Hírünk a világban

Velencében, a San Cassiano plébániatemplom oldalában kis tér nyílik, ahonnét a Ponte de la Chiesa nevű híd vezet át a túloldali Calle dei Mortihoz, amely onnan kapta nevét, hogy valaha itt volt a plébánia temetője. A híd lépcsőjének kezdetén áll a tér egyetlen házának márvány sarokoszlopa, amely oszlopfőjén az 1854-es házszámot viseli. Az oszlopfő alatti feliratot azonban csak az veszi észre, aki elég közel megy az oszlophoz ahhoz, hogy kirajzolódjanak előtte a kis mélységben rávésett betűk.

A felirat felső, nagyobbik részét gyakorlott kéz véste a falra szabályos kapitális betűkkel:

1686 A DÌ 18 ZUGNO BVDA FV ASEDIATA ET A DÌ 2 SETTEMBRE FV PRESA

1686 június 18-án Budát ostrom alá fogták, és szeptember 2-án elfoglalták

Ez alá inkább kézírásos kalligráfiával egy másik dátumot is véstek:

1686 A DI 27 LV

1686 július 27-én

Nem tudjuk, ki volt az, aki ilyen fontosnak tartotta feljegyezni Buda töröktől való visszafoglalásának dátumait. De azt tudjuk, hogy nem volt egyedül.

Az 1541. augusztus 29-én Szulejmán által elfoglalt Buda felszabadításának története 1683 szeptemberére nyúlik vissza, amikor a német birodalmi és a lengyel seregek felmentették Bécset a török ostrom alól, majd egy hónap múlva már Párkányt és Esztergomot is visszafoglalták a töröktől. A győzelem eufóriájában XI. Ince pápa kezdeményezésére a Habsburgok, Lengyelország és Velence létrehozta a Szent Ligát a török által megszállt további területek visszafoglalására. A Liga csapatai már 1684-ben ostrom alá vették Budát, de ekkor még sikertelenül. 1686-ban hosszú előkészület után újra visszatértek, és három hónapig tartó ostrommal, nagy veszteségek árán végül szeptember 2-án, szinte pontosan 145 év török uralom végén bevették a várost.

Benczúr Gyula: Budavár visszavétele, 1896. A Bécsi kapun bevonuló Lotharingiai Károly a várat védő török parancsnok, Abdurrahmán Abdi Arnaut holttestére tekint, akinek emlékműve ma a kapu mögött áll

Buda török parancsnokának emlékműve azon a helyen áll, ahol 1686. szeptember 2-án a vár védelmében elesett. Az emlékművet annak a Szabó Györgynek a leszármazottai állíttatták 1932-ben, aki ugyanitt, ugyanezen a napon esett el a vár ostroma közben. Az emlékmű felirata magyar, oszmán-török és modern török nyelven: „A 145 éves török hódoltság utolsó budai helytartója, Abdurrahmán Abdi Arnaut pasa e hely közelében esett el 1686. nyárutó hava 2. napján délután, életének 70. évében. Hős ellenfél volt, békesség vele.”

A pasa haláláról Kovács Margit 1977-es naiv hangulatú kerámiája is megemlékezik a Bécsi kapunál, az Ostrom utca elején. A plasztika sajátos bakija, hogy a háttérben – nyilván az Egri csillagok hatására – nem a keresztények, hanem a törökök ostromolják a várat.

Buda bevételét Európa-szerte tűzijátékkal, harangszóval, misékkel ünnepelték. Különösen így lehetett Velencében, amely a Szent Liga tengeri szövetségeseként ugyanebben az időben a Peloponnészoszt szabadította fel a török alól, ahogy erről hamarosan írok. Ebben a lelkesedésben született a San Cassiano melletti felirat is. Hogy az alatta lévő július 27-i dátum mire utal, azt nem tudni. Azon a napon Eszterházy János indított nagy rohamot a vár ellen, de ez csak részleges sikerrel járt – nem valószínű, hogy erre emlékeztetne a felirat.

Tűzijáték Brüsszel főterén Buda bevételének ünnepére

Az ünneplő városok között volt Brüsszel is, ahol a tűzijátékok mellett több fogadó is felvette Buda nevét. A várostól északra magányosan álló Buda fogadó körül a 19. századra egy kis falu alakult ki, amely a közeli Haren vasúti csomópont létrejöttével ipari negyedként tagolódott be Nagy-Brüsszelbe.

Della Bosiers Fleur de Buda (1971) című dala a brüsszeli Buda iparnegyedről szól

A következő olyan magyar történelmi esemény, amely egész Európa szívét megdobogtatta, az 1956-os forradalom volt, amelyről ismét tereket és utcákat neveztek el. Brüsszelnek már volt Budája, így hát annyit tettek, hogy az Európai Parlament brüsszeli épületétől Budára kimenő busz az 56-os számot kapta.

Az 1956-os forradalom után Olaszországban is több tízezer magyar menekültet fogadtak be, és több városban is teret neveztek el a magyar mártírokról.

Például Capriban (copyright by ribizlifőzelék)

Vagy a szicíliai Piazza Armerina városkában. Most október 23-án igazán méltó helyen emlékezhettünk meg itt az évfordulóról.

Ennél méltóbb helyen csak azok a kárpátaljai magyarok emlékeztek meg róla, akik 1956-ban nem is álmodhattak a forradalomban való részvételről, most viszont épp azt mozdítják elő és hirdetik, amit 56-os kortársaik szerettek volna elérni, és amit a magyar kormány szeretne teljesen elfelejteni. Háromszáz év után most ők növelik jócskán megkopott hírünket a világban.