Sörgyár a Skadarliján


A Skadarlija, Belgrád bohém utcája az óvárosból ereszkedik alá a külvárosba. Alsó végét a piacnál oszmán stílusú kút jelöli, a szarajevói piacon álló Sebilj kópiája, felső végét pedig emlékoszlop, amelynek hosszú szövege felsorolja, hogy az elmúlt száz évben milyen jeles kafanák – kávéházak, zenés kocsmák – üzemeltek az utcában, s ezeket a kafanákat milyen nagy költők, festők, zenészek és merengő bölcsészek tették híressé Belgrád- és országszerte.


Néhány közeli kocsmát más elemek tettek híressé. A Skadarlija felső részének közelében állt az 1860-ban alapított Kod Albanije kafana, ahol Ferenc Ferdinánd osztrák trónörökös szarajevói gyilkosai terveiket szövögették. Ha már szarajevói munkásságuknak külön képes posztot szenteltünk, álljon itt egy kép annak belgrádi hídfőjéről is. Ennek helyén ma az 1939-ben épült Palata Albanija áll.


A 19. század elején, a belgrádi vár sáncainak felszámolása után először cigányok települtek le itt, az egykori sáncok között lefelé futó Bibijin patak mentén, amely a Skadarlija nyomvonalát is kijelölte. A cigánynegyed, akárcsak a granadai Albaicín, a berlini Rixdorf, vagy a budai Tabán, hamarosan bohém lakónegyeddé, majd a városi szabályozás vasmarkán kívül eső városszéli mulatónegyeddé alakult. Fejlődését nagyban elősegítette a cseh Bajloni cég által az utca alsó részén 1892-ben felépített Bajloni sörgyár, amely folyamatosan friss Aleksandar sörrel látta el a kafanákat.


A sörgyárat 1945-ben beolvasztották a nagy állami BiH sörgyárba, amely a 2000-es évek elején csődbe ment. A gyár hatalmas tömbjét az utóbbi években alakították át új célra. A Skadarlija utca frontján nyílt meg a „Bohemian” szálloda, amely a gyári homlokzat megtartásával és festett retró architektúrájával, s a belső terekben és a szobákban az ipari elemek alkalmazásával igyekszik vállalni a negyed vizuális örökségét. A gyár tömbjén, folyosóin, belső udvarain, raktárain belül pedig látszólag spontán módon alakult ki egy olyan kis bárokból álló labirintus, amely az utóbbi évtizedek jellegzetes romkocsma-fílingjével bővíti az utca oldschool mulatóválasztékát.

A covid kényszerű pihenőjét a Skadarlija negyed a felújításra használja ki. Az utcákon újra rakják az állítólag százéves macskakövet, a romkocsmák újragondolják berendezésüket. A máskor élettől nyüzsgő, most kihalt komplexum bejárása kísérteties urbex-élmény. Mintha egy rég kihalt, ismeretlen anatómiájú gigantikus állat bordái között barangolnánk. Berlin mit nem adna egy ilyen pompásan lerobbant és jól megfontolt spontaneitással felépített díszletért.



Slonovski Bal: Papazička Rečenica A Slonovski Bal: Džumbus (2006) c. lemezről

skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija skadarlija


1 megjegyzés:

Tamas DEAK írta...

A holland meg az exjugoszláv filmintézet megeleveníti a régi Belgrádot.