Ne vágj ki minden fát

Szombaton civilek szerveztek tiltakozó demonstrációt a főváros által a Római-partra tervezett mobilgát, és a part jellegének megváltoztatása ellen.

Aki nem ismeri a magyar fővárost, valószínűleg meglepődve észlelné, hogy egy ekkora folyóval rendelkező városban alig van lehetőség megközelíteni a partokat. Az általános szakadtságot meg nem tagadva ez a rész is meglehetősen elhanyagolt, sokakkal együtt mégis nagyon szeretem a Rómait.
Itt lehet lesétálni a Dunához, gyerekeket kacsázni tanítani, csigaházat, kagylóhéjat keresni, kutyát sétáltatni, úsztatni, kajakozni, kenuzni, barátokkal találkozni, sült halat enni, kerthelyiségben táncolni, lent a kavicsos parton nyugágyban sörözni-borozni, éjszaka kivilágított hajók tükröződését figyelni, csillagos ég alatt heverni, a Felliniben Márkos Albert formációját hallgatni (vagy kinek kinek kedve szerint), leginkább csak nézni a nagy lomha vizet. Városon belül és kívül egyszerre, minden szempontból elérhető kikapcsolódás, akár egy hétköznap estébe is belefér.
Rengeteg pihenési lehetőség, amivel egy ilyen hatalmas folyó megajándékozhatja a partjára épült település lakóit. Budapest eddig is nagyon szűken élt azzal, ami után adottságaikkal okosabban gazdálkodó városok két kézzel kapnának.

Köszönjük a több ezer résztvevőnek, aki ott volt, és a jelenlétével jelezte, nem akarja, hogy az ártérre épített ingatlanok védelmében a főváros által tervezett irányban alakítsák át ezt a közkedvelt természetes partszakaszt.


A teljesség igénye nélkül, és abban a meggyőződésben, hogy a történetnek még koránt sincs vége:

– A Piknik a Római partért esemény facebook-oldala. Az eseményt a Védegylet, a Város és folyó blog és a Magyar Tájépítészek Szövetsége szervezte.
– A természetes partszakasz fennmaradását támogató közösség a Maradjanak a fák a Rómain
– Az index videója a március másodikai demonstrációrál és az ellendemonstrációról
– A Dunai szigetek blog összefoglalója a mobilgát építését szorgalmazó és az azt ellenző demonstrációról
– Egy uszadékfa összedöntheti a védvonalat – a nol cikke a mobilgát problémáiról
– Bardóczi Sándor írása Requiem a Római-partért címmel az Építészfórumon
– Tarlós István budapesti főpolgármester a témában tartott sajtótájékoztatójához kapcsolódó írás, szintén Bardóczi Sándortól.

Update: Friss fejlemények a Védegylet honlapján - a főpolgármester a gátépítésről szóló határozat elfogadása után három nappal(!) mégis ígéretet tett, hogy a főváros elkészítteti az eddig hiányzó hatástanulmányokat. Azt hiszem, nem tévedünk nagyot, ha úgy gondoljuk, ebben a lépésben szerepük volt a civilek által megmozdított budapestieknek.

1 megjegyzés:

Marguerite írta...

lekopogom, de mintha fordulna a helyzet, jó hír a témában május harmincadikán