Soldatenkaffee


Valahogy visszakeveredtem ahhoz majd két évvel ezelőtti poszthoz, amelyben egy, a német-német határon a második világháború óta romokban álló kisváros képeit mutattam be. A dolog nem is olyan abszurd: gondoljunk csak a nyugat-berlini 6-os és 8-as U-Bahnnak az egykori Kelet-Berlin alatt fekvő Geisterbahnhofjaira, amelyeken a metró egészen tavaly őszig csupán átrobogott, s csak a most folyó átépítéssel szűnnek meg majd teljesen. Csak a poszt végére emelkedett fel a kisváros mögül, mint a Szabadság-szobor a Majmok bolygójában, a sokemeletes moszkvai toronyház, jelezve, hogy amit látunk, az csupán díszlet a Moszfilm stúdiójában.


Így már érthetővé válik mint filmes baki az a hovátehetetlen felirat is, hogy aszongya Sparkass des kreises rohel. Jó ez ide vidékre.


De így válik érthetővé az a másik baki is, hogy hogy kerül egyáltalán egy Soldatenkaffee egy német kisvárosba. Hiszen ilyen kávézók kizárólag a megszállt területeken voltak, ahol fontos volt, hogy a német katonákat megbízható helyre kanalizálják, ahol nincsenek kitéve a helyi lakossággal való érintkezés bomlasztó hatásának.




Ugye emlékszünk még katonakorunkból a betétlapra, amelyen fel volt tüntetve, mely szórakozóhelyek látogathatóak a nagykanizsai Dózsa laktanya körzetében? A német katonákat is ellátták ilyen jegyzékekkel, amelyek előírták, mely kávézókat, mozikat és bordélyokat látogathatnak, s a Soldatenkaffee Madeleine a Rue du Faubourg Saint-Honoré 9 szám alatt (U-Bahn Concorde) ezek között előkelő helyen szerepelt.









A megszállás végével a Soldatenkafféknak is leáldozott, a mai áldatlan liberális európai állapotok közepette egy német katona már bármely párizsi kávézóba beléphet. De aki rendre vágyik, annak nem kell messze mennie. A piaci űrt felismerve Indonéziában idén júliusban nyitott meg az első modern Soldatenkaffee árják, wannabe-árják, nosztalgiázni és borzongani vágyók számára, tematikus lokálként, akárcsak a Marxim nosztalgiakocsma Budapesten, vagy a Bunker ukrán náci étterem Lwów főterén. Jedem das Seine.


az ember nem szívesen kommentál ilyen gyomorforgató idiotizmusokat, de az a Gross, az ugye
a Kommandantur Groß-Paris, azaz Nagy-Párizsi Helyőrségparancsokság csonkolása,
amely ilyenformán inkább tekinthető Gross und Kohn vállalkozásának


5 megjegyzés:

Tamas DEAK írta...

Itt Krakkoban is van Brezsnyev meg Che kocsma. Persze a Kazmierz kozeleben, hogy teljes legyen minden osszeeskuves.

Steuer írta...

Na, végre eljött az ideje, hogy be tudjam linkelni ezt a kedvenc képemet:
http://www.google.hu/imgres?imgurl=http://www.ww2incolor.com/d/249594-9/Chiang2&imgrefurl=http://www.ww2incolor.com/chinese-forces/Chiang2.html&h=441&w=500&sz=37&tbnid=jsvctyR__MOLwM:&tbnh=90&tbnw=102&zoom=1&usg=__sWprak1DfZSVhDdEesVJljZGf3o=&docid=YSFxc5qyAkaJpM&sa=X&ei=yGQ3UpnOF4rlswbkh4C4Cw&ved=0CDQQ9QEwAQ&dur=859

Heiddar Haraldson írta...

Talán tekinthetjük egyfajta előképnek a rejtői idézetet: Cave canem, azaz itt kávéztak a régi rómaiak...

László írta...

Láttad a "My way" című filmet?

http://en.wikipedia.org/wiki/My_Way_%282011_film%29

László írta...

Láttad a "My way" című filmet?
http://en.wikipedia.org/wiki/My_Way_%282011_film%29