnyat, akkor mindenki látja. Ezt a hívságot egy szunnita kalifa vagy szultán nem engedhette volna meg magának, bármilyen szép mecsetet emelt is légyen Allah dicsőségére, de a síitáknál az emberábrázolás megengedett, ha nyilvánvalóan nem imádás funkciójával készül.

A belépés után az előcsarnok jobbra kanyarodik, majd lassan elfordul balra, hogy fokozatosan szoktasson hozzá a mecsetnek a főtértől elforduló tengelyéhez, s ezután a nagy udvarra vezet. A perzsa mecset sajátossága – eltérően az arab vagy az oszmán mecsettől –, hogy központja nyitott udvar, s erre két vagy négy oldalról egy-egy eivan nyílik. Közepén medence van, s ha ebből nem is folyik szét a víz négy ágban, a korabeliek számára világos volt, hogy ez az elrendezés éppúgy a paradicsomkertet idézi, mint a perzsa kertek és paloták felépítése.

„Allah kerteket ígért a hívő férfiaknak és nőknek, amelyekben patakok folynak, s örökké ott fognak időzni, és jó hajlékokat az Éden kertjében.” (Korán 9:72)

A Mekka felé invitáló déli eivan nagyobb a többinél. Két oldalsó minaret is hangsúlyozza fontosságát, amelyek csúcsán nem félhold vagy más ismerős muszlim jelkép van, hanem egy-egy kéz, a hős Abolfazl keze, amelyet a szunnita ellenség vágott le a kerbalai csatában. Belépve rajta hatalmas kupolával fedett térbe érünk. A kupola a 11. századi szeldzsuk építészetben jelenik meg – első ismert példája éppen itt, Iszfahánban, a régi nagymecsetben, amelyet hamarosan látunk –, és a mihrab előtti tér megkoronázásaként társul a négyeivanos-udvaros perzsa mecsethez. A Sah-mecset kupolája ráadásul akusztikai csoda is. Pontosan alatta van egy, a padlón is jelölt „éneklőpont”, ahonnét a hang sokszorosan verődik vissza a mecset falain és kupoláján. Itt alább Mehdi barátom recitálja erről a pontról az imára hívást.

A kupolás termet két oldalról egy-egy hosszú imacsarnok fogja közre. Közepükön oszlopsor vonul végig, két sor kis kupolát tartva. Ez a két oszlopcsarnok talán az egész mecset legszebb, legintimebb tere. Délelőtt szívesen üldögél el itt hosszan az ember, és nézi, ahogy az áttört ablakokon beszüremlő kis fény-nyájak végiglegelik a terem falát és padlóját.

Az együttesnek része még a nagy udvar két oldalán egy-egy kisebb, hosszúkás udvar a körötte lévő épületszárnyakkal, amelyeket az építés idején teológiai iskolának szántak. Az iszfaháni muszlim teológia mára már külön egyetemi komplexumot kapott, s a két udvar kissé funkciótlanul árválkodik. A keleti udvarban most egy angolul, franciául és arabul is beszélő fiatal mullah irodája van, akinek feladata, hogy turistákkal hitbeli kérdésekről társalogjon. A nyugati csoportnak a női egyenlőségről, a hidzsabviselésről, a teokratikus államforma legitimitásáról feltett cinikus kérdéseire nem tud meggyőző választ adni, csupán NER-hivatalnokhoz hasonló csökönyös együgyűséggel ismételgeti azokat a kétbites jámbor formulákat, amelyeket felettesei a szájába adtak.

A nagy udvarról kifelé haladva a bejárati eivan melletti fal csempeborítása váratlanul, mint a zsidó viccben, kap egy kómikus stichet. Itt valamit javíthattak a falon a 18. században, s a javítást az eredetit utánzó, de olcsó hétszínű, állatfigurás csempékkel borították. A paradicsomi virágok között kecskenyájak hevernek, fürjek csipegetnek, majmok esznek gyümölcsöket a fáról és isznak hosszú nyakú borospalackból.

Minthogy a Sah-mecset az óváros déli felének gyülekezeti mecsete, azaz ahol a hívőknek a péntek déli imádságot végezniük kell a helyi kis mecsetek helyett, mert itt kapják meg a következő hétre a politikai eligazítást, ezért csütörtök délutántól szombat délelőttig nem érdemes ide jönni. Nem föltétlenül azért, mert esetleg nem értenénk egyet az eligazítással, hanem mert ilyenkor hatalmas árnyékvető ponyvákat szerelnek fel alumínium állványzatra az udvaron, úgyhogy az épület átláthatatlanná válik.

Folytatása következik