Ramadán Bursában

Ramadán, a muszlim naptár kilencedik hónapja arra emlékezteti a hívőt, hogy Mohammed ebben a hónapban kapta meg az első kinyilatkoztatást. Gábriel arkangyal megjelent előtte, és elrecitálta az első szúrát, amit Mohammednek vissza kellett recitálnia annak jeléül, hogy megértette és megjegyezte – hiszen az arab írás csak jóval ezután jött létre (vagy más nézet szerint Allah csak jóval ezután nyilatkoztatta ki az idők kezdetén megteremtett arab betűket). Ezt idézi meg a muqabala (مقابلة = találkozó, kihívás) szertartása, amikor a hívők Ramadán idején a mecsetben kis csoportokban összegyűlve Korán-szúrákat recitálnak egymásnak felváltva.

Bursa látképe, középen az 1396-99 között épült Nagy Mecsettel, háttérben a 200 méter magasan fekvő város fölött 2500 méter magasan emelkedő Uludağgal, az ókori Bythiniai Olümposszal

Bursa – a bizánci Prousa – városát a mongolok által szétvert szeldzsuk törökök egy törzse foglalta el 1326-ban, s tette az oszmán birodalom első fővárosává. A törzsfő, Ertuğrul Gazi parádés életútjáról látványosan tudósít a Netflix török Resurrection sorozatának 90 epizódja. A fia, Oszmán, az első török szultán által elindított történelmi pályáról pedig mi, magyarok is látványosan tanúskodhatunk. Oszmán Gazi türbéje a bursai fellegvárban trónol. Ajtajában két Oszmán-kori török hős áll őrt éjjel és nappal, éppúgy, ahogy a mi Árpád fejedelmünk sírjának ajtajában állnának hasonló öltözetű magyar hősök, ha azt el nem söpörték volna történetesen Oszmán utódai.

A türbétől kellő távolságban bolt áll, ahol kacagányt, buzogányt, és egyéb honfoglaláskori eszközöket árulnak Oszmán leszármazottai. A fényképezésre felfigyelve a boltos előveszi tamburáját, és eljátszik rajta egy sztyeppei türk nomád dallamot.

Ezután lekötelezve érezzük magunkat, hogy betekintsünk boltjába, ahol az oszmán kori kések (bıçak), szőrmesapkák és a Bursára jellemző mézes és befőtt gesztenyék nagy választékával találkozunk. Ne kapkodjanak repülőjegyért: mindezt megvehetik a következő kurultájon.

A Resurrection török hazafias Netflix-sorozat többnyire fiktív főszereplőinek gyűjthető plasztikfigurái

Bursa nagymecsetét, az Ulu Dzsámit a vár alatt Oszmán dédunokája, I. Bajazit szultán építette 1396-99 között annak a fényes győzelemnek az emlékére és zsákmányából, amelyet 1396-ban Nikápolynál aratott a Zsigmond király vezette egyesült európai haderő, az utolsó középkori lovagság fölött. Sokáig nem örvendezhetett neki, mert 1402-ben Timur Lenk a hasonlóan végzetes ankarai csatában őt győzte le, s a krónikások szerint fogoly vadállatként élete végéig vas ketrecben tartotta őt.

A nikápolyi csata Jean Colombe és Nakkaş Osman miniatúráján

A dzsámi a szeldzsuk mecsetek sémáját követi, az arab mecsetből megörökölt sokoszlopos alaprajzát kis kupolák sokasága fedi be. A hagyomány szerint Bajazid szultán húsz mecset építésére tett fogadalmat a győzelem után, s ezeket foglalta össze végül egyetlen húszkupolásban. A mecset középső négyzetét kupola helyett üveg fedi – eredetileg fedetlen volt –, s az egész tér innen kapja megvilágítását.

Alatta hatalmas kút emelkedik. Mellette sokan imádkoznak vagy csöndesen Koránt olvasnak, mialatt a bejövők rituális mosdásukat végzik. Baptistin Poujoulat francia történész és utazó 1840-ben járt a mecsetben, s ezt írta róla:

„A Nagy Mecset közepén gyönyörű kút szolgál rituális mosdásra, három medencével. A muszlimok szeretik hallgatni a víz csörgedezését, miközben Allahhoz imádkoznak.”

Ritkaság, hogy a shadirvan, a rituális mosdásra szolgáló kút ne a mecset udvarán, hanem az épület közepén álljon. Az anomália magyarázat után kiált, s ezt egy jó legenda adja meg a legjobban. Eszerint amikor Bajazid megvásárolta a mecset alapításához szükséges területet, a közepén egy gyaur – zsidó vagy örmény – asszony nem akarta eladni a házát mecset céljára, így hát ez köréje épült. Amikor az asszony meghalt, az örökösök végre eladták azt, de az igazságos szultán tiszteletben tartotta az asszony akaratát, és a kutat helyezte ide.

A mecset legfőbb dísze a majdnem száz hatalmas kalligráfia, amelyet a 18-19. század negyven nagy kalligráfusa rajzolt.

Alinak, Mohammed vejének szokásos jelképe az oroszlán, amelyet gyakran kalligrafálnak egy-egy rá vonatkozó koráni vagy prófétai mondás betűiből. Itt a szokástól eltérően nem az oroszlán testét, hanem arcát kalligrafálták Ali nevéből és annak tükörképéből

Az oszlopoktól határolt egyes terekben különböző csoportok ülnek a földön, a muqbala szertartását gyakorolva. Minden csoportban egy-egy olvasó recitál, olykor könyvből, néha fejből, a többiek a maguk Koránjában követik a szöveget. A sokszólamú zsongás az egész hatalmas teret betölti. Közben sokan körbejárnak, bele-belehallgatnak a különböző csoportokba, videózzák őket, összetalálkoznak, melegen üdvözlik egymást, beszélgetnek. Mindez senkit nem zavar. Olyan oldott a hangulat, mint egy falunapon.

Az egyik oszlopközben a helyi Korán-kurzus fiatal tanulói tartanak bemutatót. Hallgatóságuk feltehetően rokonokból és tanárokból áll.

Nyugati kinézetünk láttán többen is megszólítanak, kedvesen és örömmel, nem úgy, mint a fundamentalizmustól átitatott és turistáktól megcsömörlött isztambuli mecsetekben. Látszik, hogy Bursában kevés idegen jár, de az is, hogy alapvetően derűs vidéki város. Magyarságunknak különösen örülnek: „hiszen rokonok vagyunk!”

Magas, szikár imám közelít felénk. Valószínűleg a mecset imámja, mert olyan lassan, megfontoltan jár körbe, mint a házigazda, hogy lássa, jól mulatnak-e a vendégek, nincs-e valamiben hiányuk. Derűsen és tisztelettel kérdezi, muszlimok vagyunk-e. „Nem, de a könyv vallása”, válaszolja Gönczi Laci. „Az nagyszerű, de az iszlám az utolsó kinyilatkoztatás.” Laci megemlíti, hogy a szállodában olvasott vagy negyven oldalt a Koránból. Az imám rendkívül örül neki. „Ha Isten úgy akarja, legközelebb már mint muszlimokkal találkozom magukkal.” „Ha Isten úgy akarja”, engedem meg.