Függöny mögül, homályosan. Egy Omar Khayyam-vers fordításai

اسرار ازل را نه تو دانی و نه من
وين حرف معما نه تو خوانی و نه من
هست از پس پرده گفت‌وگوی من و تو
چون پرده برافتد نه تو مانی و نه من

Asrâr-e azal-râ na to dâni o na man
win harf-e mo'ammâ na to khâni o na man
hast az pas-e parde goftogu-ye man o to
chun parde baroftad na to mâni o na man

Ahmad Shamlou előadásában (1'03")

Saját, szó szerinti fordításomban:

Az örök titkokat nem ismered se te, sem én a rejtett írást el nem olvasod se te, sem én a függöny mögött rólam és rólad folyik a szó mire lehull, nem vagy már se te, sem én

A perzsa eredeti lefordíthatatlan szépsége elsősorban finom eszközökkel felépített feszes zenei struktúrájából fakad. A verset a három soron át ismétlődő na to... o na man, „sem te... sem én” szerkezeten belül váltakozó dâni - khâni - mâni, „tudsz - olvasol - maradsz” rím fogja szilárd keretbe. Ezeket a sorokat az „á” és „â” (hosszú magyar „a”) magánhangzók és a „r, l, m, n” mássalhangzók uralják és teszik méllyé, zengővé, végzetszerűvé, mintha csak az Egy Gyűrű verseit hallgatnánk (azt hiszem egyébként, Tolkien sokat kölcsönzött a perzsából a mordori nyelvhez). Ezzel a három sorral alkot éles kontrasztot az utolsó előtti, amelyben a magánhangzók hirtelen magassá és nyílttá, a mássalhangzók pedig sziszegővé és kopogóvá válnak, és a „se te sem én” szerkezet is visszájára fordul, „én és te”-vé (man o to).

A vers két ponton is nehezen értelmezhető. A kisebbik probléma az, hogy a második sorban lévő harf-e mo'ammâ („titkos írás/szó”) helyén sok változatban hall-e mo'ammâ („a rejtvény megfejtése”) áll. Így halljuk Shamloutól is a fenti előadásban. Az ezt követő khândan („elolvasni”, ill. „kimondani”) ige mindkét lehetőséget megengedi. Az újabb kiadások a harf-ot részesítik előnyben, ezért én is ezt követem. Ám ennek fordítása sem egyértelmű: éppúgy lehet „a titkos írást elolvasni”, mint „a titkos szót kimondani”. Francesco Gabrieli, Khayyam olasz fordítója (1944, nála a vers a 193. számot viseli) például az utóbbira szavaz:

I segreti dell’eternità né tu né io conosciamo Quella parola misteriosa né tu, né io sappiam profferire Di dietro un velo si svolge il tuo e mio parlare: quando cade il velame, né tu né io ci siam più. (Az örökkévalóság törvényeit sem te, sem én nem ismerjük Ama titokzatos szót sem te, sem én nem tudjuk kimondani Fátyol mögül folyik a te és én beszélgetésünk: amikor a fátyol lehull, sem te, sem én nem vagyunk már.)

A kifejezéshez fűzött jegyzetében még meg is magyarázza, hogy „ama titokzatos szó” „la chiave del mistero dell’universo”, azaz a világmindenség misztériumának kulcsa lenne. Az ötlet érdekes, de teljesen légből kapott. Ilyen szóra a szúfi hagyományban nincs semmilyen utalás. Ezért fordítottam inkább „rejtett írásnak”, de meg kell még néznem, milyen hagyománya van ennek a metaforának a szúfi költészetben.

Ám az igazi nehézséget a harmadik sor okozza. Ezt ugyanis többféleképpen lehet fordítani, és mindegyik fordítással van valamilyen probléma.

A mondat szó szerint annyit tesz: „függöny mögül van én és te beszélgetése”. A legegyszerűbb lenne tehát így fordítani: „függöny mögül beszélgetünk egymással, te meg én”. Így találjuk Gabrielinél is, aki a „fátyol” szóhoz mindjárt egy második félrevezető kommentárt is fűz, amelyben ezt az emberi testtel azonosítja: mintha Khayyam az univerzum titokzatossága után arra térne rá, hogy még egymást sem érthetjük meg, míg testben élünk e földön. Ez a wittgensteini probléma azonban egyáltalán nem érdekelte a szúfikat. Írásaikban utalást sem találunk rá. Őket egyedül az Istennel való közvetlen kapcsolat lehetősége és evilági korlátai foglalkoztatták, s az utóbbiakra utaltak újra meg újra a „fátyol” toposzával. Hogy ez a toposz mennyire közkeletű volt, azt jól mutatja, hogy a nemrég (2003) elhunyt nagy iszlamista, Annemarie Schimmel is az As through a veil: mystical poetry in Islam címet adta a szúfi költészetről szóló alapművének.

Ez a metafora azonban azt feltételezi, hogy mi a misztériumot előlünk elrejtő fátyol vagy függöny előtt vagyunk. Hogyan szólhat akkor mögüle a mi beszélgetésünk?

Az egyik legfrissebb és legpontosabb angol Khayyam-fordítást Peter Avery és John Heath-Stubbs adták ki 1979-ben. Ez a fordítás az előszó szerint „as literal an English version of the Persian originals as readability and intelligibility permit”. A 7. vers harmadik sorában e kompromisszum szellemében igyekszenek összebékíteni egymással a perzsa eredeti „mögül”-jét és a hagyományos fátyol-metafora „előtt”-jét olyan módon, hogy a „mögül”-t inkább „ezen az oldalán”-nak fordítják.

Neither you nor I know the mysteries of eternity, Neither you nor I read this enigma; You and I only talk this side of the veil; When the veil falls, neither you nor I will be here.

Igor A. Golubev 2005-ben megjelent monumentális orosz kiadásában – több, mint 1300 négysorost gyűjtött össze Khayyamtól és fordított le perzsából – még nagyobb költői szabadságot engedélyez magának. A nála 996. számot viselő versben nem a lepel mögül beszélünk, hanem a lepel mögött rejtőző titokról. Megnyugtatóbb, józanabb, hogy úgy mondjam materialistább megoldás, csak éppen a perzsa eredeti nem támasztja alá.

Покрова с вечных тайн ни ты не снял, ни я: Неясным письменам ни ты не внял, ни я. Гадаем мы с тобой о скрытом за покровом... Но упади покров – ни ты б не встал, ни я. (A leplet az örök titkokról nem vontad le se te, sem én A homályos írást nem értetted meg se te, sem én Találgatunk veled a lepel mögött lévő titokról, De dobd le a leplet – s nem kelsz fel se te, sem én.)

A dilemma egy másfajta megoldása az, hogy nem mi vagyunk a függöny mögött, hanem rólunk beszélnek a függöny mögülről, csak Khayyam a vers ritmusa kedvéért kihagyta a دربارۀ darbâre-ye „-ról- ről” elöljárószót a man o to elől. Ezen a feltételezésen alapul több tekintélyes változat is, így például a kiváló perzsa filológus, Edward Henry Whinfield (1836-1922) Khayyam-fordítása (1882 és 1883, nála ez a vers a 389. számú), aki Hafez és Rumi első gazdagon kommentált nagy fordításait is készítette:

Nor you nor I can read the etern decree To that enigma we can find no key They talk of you and me behind the veil But, if that veil be lifted, where are we?

Ilyen kihagyást tételez fel Karim Emami (1930-2005) perzsa költő és homme de lettres is. Khayyam-gyűjteménye, amelyet 1988-ban The Wine of Nishapur címmel adott ki Nassrollah Afje'i kalligráfiáival és Shahrokh Golestan fotóival kísérve, az első olyan angol Khayyam-fordítás, amelyet perzsa fordító készített.

Eternal secrets are not for you and me to share Cryptic letters are not for you and me to read. Behind the curtain there is a muffled discussion of you and me, And when the curtain falls, there will be no longer a you or I.

Tíz évvel később egy másik perzsa irodalmár, a Vancouverben élő Shahriar Shahriari készített néhány szépen csengő és tartalmilag is hű angol fordítást, amelyeket a perzsa eredetivel, Fitzgerald változatával és egy névtelen német fordítással együtt tett közzé az okonlife.com oldalon. Sőt szép középkori perzsa szokás szerint még egy-egy rövid négysorossal is megfejeli az egyes verseket, amelyben kibontja azok morális tanulságát. A jelen vers harmadik sorában ő is Whinfield és Emami értelmezését hagyja jóvá, miközben a második sorban tőlük eltérően a hall-e mo'ammâ változatot veszi figyelembe. Komikus módon a párhuzamosan közölt német fordítás viszont Golubev gyalogjáró megoldását követi.

The secrets eternal neither you know nor I And answers to the riddle neither you know nor I Behind the veil there is much talk about us, why When the veil falls, neither you remain nor I. Meaning: In vain we scream, in vain shout And try our best to find out And when it’s end of our route What’s left is simply naught.

Edward Fitzgerald (1809-1883), aki 1859 és 1879 között elsőként tette közzé négy kiadásban összesen száztizennégy Khayyam-vers angol fordítását, megteremtve ezzel az európai Khayyam-kultuszt, bevallottan szabadon bánt alapanyagával. Fordításai sokkal inkább tükrözik az ő és viktoriánus kora ízlését, mint a versek eredeti mondandóját. Ebben a négysorosban (a 32. számú az 1., 3. és 4. kiadásban, míg a 35. számú a másodikban) úgy kerüli meg a harmadik sor értelmezésének problémáját, hogy külön idézi a fátyol toposzát a második sorban – elhagyva onnét a rejtett írást, valamint az első sorban is új, saját metaforával helyettesítve az „örök titkot” –, és függetleníti tőle a „te és én”-ről szóló sejtelmes párbeszédet, amelyet ilyenformán mintha a lidércek suttognának köröttünk a lápon, mielőtt lesújtana ránk a végzet. Szép gothic megoldás, de az eredetihez nem sok köze van.

There was a Door to which I found no Key There was a Veil past which I might not see: Some little talk awhile of ME and THEE There seem'd – and then no more of THEE and ME.

Nagy szükség volna ezen a ponton egy alapos perzsa Khayyam-kommentárra. Nekem csupán egy viszonylag szűkszavú – de így is ötszáz oldalas – változatot sikerült beszereznem Teheránban ترانه های خیام Tarânaha-ye Khayyâm, azaz „Khayyam dalai” címmel Mohammad Baqer Najafzadeh Barforush szerkesztésében (Amir Kabir kiadó, 2004). Ez sem volt könnyű, mert Khayyamból a legtöbb könyvesbolt csak zsebkiadást tart. Végül a ثالث Saless kiadó boltjában találtam rá, a Kharimkhân-e Zand sugárúton, ahol a leggazdagabb választékot kínáló könyvesboltok vannak: a Mohammad Estelami szerkesztette jó Hafez-kiadást is csak itt árulták. A kommentár idézi a Rumi-kutató Mohammad Taqi Ja'farinak (1923-2007) e vers két utolsó soráról írott fejtegetését, aki szintén úgy értelmezi ezt sort, hogy rólunk beszélnek a függöny mögött:

با دقب کافی در این رباعی، می بینیم، چند علم در این رباعی ادعا شده است: علم یکم: واقعیات در معرفت بشری بر دو نوع است. نوع اول، روشن، آشکار و قابل فهم. نوع دوم، تاریک و معما و غیر قابل فعم، علم دوم: عالم هستی بر دو رویه تقسیم می گردد: ۱) رویۀ پشت پرده. ۲) رویۀ ظاهری پرده. علم سوم: گفتوگویی دربارۀ من و تو در پشت پرده در جریان است. علم چهارم: اگر پرده برداشته شود نه تو خواهی ماند و نه من (که البته این علم چهارم دارای احتمالاتی است.) ی

Ha figyelmesen olvassuk ezt a rubáít, megláthatjuk, hányféle tapasztalatról ad számot benne [Khayyam]. Az első tapasztalat az, hogy a valóság az emberi tudásban kétféle formában van jelen: egyfelől világos, nyilvánvaló és érthető formában, másfelől sötét, titokzatos és érthetetlen formában. A második az, hogy a bölcs megkülönbözteti a dolgok két arcát: 1. a függöny mögöttit és 2. a függönyön kívül lévőt. A harmadik az, hogy a kettőnkről szóló társalgás a függöny mögött zajlik. A negyedik pedig az, hogy ha a függönyt elvonjuk, sem te nem maradsz meg, sem én (ez a negyedik tapasztalat természetesen csupán feltételezhető és valószínűsíthető jellegű).

De vajon ki beszélhet rólunk a függöny mögött? Az iszlám Istene magányos Isten, nem a keresztény Szentháromság, amelynek személyei között örök dialógus folyik. Abszolút fönsége kizárja, hogy „társalogjon” teremtményeivel. A legmagasabb rendű szellemi létezőknek is csupán parancsot ad, Mohameddel is csak angyal közvetítésével érintkezett. Még a szúfi is, aki a legteljesebb közelségre törekszik Vele, csupán szótlanul feloldódhat és elveszhet Benne, „mint a pillangó a gyertya lángjában”. Azonfelül nagy elbizakodottság lenne azt gondolni, hogy egy ilyen Isten, ha egyáltalán társalog, éppen rólunk társalog, bármilyen nagy elégtétel lenne is ez a pascali nádszál számára.

Azt remélem, hogy idővel, ahogy jobban megismerem az iszlám misztikus költészetét, és talán részletesebb Khayyam-kommentárhoz is hozzájutok, pontosabban megértem majd ezt a sort is.

Addig is lássuk egy pillanatra, hogyan birkózott meg a magyar Khayyam-fordítás ezzel a verssel.

A magyar Khayyam-hagyományt Szabó Lőrinc teremtette meg, aki Fitzgerald angoljából fordította le a verseket háromszor is, 1920-ban, 30-ban és 43-ban. Az 1920-as első kiadáshoz előszót is írt (amelynek egy másik változatát a Nyugatban is közzétette), s ebben az égig magasztalja Fitzgerald – és így közvetve a maga – felfedező és úttörő érdemeit, mint akik letörölték Khayyam – egyébként nem is sokat érő – verseiről hét évszázad feledésének porát:

Mert élt egy Omar Kháyyám, messze-messze, valahol Perzsiában, réges-régen, a tizenegyedik és tizenkettedik század határán [...] teljesen elhagyatva és félreismerve, nagy nyomorban, míg végre Naisápurban meghalt. Sírját még ma is mutogatják. [...] Versei nem maradtak fenn. Azaz, hogy maradt utána vagy 1000 rubái, de ki tudja, hogy ő írta-e azokat. Egy részét valószínűleg, de ezt sem lehet kiválogatni. [...] Nem is keltett semmi hatást, mikor e kis költeményeket kibetűzték a felfedezett papirusz-tekercseken. [sic!!!] Úgy látszott, hogy Omár Khájjám véglegesen elveszett a világ számára. Egész a múlt század közepéig hasztalan várta felfedezését az elfelejtett nagy költő. Ekkor jelent meg, 1859-ben, Edward Fitzgerald angol fordítása.

Pedig ha már egyszer tudott Khayyam nishapuri sírjáról, igazán fellapozhatta volna Vámbéry Ármin Vándorlásaim és élményeim Perzsiában című népszerű útleírásának Nishapurról szóló fejezetét. Vámbéry, aki Fitzgerald első fordításainak megjelenése idején járta be Perzsiát, itt ezt jegyezte fel:

A másik költő, akinek tetemei Nisápúrban pihennek, Hajjám, az előbbinek [Attarnak] merev ellentéte. [...] Mindamellett Hajjám épp annyira olvastatik, mint a másik.

Egyébként még ma, több mint száz év múlva is így áll a helyzet. Aki látta Abbas Kiarostami Elvisz minket a szél című filmjét, biztosan emlékezni fog arra a jelenetre, ahogy a kurd falucska öreg körorvosa és a faluba látogató mérnök egy rozzant kismotoron robognak az álomszép kurd tájban kanyargó fehér földúton, és együtt harsogják Khayyam verseit.


Szabó Lőrinc az 1920-as és 30-as kiadásban így fordítja ezt a verset (30. ill. 33. számmal):

Volt egy Kapu: de kulcsa elveszett; volt egy Fátyol: nem tépte szét kezed; ma még miénk a hír s holnapra már kiejt rostáján az Emlékezet!

Érthető, hogy a fiatal és ambíciózus Szabó Lőrincet sokkal inkább foglalkoztatta a hírnévnek és a hírnév mulandóságának problémája, mint akár Khayyamot, akár Fitzgeraldot az ő eredeti változataikban. Azáltal azonban, hogy a „rólunk szóló beszéd” alanyát a transzcendens függöny mögülről a világba emelte át, a szúfi misztika Fitzgerald által meghagyott utolsó maradványait is kiirtotta a versből, s éppolyan materialistává tette azt, mint Golubev a maga változatát. Nem tudni, erre ébredt-e rá, elismerésszomja csillapult-e valamelyest a következő huszonhárom évben, vagy egyszerűen csak gondosabban elolvasta Fitzgerald eredetijét, de tény, hogy az 1943-as harmadik kiadásban 32. számmal már ez a változat szerepelt:

Volt ott egy Kapu, kulcsa elveszett; volt egy Fátyol, látni nem engedett; mondták, hogy ÉN meg TE, de azután a TE meg ÉN elnémult, vége lett.

Szabó Lőrinc mellett egyetlen másik magyar Khayyam-fordítót érdemes megemlíteni csupán, Tandori Dezsőt, őt is csak azért, mert nem Fitzgerald angoljából, hanem az iszlamista Simon Róbert eredeti nyersfordításából készítette a maga változatát. De készíthette volna akármi másból is, az eredmény Khayyam helyett éppúgy Tandori lett volna, mint a mester bármely más műfordítása.

Titkát az örökvalónak éljük – s mire van? Rejtély ez az írás, sose értjük, mire van. Színmű, hol a függöny épp a lényeg veleje, felmegy, lemegy, és bár soha nem kérjük – van.

Két soron át még csak-csak bírta figyelemmel, de a harmadikban már elfogyott a cérna. Minthogy odáig se veréb, se ló, se medve nem volt a versben, a „függöny” szó hallatán ingerülten felmordult: „innen már én folytatom”. És folytatta. Khayyam ugyan nem fogja ezt megköszönni neki, de a magyar irodalom ennek köszönheti az ércbe kívánkozó „a lényeg veleje” fordulatot, amely éppúgy méltó párdarabja Karinthy zseniális leleményének, a Leacock-paródia címében szereplő „a rejtély titkának”, mint ahogy az egész fordítás (no nem bánom, Szabó Lőrincé is) a Karinthy másik paródiájában szereplő Ady-műfordításnak, amelynek során a Gangesz partjai néhány lépésben Herz-féle szalámivá lényegülnek át.

Tandori tévedésére azonban a Steinert Ágota által több fordítótól válogatott Khayyam-kötet, a Terebessnél 1997-ben megjelent A mulandóság mámora teszi fel a koronát. Steinert ugyanis a 47. szám alatt ezt a Tandori-fordítást – nyilvánvalóan ugyancsak a „függöny” hívószavának engedelmeskedve – úgy közli, mint annak a Szabó Lőrincnél 1943-ban 52. számmal szereplő rubáínak egy másik fordítását, hogy:

átvillan az Örök Színpadon és megint a Homály Függönyébe vész, mely körülömli a Drámát, mit Ő maga rendez, játszik és maga néz.

Függöny, függöny. Úgyis minden Khayyam-vers egyugyanarról szól, megírta ezt már Fitzgerald. Hogy pedig függöny és rendező hogy a csudába kerül a nyolszáz évvel ezelőtti perzsa színpadra, az már legyen egy következő Khayyam-vers fordításának és elemzésének tárgya.

Ki-ki saját kedélye szerint beszélt
Senki sem jutott tovább a dolgok felszínénél.

(Khayyam)