Menlevél

„[Vöröskatona,] aki önként megadta magát, munkán a falusi gazdaságban”

„A hadifoglyok a Szovjetunióban nem köztörvényesek, hanem állami foglyok, és ennek megfelelően bánnak velük. Brigádokba beosztva dolgoznak a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben és különféle műhelyekben”

„Az önként átállt [vöröskatonák] a termelésben dolgozva, pihenőidőben”

„Add meg önként magad! – Az orosz tisztek szívesen látott vendégek a táborban. Örömmel válaszolnak a hadifoglyok kérdéseire, és ezért mindig körülveszik őket azok, akik többet szeretnének tudni.”

A második világháború hadseregeiből nemcsak az otthoniaknak küldtek leveleket és képeslapokat. Hanem az ellenségnek is. Előzékenyen az ő nyelvére fordítva, sőt gyakran az általuk megszokott kiadványok tipográfiájához igazítva.

„Vöröskatona, válassz: halál vagy élet!”

„Ha Hitler parancsát követed – elpusztulsz. Ha megadod magad – hazatérsz”

A levelezőlapok többnyire ugyanazt a mintát követték. Képes oldaluk világosan értésére adta az ellenfélnek, ki a felelős a háború borzalmaiért: Sztálin és a zsidók egyfelől, illetve Hitler másfelől; írásos oldaluk pedig, amelyen megadásra szólították fel az ellenséges katonát, és a fogság emberséges voltát ecsetelték, egyszersmind „menlevélként” – Passierschein illetve пропуск – szolgáltak. Mintha enélkül be sem vették volna fogolynak az embert.

„Sztálin bátyuska gondoskodik hadosztályairól…”

„Katonák! Parancsnokok! Két választásotok van: az értelmetlen halál, vagy az átállás jó időben a németekhez”

„A zsidó, mint a patkány, felfalja népetek vagyonát. Pusztítsátok ki a zsidókat országotokból, hogy mihamarabb befejezhessük ezt az értelmetlen háborút!”

„Papa halott! – Hitlert vádold! Ő tette!”

A zsidóktól való megszabadulásra felszólító német Passierscheinok közül különösen érdekes az alábbi kiadvány. Egyfelől azért, mert üzenete megfelel az 1941. június 6-án kiadott „komisszár-parancsnak”, miszerint az elfogott szovjet politikai komisszárokat nem kell hadifogolynak tekinteni, hanem a helyszínen ki kell végezni. Másfelől azért, mert az üzenet vizuális tolmácsolásához azt a közismert szovjet ábrázolást választották, amelyen az 1917-es lázadó katonák megölik, illetve elkergetik cári tisztjeiket.

„Üsd a zsidó politikai komisszárt, téglát kíván a pofája!”

A polgárháború története, I. kötet, Moszkva, 1935. 13. fejezet: A hadsereg és a flotta az októberi forradalom előestéjén

De a menlevelek legfőbb üzenete nevüknek megfelelően az volt: aki önként megadja magát, nem esik bántódása, emberhez méltó körülmények között dolgozhat a háború végéig, s utána visszatérhet családjához.

„Így élnek elvtársaid a német fogságban. A munka után magad gazdálkodsz az idővel. Ha akarsz, olvashatsz, alhatsz, sétálhatsz. Nem citálnak sem gyűlésre, sem kommunista szombatra”

„Tél a keleti fronton: 300 ezer fagyhalál. Német katonák! A második orosz tél elpusztít benneteket!”

„Tél a hadifogolytáborban: védve a golyóktól és a hidegtől. Német katonák! Mentsétek meg életeteket önkéntes megadással a második orosz téltől!”

Az 5,7 millió szovjet hadifogoly közül 3,3 millió halt meg németországi munkatáborokban vagy az odaúton a háború végéig. A 3,2 millió német hadifogolyból körülbelül 1 millió halt meg szovjet munkatáborokban 1955-ig, amikor Konrad Adenauer moszkvai közbenjárására az utolsó túlélőket is hazaengedték. További 1,3 millió német hadifogoly sorsa máig ismeretlen.

Szovjet hadifoglyok a mauthauseni munkatáborban. A Bundesarchiv felvétele

Frontképeslapok

A „háromszögletű levelek” és az illusztráció nélküli tábori levelezőlapok mellett a második világháború számos hadseregénél rendszeresítették a tábori képeslapot is. Mintha a besorozott katonák a civilizáció utolsó mentsváraként őrizték volna azt a szép békebeli szokást, hogy külföldre utazva képeslapot küldenek a meglátogatott vidékről. Ezek a lapok azonban a meglátogatott vidékek képe helyett elsősorban a hadsereg helytállásának és győzelmeinek heroikus ábrázolásaival lelkesítették az otthoniakat.




Az olaszok a szabadságos katonákra is gondoltak.

„Az ellenség hallgat titeket!”

„Németország valóban barátotok!”

A szovjet fronton egészen a háború utolsó időszakáig szinte nem voltak képeslapok. Valószínűleg kapacitás sem volt a gyártásukra és terítésükre, de meg mint orosz filatéliai fórumok nyomán már említettük, a képeslap műfaja szinte teljesen eltűnt a két világháború közötti Szovjetunióból. Az utóbbi szempontot erősíti, mint kivétel a szabályt, hogy az ország legpolgáribbnak megmaradt városában, Leningrádban még a blokád ellenére is adtak ki képeslapokat a háború alatt: igaz, ezek többnyire békebeli témákat ábrázoltak, mint majd egy másik posztban bemutatjuk. De ha léteztek volna szovjet front-képeslapok, azokra valószínűleg azoknak a kisplakátoknak az ábrázolásait nyomták volna, amelyeket amúgy is folyamatosan szállítottak a frontra a harci morál megerősítésére.




És valóban, amikor 1943-tól kezdve terjedni kezdtek ha nem is a hagyományos képeslapok, de az illusztrált levelezőlapok és borítékok, akkor ezeknek a plakátoknak a motívumait vitték át rájuk.




Végül a szovjet háborús képeslapok sajátos típusa az, amelyet az orosz filatélia a „trófea-képeslapok” névvel jelöl: azok a Vörös Hadsereg által megszállt országokban, még a megszállás előtt kibocsátott képeslapok, amelyeket szovjet katonák írtak meg és küldtek haza. Láttunk már példát olyanra, amikor a már megírt német képeslap hátát papírral leragasztva újra megírták oroszul. De felbukkannak olyanok is, amelyeket oroszul írtak meg első ízben.







A két utolsó lapon különösen érdekes, hogy ezek egy olyan első világháborús képeslap-sorozat tagjai, amely német fogságba esett külföldi katonákat ábrázolt. Ezen a két lapon, mint a szovjet katona meg is jegyzi kézírással a kép alatt, az 1914-18 közötti orosz hadsereg egy-egy katonája látható, akik ilyenformán harminc év után tértek haza a hosszú fogságból, bár nem jószántukból. Ezekről a trófeákról még részletesebben is lesz szó egy következő bejegyzésben.