Az ablak


A ciprusi Chrysorogiatissa kolostor őrzi a kereszténység egyik legszentebb ikonját, azt, amelyet maga Szent Lukács evangélista festett Szűz Máriáról. Más kolostorok is büszkélkednek azzal, hogy ők őrzik ezt az ikont, csak Cipruson három másik, hét Etiópiában, és számos további Oroszországban, Rómában, az Athosz-hegyen, Indiában, és szerte a világon. De nem kell kiválasztani egyet és elutasítani a többi hitelességét, és nem szükséges racionalizálni sem, ahogy a kykkosi kolostor próbálja magyarázni a békesség kedvéért, hogy Szent Lukács valójában három ikont festett, s mind a hármat egy-egy ciprusi kolostorban őrzik. Nem. Szent Lukács egyetlen, igen szent ikont festett, minden későbbi Mária-ábrázolás előképét, s minden kolostorban azt az egyet őrzik, mindig éppen ott, ahová elzarándokol hozzá az ember.


A Chrysorogiatissa kolostor Szent Lukács által festett Mária-ikonja stílusjegyei alapján a 12. században keletkezett, de ebből semmit nem látni a kolostor ikonosztázán, amelybe belefoglalták, körötte a gyógyulást kérő vagy azért köszönetet mondó ezüst fogadalmi domborművekkel és viaszbabákkal. A festett ikont ugyanis ezüst oklad vagy görögül επένδυση, ikonborító fedi, amelyen domborművű formában látjuk az eredeti ikon figuráját, Máriát a gyermekkel. De még az ezüst ikonborítót is jórészt fekete textil takarja, rajta az eredeti figura színes hímzett változatával. Nagyon is illik ez, hogy a világba lépő szentség ne legyen kitéve az avatatlan, szkeptikus, sőt közönyös tekintetek sokaságának, hanem mintegy többszörös tükör által, lényegi valójában csak a hívő számára legyen látható.


De hogy az egyszerű zarándok is részesedhessék az ikon által közvetített szentségből, a tükrökön apró repedés támad. A hímzett kép alól kilátszik az ezüst ikonborító legalsó sávja. Ezen a sávon pedig kicsi ezüst ajtó nyílik, amelyen keresztül feltárul az eredeti ikon egy darabkája. Erről a kis négyszögről már régen lekopott minden festék, s az ikon fája is bemélyült a zarándokok ezreinek ujja nyomán. De az ajtócska akkor is az ikonra nyílik, ahogy szilveszter éjszakája a beköszöntő ismeretlen új évre, reményt adva annak, aki betekint rajta.


1 megjegyzés:

pera írta...

Köszönjük a szép újévi köszöntőt!