Folyamőrség

A Fal már huszonnyolc éve leomlott, épp amennyit élt. A sebek lassan behegednek. Ki emlékszik még rá, hogy a Potsdamer Platzon erdő volt, ahonnét hajnalban varjak ezrei szálltak fel, hogy a Märkisches Museum mögött az utca egy falnak támasztott trabantban végződött? Csak a feltűnően új házak hézagmentes sora árulkodik a múlt hiányáról, csak az aszfaltban futó bazaltkocka-sor varrata terít még egy layert erre a csupa-varrat városra. És mégis, huszonnyolc év után is a legváratlanabb helyeken nyílik repedés a téridőben, a város közepén még egyszer feltámad a falromantika. Néhány száz méterre a Checkpoint Charlie-tól, ahol ma már perzsa művész panoptikumában kell újraélni, milyen volt átkandikálni a falon, a Stallschreiberstraße mentén, ahol a Berlinbe látogató Martin Luther King személyesen sietett lesújtó véleményt mondani az aznap reggeli DDR-Flüchtlingre tüzet nyitó keletnémet határőrökről, tegnapról mára eltűnt a senki földjén huszonnyolc éve izmosodó sarjerdő. A munkagépek által feltúrt föld közepén hosszú fehér hajú őr vigyáz a kivágott fára, kutyája nyüszítésére fordul hátra, int a kamerába. A nyiladékon át ide világít az Alte Jakobsstraße új házsora, az Alexanderplatz tévétornya. A grund szélén futó műkő tömbök már nem sokáig jelzik a fal egykori vonalát. Az idő újabb darabot nyelt el a félmúlt zátonyszigetei közül.