Az újratöltött jövő

Újév alkalmából updatáltam a jövőt, beillesztettem a térképre azt az év közben talált néhány további képeslapot, amelyek hűen ábrázolják, hogyan kellene kinézniük a magyar városoknak, ha a múlt a megfelelő vágányon haladt volna. És ismét eltűnődtem azon, mennyire változatlannak képzelték dédapáink a jövőt, mennyire úgy gondolták, hogy a szédületesnek érzett technikai fejlődés alapjában semmilyen hatással sem lesz életformájukra, öltözködésükre, városépítészetükre. Voltaképpen feltalálták a steampunkot.


Egyetlen képeslapon csillan csak fel valami gyökeresen új, valami, ami a dolgok alapvető változását vetíti előre. Nem is magyar városban, hanem a száz évvel ezelőtt elképzelt mostani Hamburgban, az egzotikus állatokat és embereket Európában körutaztató Hagenbeck cég székhelyén. Az elegáns Jungfernstieg sétányon korunk megszokott jeleneteit látjuk, a felsővezetékes égivasutat, a menetrendszerű léghajókat, az emberi ésszel felfoghatatlan sebességgel száguldó, s ezért balesetet balesetre halmozó bicikliket és automobilokat. Ám e száz éve közhelyszámba menő kellékek között váratlanul feltűnik az elképzelhetetlen, a lehetetlen, az, ami épp annyira abszurd, mint a felső sarokban a gyermeket hozó gólya – és az egyedüli, ami végül is az összes közül valósággá vált. Egy néger. Egy néger Európában. A korzón, frakkban, cilinderben. És szabadon.