Modern ikonok

Vlagyimir Tatlin: Mélydombormű, 1914

Két éve, 2014 októberében avatták fel Párizs egyik legújabb emblematikus épületét, a Fondation Louis Vuitton modern művészeti kiállítótermét. A sydney-i operaházra emlékeztető épület mint hatalmas hajó magasodik fel nagy üveg vitorláival a Bois de Boulogne, a párizsi Városliget fái közül. A vitorlákat pillanatnyilag Daniel Buren Observatoire de la lumière installációjának színes foltjai tarkítják, ami kissé ideiglenes retró-fílinget kölcsönöz a kompozíciónak az eredeti hófehér vitorlák időtlen hatása helyett. De az épület így is félreismerhetetlen névjegye Frank Gehrynek, az egyik legnagyobb kortárs építésznek. Rá vall a bonyolult térbeli konstrukció, az egymást átható görbe síkok sokasága, a táncoló vonalvezetés, amelyet az elmúlt évtizedek néhány legnagyobb hatású alkotásán, a bilbaói Guggenheim Museum (1997), a los angelesi Walt Disney Concert Hall (2003) vagy a prágai Táncoló Ház (1996) épületegyüttesén alkalmazott.

A Fondation Louis Vuitton épülete a mostani (2016 okt. – 2017 máj.) Buren-installáció alatt, illetve eredetileg, 2015 nyarán (forrás: pinterest)

Frank Gehry épületeinek sajátossága, hogy nemcsak a környező teret, hanem a tágabb társadalmi teret is szervezik, s városrészek, sőt városok gazdasági és kulturális revitalizációját képesek katalizálni. A Fondation Louis Vuitton rendkívüli kiállításai is jelentős nemzetközi események. Ilyen a most futó, tavaly októbertől idén március 5-ig tartó Icons of Modern Art. The Shchukin Collection is.

A gazdag moszkvai kereskedőcsaládból származó Szergej Scsukin 1897-től kezdte gyűjteni a kortárs francia festők műveit. Húsz év alatt kitűnő érzékkel alkotta meg az egyik legjobb kortárs gyűjteményt, amelyben egyebek mellett ötven kép volt Picassótól, harmincnyolc Matisse-tól – aki személyesen is segített berendezni Scsukin moszkvai palotájának szalonját –, tizenhat Gauguintől, tizenhárom Monet-től, és nyolc az általa mindenkinél többre becsült Cézanne-tól. Elképesztően intenzív élmény lehetett ez a palota, amelynek termeiben, sőt folyosóin és ebédlőjében szorosan egymás mellett kétszázötvennyolc ilyen kép borította a falakat. Scsukin 1908-tól vasárnaponként nyilvános látogatásra is megnyitotta gyűjteményét, amely óriási hatást gyakorolt az orosz avantgard művészetre.

„Az orosz avantgard művészek között egyetértés uralkodott abban, hogy legfontosab művészeti iskolánk nem a szentpétervári képzőművészeti akadémia, hanem Sz. I. Scsukin galériája … Őrületes élmény volt először látni a legkiválóbb francia művészek képeit … Nem mindenki volt képes megérteni Picassót, de mindenki elismerte tehetségének hatalmas erejét … Képszerkesztési elvei, a tárgy feldarabolása eltolás révén és más kísérletei fokozatosan váltak egyre felfoghatóbbá számunkra.” (Ivan Kljun)

Picasso: Hegedű, 1912 nyara (a Scsukin-gyűjteményben 1912 telétől)

Nagyezsda Udalcova: Hegedű, 1916

A címbeli „ikon” több szempontból is találó. Illik egy olyan épülethez, amely Párizs modern ikonjává kíván válni. Jellemzi e képek korabeli orosz recepcióját, ahogy az óorosz ikonok 1905-1914 közötti újrafelfedezésének légkörében modern ikonokként értelmezték őket, s ahogy Scsukin maga is egyfajta személyes ikonosztázként állította össze ebédlőjében Gauguin vallásos tárgyú festményeit. És persze azóta e képek mindegyike külön-külön is a modern művészet ikonjává vált. Mindegyiknek saját Wikipedia-címszava van, sokuk önálló könyvet kapott. Felismerik őket az alábbi részletek alapján, amelyeket tegnap fotóztunk a kiállításon?

Ivan Kljun: Zenész, 1916