„Az idegbeteg, hajszolt Európában Portugália megmaradt a vonzás és a kellem zugának. […] (A portugálok) humanizmusa […] harmonikusan együtt él keresztény hagyományukkal és toleranciájukkal. Egyáltalán, a gondolkodásmódjuk, kifejezésük eleganciája, – társadalmi osztályuktól függetlenül – finom intelligenciájuk és érzelmi világuk, amit jól csak a „nagyvonalú” szó ír körbe, élesen kiemeli e szerencsés különbséget a többi ország lázongó, brutális társadalmaitól.”
Émile Servan-Schreiber, 1938
Alcobaça, 2015 januárKatia Guerrero: Até ao fim
Ezek a portugál királyok nagyon furcsa figurák voltak – milyenek is legyenek, ha már az első is magyar volt. Például olyan, a 13-14. század fordulóján szokatlan dolgokat is tudtak, mint olvasni, sőt egyikük még messzebb ment. Don Dinis az akkor eléggé alacsonyra tartott írástudást is megtanulta, és csodálatos óportugál nyelvű lovagi és szerelmes énekeket, cantigákat írt, más nyelvekről fordított, megírta és megíratta nagyapjának, Alfonso el Sabio, a bölcs kasztíliai királynak viselt dolgait. Alfonso is fura figura, Habsburg Rudolf előtt-mellett német király is volt, és ő kezdte el szabványosítani a kasztíliai nyelvjárást.
Don Dinis unokája, történetünk egyik hőse, Pedro, pedig szeretett. Szeretett és szeret – a jelenidő nem tévedés, hamarosan megértik – egy nőt, úgy, ahogy senki ezen a világon, és ez a szerelem olyan dolgokra sarkallta, annyira mélyre ejtette és annyira magasra emelte, ahogy talán senki mást ezen a világon. E szerelem igaz története, mintha egy Shakespeare-darab volna, egyszerre mutatja meg az emberi szív csodáit, jóságát, sötét mélységeit, és mindmáig jelen van a portugál szellemben, napi hasonlatokban, beszédfordulatokban.
Csodálatosan kék a portugál tavaszi égbolt. Nem lehetett ez másként 1340-ben sem, amikor egy újabb, gondosan eltervezett dinasztikus házasság készült a portugál trónörökös Pedro és Constança kasztíliai hercegnő között. A trónörökös első házassága nem sikerült túl jól: mivel nem érkezett meg a várva várt utód, Pedro elvált nejétől, Branca kasztíliai és aragóniai hercegnőtől. Az új választás, Constança hercegnő minden személyes és politikai szempontot figyelembe véve tökéletes partinak tűnt.
A küldöttségben ott volt Inês de Castro kasztíliai nemes udvarhölgy is, aki minden korabeli visszaemlékezés szerint elragadóan szép, vonzó, kedves teremtés volt, így a ragyogó kék égnek sem kellett túl sokat segítenie ahhoz, hogy a trónörökös őrülten beleszeressen és érzelmei viszonzásra találjanak. A frigy Constançával augusztusban köttetett. Inês is az udvarnál maradt.
Inês de Castro. A spanyol nő, aki holta után uralkodott, 1944. Rendezte Leitão de Barros. A főszerepekben Alicia Palacios, Antonio Vilar és María PraderaAkkortájt a királyi, hercegi szeretők intézménye bevett dolog volt, sőt későbbi korokban egyenesen megtiszteltetés volt a király ágyasának lenni. Az viszont már nem, hogy két ember ennyire igazán szeresse egymást a környezet elképedésére, féltékenységére, dühére és irigységére. Don Afonso király hamarosan el is kergette Inêst az udvartól, de a pár kapcsolata nem szakadt meg.
1345-ben megszületett Ferdinánd, a későbbi Don Fernando, és Constança hercegnő fiatalon, huszonöt-harmincévesen meghalt. Pedro visszahozatta kedvesét. Coimbrában, a Szent Klára kolostorban helyeztette el, és teljesen nyíltan, boldogan éltek együtt, három fiuk és egy lányuk született. 1354-ben valószínűleg titokban feleségül is vette.
Alcobaça, 2015 januárFöldi boldogságuk azonban nem teljesedhetett be. Számtalan variációt lehet olvasni, mi fokozta a gyűlöletet a pár ellen, a kasztíliai befolyás erősödésétől a trónöröklés rendjének felborulásáig. A magam részéről úgy gondolom, az irigység volt a legfőbb mozgató: az udvar nem bírta elviselni e két boldog ember harmóniáját. A gyűlölet beérett: Don Afonso elfogadta az Inês elleni – hamis – felségárulási vádat, és halálra ítélte őt. Pedro, aki pontosan tisztában volt a gyűlölet mértékével, teljesen érthetetlen módon nem tett semmilyen óvintézkedést, még azután sem, hogy figyelmeztették a veszélyre. Így 1355. január 7-én, épp ma hatszázhatvanegy éve, amikor Pedro vadászaton volt, három „nemes” úrnak, Pêro Coelhónak, Álvaro Gonçalvesnek és Diogo Lopes Pachecónak könnyű volt elrabolni a huszonöt-harminc éves Inêst, és Coimbrában,
a Könnyek kertjében, Don Afonso jelenlétében meggyilkolni.
Eugénie Servières: Inês de Castro kegyelemért könyörög IV. Alfonz lábánál, 1822
Karl Briullov: Inês de Castro halála, 1834
Hogy Pedro mit érezhetett a hír hallatán, az nyilvánvaló későbbi cselekedeteiből. Kis híján polgárháborút robbantott ki az apja ellen, és csak a bragai érsek közbenjárására békült ki a már valószínűleg halálos beteg Don Afonsóval, aki 1357-ben meg is halt. Don Pedro trónra került, s innentől minden cselekedetében felismerhetjük a fájdalomtól szinte eszét vesztett ember bosszúállását.
A három gyilkos idejében megérezte a veszélyt, és elmenekültek Kasztíliába. Pedro azonban elérte, hogy a kasztília uralkodó 1361-ben kettőjüket, Coelhót és Gonçalvest kiadja neki. Rettenetes sors várt rájuk.
Részlet az Inês de Castro c. filmből, 1944. Rendezte Leitão de BarrosA király mindenekelőtt bejelentette titkos házasságát Inêsszel, és utólagosan Portugália királynőjének deklarálta. Holttestét kiásatta, királyi díszbe öltöztette, trónusra ültette.
Részlet az Inês de Castro c. filmből, 1944. Rendezte Leitão de Barros. Don Pedro szerepében Antonio Vilar
Gyilkosainak a csontváz elébe kellett járulniuk, térdet hajtaniuk, majd kezet csókolniuk. Ezután Portóba vitette őket és nyilvánosan kitépette szívüket.
Pierre-Charles Comte, A halott Inês de Castro királynővé koronázása, 1849Don Pedro uralkodása alatt népéről gondoskodott, megalapozta mindazt, ami pár évvel később Portugália évszázados tengeri és világhatalmát jelentette. A szörnyűséget azonban sokszor szörnyűségekkel, kegyetlenségekkel, jogsértésekkel, erőszakkal kompenzálta, a visszaemlékezések szerint lakomázásokba, tivornyázásokba menekült.
És mégis, tönkretett földi élete végén két olyan dolgot cselekedett, amelyekről nem lehet megindultság nélkül beszélni. Diogo Lopes Pacheco, a harmadik elmenekült gyilkos kegyelmet kért, őt is kínozhatta a saúdade, amely a Portugáliában élőket onnan elfelé, a távolba szakadtakat meg oda visszahajtja. És Pedro megkegyelmezett. Diogo Lopes 1365-ben visszatérhetett Portugáliába. Még harminc évet élt, túlélve e történet összes szereplőjét. Diplomata lesz Don Fernando szolgálatában, megint beleszól a király házasságába, megint emigrálnia kell, megint bocsánatot nyer, megint visszatérhet…
Inês de Castro sírja, AlcobaçaA portugálok számára természetes, hogy a test feltámad. Nem lehet meghatottság nélkül nézni a kriptákban a koporsók mellett azokat a praktikus vagy kedves használati tárgyakat, amelyek az elhunytnak fontosak voltak, és amelyre a feltámadáskor bizonyára szüksége lesz. Pedro, mindössze 47 éves korában földi életének végét érezvén, megparancsolta:
az 1178 óta épülő-bővülő alcobaçai kolostorban kíván nyugodni, kedvesével szemben, „amíg világ a világ” hogy a feltámadáskor ő, Inês de Castro legyen az első akit megpillant.
Akarata beteljesedett, a két szarkofág, egymással szemben áll, mozdulatlanul, maholnap 650 éve, ama ország egyik legfontosabb emlékeként, ahol közel ezer éve nem dúlt komolyabb háború, és ahol millió és millió tárgyi és szellemi emlék köti össze az élő múltat az élő jelennel. Amíg világ a világ.
Januárban jártam először a kolostorban, már ismerve a pár történetét. Gyönyörűen sütött nap, az ég hihetetlenül mélykék, és már nyíltak az első virágok.
A kolostorban még tartott a mise, várnunk kellett egy órát, amíg közel mehettünk a főoltár mögött a két szarkofághoz. Minden megelevenedett, azonnal megértettem és megéreztem, ahogy Pedro szerette és mindmáig szereti ezt az asszonyt. A korlátoktól ugyan a valóságban nem lehetett, de gondolatban megsimogattam a két szarkofágot. Így legyen majd: feltárul a két szarkofág és a boldog pár egymást pillantja meg először, hiszen azóta is szüntelenül szeretik egymást – amíg világ a világ…
Amalia Rodrigues: April
Utazzon velünk!
Heti előadásaink
Atlantisz
Ántivilág
Csehország
Fényiratok
Ismerd meg a
Kaukázus
A Kelet képei
Könyvek, kiállítások, zene, film
Krím
Lwów/Lemberg
Mallorca
Odessza
Papírmúzeum
Perzsa levelek
A propaganda múzeuma
Temetők
Üzenet a falon
A zsidó örökség
