A jászol


Betlehemben esik az eső. Már délelőtt rákezdett Jeruzsálemben, és a Fal, amely minden mást olyan hatékonyan tart vissza, ennek az egynek nem állja útját. A csatornákat már eldugította, patakokban folyik le a lejtős utcákon, hullámokat vetnek rajta az erős széllökések. A zarándokok ki-kiforduló esernyővel, vízen járva kapaszkodnak fel a buszgarázstól a Születés templomáig. A hatalmas ókori bazilika apró kőkapujában mélyen meg kell hajolni a belépéshez. Odabent még csönd van, éjfél előtt két órával alig néhányan ülnek az ikonosztáz előtt. Az ikonosztáz alatti kriptában azonban fullasztó a levegő, kínai, maláj, fülöp-szigeti zarándokcsoportok szoronganak áhítattal, énekelnek különös dallamokat, csókolják a nyolcszögű ezüst csillagot, amelynek körüvegablakán át a barlangra lehet letekinteni. A csillag előtt agresszív apáca több nyelven szidja azokat, akik a két lépcső közül a felfelé vivőn jöttek le, ahelyett, hogy kiírnák odafenn, melyik melyik. Fenn az örmény oltár előtt arab rendőrnő imádkozik, készségesen emeli le a kordont, hogy közelről fényképezhessem. A görög bazilika mellé épült katolikus templomban már gyülekeznek az éjféli misére. Túlesek a biztonsági szertartáson, esernyőmet elveszik, majd kifelé adják vissza. A kerengőben fiatal ferencesek állják utamat, közös nyelvet keresünk, a spanyolnál állapodunk meg. Jegyet kérnek. Jegy nincs. Online lehetett volna venni szeptembertől, már rég elfogyott. Mögöttem feltorlódnak, akik szintén nem tudtak erről. A fiatalok tanácstalanok, ötpercenként kérnek egy perc türelmet. Félóra múlva hatalmas termetű arab cserkészparancsnok kerül elő, üvöltve utasítja ki a kis Jézus minden hívatlan látogatóját. Kifelé menet az ernyőmet keresem, de azt már valaki elvitte. A biztonságisok vigyorognak, nemigen érdekli őket a dolog. Ahogy győzködöm őket, valaki másét nyomják a kezembe, elfogadom, nem mehetek ki ernyő nélkül a zuhogó esőbe. A kiűzöttek tanácstalanul állnak a templom előtt. Én visszamegyek a bazilikába, mert körbejárva megfigyeltem, hogy titkos folyosó mélyén nagy, vasrácsos kapu köti össze a két templomot, hogy a katolikusból is át lehessen menni a barlanghoz. Annál állva a görög templomból látni a latin misét. Meghúzódok a kapuszárnál, lassan mások is idetalálnak, megtelik a boltozott kapualj. A latin pátriárka és papság három furcsa oszmán ruhás bej vezetésével bevonul a templomba, kezdődik a zsolozsma, aztán a mise. A kórus alulteljesít, hangjuk erőlködik a magasabb régiókban. A templomban belül, a bejárati oszlopoktól jobbra és balra egy-egy nagy képernyő, a bent lévők azt a kettőt bámulják, mert jobban látszik, mint az oltár. Mindenki szakadatlanul fotóz, szelfizik, a képernyő képét videózza. Nálunk is vörös körmű, szőkített hajú testes nő tör át a rácsnál állókon, hogy telefonjával képeket készíthessen, amelyeken, amennyire látom, semmi nem látszik. Amikor kérdőre vonják a tolakodásért, felháborodottan kiáltja: „Én az iraki keresztényeket képviselem!”

A pátriárka angol nyelvű prédikációját megtapsolják, majd a tömeg nagy része kifelé indul. Fél egy van, 12:40-kor indulnak vissza a turistabuszok Jeruzsálembe, aki a mise második részén is akar maradni, gondoskodjon magának taxiról. Kimegyek a templom elé. Az eső még mindig esik, fekete limuzinok kerekén fröccsen, a potentátok már hazafelé indulnak. Bemegyek, most már senki nem állja utamat. A lassan kiürülő templom szentélyében még folyik a mise. Már senki sem szelfiz, aki még maradt, a papra figyel. Leülök a mellékkápolnába, szemközt a jászollal. Felajánlom, akiket magammal hoztam.


5 megjegyzés:

Márta írta...

Köszönöm!

Névtelen írta...

Szomorkodjunk ? Vagy mindig így volt ?

Liang Sheng írta...

"Három furcsa oszmán ruhás bej": ők a kavaszok ("kawas"-ok), egy, az oszmán időkből fennmaradt hagyomány utolsó képviselői. Eredetileg oszmán rendőrök voltak, akik díszesen hímzett, feltűnő egyenruhájukban elsősorban a külföldi követségek őrizetét látták el, illetve keresztény körmeneteken a menet élén haladva a rendfenntartó szerepét töltötték be, demonstrálva a moszlim állam védelmező szerepét a dhimmi kisebbségek felé. Az Oszmán Birodalom utódállamaiban ma már hiába keresnénk őket a követségek előtt, Jeruzsálemben és Betlehemben azonban a mai napig ők haladnak nagyobb ünnepeken a keresztény körmenetek élén. És persze nem török-ottomán alattvallók, hanem helyi arabok.

Petrus Augustinus írta...

Ez olyan lehet, mint a Szent Sír templom két muszlim kulcsőre, nem? Nekik is olyasmi a történetük, hogy amikor az orthodoxok és a katolikusok nem tudtak megegyezni, hogy kinél legyen a kulcs, megbíztak két muszlimot. :)

Studiolum írta...

Petya: pont az ezt követő posztban írom le az ő történetüket, és hát egyáltalán nem a keresztények bízták meg őket (bármennyire is nem tudtak és mindmáig nem tudnak megegyezni amúgy), hanem a kalifa a szent hely őrizetével.